Természet

U N I O Bontott tégla s tetőcserép közöttSzellőrózsa hajt és vadmimóza,Kátrányos hordón döng a lódarázs,Kőporát az orkán szertesózza,Ajtó nélkül lebzsel a garázs. Kibelezett Moszkvics ajtaján átMenekül az ég felé a gyom,Vakolatlan házra fut a repkény,Michelin-kaspóban nő a liliom,Macskazug a [… Tovább]

    Őszbe kanyarodó úton rőt színeket kutatok a hulló lombok alatt. Még nincs itt a nap, hogy mint levél fonák redőit tapintottam úgy simítsam ébredéskor arcomat. Nem, még nem szabad, forgasd csak zúgó szél az avart. Majd úgyis eljön [… Tovább]

  Ősz.Mondhatnám szebben,csodaként jelezve színeit, de átkozottul zavar a barnán-zörgő rőt. Nem tudom értékelni azt,ami megölte a nyarat,inkább kiabálni lenne jó,Teremtővel pörölni,   hogy miért vette el az élettől sugár-színeket?Miért nem zavarja a torkomban sínylő,légbe mégsem vágyó hang,s elmém kamrájábana [… Tovább]

ha már annyira féltek mint az űzött vad és nektek csak a szégyen marad csendben mélyen lehajtjátok a fejetek mert már mindent lehet veletek ha már annyira féltek mint az űzött vadés nektek csak a szégyen maradcsendben mélyen lehajtjátok a [… Tovább]

Zengő/Vincent van Gogh Varjak a búzamezőn Múlt szeretők felettünk a varjak,rajtuk fekete konfekcióruha.Kárörvendő, bús fejüket nézem,szemük kopogó, fagyott jégszem.Én  meztelen maradtam és halvány,túlcsordult nyarunkonegy irracionális hatvány.Sejtjeim sorban meghajolnak érted,s míg kalászok fénykévéjében fürdünk,feletted minden ítéletet összetépek.

  már nem számolom ki van velem s nem érdekel hány ellenem nem akarok csak jó lenni minden i-re pontot tenni nem érdekel rím sem strófa csak az számít miről szólna az se fontos néha érzem ha menni kéne vagy [… Tovább]

  már nem számolom ki van velem s nem érdekel hány ellenem nem akarok csak jó lenni minden i-re pontot tenni nem érdekel rím sem strófa csak az számít miről szólna az se fontos néha érzem ha menni kéne vagy [… Tovább]

a nyári termésből antológia virággyűjtemény lenne – olykor hervatag végy a gyümölcsből mindentudás fája az – kígyóravaszság kezében kenyér ki árnyékot vetett rá kőhajtásnyira mint szétfútt pitypang szállnak el a rongy évek csak a mag marad virágot viszek ferde szemmel [… Tovább]

  Zúgolódó  hársfakoronák  búcsúznak  a  haldokló  napfénytől  –  zöldezüst  gyásszal  s  bezárt  ajtók  elé  rőt  szőnyegek  úsznak,  mikor  az  elmenekülő  ősz  levélszeméttel  házal.    Élelmes  mókusok  jólelkű  szatócsa  a  ruhátlan  fák  alatt  didergő  avar,  út  melletti  árkokba  költözött  tócsa  vizébe [… Tovább]

Zengő, http://www.youtube.com/watch?v=uNBKfNo9Pu0     Petúniák a kertben, fehérek, lila és kék szegéllyel, trombita-formás alakjukba szél fúj, azt hiszi vissza riadózhatja a szökni messze készülő nyarat.   Fehér petúniák széjjel a kerten, vadméhek szállnak rájuk, birkóznak bibékkel, zümmögésük egyenetlen csendet igazgat, [… Tovább]

      A ráncos föld felett üveggömb a nap, mögöttünk mezítelen délutánok csukódnak. Megrajzolt világunkban megfejthetetlen várakozások, csupasz percek zsibongása szádon, számon. Szédület. Valóság. A szív és az idő káoszán át, nádsuhogás, mohafinom nyár…   Hátam mögött állsz. Körbejárlak. [… Tovább]

      Hullámzó dombok illeszkednek talpam alá, odébb az erdősuttogva hív, és én eljutokhozzá bolondosan kanyargóútjaimon. Megyek, lombos erdő a tanyám,zengő, zöld énekét hallgatom,öreg fák csöndes árnyékábanfeltöltődik fáradt lelkem, ottmegpihenek.

    Úgy bodorodnak a felhők, szöknek a végtelen égbe,sárgul a kék, belereszket körben a rét meg a boglya,messze a hegy szekeréről nyögve csikorg a saroglya,sistereg, omlik a zápor, mossa az őszt feketébbre.   Pont az az illata most is, [… Tovább]

Szeptember                                    Koosán Ildikó elért az ősz, a sár, ma köd szitál,kabát kell; mi mást tehet, elkopott nyári szlengeket kínál hitelbe még a szél; cseppfolyós szürke hangulat  mint bogáncs ragad belénk; mély-repülés; nyarunk nyakába állt a kés így vérzik el, szétfröcskölt foltjaitvilágnak, [… Tovább]

Zengő   Ujjad játszott kezemen, finom mozdulattal, kedvesen.   Pergő levél, tovafutó akkord, mondhatod, akkor volt.   Most van, s lesz mindig, álomban, ébren, velem.   Nem veheted el, ajkamon hagyott, meleg sóhajod.   Nézem a kanyargó utat, az idő [… Tovább]

    Voltam már gazdag. Kertemben kazlak közt pávák jártak táncot. Álomnak látszott, nem vetett ráncot, Isten köpenyeként terült fölénk a nyári ég, alá gyűlt minden, de nem volt elég.   Még, még! Belülről jött a hang. A  lég már [… Tovább]

    Fut az út sántán Billegnek a fák Űzi a sátán A szarvas csordát Szellők ölébe Hajlik a barka Selymes szíve hull Vérzőn az avarba Lángol a tarló Füstölög kéken Cigánykereket Vet fenn az égen   Tavasz se volt [… Tovább]

      Toszkán domb, völgy, autó fut, kétszáz kanyar,templom, szőlő, friss olajbogyó, fanyarízével csalogat minden faluvég,nyüzsgő forgatag ez, színes falikép.   És kockás abroszokon táncol a bor,omlik a forró dél, mint úton a por.Siena vár kopott sikátorokkal,Firenze is kiált [… Tovább]

… az 51. árnyalat 😉       Ahogy felém nézel, sokat mondó némán, hívogató pillantásod bánat tükörtermében, a könnyed mind gyémánt. Bár záporozva, de cseppenként oltod velük, szomjazó lelked lángolva lehelt, parázslón hervadó csókját. Szívem völgyzáró gátjára hirtelen nagy [… Tovább]

/Illusztráció: Tompos Opra Agota/ a belém vésett nyomgyorsan és könnyen kopikmás az idei lángos sorban állás után és az úvékencével gátolt nap ereje múló barnán lélegző bőrönde a hossz is körmön mert be-be törik és el-el hajlik és nem csak [… Tovább]

„Zengő” – jeligére A zene tartalmas függönye mögött elhalnak a szavak… Kép: Delacasse Bencze Erzsébet: Bíborfényben- üvegfestmény       Lassan lepergeti ritmusát a nyár, narancsszegélyú felhőkön nyugszik, szelíd hangon búg, mint gordonkán a húr, valamit súg még, aztán tovább [… Tovább]

tizenhárom évig más hazában éltem tizenhárom évesen először csókoltam apám papíron tizenharmadikán jött világra péntek tizenhárom itt van babonának tizenhárman választottak hiába engem társnak tizenhárom nyarán fiút hoztam a világra tizenhárom bő szoknyát bizton elkoptattam tizenhárom év van köztünk a [… Tovább]

      Fiatal bivalyok ordítását hallom, vágtáznak, megbotlik lábukon a föld; rugdaló patákról szállnak a göröngyök, s a mély csend is dadogva felüvölt.   Távolról figyeljük a bőszült nyargalást; mindannyiunk teste egy ütemre rezdül, szemünk bármily fáradt, lenyűgözve nézzük, [… Tovább]

