Nagy Egon : Vakrandi

 

Veszett kutyától loptam

habot a hajamra.

Te voltál az ideálom

Ezek után már nem kell ideállnom.

 

Szép vagy akár egy vesetál

Légyszíves, nézz rám.

Hitetlenségem határa

látásod vaksága.

Ez egy alkony.

Rotáció.

ció. Vakáció.

Nyaral az ész  meg a penész.

Aztán hajnal.

Harmat.

mind mulandó szép.

 

Érted, a kávé is

on the high way to hell

Nem hallgattál a szívedre.

visszaéltél mindennel.

felültél a fejemre.

szebb voltál mint egy shándelír

Hiába. Rájöttem, hogy

a Gangesz sincs már nyolc oktáv.

Imponálni impozáns imeratívuszokban

indirektté vált,

majdnem indiszkrét.

Csak a szívem dobtam eléd

Te meg a vesetálad mutattad felém.

Én szívtelen, de színtelen-

vakságod határa az én érzésem határa.

-legenda.

 

Annyi a közös bennünk,

mint amikor a labda hálót ér.

Nézzük, de nem látjuk.

—————————————————————————————————————-

Kedves Egon! Először is, ha központozol. központozz rendesen. Nem maradjon el egy pont, vagy vessző sem. Ebben a versben sok helyről hiányoznak ezek. Az mondjuk az én személyes problémám, hogy nem értem a “vesetál” visszatérő motívumot, s az “ideálom-ideállnom” páros meg inkább csak hatásvadásznak, könnyen jött gegnek tűnik, mint művészi megoldásnak. Javítás után várom vissza. Üdv: Zsó

 

 

Legutóbb szerkesztette - Nagy Egon