P. Tóth Irén : Semmi dráma

Ébren fekszem éjszaka vállán

mellettem nagyokat horkant a csend

körülöttem fal nő, érzem szorítását,

néha enged, de semmit nem jelent.

 

Idebent hideg van, vacogva ég a tűz,

csak látszat-lángok árnyéka táncol,

húsomba mardos, aztán békén hagy,

mit keresek itt? – lehetnék bárhol.

 

Semmi dráma, valaminek a vége,

az időről pereg a vakolat,

elsárgult papír egy dobozka alján,

mellé dugtam kopott arcodat.

 

Mit hagyott rám ez a sok év?

És mit rejteget vajon a többi?

Egyszer sziklaként zuhanok mélyre,

máskor szálló madarat szeretnék fogni.

 

Hogyha az álom néha valóság,

és valótlanság lehet, ami tény,

eltűnik-e egyszer a szorító érzés,

amit egy eltitkolt élet épített körém?

Legutóbbi módosítás: 2016.10.26. @ 19:42 :: P. Tóth Irén
Szerző P. Tóth Irén 202 Írás
Én Szemeim - csukott ablakok, pilláim - leeresztett függöny. Füleim - süketté lett falak, életem - csendbe burkolt börtön. Nem mondhatom el senkinek a titkot... Ne tudjon rólam senki, semmit. Született, élt, meghalt - talán csak ennyit.