Visszafogott mozdulatok sorával,
kimondatlan gondolatok hadával
takargatjuk vérző sebeinket,
nem értjük meg, mi tehetünk minden rosszról
és jóról, mely bennünket ér,
míg befutjuk égiek felfestette
pályánk minden zegzugát, kanyarjait,
néha ismétlésre ítéljük magunkat
s nem vesszük észre,
többször is begyűjtjük eldobható hibáinkat,
pedig a pzs-t sem dugjuk vissza
virágmintás tartójába,
ha már felfogta orrunk híg levét,
vígan vágjuk magunk alatt vesztett fejszénk
nyiszlett nyelét markolva az amúgy is korhadt,
vékony ágat, melyen kucorgunk,
és melyet természetesen nagy hozzáértéssel
magunk választottunk magunknak,
bátran szidjuk a sorsot, az égiekkel együtt,
megátkozva minden földi embert,
elsőként mindig azokat, kik tiszta lélekkel
segítő kezüket elsőként nyújtották felénk,
gőgösen trónolunk papírmaséból, bő nyállal gyúrt,
jelentéktelen piedesztálunkon, azon merengünk,
hagyunk-e jelet eszement világunkban….
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:06 :: Márkus László