Még emlékszem, egy hosszú nyáridőben, nagy hír vert izgalmat a gyerekfőmben, hogy zökkenőmentesre flaszterozták a szomszéd falu főútjának hosszát, a nap a nyarat izzasztotta éppen, egy nyűtt kerékpár volt a segítségem, bősz jó kedvemben titkon vettem rajtot, jaj, messzi volt, [… Tovább]

  Egy úton járunk mind, (t)örvény kanyarog.Drótszamárt teker, fúj, köp, botorkál,kit pokoltűz hevít, s szédült angyaloköle óv. Leguríthat szomjas torkánnéhány krigli sört is, ha erre vágyik,-önmagunk ellen vétójog nincsen-mérték, a pohár. Kitart. Mind. Halálig.Csak a józant bünteti az isten.   [… Tovább]

    Azt mondtad sok a felhő, hogy unalmasan billeg rajta a maradni akarás. Rendben. Ma se felhőt, se napot nem írok, és a hold arcát se rajzolom tovább. Marad a fehér, marad a fekete. Körülöttünk aranykalitka helyett szögesdrót. Csak [… Tovább]

    Ha lehetnék, lennék neked Pillanatnyi időd, tered, Agyadban egy gyors mozzanat, Illúziódból a smaragd, Pupilláidra lágy szemhéj, Kedvenc csillagodnak ez éj, Arcodon a mosoly ránca, Kedvedre a derű tánca. Puha párna lennék neked, Hogy majd este rám hajtsd [… Tovább]

„Látom, amint Ginsberg az Üvöltésről áttér tehénbőgésre a brooklyni egyetem professzori pulpitusán.” (Bukowski: This Dirty, Valiant Game)   Kanyarodj magadba S ha benn meghal a fény Szoríts Sion szikláiból kifaragott csendet Füledhez   Vagy visszhangzó Mezőkön vágtass Szédülj izzásba De [… Tovább]

    Elszáradt tarka virágok, megdermedve állnak, szomorúság nincs arcukon, elhalt öröm, bánat.   Megsérült lelkük csak lengén ellibben a szélben, vidám tavaszt, meleg nyarat, álmodnak a réten.   Őszderekán tekeredve sápadt holdfény alatt, ezüst gyöngyöt gyűjtögettek, amíg felkelt a [… Tovább]

  Láttam már mindent, mit ember láthatott: Sáros Földgolyónak sok-sok hajnalát, Éljenző arénát, s gladiátort halni, Három rézgarasért kolduló anyát, Csillagászt az égen üstököst kutatni, Tépett, ócska tollal verset író költőt, Láttam a szivárvány tetején a létrát, És megéltem közben számos emberöltőt.   Hallottam a reggel lusta [… Tovább]

Idegen föld a Don-kanyar, de fagyos, a magyarnak hont védeni de bajos, ha csizmája papírtalpa elázik, s a kenyerén barna penész virágzik.   Csillog a rög, szépen süt a holdvilág, a bakákra nincsen erre jó világ. Az őrnagy úr, ha [… Tovább]

svéd gyerekvers   Mi szegények voltunk, Eszterék gazdagok. Meghívtak nyaralni, hogy nekem is jó legyen pár napig. Eszter öccse épp papírsárkányt csinált. Kértem, egyszer hadd röptessem én. Jól nevelt volt, ezért csak seggbe rúgott – a szétszakadt sárkány miatt. Kérdeztem [… Tovább]

Röpülj fecskeszárnyon jegenyékre fel, a nap sugarával hosszan énekelj! Készülj a tavaszra múlt-panasz helyett, álmaim közt sétálj, hogyha ébredek.   Vöröslik a hajnal, felhőt kanyarít, cserepes mezőket záporral borít. Nádasokba bújik kavargó szele, békanyálat lyuggat, hullik a jege.   Röpülj [… Tovább]

    Te mosószappan szagú, lándzsás útifű, Semmi és balsors véletlen ivadéka! Ülj csak ide! Hátad mögé itt van egy párna. Ketten maradtunk. Bóbiskolhatsz akár, én nem haragszom. Hajad köré most koszorút fonok Illatos szóvirágból, de csak ha tetszik. Cssssss! [… Tovább]

       Egyetlen  mézbarna  pillantásába  foglalva,  hőn  vágyott  otthon  melegével  sütött  reám  a  szemeiből  életünk  minden  jövendő  nyara  ‘s  a  teliholdas  éjekbe  sűrűsödött  vágya.    Mikor  a  testünket  halványkék  fényébe  vonta  a  felhők  paplanja  alól  leskelődő  Luna,  oly  sejtelmesen, [… Tovább]

  éjjel verte a berendezést kék foltot csinált a kredencen jesszuska lelkifurdalás a NAGY alföld nem volt se sírva síkabb se vígan mulatóbb mint valaha és újra nem készült látlelet mivel erősen fogyott a hold a vak tyúk ilyenkor talál hozzáillő szemet az övé nem ilyen ketyegett a félnyolcas híradó– a parlamentben [… Tovább]

  Töltik a zsákot, mentik a népet, zúg a folyó és reccsen a gát, ne féljetek, emberek, helyt áll a kormány, védi fején a szent koronát; ezt is megússzuk, ha hisztek az Úrban, lesz az idén is bő aratás. Nyargal [… Tovább]

  Szívesen leülnék veled egy kártyapartira a mennyben. Mégis jó élnünk, odafent miért is sürgetnének ezzel? Nem éppen apró kívánság a növekvő távolság miatt. Megfontolt szomorúsággal terelgetett bicegő betűk, ágyban fekszel, lepedőbe merülő papírlapokon, felgöngyölt, szurok vérű töltőtollal, versekké hízlalnád az [… Tovább]

  Közbe-közbe nehéz rongyokon hál, siketcsöndű  jégvermek hidegén, a közöny fanyar nótát komponál, s tüdejéből felszisszen  az örök twistigen.   Cseppre bontott Óceán a lelke, gyönyörkertbe tévedő vadmadár, csapdos, verdes tökéletessége, ráncolatlan ösztöne még vasalt szóra vár. * Szapora ujja [… Tovább]

                  1.Tegnap szembe jöttél a kórházfolyosónvelem. Tenyereden hordozod a méhem.Sírsz. Én sikoltok. Menekülnék egy résen,hogy ne szakadjak a föld alá. Apollón merre bujkálsz, négykézláb állatod ha hív?Most egymás előtt megállunk. Állóképek.Ujjbegyedre rászáradt magzatmáz-réteg,és én, „a vákumosbéerhánegatív”. Ennyit tudsz rólam.Tenyereden a [… Tovább]

      Futottál-e szárnyas kezekkel virágos mezőnek adva talpad ütemes érintéseit? Persze – belealudtam. Kinőtt egy púpos álmom.  Játszottam a szavakkal, ahogy gyerekként szerettem felnövésem titkait, álmomból úgy riadtam, karom utánad nyúlt,   már lemondón aludtad legszebb álmodat, hogy gyümölcsöt [… Tovább]

        Nem hálhatsz velem!   Édesanyád csupa kerti virág közt szült meg a kertben, Combjai közt a fehérlő nagyfejű íriszek álltak. Esküt tettem az évről-évre kihajtó virágra Mint a saját gyerekem, cseperedsz fel itt szeretetben.   Illatos [… Tovább]

földre hullnak mind az imák őrült szavak kelnek szárnyra egy tenyérjós névsort olvas teringettét szór ma széjjel mert a holdon nincsen tanga sőt mi több egy reklámrobot a háttérben Hom(o)érosztól lángra kap   zárt osztályon hollók ülnek tükör által homályosan [… Tovább]

    Messze vágyom, mint a földönkívüli, kinek ki tudja, hol van otthona. Hó-arcomra fanyar mosolyát szüli a bánat. Csak állok, én ostoba. Mások tekintetét nézem, és arragondolok, hogy hajlékukba érveelhiszik; ők ide indultak haza.Nekem kelepce lett földi létem. Álmaim [… Tovább]

    Jöttem a messze sík mezőiről,Hol a város felnevelt,Túl a Tisza kanyargásin,Merre éltem fele telt.A delet lestük ottA templom tornyain,S ahogy a verőfény kúszottA házak ormain. Itt zöldsipkás hegyek húznakFejükre párából takarót,A görbe Gerecse int este,Álomba ringatva a nyugtot [… Tovább]

Elzsibbadt nyelvemen maradtál, mint sóhajtó szavak. Kebeltelen fogyatékosság mögött elbújtattam szívem, de bordaközi korlátokon ugranak meg hős dobbanásai. A szokottnál búsabb letargiát vetkőzök mint szennyest. Elmarasztalom tehetetlenségbe fulladó, gyötrelmet élő mondataim. Igen, kivirágzó a csipke, hideget ért arcon, okosan kérdez [… Tovább]

Nullát osztani felesleges,S mióta az érzelmi életem nulla lettNem is igen próbálkozom ilyesmivel,Nem gyötröm magam műveletekkel.mert fájna, bárhogy szorozgatokAz életem is, én is csak nulla vagyokÉs nincsen aki hozzáadna, kivonta magátItthagyta nekem ezt a kövér nullát,Nulla, és mégis létezik,Nulla, és [… Tovább]

    Egy hokedli, egy kötél, egy szálfa, riadt szemed láva villanása, ennyi elég döntésedhez éppen, hogy velem se legyél engedékeny. Kis hokedlin az öledbe ültem,néztem, ahogy szavam rád derűt csen,lógtam rajtad akár egy rongybaba,s hajtogattam: én szeretlek apa. Köteledből [… Tovább]

    Nyilvánvalóan valaki megette, de ki, a telet? Én nem láttam, ő se látta, de rá mutatnak a jelek. Hökkenten nézük egymásra, hogy is mernénk bevallani, mit nem értünk, pár szó röppen, de inkább csendet hallani. Emlékekbe kapaszkodunk, hol [… Tovább]

  Engedelmesen ránk csordogál az éjjel. Mézet teremnek a csillagok, amikor térdemet csókolod. Lassan tucatnyiszor kérdezed, hogy bennünk még hány tavaszt érlel   a régen elmúlt csitriség. Én nem tudom, miféle asszony lettem. Szeretőd vagyok, esztelenségem inged alatt kanyarog. Még [… Tovább]

      A legnagyobb darab volt az az áldott, és egész évben, ha volt is, hiányzott, még emlékszem pár óriás darabra, a disznóvágáskor született nagyra, még langy volt és még párállott a lelke, mikor a böllér tűrhetősre szelte, a [… Tovább]

    Csöndben szendereg egy álmos párna, békénket zavarhatja szédült világ láza, akkor is, mindig visszavárlak,   s ölelésnyi csönddel melengetem ágyad. Testmeleg reggelben didereg a Nap, bájosan kacsint egy éji pillanat, minden nap,    minden éj sudár öröm,  mit [… Tovább]

Minden világnak más arca van. Jobban hiszünk a másvilágban? Illúziók bukkannak fel, közben Atlantisz lent maradt. Mennyországgá tágulunk mint tudat. Éber szótárral elérhető  alapfokú elfojtással,  rokonértelem.       Anna, és egy újabb vers, amiben ott vannak az egyedi, nagyon [… Tovább]

    Hagyod, hogy melletted feküdjek. Hajadról múló évek havát törlöm. Még nem félek, olyan fehér lettél, mint a nyírfakéreg. Téged féltelek. Hallod? Most is harang szól.   Zárd be az ablakot, magunkra a csendet húzzuk takarónak. Ősszel elvetélem a [… Tovább]

Valahogyan el kell majd kezdened ezt averset is; felütni valahol, mint a könyvet,amit csukott szemmel leemelsz a polcról;hagyni, hogy magától kinyíljon, rábökni alegelső szóra, ami szembeötlik, miért,és már olvasni is tovább, hiszen ez az,amit te is tudni szeretnél, hogy miértépül [… Tovább]

  szemeimből sorsom gyöngyözik fanyar patakokban szám barlang szél fúj nincs hang ujjaim mint kőhidak karjaim bazalt tömbök huzatos sóbánya szívem helyén vízfüggöny mögül nézem mikor hajóra szállsz nem integetsz én intenék karjaim bazalt tömbök szemeimből sorsom gyöngyözik fanyar patakokban [… Tovább]

paplegenda     Porka havat zúdít a szél, utcát súrol, nyakszirtet ér. Karma arcomra csikordul, sarkig fut, majd visszafordul. Szisszenek, száz hideg átok ráz – jégikrás tűzszilánkok Szúrnak -, gallérom is fogva kapaszkodom kalapomba. Farkas-idő. Számba ordít, kabátból lelket kifordít, [… Tovább]

 kiabál a pirkadatkünn a kertek alattmásképpen szeresdgyermekedne úgy mint azizzadó nyarakamely a sorsunknyomábana szükségüszkös romjai közthaladhittel és imávalfogjada kicsiny kezetmeg kell védenimeg kell váltanikezét sohael ne ereszdelőbb legyen imautána jöhet a falatmint ahogyana fákona rügyből levél fakada levelek utánjönnek a [… Tovább]

    Mondd, miért is gömbölyű a Föld, érzed-e, hogy nyugtató a zöld? Mondd, miért is göröngyös az út? Mért van az, hogy kiszárad a kút? Hová vezet a kanyargós út? Meddig kísért még engem a múlt?   Hegyek csúcsán [… Tovább]

  Veled akarok lenni Veled nézni a kék eget Veled nevetni sírni Veled megélni az örömöket Veled sétálni az árnyat adó fák alatt Veled tölteni a nyarat Veled várni a hűvös őszt Veled túlélni a fagyos telet Veled gondolni a [… Tovább]

2013 április     Nevet, kacag a türelmetlen táj, részeg szellő száradó ruhát dobál, kavargó illata, illó bájos bánat, itt az öröm kiált hosszút, hármat.   Ocsúdik a nyírfa bomló kérge, vetkőzik mintha készülne nászéjre, erőszakot tesz ágakon a tavasz, [… Tovább]

lélekbe zárt napfény a nyárba belezeng   Jégesővel koppanó márciusi tél, a néma hallgatás is elvetél, halványan dereng egy mély kikelet, zenét zuborog esti tengeren, fények gyúlnak, hitből fegyelem, lélekbe zárt napfény a nyárba belezeng.   Egyedül ballag a zajos [… Tovább]

  Bárhol jársz, pusztulás… a földek ugaron, gyáron kivert ablakok, gépeken rozsda csorog.   Mégis:   Sárga mezőt ringat a vadrepce, egységét  töri ligetek zöldje, s ahol az út kanyarog, újra hallik a bányászok éneke.

Vágytam szemed kékjét, Ölelésed lobbanó nyarát, Vágytam veled álmodni Néma lombhullásban, Együtt neszelni diókoppanást.   S te jöttél, de hűtlenül Nem nyitottad rám ég-kék szemed, Szürke magányodban megtagadtad, Lám, nyár hevét idéző ígéreted.   Csatolmány: Horváth Piroska – Őszi fantázia [… Tovább]

        Csupasz csend-darabok hevernek a papíron, szólna a vers, de… A szavak, a betűk elkoptak. Hiába rajzolt hidat Isten, hiába a szárnyak, fészkek, ha bedeszkázott álmaink közt alszanak az emlékek.   Te vigyázod, én vigyázlak, némán figyelnek [… Tovább]

  …amíg van erdő                                    Koosán Ildikó      Szentélyedbe ma hozzád jöttem. Az évek vándorútjain száz vihar cikázott fölöttem; hiábavaló álmok   után futottam meggondolatlan, sikert hajszolva, az ünneplésből mégis  kimaradtam.   Maholnap éjszín baldachin takar, mert [… Tovább]

Bár tudom, ha belenézek, Megéghetek kék szemed tüzében, Mégis megteszem. Hadd perzseljenek Bíbor ágyadon a lángok, Míg teljében éljük E kései nyarat.   Csatolmány: Magerusan Marius – Dobogókői október

      Felénk e hajlék alig készült másból, csak időt, fogat álló akácfából, a tűz-nyarat, a jégcsapot is bírta, s a napfény szálkás, szürke színre szítta, sok esztendeig tűrte-bírta sorsát, mert nagy értéssel tartósra csapolták, a szerkezetben híja volt [… Tovább]

        Micsoda boldog gyereknyarak voltak, a vert agyagon ott hűsölt a holnap, a mi falunkba bőség alig tévedt, de kedvünk nap-nap fölette az éhet, jeles diákként jártam általánost, s ha anyám néha megjárta várost, a házat, kertet, [… Tovább]

„ha közelebb van: élesebben látni, hogy elérhetetlen” ( Fodor Ákos )       Álomba fordul szívén a nyár, dúlt fészkében őszt ordít a reggel, félelem szorongatja torkát… ködben térdepelő fákon sírva tekereg a kérges idő.   A tegnapi nyarat [… Tovább]

          Én csak írom a tavaszt, a színeket, az illatokat. Fák kérgére karcolom az őszt, ahogy Isten az elmúlást apám fejfájára rajzolta. Csendnyarat festek szemhéjad mögé, ha már szorítanak a szavak. De mégsem hallom, ha szívem [… Tovább]

        Isten rád formázta az őszt, de valaki lekaparta arcodról a holdat, valaki ellopta szemedből a csillagokat. Valaki anyád helyett anyád volt. Egy pillanatra. Míg te felfele zuhantál, hegyek mögé ringatta az éjszakát, homlokodra varrta a napot, [… Tovább]

        Bársony-meleg helyed az ágyban, úgy szólít vissza, ahogy téged kísér a reggeli pára. Nem is hinnéd, narancsban fürdik a szoba így.   Fanyar körte íze oszlik a számban…  Kellemes!   Tudom, te ezt nem éled, míg [… Tovább]

      Vajon miről énekel az őszi szél? Avarkori tölgylevél parfümöt csavar orrunk elé, sietve merít fák suhogásából, és meglökve a koronás, szakállas Napvirágot, mindennapi szotyinka esik elénk.   Emlékeink. Fürdünk a tegnapokban, amint az ősz „itt van újra”. [… Tovább]

Kép: Horváth Piroska       Összeborulnak hamvas-üdén szellőlebbenő csendben a fák. Nyugalom ül a lombokon, s égi vásznán árnyat bont a Nap, mélyre les, mint beomlott kutak, fellobbanó hittel letűnt korok rejtett titkai után. Fáradt testet éget így a [… Tovább]

    Az út végén igazság van, azon jártam porban, sárban, volt olyan is, mint a zöld rét, olyan is, hogy kikövezték, de a batyut mindig toldtam, abban vittem, aki voltam, ha fáradtam, bár vigasztalt néhány méteren az aszfalt, fájtam, [… Tovább]

Nem vívódtam. Hittem akaratlan. Mindenem vagy, csontomból faragtam tartópillért neked, mint a gyerek, hogyha nem vagy velem, érezzelek. Futó erek, s szíved köré bordát váznak, vágyakat szárba szökkent kalásznak, s utat kanyargón, hol lábad hordoz. Megbékélt csendet vad viharodhoz.   [… Tovább]

Huzatos álmok között farkasok megembertelenedett lánya  vagyok, szertekanyarog bennem  a vadság, vicsorgó fogak bőrömet riogatják.   Harapásnyomokkal ébreszt  a verítékes hajnal, a valóság csak homályosan  forgó kisfilm, nihil mondatok törik meg a csendet, nincs baj, csak körbevesznek. Hazug tömeg, farkasok. [… Tovább]

Nagy László nyomán Angyali fényben létező, Szentjeid éltén lüktető Galambszívekben rejtező,      Mi felé halad az ember?   Hazugok, éber hitszegők, Egeket s földet rengetők, Sanyarúk sorsán cselt vetők,      Mi felé halad az ember?   Programozott célképernyőn [… Tovább]