Természet

Kosár sötétjében pápaszemes kobra,lustán merevedik csuklyaszerű nyaka.Ám mikor megszólal a Mester töksípja,elhagyja rejtekét az igéző hangra.Hüllőnyelven sziszeg, a nyelvét kiölti,pajzán kobratánccal így hízeleg neki.Indiai férfi kosarát bökdösi,lábával ritmust ad, tempózva lükteti.Vonaglik, hullámzik a pikkelyes táncos,míg hagyományt ápol ősi mutatványos.Elhalkul a [… Tovább]

  Egy tál lencse, száz szerencse, reménykedés- ed  jelentse, álmaidat ne csak sejtse, őrizze és ne felejtse, meleg ölből ki ne ejtse, hogyha szökne, kútba rejtse, ha megszőtték, föl ne fejtse, ha kanyarul, útba ejtse, ha aluszik, föl ne keltse, [… Tovább]

Tetemre hívások lázában égünk, szorongunk érted, efogynak napjaink. Mérlegen érdemeink s minden vétkünk felcímkézve már, ne maradjanak itt, mint kanyargó folyók sziklahomlokán megtört hullámokban a homokszemek. Fordulsz Óév s az utolsó szó jogán            bevallhatom neked, [… Tovább]

Enyészet                                   Koosán Ildikó  elértem végre a kidőlt kaput,repkénnyel a múlt mi- mindent befut!legendát csomóz az elmúlásra;kihalt a ház, fű nőtte be mára;rozsdamart a zár, rozzant kutyaólösszegörnyedve les a gaz alól,s valami régmúlt nyarat hív előa vadszederre ívben lebbenő káposztalepke, a [… Tovább]

kép: Kelebi Átnyargalnak rajtam – világoskék irhabundámon – a szelek. Ismét meleg szobában, forró teát szorongatva írok neked. Bolond, ki azt hiszi, rád már nem is gondolok. A csend hív, nem karácsonykor félretehető smarttelefonok. Letargikus tárgyak felszínébe rejteni, alattuk is [… Tovább]

A szürke ég alatt halott avar, téglavörös a föld, a büszke gally… téglavörös lett és rozsdabarna, kopár erdőnk a nyarat siratja.   Kopár faág karmolta az eget, ezért sírt nekünk reggelre deret. Téglavörös a táj, sötétbarna, nyári búmat az avar [… Tovább]

Kép : Máté Sándor   Tán száz év, tán ezer… ki mondja meg, hogy mennyi elég, és mi a sok, míg életünk homokja lepereg, arcunkra ülnek, sokasodnak a ráncok, bennünk elcsendesülnek az álmok. Valaha tavaszok, szemünk sarkába bújnak, ott halnak, [… Tovább]

  megéltem pár nyarat    átaludtam néhány teletmiközben újra és újra besurrant a kikelet s mire őszbe fordulta csavargó gondolatírni kezdtem arról ami itt maradt     polcokon könyvek vitéz katonákműremekek ásítanak sorban holtomiglan  holtodiglan egykor nekik mind szerelmet vallottam   egy kopott fekete táskabenne írógép lakikcsak [… Tovább]

                                                                Fogalmam sincs, hány soraimba gondolt          [… Tovább]

    Az ősz menyasszonyának lenni szép.Különös, melengetö, színes.Ötvösmunka-hangnak hinni varjak károgásait s fagyoktól csipkés fátylakat remélni jó, de mégis  szívembe vésve szó: szabad.Talán csak gyakran járnak itt a vénasszony nyarak.  

