Marthi Anna : Karöltve

 

 

 

Megírom az esőt, a karöltve röptetőt, hazáig.

Belélegezni téged, zavaromban is megtalálni,

miközben zsúfolódó csendjeink közt kacagsz,

és kivirágzik a pillanat. Beszél a szám, hallod,

hogy keresem a szót – az el nem mondhatót -,

mennyi versen át, rád illenek mind, akárcsak a

túl vágyódó éjjelek, ott liliomarcod úgy szeret.

Holdból lesel, s ha szemeim ráncain áttetszene,

rád idomult, józan, elvárás mentes tekintetem

maradéka ez, hiszen megkönnyezném ezerszer,

továbbra is, csak te vagy feltétlen boldogságom.

Karöltve odúnk, kettőnk zugaiba szabadul a szél.

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1327 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak