Zengő : Virágzás

http://www.youtube.com/watch?v=uNBKfNo9Pu0

 

 

 

Hallgatózó vágy

Radnai István


virágok kettesben fűszeres éj

csalogány visszatérő dalát

legyezi lengeti a szél

merre van az odaát

pillangók a bibén



virágok kettesben fűszeres éj

összehajolnak félve forró

a nappal salakja éget

kertész jön-e nála az olló

hidd el illatom méreg

a kígyó hozzám hasonló


virágok kettesben fűszeres éj

könnyes szemével belép a hajnal

hátam mögött sötétség mély

ketten vagyunk egyek a bajban

elhagyott minket mikor hamvadt a kéj


virágok némán amikor oldódik az éj





Jázminok

Bakos Erika



Jázminok szirma véres,
alkonyat harapja az eget,
bíbor-rózsákra megalvadt éj
tapad, tövise szúr, nem vagyok veled.
Verseket hullajt a jelen
és Isten tenyerén remény,
bennem van hinni-akarás,
mégis fáj némely költemény.
Jázminok szirma fehér,
mind egy-egy csillag
éjjelente körbefon
szorosan, egy-két itt felejtett illat.
Fekete ruhámon foszlás,
krizantémokat virágzik az ég,
még itt vagy, mikor a hajnal csordul,
előttem mindenütt szakadék.
Jázminok szirma fényben,
hányadékát szórja szét a nap,
s miközben belehullok a mába
csendesen, te magamra hagysz…




Sarjadás

Schifter Attila



Csendes  zápor  csalogat  a  világosra,

most,  most:  a  felszínre  fakadok! 

( Hamvasságomat   friss  oxigén  mossa ) 

életre  kelnek  bennem  nyári  napok, 

melyeket  egy  tél  óta  őrzök  már 

földbe  kapaszkodva  –  és  szökkenek:   

kacsra  kacs  és  szárra  szár, 

lándzsaleveleim  közt  égig  szökjetek 

hószín,  tiszta  kis  csillagvirágaim, 

váltsatok  valóra  illatos  álmokat 

–  akár  egy  tüskés  kóró  ágain  – 

nem  baj,  hogy  szúr  –  ha  támogat! 


De  mi  ez?  Mégsem  száraz  a  kóró:  

zord  tüskéi  mögött  egy  másik  élet, 

szirmaiban  rőt  lángokat  szóró 

–  már  a  puszta  látványa  is  megéget  – 

és  úgy  tetszik:  a  Naphoz  igyekszik  tán, 

vérvörösen  viszolyogtató  virágaival 

( elégedetlen  sorával  e  kopár  sziklán 

vagy  fél,  hogy  magvaszakadtan  kihal? ) 

Ám,  nem  oszthatom  hiú  ábrándjait: 

–  a  Tejút  csak  az  én  csillagaimra  vár  – 

más  törekvésnek  nincs  pályája  itt, 

ha  túlnőttem  rajta,  megeheti  egy  szamár. 


És,  most  –  miért  nyújt  vajon ágat  felém? 

Miért  támogatja  gyenge  száramat 

( hiszen,  számára  teher,  mi  nekem  remény ) 

talán  léte  árán  adna  szárnyakat? 

Milyen  kedves,  önzetlen növény: 

leveleibe  zár,  mégis,  önként  vagyok  foglya, 

ahogy  megtart  és  mégsem  nő  fölém, 

de  lüktetését  gyökeremig  dobogja 

és  minden  szirma,  illata  úgy  simogat 

–  már  a  közelsége  is  megtermékenyít  – 

nem  éltem  még  át  ilyen  finomat: 

a  bensőség  bársonyát  és  tisztán  éterit. 


***


Összefonódva,  az  ég  felé   így  törtek: 

a  hófehér  jázmin  és  a  tűzvörös  rózsa  bokra 

–  de  határt  szab,  mit  bírnak  el  a  törzsek 

és  földbe  gyökerezve  nem  jutsz  el  űrutazásokra  – 

így  hát,  feladták  mennyei  vágyaikat  végül 

( egy  földhözragadtabb  boldogságot  nyerve ) 

amely  cserébe  soha el  nem  évül, 

amíg  friss  hajtásokat  hoz  e  két  cserje. 

Virágkupolába  borulva  egymásra  omlottak, 

hitték:  hogy  a  végtelent  közel  hozzák  az  évek, 

míg  teltek  a  napok  és  elfogytak  rőt  holdak. 


‘S  nem  is  tudták;  már  az  elején  célba  értek. 




Az utolsó

Bereczki Gizella – Libra



Túlrajzolt vágyakkal talált a szerelem,

vérköreim bűntelen lüktettek,

homlokodon szikrázó ámor-jel bűvölt,

s lebegtem a szivárvány felett.

Szívedben borostyán útra leltem,

kihűlt csillagok korma sem szennyezett,

lágyult hangod cseppenként ittam,

s űztem a szót, mi nem érted született.


Hűtlen hajnalok romboltak,

 csaltak susogó-bűvölő vadak,

s te megadón feledted újra

milyen tiszta, mennyire szerethető vagy.





flowers

Szilágyi Erzsébet


liliom és bazsarózsa

ne soroljam nevüket

gyönyörű mind, illatukkal

messze száll a képzelet;

így nyílik egy…,

így nyílik más…,

harmatozó szirmaikon

gyönggyé lesz a forró vágy.


táruló szép virágkelyhek

bibéken a fénycsillám

hajladoznak, incselkednek

mint a játszó napsugár;

így nyílik egy…,

így nyílik más…,

halványzöld majd enciánkék

viaszszín s bíborpalást.

ó, szép hölgyek, gyöngyvirágok,

kékellő csábos szemek,

ajkatokon villám csattan,

elhullotok vörösen;

így nyílik egy…,

így nyílik más…,

királynői homlokodra tűző

nap tesz koronát.



Baraka

Sylvester Anita


Mondd meg, ki vagy te, csodaszép?
Elevenembe vág a kép.
Szemem retináján átszivárog
tudatomba a tündöklő arcod.

Ki érkezik könny harmatán?
Mosolyod felsejlik talán.
Szomorúsága elhullt cseppjein
nyíló örömbe szálló csöndre int.

Szökkenjen vágyba a tavaszi ég,
múljon borús ködben úszó felleg,
boruljon sziromba már a remény,
ahol szegény még a fény, ott legyen!

Legyen a zsenge bimbóból virág,
legyen a csobogó érből folyó,
legyen áldott a teremtett világ –
ezernyi tarka arcból mosolygó.





Lehetetlen

Sonkoly Éva



Túl élem majd halálom,

lelkem eléd terítve várom

azt a pillanatot, amelyet

sohasem ígértél. Lesznek

még napok, csak nekünk,

vagy elmúlást kerget a szél,

virágot remegtet, szirmán

lecseppenő esőpermet.

Megtörlöm a szemem,

semmiség, csak a szél

fúj hidegen, felőled.




még dobban…

Szikora Zsó – zsoszi


még dobban még hallod
trillák és tadamok
 
nem nyugszik nem halkul
lassul majd meglódul
szabálytalan ritmusban
melledre borultan
csábító felhangok
– szerelmi vágy harsog –
szívburkot repesztve
szaggatnak követnek
felkúsznak agyadba
hol álmaid halódtak…
 
trillák és tadamok
még dobban még hallod




Oroszlán délibáb

Marthi Anna


Szirének, tündérek

lánykák, anyák, cédák

közt hiába is

kerestem.


Flórák, hajlongó szárú

virágok, nádszálak

emlékeztettek rá,

mit kereshetek.


Isten délibábja,

szellemem óceánja,

gyermeki tisztaságom,

féltő növekedésem

beleremegett.


Anyám ölén, csend

könnyes képzeletem,

szomorú fájdalmaim

és szerelmem

megszülettek.


Állok sziklaként, látom

fűszálaim széllel egyezni,

pitypangernyő könnyedséggel

magam rettenetében

is régóta kerestelek.


Oroszlán délibáb,

tükreim tisztuló üvege,

társtalanságok oltárán

mindenben már

társra lelt szellemem.

Elengedő szenvedéseimben

kegyelmes szemed,

mosolyod, mint

hófehér ismeretlen

lengedez.



Mézédes sóhaj

D. Bencze Erzsébet


A szelíd hajlású dombon
pázsitos út kanyarog
a szent völgybe,
lenn árnyas folyó vár.
Elnézem csendesen, 
hogy ring a víz. két evezőm
 – hű szeretőm –
csapdos csónakom oldalán.

Valahonnan lágy illatot hoz a szél,
mézédes, lélekhez szelídülőt.
E túlcsorduló csoda fogva tart,
kecsesen átfog, parfümjétől a lét
ezer karcolata kisimul arcomon.

Nézd a virágokat,
mind nekünk énekelnek!
Menjünk le a partra,
hol csitul a vihar,
hagyjuk magunk mögött
be nem váltott álmainkat,
mielőtt a patak új útra kél,
és jégszívem lassú zajlásnak indul! –


Csábdaluktól a hamvas szirmú jázminok 
bársony kupolája alá simul a rózsa,
lángjuktól kigyúlnak a csillagok.
Rég várt kósza vágyak virulnak,
a hó-szárnyú, hangtalan sikló hattyúk
szerelemittas násztáncukkal
elvarázsolják a kék lótuszokat.

Én sem vergődök tovább
– a végtelen remény rabjaként –
szürke ketrecemben.
Szabadon trillázom,
falak omlanak, feloldódik félelmem…
E röpke, édes pillanatban
más dimenzióba oson a perc,
új ritmusra csitul a szív, 
táncra kelek az angyalokkal,
Istennel ölelkezem. –




Holnap

Sárközi Mariann


Majd holnap kiadom magam
másnak. Vége. Ne hidd azt, mialatt lakóm
választom, pakolom ruhád.
Emlékszel? Te akartad! Gyere, vidd, tiéd.

Mit gondolsz, mi vagyok, kezes
romláshoz – komolyan -? Nincstelenül lehet
bármit hinni, nekem viszont
mindig volt karitász részem, azaz felem,

mit csaltál, leleményesen
használtál. Ugye? Mondom, kiadom magam
másnak. Jaj, ne! Ne reklamálj!
Emlékszel? csomagolj! Van nekem (is) ruhám.




Vérző dallamok

Radnai István


visszhang egymásnak feleselnek
két hang virágokra írva virágok felett
az égre a nap ragyog túl sok
fülledt a kert fülledt a vágy

sírnak a virágok
 
lehangoltan egymás kezét elengedve
a dallam fonódik leszáll borong
és távolodik szorong
már elhal talán már nem epedve

sírnak a virágok
harmatot esőz az este









 

Legutóbb szerkesztette - Zengő
Szerző Zengő 15 Írás
"A Héttorony szerkesztősége meghirdeti tehát első dalnokversenyét, amelyet igény szerint követ majd a második, harmadik, úgy nagyjából kéthetente, esetleg hetente. A pályamunkák alcíme legyen Zengő, így majd magabiztosan felismerjük majd őket." A heti (kétheti?) zenére érkező verseket nálam találjátok. Következő feladvány: https://www.youtube.com/watch?v=SVyza9jzw18