Müller Henriette Annemariet : Dal az áldozati báránytól

2016.01.11. Müller Henriette Annemariet Vers 7

Nyomtatás

Van valami ebben

a nagyvárosi szürkületben,

amiről te jutsz az

eszembe.

Lassan változik át

a fény, s beborítja

sötét pupillád űrje

az eget.

Mohón felfaltad

az egész világom,

magam előtt látom, ahogy

ülsz az ágyamon

kigombolt inggel,

miután már végleg kitéptük

egymásból azt, ami

elszakít és először lettem

a tiéd.

Azóta is a te illatod

érzem, ha szerelmes vagyok,

marja a szám a hiányod és

sajog a kulcscsontom, hogy

ismét belevájd az ujjaid.

Már nem akarok

türelmes lenni.

Emlékszem: a cigimet

szívtad és

úgy szorítottad a kezem,

hogy már elfehéredett,

pont mint te, amikor

megtudtad, hogy vége.

Emlékszem, milyen nehéz volt

a villogó nyarunkat lecserélni

egy ócska télre.

Bizsergető a fájdalom, amit

okozol,

túl szépen fáj ahhoz, hogy

ne éljem át

újra és újra.

Azt hiszed a szépet szeretem

benned, vagy a magasztost,

a jót, s azt

akarom, hogy tökéletes

legyen – tévedsz,

látni akarom a hegeidet,

amiket az élet

miatt okoztál

magadnak,

hadd csókolgassam tested-lelked

tátongó és forradozó

sebeit,

engedd ki démonait,

táncoljanak az enyéimmel,

mutasd meg nekem az ördögöt,

kit a szív hív magához,

hamár minden mécses

eltörött,

mutasd azt, amitől félsz,

amit utálsz és amiért élsz,

mutasd a fénylő

aranyadat,

de ne takard a benned

lévő rohadást

és sarat,

majd én megfürdök

benne és

megtisztítalak.

Nem kell az ideál,

nem akarok jót,

valódit akarok

és áthatót.

Tudd: én szeretlek, ha

fáradt vagy

s ha nyelved minden

szónál összeakad,

akarlak, amikor ordítasz,

és mikor haldokolsz,

akkor is kívánlak,

így hát kérlek

engedj be,

és megmutatom

minden kincsem és

mocskos gondolatom, félelmem

és mohó, őrült haragom.

Neked adom mindenem:

a jót, a rosszat,

a fenségeset és a rútat,

az újat, a szakadtat,

testem, lelkem, szellemem

és elmém neked

megnyitom,

beengedlek és engedd

meg, hogy egyesüljek veled,

légy te az eszme,

minek nevében

feláldozom, ha kell,

az életemet.

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:06 :: Müller Henriette Annemariet

Szerző Müller Henriette Annemariet 0 Írás

Müller Henriette Annemarie, 21, bölcsész, talán filozófusnövendék és önképző költőtanonc kedvenc szerelmes verseim: Szabó Lőrinc -Semmiért egészen, T.S. Eliot - The lovesong of St. Sebastian "ars poeticám": so you want to be a writer? Charles Bukowski if it doesn’t come bursting out of you in spite of everything, don’t do it. unless it comes unasked out of your heart and your mind and your mouth and your gut, don’t do it. if you have to sit for hours staring at your computer screen or hunched over your typewriter searching for words, don’t do it. if you’re doing it for money or fame, don’t do it. if you’re doing it because you want women in your bed, don’t do it. if you have to sit there and rewrite it again and again, don’t do it. if it’s hard work just thinking about doing it, don’t do it. if you’re trying to write like somebody else, forget about it. if you have to wait for it to roar out of you, then wait patiently. if it never does roar out of you, do something else. if you first have to read it to your wife or your girlfriend or your boyfriend or your parents or to anybody at all, you’re not ready. don’t be like so many writers, don’t be like so many thousands of people who call themselves writers, don’t be dull and boring and pretentious, don’t be consumed with self- love. the libraries of the world have yawned themselves to sleep over your kind. don’t add to that. don’t do it. unless it comes out of your soul like a rocket, unless being still would drive you to madness or suicide or murder, don’t do it. unless the sun inside you is burning your gut, don’t do it. when it is truly time, and if you have been chosen, it will do it by itself and it will keep on doing it until you die or it dies in you. there is no other way. and there never was.