Fehér halállal jött a tél,
a szűzi-fehér hó helyett
ónos esőt hozott a szél,
s a kormos éjre ráhegedt.
Imára kulcsolt kezeken
reményt remél az áhítat…
miközben kint az ereszen
a hízott jég halált itat.
Csipkét horgol a fürge dér
– kristály a fonál, jég a tű –
ám amit alkot mit sem ér,
ha halált sír a hegedű.
A csupasz, vézna bokrokon
fázva feszül ki szemfedél
a villanydróton, s oszlopon,
jégcsap – sóhaj – földig ér.
Nyarat sirató vézna fák
rogynak térdre a súly alatt,
jajongva sír száz száraz ág,
míg földre hullva szétszakad.
Dermedten jön a másnap el,
ezüst lesz holnap jég-világ,
mindent vasmarkú kény ölel,
és szirmot bont a jégvirág.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:06 :: Vaskó Ági
