Marthi Anna : Versért kiált

 

Boldogságban sosem voltál igénytelen.

Éjjel álmomban embriópózban feloldani,

plátóiság börtönében ezt is szenvedem.

A valóság lazasága miért olyan nehéz?

Hűség, szerelem, anya és nő kulcsaival

kezemben rozsdás képzeletem zörgetem.

Naprakészen ajándékom, éberré leszek,

előítélet, megfelelés még versért kiált,

szegény egóm, hozzád mindenki hűtelen.

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2014.10.11. @ 13:42 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1359 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak