Átnyargalnak rajtam – világoskék irhabundámon – a szelek.
Ismét meleg szobában, forró teát szorongatva írok neked.
Bolond, ki azt hiszi, rád már nem is gondolok. A csend hív,
nem karácsonykor félretehető smarttelefonok. Letargikus
tárgyak felszínébe rejteni, alattuk is hozzád vándorol mind,
legyen ez libidó, gondolat vagy nyíló napfonat, ezernyi szó.
Árulkodom magamról: viseltesen hord el a jelen, de tudom,
hűséges szívemben pompázik már: az egyszerű lesz veled.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:06 :: Marthi Anna