Zengő : Álmok nyomában

verscsokor … https://www.youtube.com/watch?v=QIxiXte1j-Y

 

 

Hideg hajnalok

Bakos Erika

 

Ahogy az éjszaka omlik a tájra
megjelensz előttem.
Újra s újra mellém álmodlak
és megteremtelek,
mint Isten az eget.
Végtelen vagy, éteri lágy zene,
körülötted felsejlik a kép,
a vágy, a test és minden ami szép,
minden ami szerelem,
most bennem hevül.
A szobában őrjítő a csend,
csak az agyamban zakatolnak
gyönyörű melódiák…
Egy mozdulat, egy rezgés, egy dal,
az itt felejtett illatod,
mind, mind vadul tépkedik
a lelkemre varrt szoros csadort.
Ám előtted pőrére vetkőznek sejtjeim,
tudom Te látsz és érzel,
mégis lassan eltűnsz az éjjel,
miközben a hajnal fénye rámvetül.
 – Fázom, már régóta…

 

 

 

“Szerelmi álmok”

Gősi Vali

 

E dallamokra újra visszatérnek
a holtig vágyott, szép, szerelmes álmok.
Ha meglelhetem dalban, verszenében,
ez álomban már végleg maradok.
 
A zene az, a vers ritmusa nékem,
ami álmodásból élni visszahoz.
E vágyódásban néha kínnal égek,
mely sok más földi vágyat eloroz.
 
Sorsomnak a metrum örök része már.
S ha fáradtan majd végső útra térek,
és szívemért csak koldus-érdem jár,
elringat e dallam szenvedéllyel,
 
e határtalan, áradó zenével,
s ez a dal lesz szerelmünk teteme.

 

 

 

(másképp) voltál, (s már nem) leszel

Bakkné Szentesi Csilla

 

voltál nekem

két pólus között a vonzás

számodra száraz fizika

két szeretkezés között

kötésben oldás

hogy feltöltődj

 

tudod ez nagy hiba

 

lehettél volna szellő

suttogó erdőm

földszagú estéken

sírig románc

harangkongásban

isten igéje

a férfi akire

minden nő vár

 

de átok voltál

fertőzőforrás

egy csepp belőled

végzetem lett

gennyedő sebeket

bennem okoztál

röhögj csak rajtam

 

ez nem szerelem

 

már elenyésztél bennem

s nem leszel semmim

a jelen is múlt

a múlt gyötrelem

a jövő

nélküled rothadó testem

 

de e pár sort mi hazugság

bocsásd meg

 

kedvesem

 

 

 

Éhség

Szikora Zsó – zsoszi

 

Egyetlen óriási táncparkett a lét;
amerre nézek szerteszét,
csetlő-botló léptekkel járjuk mind,
keringünk ősi szerelmek hullámain,
megannyi pillangó szálldos,
és nem számít idő, se távol,
repülni készülök én is,
a bennem zsongó tébolyult zenére;
arra várok elragadj végre,
s ahogy a nap vetett ágyába tér,
úgy érjünk egymáshoz te meg én,
mint két kiéhezett lélek…
 
…de félek
 
felébredek,
 
mielőtt még egészen
 
jóllaknék…

 

 

 

Szerelmek elillant álmok

Radnai István

 

francia kertek sövény mögött

csak illatosan szemérmes virágok 

színes szalagok öröm

fogócska illem s szíved lángot

fogott billen a kéz holnapot

nem keres szentimentális hangközön

 

*

 

felépül hangonként a vágy csak álmodás

kacér lény amelyre rejteken nem találsz

a kedves aki ostromod elől még elszalad

csintalanul csalogat csókokat

enged perzselő érzéseket kamaszálmok

és boldog ébredés új reggel

a gyep ágaskodik friss és harmatos

járkálnál józan fejjel

 

de eljön a báli este pezsgős hangulat

már nem hiába illet szűzi vagy tudós ajkakat

ahogy a szenvedély mély húrokra csap

 

 lágy futam és kemény ölelés

este van holdfény a csók kevés

futamokat kelt a szenvedély 

 

habzik a pezsgő már nem habozol

szerelmet ingerel egy félmosoly

karod a táncból kitépi omolj

 

karomba megszűnt a világ

tárd fel a rejtett titkodat

mert bolond aki most kivár

elfogyhatnak kísértő holnapok

 

várnak nyoszolyák perzselő láng

 

ahogy öleltem mint csapongó madár

mely szobádba téved s ablakon kiszáll

ha eljön búcsú a postakocsi felveri a port

a feledést s minden édes ami volt

 

zenébe olvad zengnek őrjítő futamok

és egy árva kókadt virág marad ott

kitűzve hervadtan a rózsaszín báli ruhán

egy sodró dallamú csillagos éjszakán

 

s a pezsgő foltot ejtett rajta

szederjes kéken remeg ajka

ha odakint lehull egyetlen levél

mint vágott virág idebent elalél

 

*

 

francia kertben örökzöld sövény

újhold kialszik az utolsó fény

sok színes szalag őszi szélben bujdokol

szentimentális szűz elfagyott lehelet

felhagyott illem korai csók meglakol

csukott az ablak zene nem hallatszik a kertbe

 

 

 

Lehull a virág

Vajdics Krisztina

 

Amikor minden megszűnik,

nem fáj, akkor kezdd csak az 

álmodozást, lassan árad benned

a vágy, a felejtés gyógyít,

s ki nem szeretett, azt is 

kebledre öleled.

 

A lélek sóhajt, bezárul 

egy virág, szíved nem dobban, 

semmit sem vár.

 

Szerelem? Nyugalom?

Nincs már sehol, de elrejt 

mindent ez a dal, felszáll

egy harsány madárraj, lesz majd

újra talán valami alt…

 

Télbe fordul a táj, a 

tettes szabadon jár,

sima szárnyú szellő didereg,

sötéten sétálnak a fellegek,

ez egy kiürült világ,

 

s lehull a virág.

 

 

 

ma újra

Szilágyi Erzsébet

 

két kéz suhan a zongorán
és száll a dal és nincs halál
te jutsz eszembe szüntelen
ki voltál és mindig leszel
mindig leszel
 
jössz álmaimban s feldereng
a régi vágy – ma felsebez
karodba kapsz és zúg a vér
szerelmi táncunk újra él
ma újra él
 
a halk szavú örömzene
áradni kezd a tengeren
hullámok hátán sistereg
a régi tűz – örök legyen
örök legyen
 
még zeng belül a dús akkord
de lassúdik vihar mi volt
elcsendesül a hang a szó
a káprázatba ringató –
a ringató

 

 

 


Harmónia

Serfőző Attila

 

 Őszi fények ringatóznak,

ma táncot lejt a szerelem,

ámulatból ámulatba

  esem.

Vérembe csordogál az est,

akkordjaim lélekké rendeződnek,

mellémszegődik egy ének,

a dal angyali arcot fest.

Merítek belőle mélyen,

majd álmába csobbanok,

itt nincs talán, meg ígérem,

  ő lettem, s  ő én vagyok.

 

 

 

Négykezes

Szikora Zsó – zsoszi

 

Meg-megszökik, majd lassul újra,
szívdobbanásom nem rugóra jár,
hisz minden ütem tőled indul útra,
és hozzád is tér vissza már,
ha elkószál szűk utcák közein.
 
Ugye azt álmodod te is amit én?
Lepedőnk, ágyunk összeköltözött,
takarónk kölcsönös álom vízén
siklik, s mi egymáshoz kötözött,
holtomiglan zongorafutam vagyunk.

 

 

 

lágyság(om)

Sárközi Mariann

 

éretlen értettem meg mim van
semmim ha szívem vak
felfogtam elmém hiába hisz
életem kisemmiz
mert azt akit az Úr
csak halandóvá tesz
élhet és mása nincsen

érdektelen szerves
mit az eltorzult sors
tervez

éretlen fogtam fel sorsom

tervében találtam meg mi vár
háborgó érzék ár
vágyódtam szűznek szült hajlatban
magamat átadjam
mi párban kelt mámor
közös érlelt lázbor
és nem teher mert test-kegyelem
remény a vesztesnek
kéjsikolyos befejezéssel
mi az ablakra párát fagyaszt
méhig jut boldog-hang – magas –

szűntelen vágytam boldogság-hang
tapasztalatokra szükség van

tanuljuk aztán csak
test hajt

felnőttem fűszeres csókjaim
ízezik álmaim
lépéseim korokkal kopnak
ám lágyan kopognak
cédaként mozgok az időben
csáb éled kedvemben
mert egynek kevés belőlem
szenvedély mellettem

rabbá tettem én volt szűz céda
égető lágysággal

 

 

 

Álomban, ébren

Sonkoly Éva

 

Ujjad játszott kezemen,

finom mozdulattal, kedvesen.

 

Pergő levél, tovafutó akkord,

mondhatod, akkor volt.

 

Most van, s lesz mindig,

álomban, ébren, velem.

 

Nem veheted el, ajkamon

hagyott, meleg sóhajod.

 

Nézem a kanyargó utat,

az idő ma illanó pillanat.

 

 

 

tény – ősszel is –

Sárközi Mariann

 

nincs szebb mint a nyári ég
mikor madárszót gyűjtöget
felhőin kék foltok fodrozódnak
de annál sem mikor avart látva
az eső cseppjeivel zöldet sirat
vagy a gyenge sugarak
mik utolsó erejükkel is
bánatot oldanak

mikor hűssel töltött őszfegyverek
harmóniát bombáznak
kertekben és odvakban
haldoklik a nap
de dallammal jár a szél
olyannal mit nem kéz szab
hanem a szerelem

miénk
– álomanyagból glória
rikító fényvarrattal –

egy időtlennek alkotott
lelkek között feszülő
változás de sóhajtó
perceknek nem bántalma
míg csók éleszt tényt
életben tartó összetartozást

 

 

 

 

Liebestraum

Marthi Anna

 

Ad, és ad míg él,

vajon ránk fér-e ennyi érzés?

A szív terhein kacagva szalad át a szó,

lelkem balettozva válaszol.

 

 

 

Lenge

Dvorák Etela

Minden rejtekembe
egy elcsendesült dallam bolyong,
feszülő testembe zeng.
Őszi ábrándok csitulnak,
törékeny álmunk leng.
Éhező lelkemben
földi hangod visszhangzik,
tisztul a csend.

 

 

 

Suttogva dalold

Fitó Ica

 

Tegnap éjjel elkerült az álom.

Mélysötétlő kis neszek között

meleg fényű emlékekkel lelkem,

dallam szárnyán régmúltba szökött.

 

Zongoraszó hangjainak ívén

suhant ide boldog ifjú nyár…

 

„Kéz a kézben andalogva sétál

égő szemű fiú és a lány.

 Akácillat üli meg a tájat,

bódítóan föléjük hajol,

szégyellősen takarják az ágak,

mikor vágyuk egymásba karol…”

 

Megkomponált zene ez az élet.

ívelő, majd mélyülő akkord. 

Lelkünkben már lecsendesült álmok,

őszült párom suttogva dalold!

 

 

 

 ÁLMOK. VÁGY. VALLOMÁS

D. Bencze Erzsébet

 

Szívekhez szelídült,

lélekben lappangó,

melengető melódia,

s benne a lényeg,

a nagy harmónia,

vallomás,

rejtőzködő vágy.

Csak a zene, mi hallható…

 

Ujjaid alatt elhaló moll akkordok

verőfényemen újra virulnak.

Minden bú, mi fojtogatott

szertefoszlik a dallamokkal,

s trillázó igazgyöngyként

gurulnak szét ajkamon…

Ha te muzsikálsz, kigyúl napom,

Korábban ragyognak fel a csillagok…

 

Az őszi ködben eltévedt álmaimat

felborzolja egy zengő dúr,

fergeteggé dúsul bennem,

vérembe szánt, elringat,

szívem peremén a jég felenged,

szerelmem újra lázba sarjad…

Sosem múló káprázatával

indul Ámor lángoló diadalára.

 

Szemem tükrében titkok üzenete,

mélyében fürdik a kimondhatatlan,

majd könnyezve megered. –

Zubog a zene, a test ring,

sejtelmes táncba, édes kábulatba visz. –

Zsongó, halk futam a zongorán

zöldbe hajló álmaimmal

szárnyat bontva, karodban talál…

 

Megbabonáz a kéz,

mely száguld a billentyűkön.

Oldás és kötés, mindegy már.

A szerelem forró, lázas éjszakán

mézet és csókot lopni jár…

A Vénusz bekacsint ablakomon,

test a lélekkel helyet cserél,

hangtalan készülődik a szenvedély. –

 

Elszégyelli magát a Hold,

egy felhőbe burkolózik,

mielőtt a pirkadat anyjának

végleg átadná helyét…

 

 

 

 Volna még

Nagy Horváth Ilona

 

Tagjaimon ólom súlyú ráció,

nem nyúlok utánad,

– mintha elengedhetnélek –

de ha egy lépést  távolodsz,

gondolatom utánad fordul,

s már visszarántanálak:

csak egy harapást a nyakadból,

ingedből egy tépést,

csak a szádat egy pillanatra…

Akarom tovább

illatodba bújt egyperces álmaim,

a valóság és az elképzelés határain tántorgó

sürgető vágyat, mi beutazza utolsó sejtem is

a vérkörön,

s  feléd terelne untalan,

ha ennék, ha álmos vagyok, ha mennem kéne,

ha munka van.

Félt öröm.

Hangod körbe jár,

gerincem feszíti,

felkúszik a combomon,

körülzsongna, borzong, levegőm veszi,

gyáva leszek, nem hagyom.

Most – hiányoddal –

tüntet az óra,

ajkamon elmaradt csókod ég,

egy perc,

párnámba ölellek,

maradni kellett volna még,

álmosodom, homlokom mögött

apró csodák.

Bőrömön sejtelmes, nekibátorodó futamok,

félálmok sóhajos fele… akarom tovább,

hallgatni terveztelek,

de hangszered vagyok,

idebenn egyre szólnak

– mintha nem engedhetnének –

az ujjaid lefogta harmóniák.

 

 

 

 Vágyak között

Dvorák Etela

 

Féltelek.
Az éjszaka figyeltem
nyugtalan álmod szemhéjad mögött,
megannyi régi, szép emlék s vágy között,
nem látom magam.
Lehetnék porszem,
egy tiszta dallam,
amely ott simul hozzád egyedül,
hol tiszta fehér volt még lelked,
s csend trillákkal a hajnal érkezett,
játszva, fonva karját tested köré.
Évezredek fájdalma lüktet benned,
veled futnak az elmúlás démonjai,
jajszavak csorognak a falakról.
Vigyázlak, takarlak, együtt tisztulunk,
melegséget kutatunk a föld sarkában,
ujjaink a húrokon elcsendesedve
sebeinkre ejtik a rőt takarót.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Zengő
Szerző Zengő 21 Írás
"A Héttorony szerkesztősége meghirdeti tehát első dalnokversenyét, amelyet igény szerint követ majd a második, harmadik, úgy nagyjából kéthetente, esetleg hetente. A pályamunkák alcíme legyen Zengő, így majd magabiztosan felismerjük majd őket." A heti (kétheti?) zenére érkező verseket nálam találjátok. Következő feladvány: https://www.youtube.com/watch?v=SVyza9jzw18