Landauerné Pócsik Éva : Királynő a ködben

 

 

Engedd, hogy arcodat két kezembe fogjam,

eres kezedet nyakam köré fonjam.

Az elmúlás hamvát lecsókoljam rólad,

arcod szépségében újra megmártózzak.

 

Menj és engedj engem továbblépni tőled,

sántán, törött szívvel keresni a szépet.

Behunyt szemed némán megüzeni nekem,

ami veled történt, az már történelem.

 

Hol volt, hol nem volt, királynő a ködben,

ülök melletted, ülök itt a csöndben,

hallgatom a zenét, amit nekem adtál,

mennem kell, felállok, dédunokád vár rám.

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2014.12.25. @ 01:34 :: Landauerné Pócsik Éva
Szerző Landauerné Pócsik Éva 3 Írás
A világra nyitott, természettudományos beállítottságú ember vagyok, foglalkozásom szerint biológus. Az olvasás kora gyermekkoromtól kezdve nagy élvezet volt számomra, de annak az örömét, hogy gondolataimat én is papírra vetem, először egyetemista koromban éreztem. Az írás öröm, és talán még nagyobb öröm, hogy olyan emberekhez, barátokhoz vezet el, akiknek a társaságával a világ színesebb és szebb. Ez egy olyan fonal, amelyen hozzám is könnyen eltalálnak mások. Az írás kitágítja a világomat, kicsit kibillent önmagamból, a hétköznapokból. Kitekintek, és látom, van másfajta élet, másfajta gondolkodás, másfajta szerelem, nemcsak az, amely az én mindennapjaimat képezi. Látom azt is, hogy nem én vagyok egyedül így mindezzel. Ha a gondolatok, hangulatok, amelyeket a verseimben megfogalmazok, csak néhány ember lelkében is visszhangra találnak, már nem volt felesleges megosztanom őket másokkal.