Marthi Anna : Valentinozás

 

 

Tejútról, Tengertől csak ide, a hétköznapba

bezárt szürkeségbe. Hány árnyalattal rágja

fekete zsákba fölöslegét e kórnak, ingének

minden gombjával szennyesét is begyúrva?

 

Már nem tudok magamra venni ennyi ékes

ruhát, az evéstől fullad bennem a nagyvilág.

Meztelen égbolt felissza nappalaim aranyát,

kopott falak közé menekíti a torzsalkodást.

 

Míg a tiszták szerelmesek, az árnyak ülnek.

Démon-tükör szomorúság a szebb jövőnek.

Van-e kiért fáradozzak, magamat aszkéták

sorsára hagyni, sanyarú jelenből kibogozva?

 

Szavakat gyűrve, gondolataim úgy engedni

el, mint sok gyerek, ahogyan kekszet csen,

mégsem kap ki érte, végleg beleömleszteni

a végtelenségbe. Halászok hálójába húzva.

 

Boldog egyedülléte annak, ki feléli az illékony

pillanatot, Istenre bízza, rendezze angyalaival

filmre ő, ha eljön a végső óra. Mégiscsak van

szerelem, ahogyan átérzünk Tengert Tejútra.

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1327 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak