Nap: 2014.12.25.

A képen látható jászolt, saját magam készítettem.     Hópihe nélkül jött ma az ünnep,didergő telek régmúltba tűnnek.Madártorokból csendül a dal ma,játékos szélnek nagy a hatalma.Meleg szobámban fahéjas álom,szeretet gyöngye karácsonyfámon,áhítat csendje fény hidat épít,angyalnak csókja lelkemig szépít.Rozsdálló szívem ég [… Tovább]

Míg fiatal voltam, valami vagy volt, vagy nem – egy ideje titkosabban vannak a dolgok: tudom: van, mint volt valaha, s el nem vesznek mik vannak – s pakolgatok agyamban, nevet keresek s főleg helyet – hova is tettem; mert [… Tovább]

    Megint egy Karácsony, kandalló melegén ring az édes álom, tavaly óta nincs kabátom, foszlós kalács illata ölel hófehér gyertyát, penészes kenyér simítja a kuka alját, ékszeres dobozhoz illegnek az ujjak, talán egy kesztyű, hogy reggelre meg ne fagyjak. [… Tovább]

  Szürkére száradt fa a világ,ős szemeit lassan bezárja,tekeredő csont ágain rág a vígság-faló ocsmány lárva. Gyökerein lóg az enyészet, zörgő levele holtan hullik,az idő rabságában múlik,temérdek értelmetlen élet.      

Elhajított dísz vagyok. Valaki itt felejtett, kint hagyott,létem semmivé gyűrött érzelem, mely az árok szélén hentereg, amott, tőlem nem messze hunyorgó nagyvárosi fények, mint valami műfenyő, civilizált karácsony,rájuk kényszerített, hivalkodó fényfüzérek és reklámok pöffeszkednek minden házon.   Lám, ott is [… Tovább]

    Áttör érte száz veszélyen álma ő csak.Nincs ki őt örömbe lökje, tartsa bennerajta kívül. Így e tette hősiesnek nem nevezhető. Csak önző.      

  Most halkan szólnak a harangok,nem kongnak úgy, mint egykor régen,megbújnak egy magas toronyban,egy bánatos emberi szívben.   Nyelvtelen ringnak, s hívogatnak,néma áhítat minden szavuk,nézz fel rám ember, hisz itt vagyok,s leszünk az életedben tanuk.   Láttuk amikor megszülettél,a meztelen [… Tovább]

  Ta-dam, Ta-dam, Mi ez a tompa ritmus? Mi ez, ami bennünk kalapál? Néha oly szelíden üti ritmusát, Mint ingásóra az idő múlását. Olykor dübörög, Mint száguldó ménes alatt a táj. Őrült tánca, Szétveti a melled, annyira fáj. Ökölnyi izomköteg [… Tovább]

  Felmennék a mennybe fehér ruháimban, dicsérném az Istent angyali alakban, mennék én, ó, mennék, kopognék ajtaján, kinyitja valaki, beengednek talán?   Lehet, a pokol vár, kapuját kitárja, fehér ruháimat rólam leszaggatja, meztelen testemet örök tűzbe veti, lelkem feketébe, gyászba [… Tovább]

Ez a tizedik nélküled-karácsony.Nem könnyű ma sem elviselni a hiányod,pedig próbálom. Arcomon sem látja senki,ahogy rám telepszik a fájdalom és lehúz sokszor, mint testet az iszap. Lassú fuldoklás a sors…Templomcsend van, Isten pillant rám mindenhonnan, némán nézi, hogy csontjaimmá szárad [… Tovább]

     botorkál a csend  halvány  fényű téren leplét maga köré fonja mint szűzleány az arcát csendben eltakarja… történések sora töri át a csendet… emberek sírnak hull a köny mint bogas üszkös ágak  csöpögő esőcseppje… hisz ázott – fázott görnyedezve… [… Tovább]

    Engedd, hogy arcodat két kezembe fogjam, eres kezedet nyakam köré fonjam. Az elmúlás hamvát lecsókoljam rólad, arcod szépségében újra megmártózzak.   Menj és engedj engem továbblépni tőled, sántán, törött szívvel keresni a szépet. Behunyt szemed némán megüzeni nekem, [… Tovább]