    Hol szálltál fel s mikor és hogy meddig utazol, én csak kérdezem. Mellettem ülsz hát, szólalj, üssük el az időt s kontrázzunk ütemet – ne fogadjuk bénán az előírt monotont mit a vonat duruzsol végtelen síneken.   A [… Tovább]

Szaporán ver a szív, a vér fortyog-va feszegeti börtöne falát.Nem hatnak a jeges aqua-kortyok,tompul az agyunk, megadja magát.   Árnyékba dől, ki mohón sört vedel,száraz torkokon fennakad a hab.Foglyul ejtett korsóhad menetelpucéran. Össztüzet lövell a nap.   Hőség és hűség. [… Tovább]

Már rég tart a szezon, beindult az igazi nyár…     Már rég tart a szezon,  beindult az igazi nyár…   A víztükör feszített, az usziban enyém egy teljes sáv! Hiába a mediterrán éghajlat, ha te sehol sem vagy, és [… Tovább]

      Dolgavégezetlen a kert, a ház. Mire vár a sok változás, ha itt: őserdővé nő a gaz, és pókháló- falaival, rozoga idő-gubót sző a pók, ahonnan elvágyna a kiút. Tán Csipkerózsika lakik odabent, a szárnyashangyáktól hemzsegő ablakkeret üvegén [… Tovább]

                                    Meglep, amikor bevillan a népbolt özönvíz előtti ventilátora                              [… Tovább]

Amikor én gyermek voltam, Gyakran ugráltam szénában, Dudorásztam, álmodoztam, Mezítláb a tarlón jártam.   A tyúkólba belebújtam, Tetves lett tőle a hajam, Vakaróztam, mint egy bolhás, Így lettem kopasz óvodás.   Este mikor lefeküdtem, Macskám ágyamba rejtettem, De mikor apám [… Tovább]

A nyarak zsákból öntötték a napfényt, s valaki izzó, azúr-kék alapként húzta fölé a félgömbnyi  eget, a szél egy bokor alján pihegett.   S míg futottam a disznóhizlaldákig, kis szívem gyorsult néhány dobbanásnyit, az izzadt szagban  döngtek a legyek, és [… Tovább]

osztozom Osztozom Veled az időn… mit most egyedülinek tán hiszel…Osztozom, s hozzád csavarom citrommagányomMajd jó leszek a limonádéba egy nyári délután,mikor langymeleg levegő kísért délibábként,és az utcák zajában elhalnak majd a porszemek csiszolásai. Észrevétlen szálló zajuk, csak köröttünk nevet.Ahogy ott ülsz, [… Tovább]

    Éhes vagyok, mozdulataimon alig sejlő minta, korgó hiány kanyarog: megbillent egyensúly. Fény játszik a damaszt gyűrődésein. Fegyelmet tanul a szem, a száj, csend minden tagom, pedig kívánlak. Bőrömön megülve lázad a tér, túl közel vagy. Én túl fehér.  [… Tovább]

…De addig a csupasz ágon átsuhan a nyári álom… Őszi eső hull a fákra, eljön a fagy nemsokára. De addig a csupasz ágon átsuhan a nyári álom;   amikor a smaragd lombon napfény csorgott; lankás dombon szállt a szellő s [… Tovább]

    Honnan jövök?Nem tudom, nem értem.Gyökereim régenelvesztettem hosszútévelygéseim során. Hová megyek?Nem tudom, nem értem.Miért kanyarodikvissza önmagábagirbegurba ösvényem. Mitől félek?Nem tudom, nem értem.Az élet  nem szédít, a halál nem rémít, belül mégis remegek.    

nem maradtál árva, kertedben neked nyílik szerelmem ezernyi virága, madarak viszik szárnyuk alatt érted síró szavam, és fáidon terem válladra kapaszkodott nyaram, volt tavaszom ablakod alatt dúdol altatót, párnám ráncai közt huszonkét év dalol, ne sírj anyám nem maradtál árva, [… Tovább]

  Veszett kutyától loptam habot a hajamra. Te voltál az ideálom Ezek után már nem kell ideállnom.   Szép vagy akár egy vesetál Légyszíves, nézz rám. Hitetlenségem határa látásod vaksága. Ez egy alkony. Rotáció. ció. Vakáció. Nyaral az ész  meg [… Tovább]

Naplétű Kedvesem,gyöngyselymes lelkedenangyalszárnyú az erő.Szeretve szeretőkarjaid, ha reám simulnakruhám leszel,karcsú testemrőlszínek hullnak,mikor lágy terünkbenvéges végtelentjátssz az idő,és bujasággal szőszépséges melódiákat.   Naplétű Kedvesem,Te hozod nékem a nyarat,szivárványodon íveltjó kedvembenszent boldogságomat.Mezítlen testem köréfont tested,vágyrózsákbarejtett áhítat,tiszta csillagösvény,hol öröm terít ránktejfehér utat,és Isten [… Tovább]

    sárga papagájszürke vonalak közötthol a szabadság? két kóbor vonalösszefut a létmezőnboldog érintés öregedő homlokán egyre több a ráncvonaléletkés karcol tenyerem bőrén néhány ágazó vonalsorsom szabja ki vésett vonalak kanyargó történelemősi köveken

egyszer volt hol nem volt egyszer csak rólunk szólt „a világ nem kívánságteljesítő gyár” csak ennyi jár most csak ennyi jár csak ennyi jár pixelpontokra bontott szép nyarak sirályokkal teleszőtt képdarab mi a helyzet mi a helyzet az angyalokkal a [… Tovább]

        életvonalad folyódelta, kiveti hordalékaid   vihar tépázza fogát vicsorogtatva a domb vonalát   nincs egyenesebb vonal mint amin kutyám elébem rohan   zilált nappalod felhorgadt vonalait éj simítja el   nincs hová esni mégis kötéltáncosként lépsz [… Tovább]

      Kevés kőbe vésned azt, hogy törvényt ülsz fölöttünk, s világgá kiáltani szent esküvésed, akarom, törekszem. A hatalom nem játékszer, mely kezedhez idomul s engedelmes lesz, ha csak ránézel. Glédában állnak ígéreteid. A szó éget s el ne [… Tovább]

    bíbor alkonyba hajlik az idő,vérét kezdte hullatni már a nyár,a természetben feszül még az erő,élettel telített mindenütt a határ.   áldott dús terhükkel rakottak a fák,kukorica, krumpli, szőlő vár szüretre,talál még élelmet négylábú és madár,nyüzsög az élet kertekben, [… Tovább]

saját fotó nyírfa-dal                    Koosán Ildikó       tavasz bolyhozza barkáid selymét, friss nedv áramlik kanyargós ágereidbe,   mondd, mire várnál gyengécske napmeleg vézna kis testét ringatni, még alig pelyhes újszülötteit melengetni a fénynek ágbölcsőd szélárnyékmenedékén,     [… Tovább]

  ezt a helyet álmaikban többen látták úgy tudják hogy holtak őrzik   fogasain nem kabátok hullák lógnak büféjében néhanapján több ember-szendvics egymással jól megrakottan erotikus mozdulattal dagonyázik   a cégér szerint nem túl régen Alan Ginsberg szendvics-ember is járt [… Tovább]

      hideg emlék érintésed szíved kiszáradt kút körülötte szögesdrót véd tőlem és önmagadtól     …és a vonat rohan velem nélküled hajlott hátú vénfák kapaszkodnak a zsúfolt világ kopott járdaszegélyébe a koszos ablakon visszatükröződnek az emlékek egy arc [… Tovább]

Saját fotó       Csillagok fényénél számlálom éveim. Porszemnyi a lét.Mennyit ad még?   Nesztelen léptek talpam alatt. Minden télen visszasírok száz tikkadt nyarat. A mézillatú tavaszok is rég elhagytak, hiába mesél rólad a zúgó hárs, messze jársz…   [… Tovább]

  Felöltőm széllelbélelt, halk dalom is megkopott, kopár hegyről völgybe le, mint hűs patak kanyargok.   Csak locsogok, fecsegek és dalolok a szélben. Hangom nem szól ércesen, kikacagnak a tölgyek.   Vándorlásom madarak zengő hangja kíséri, kórusukat egy-egy pinty víg [… Tovább]

Eper-naplemente komplementerétananászholddal fűszerezi az ég.Narancs így izzik alkony testére,így hajlik szürkület szeder-estébe.   Majd zöld köszmételombokra visszaígy tekint a táj, s ribizli vérével tarkítjafelgyúló mandarincsillagok nyüzsgő hadát,kik eléneklik a málna-illatú éjszakát.   Körtehegedűt muzsikál a Láthatatlan,a súlyos sötét kivis szárnykatlan.Almabolygók [… Tovább]

      a huszadik század nem hagyott mást csak beton gerendákat meg néhány halottat Radnótit meg József Attilákat már a pásztor sem él ki össze terelte a lelkeket hogy a század ne szaporítsa a paráznákat póznákat is itt felejtett [… Tovább]

mert nem tudok fogalmazni ha a kéreg alá nézek rétegekben ápolt érzelmeknek karcsú vigaszaiból hiába meríteném a tudatosság szárnyas képzetét holdtól beteg ez a márványarcú önámítás az egek egyetlen rése amin átbújhatnékom a kegyelemért alkudoz mint szerepeikben válogató hős színészek [… Tovább]

Szófelhő: Márkus László – Ecce homo Visszafogott mozdulatok sorával, kimondatlan gondolatok hadával takargatjuk vérző sebeinket, nem értjük meg, mi tehetünk minden rosszról és jóról, mely bennünket ér, míg befutjuk égiek felfestette pályánk minden zegzugát, kanyarjait,  néha ismétlésre ítéljük magunkat s [… Tovább]

Van valami ebben a nagyvárosi szürkületben, amiről te jutsz az eszembe. Lassan változik át a fény, s beborítja sötét pupillád űrje az eget. Mohón felfaltad az egész világom, magam előtt látom, ahogy ülsz az ágyamon kigombolt inggel, miután már végleg [… Tovább]

Friss szél fúj. Ágkoronán szűzi fehér rózsaszín-szegélyes palást: sziromlobogás. Ég tárul, fény ömöl.  Gipszmáz reped, pattogva hull a szürke csönd. Télálmos méhek zsonganak. Szívük remegő virágvárta, csordultig fényarany. Mennyi dadogó ígéret, áttetsző  szárnyacskák mennyi verdesése a reménynek!

bújj meg bennem bújj meg mélyen… hadd öleljen szenvedélyem hadd daloljon testünk vágya szűnjön fájó némasága bújj meg bennem bújj meg mélyen… hadd ölelje fényed fényem hadd veszejtse csillagparázs lelkünk tiszta öntudatát hadd váljon az álom létté angyalszárnyú öleléssé bújj [… Tovább]

Rongyok a padlón mint nyugvó tetemeks kíntól gőzölgő ágy…egy csepp víz bizsereg a szájban,ez elég,  nincs kiszáradás.Elhantolnám a meddővé metszett nyarat,ha addig megtartanád kezem,de az igéret sziszegő kígyó horzsolt keblemen.

    Szürke kendőikből álmos szemmel néztek rám a fázós házfalak, tél járt az utcán, a járdaszéli bokrok dísztelen ágain már csattogott a fagy. A tegnap átbillenni készült épp a mába, hogy nekilendült, lég kapott a hold felhőkabátjába, s az [… Tovább]

  1.   Erőlködve, kiabálva pottyantottak a világba, bár élénken tiltakoztál, tejen kívül mit sem kaptál.   2.   Cseberből  vederbe, bölcsődéből, óvodába, iskolákból egyetemre vonszoltak.   3.   Vidám kalandok helyett szerelmi csapdába estél,  meglelted veszted.   4.   [… Tovább]

Ezüst hajam, ha megrázomfehér csillám hull a tájra. Lágyan felém integetneka hólepte jegenye fák.   Kékül a szám, szó csikordul,burokba fagy gondolatom,de belül a szívem mélye,lávatűzzel lett felfűtve.   Jeges tájon nyargal a szél,aurora borealisfénye táncot lejt az égen,s szemembe most [… Tovább]

Úgy megnőttek a fák s az előttük térdelő bokrok olyan sírósak lettek a tegnapról maradt gondok ajtó alól nem szökik de sarokba húzódik a magány és ha vállam hozzád ér nem zokog bennem a vágy valahogy elmúlt a nyár mi [… Tovább]

Vers van tehát!                                                Koosán Ildikó    Vers van tehát! körvonalazott  emberi lényed akaratán kívüli képződmény; vers, amit [… Tovább]

Úgy kellesz nekemMint a kenyér   Homok dűnék aranyló rostjai aléltanTáltoson nyargaló vérdús fényizotópokVágyak, reszkető érfalak perzselő húrjánJelek, ködfoltokra vésett égbéli tájonHoldra merengő csók-ittas orgonabúgásVisszaringató múlt a jövő sírhantja felett   Úgy kellesz nekemHogy mindigAz legyélAki bennem élAhogy magadbólKihasítottalakMagamnakS magaddáMegformáltalakMegéhezőValóságnakÁlmaim [… Tovább]

Egy könnyed laza viccel Ütötted el hogy nem szeretsz  Van valaki más „Tudod ilyen az élet Csupa-csupa skizofrén egymásba rohanás Mint aki hantál     Vagy mellébeszél -Félig szól félig hallgat- Panyókára vetett Poénok között Magamra maradtam   Leforrázva álltam [… Tovább]

Az ostorlámpa-fény lecsorog, hervad a Nyár alatta.       Az ostorlámpa-fény lecsorog, hervad a Nyár alatta. Még bő szoknyában ott kuporog, de háta hideg fémnek feszül, szíveket koldul a marka.   Vörösre szívott juharok, szilfák levele alél földre. Pőrén [… Tovább]

Saját fotó       Ablakomon szürke árnyak, itt ér véget a napsugarak násza. Csend mindenütt…  Őrizlek.  Minden függönylebbenésben téged látlak. Az idő végtelentavába zajtalan hullik sóhajom, csobogó kedvem,kacajom árja,múltam lázas vallomása…   Már csak őrzője vagyok a tegnap álmainak, [… Tovább]

    Ajándékcsomag kis hibával                          Koosán Ildikó   Mára a szépség asztala roskadásig tele a nyárral, felére törpül a gondok hada: ajándékcsomag, kis hibával;   de csipás polipszemével les a valóság nyálkás réme, ragad, kenődik, okádékszeméttel festi nyarunkat [… Tovább]

/a nyár egyik kedvenc csemegéje) KOVÁSZOS UBORKA   A jó íz igénye, hogy én neveljem, két dolgos kezemmel a konyhakertben, se véletlen, se egyetlenegy egyszer, a tövét, szárát ne kóstolja vegyszer, a méret érjen gondolatnyit egybe, hogy illeszkedhessen a bő [… Tovább]

néha a lábam alá aprózza magát a bazalt lépcső fut lihegőn föl a csúcsig fák koronája fölé emlékmű magasul óvni a bámész hegykutatót intő tábla pirul derekán itt a tekintet a mélybe alél megdöbben a szem balról kő-katlan menedékbe igyekszik [… Tovább]

                                  Meglep, amikor bevillan a népbolt özönvíz előtti ventilátora                                [… Tovább]

( Kép – Nyárádi Enikő – Látlak téged )       mint a napot és a holdat a föld meleg szagát felhők tejszín-habjait a ránk szakadt vihar szavát fák között futó szelet az érintést mint a kisült kenyeret és [… Tovább]

  Záporoznak rám dérlepte évek fel-felsüvöltő torkolattűzben.Hadijelek, mit mellemre tűznekérdemként s én hordom, amíg élek. Vetetlen ágyak, szétdúlt harcterek. Emlékkoncok csak, mégis visszajárok.Ringatnak lányarcú tűz-óceánok. Áloé pálmák, hullám tetemek.  S mint aki mindent tud, de semmit sem ért, fizetek minden tévedésemért lázadó haraggal, [… Tovább]

Ma nincs itt semmi nekem, csak sár. Messze az Alföld. Ott sívó homok, szél nyargal. Az én utam, szívtől szívig… láthatatlan porral befújta.   Azóta nem lelem helyem a valóban. A józan gondolattól elvisznek az álmok. Pedig volt idő, mikor [… Tovább]

A szederfákról tudtam faluszerte, hogy udvaron áll, vagy az árokparton, hogy érésüknek miféle a rendje, és úgy egyem, hogy fél nyarat kitartson, volt hamvas, fehér, s fekete, a legjobb, és mindegyik más időpontban érett, hogy pont időben, s pont jókor [… Tovább]

Túl közel vagyok a szívhez, ezért kérges, mint e föld, minden dobbanása közben, önsanyargatón üvölt.   Derűs pillanatok sora, mikor kihagy, sírcsend van, nem hallik a dübörgése, nem hallik, hogy bennem van.   Csak egy rebbenés és vége, aztán újra [… Tovább]

Úgy szeretnék, úgy szeretnék, iramolni, mint a fecskék, dalolászni könnyű szóval, röpülni egy pillangóval, összerakni, ami széjjel, messzit nyargalászni széllel, illatozni szál virággal, zöldülőzni fűvel, fával, s amikor az égalj lángol, kiizzani a világból.

Nárcizmus. Rendetlenség elmémben, készen tollfosztásra. Monológ, ma Te kerülj engem. Engedj a bajban viaskodni, hét gonosz sportszelet sem indíthatott kutyagolásra eddig. Türelmes együttérzéssel betűnként fogok másba harapni, illat és íz vegyesen az ő bőrén csap ki, mikor hátam ismét sebesen [… Tovább]

… Azt akarom, azt a tegnapi napot,amikor puha ágyunk volt az asztalunk,tiszták voltunk, nem éreztem szilánkot,virágokat szült tündöklő nyarunk.                   –   napot-szilánkot… asztalunk-nyarunk… kicsit sok a ragrím így egycsomóban, plusz még ott van az ágyunk is…   Válaszod szófoszlányokból összerakom,mielőtt elfogyna [… Tovább]

  A sorsod ez, véredből szült völgyek,  hegygerincek csapongó ölelése. Hol üres, hol terített asztal,  mit érdemén szab ki rád,  vagy érdemtelenül.  Mélység és magasság,  csillagtipró út a végtelenbe.  Kiszáradt torok, visszhangtalan dal. Térdre hullt csend, vagy kiáltás, kapaszkodón talpon- [… Tovább]

     M. Laurens:  IDŐTLENÜL   Időtlen a tér, a rét, erdőben a rejtek, törzseken ágak és azon számtalan levél, miket az őszi szél pajkos gyermekként rezget, s hiszi, hogy mutatóujja az égig felér.   Alant egy lélek halad, múltja [… Tovább]

  Nem is tudom, hogyan hozzam szóba, hogy tán irigyelni vélem, kinek hétköznapjait dogmaként éled. Becsvágy ébred ilyenkor. De csak bennem?  – Mondd csak, Horáció, hisz te vagy Csontkoponya, a nyelvem, soraid közt mint labirintusban bolyongok, és mosolygok minden kanyar [… Tovább]

      Fűtetlen és rideg szoba, szokatlanul tágas. Volt helyem emlékezni. Behunytam a szemem, szinte érezni véltem azt a bizonyos nyarat, 8 éve Elzászban.   Zavaromban kiöntöttem a poharad tartalmát. Gyermeki kíváncsisággal figyeltem a kiszáradt padló mohóságát, amint veled [… Tovább]

saját fotó nyírfa-dal                    Koosán Ildikó  tavasz bolyhozzabarkáid selymét,friss nedv áramlikkanyargós ágereidbe, mondd, mire várnálgyengécske napmelegvézna kis testét ringatni,s még alig pelyhesújszülöttjeitmelengetni a fénynekágbölcsődszélárnyékmenedékén,   hadd, fényesedjen,dúsuljon illattal,madárcsicsergésselvelük a hajnal mondd mire várnál,ébredezz nyírfám,rendre takard ki lombod,hozzád állítunk órát,én, meg a kert is.   2014. február 20.   [… Tovább]

nem város az hol naponta járok ahol sötétek az éjek s röghöz kötnek az álmok fehérre meszelt házak körös-körül erdő kígyóként kanyargó Tisza vize élet s temető nem város az hol három az utca minden ablak függönyét ismerős húzza ahol [… Tovább]

    itt minden késik, bármit mutat az óra, most hajnali hat, tegnap óta esik, a perceket metróhuzat borzolja, ami van, már az sem létezik.  a sínszálak, kusza csiganyálként beletekerednek a félhomályba, pár román melós buszra vár, meszes sapkák alatt szemük sötét ingoványa.  itt nem számít [… Tovább]

        Most, hogy magammal viszlek immár Mindenhova, több vagy magamban, mint én, Ficánkolsz bennem ide-oda, Magadhoz kötsz, mint vizet a hidrogén; Hisz illatoddal táplálkozom Ahogy virágot beolt, kötöz a zápor, Eltérít szemed, fényed, világod, Ápol, szendereg rajtam [… Tovább]

Sintérkutyák ugatása sebzik,lóg a rézkilincs, üres a ház.Mintha idegen járt volna itt.Kertek húrjain fény indák,tömött szőlőfürtök.   Visszadobban a szív a csendre.Húsba metsző szelek ringatjákfedetlen fővel egymást.Már érzem , hogy fut,hogy nyargalászik,csattog ostorávalutánam az ősz.Torzul az álomrét,ködporontyok selymehull a fákra. [… Tovább]

avagy a Psyché megkísértése, Jean-Baptiste Greuze festményéhez       Mélykék lett sóvárgó szemem, olvadok – úgy érsz ma hozzám. Ejts sebet „szüzességemen”, hasadjon ajkad s eper-szám!   Testünk legyen fonott kígyó, ölünk forrjon – le s fel – egybe, [… Tovább]

Egymás tavaszára hullnak a záporok,miként koporsófedelekre peregaz ártatlan homok,egymásra hullnak a csókok a szánkról,ahogy pocsolyába érkeznek a levelek a fákról,simítás simítást takar,mint tűnő lépteketa félig látszó útkanyar,egymás kapujára hullnak a percek,ahogy az egyszerű beszédetérti a gyermek,egymásra hullnak ruháink az ágyon,hogy [… Tovább]

Most, hogy magammal viszlek immár Mindenhova, s több vagy magamban, mint én, – nem kell az „s” Ficánkolsz bennem ide s tova, – nem kell az „s” S magadhoz kötsz, mint vizet a hidrogén;– nem kell az „s” S, hogy [… Tovább]

Bölcsek a fák, mint azévelő istenek,óriás vásznukonörökké festenek: prüszkölő tavaszt éstűzujjú nyarat,zöldellő ágaknakfolyondár hajat,füttyöt a madárnak,fészkének helyet,bő ölű őszt és nagygalléros telet,nagy bokros vízpartotgyönyörű tüzet,röppenő leveletzöldellő rügyet,hűsítő szellőt ésszomjoltó vizet,sokat az örömbőls mindegy, hogy kinek. Őriznek mindent,mitaz Isten adottőrzik az [… Tovább]

Lemez és dalpremier ez év nyarán Áldott kövek súgják nekem: – Amikor még egy volt minden, Templomukban ének zengett, „Egy az Isten, egy a nemzet!” Amikor csak szólt harangja, Gyász, vagy öröm hírét hozta, Annyi emlék minden kőben, Ahány dobbanás [… Tovább]

    Haldoklik bennem a térdre hullt idő, megrövidült pályaívét járja emlékeim között ekhós szekéren köd-nyargalászó vén paripája.     Elszórtam pár évet tékozlón rég, – fösvény volt a sors, fukarul fizetett – mi maradt, jéghegyek örök foglya, vagy iramos [… Tovább]

  ha ősz fordultán nem kívánsz újra nyarat elégedett vagy fenyőfaárus sapkáját szél kapja fel; jön a Karácsony? átfordult az év egyre lassabban megyek „otthonom” felé boldog új évet kívánunk vagy százszor is úr a megszokás boldogságra szavunk van értelem [… Tovább]

  Aludnom kéne.Bevenni a nemtörődömpiruláta sok vanértelmemégsemjómerttönkretesz mellé,hogy végre kipihenjema rohadást, rohanást, küzdést, akarást, helytállást, figyelmet, vitát, és kézfogást, meg mást, mindent, mi meríti energiám,tűrésem, mik miatt nem engedem,hogy halottasházba toljon az idő,mi mintha felboncolni akarna,és élvezi, ha szaporalégzésem, nehéz [… Tovább]

A pesti éjben, gőgös házak görbe sora dülöngél. Az utak bánat marta kövein hőskorunk pora kavarog. Szemérmes női pillantások emléke szüremlik át az idő ütötte réseken. S a Duna, múlt idők néma tanúja, tompán csillámló vizével   a mélyben kanyarogva olyan, [… Tovább]

Vízszintesen csak csattogna, ezért függőleges lukja, meg, hogy ne szédüljön fejem, mikor a nyelvem hegyezem. Ím, ahogy virága nyílik, a herék bíz nem kerülik, kanyarmentes alagútját, énreám sem tettek kormányt. Lehet illatos, vagy szagos, borókás, vagy sivatagos, magához szorít patája, [… Tovább]

      Verseket hordtunk össze, lángra lobbantak a betűk. Gyenge fonálon hintázott az alkony, fogaink közt morzsolódtak szét a keserű szavak.   Összehajtogatott éjszakák az ágyon, áthullámzó nyarak bekeretezve a falon, elúszott dinnyehéj a vénfolyóban, felkarcolt záróvonal a szívek [… Tovább]

    Hallgatott a pillanat akarta ölelni a percet. Sötét folyosók mélyén, hangos sóhajok az órákkal útra keltek. Fogytak a napok léptek ragadtak sárba s a fájdalom kapuk előtt öklét egyre csak rázta. Levelek hulltak, fák feje földet ért. Virágok [… Tovább]

    Fehér halállal jött a tél, a szűzi-fehér hó helyett ónos esőt hozott a szél, s a kormos éjre ráhegedt.   Imára kulcsolt kezeken reményt remél az áhítat… miközben kint az ereszen a hízott jég halált itat.   Csipkét [… Tovább]

          december van ablakom párás üvegén látom oson az ősz… bősz szelek hajába fonja  az üszkösödő ágak között megtapadó ökörnyálak  ezüstös szálait….   a bágyadt nap félálomba, ring  az almafák gerincén… a  rozsdás levelek a föld hidegén [… Tovább]

      Most, hogy magammal viszlek immár Mindehova, s több vagy magamban mint én, Ficánkolsz bennem ide s tova, S magadhoz kötsz, mint vizet a hidrogén. S, hogy illatoddal táplálkozom Mint virágot beolt, kötöz a zápor, Eltérít szemed, fényed, [… Tovább]

kis csippentés virsli mellé Nem ültettük, de évente kihajtott, gyűrt zöldellése hónapokig tartott, vad aromája beillett a sorba, mert kívánta az ecetes uborka, és néha, mintha csak véletlen tenné, beóvkodott a vörös cékla mellé, én kihúzkolódott fehér gyökerében, az erő [… Tovább]

  Megint esik, krajcáros álmok ülnek villanydrótokon fázósan gubbasztó madárszárnyak alatt, tócsában sárral ölelkezik felhőknek fűről csorduló könnye, szél jajgat fák erős karjai közt, félősen ringatva a tegnapról itt maradt nyarat, búzavirág hajtja fejét árvacsalán tenyerébe, még kék álmai szállnak [… Tovább]

„És száll a csend – a hold mosatlan ablaka mögé lép az Isten; egykedvűen néz – túl homályos üveg, hogy lásson és segítsen.” ( Baka István: Nyár. délután…)       És száll a csend a parti fákra száll és [… Tovább]