Marthi Anna : A közönséges elméről is

Nárcizmus. Rendetlenség elmémben, készen tollfosztásra.

Monológ, ma Te kerülj engem. Engedj a bajban viaskodni,

hét gonosz sportszelet sem indíthatott kutyagolásra eddig.

Türelmes együttérzéssel betűnként fogok másba harapni,

illat és íz vegyesen az ő bőrén csap ki, mikor hátam ismét

sebesen mellre vált, közönséges követelni szemből hiányt.

E sok pillanatnyi érzeti elbújhat, kisüt a Nap, ő megteheti.

Voltaképpen az is jövő, lubickolva a légtérben, hisz ő az Ő.

Nem tudom, kit szeretsz, orromra ezt eddig nem kötötted.

Mindent megadnék, hogy értem ne riadj, de alvásra cserélj,

aprópénzként igazgyöngyeid zsebben ne zörgesd. Te írsz.

Óriás tolladdal a papírföldet lombosra szárnyalod tudatként,

körkörös táncban, engem közönséges elmére vetkőztetsz.

Álmod harcait vívta a szenvedély birtoklása. Legyél is derűs,

valós, ahogyan papírföldek nyomaiban vesznek őszbe betűk,

ragaszkodás hulljon mint levél; könnyek hóhullása ne riassza

el a bolond nyarakat, hát ezért siettél, “ostobán”, elmúlásba?

 

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:06 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1341 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak