Király Attila : Iszol a véremből

… az 51. árnyalat 😉

 

 

 

Ahogy felém nézel,
sokat mondó némán,
hívogató pillantásod
bánat tükörtermében,
a könnyed mind gyémánt.
Bár záporozva, de cseppenként
oltod velük, szomjazó
lelked lángolva lehelt,
parázslón hervadó csókját.
Szívem völgyzáró gátjára
hirtelen nagy nyomás
nehezül, ahogy gravitál
benned a sóvárgás,
nem hagyhatlak egyedül.

 

Látva mindezt,
beenged hozzám
a saját gondolataim
ajtajánál álló őr,
a dög.
Őrizetlen marad,
és így szabadul el a pokol.
Bár sejtem, eleinte örömet,
de végül kárt hozol,
s mégis,
belénk, majd velünk
együtt remeg az ég is.

 

Fogam csikorgatva
vásik el a válladon
húzódozó melltartópántokon.
Körmöm lassan
a múltadba mélyed,
ahogy feltárom
a lelked mögé bújt kéjed.
Hiába minden terelő taktika,
simogatásomtól felfal
téged a benned
kiéheztetett erotika.

 

Tágul a pupilla,
lüktet a vér,
kész vagyok
halni az ízeidért.
Kezemtől kezes vagy,
ágyunkká szelídül a táj.
Szinte felnyársal
a libabőröd által
rajtad felborzolt szőr.
Beléd hatol a felismerés,
én
meg váglak,
szúrlak,
mint egy tőr.

 

Tested lassan mondja
vissza azokat a szavakat,
melyekre nyelvleckémmel
tanítottalak,
és hidd el, az lesz az
utolsó esélyed,
hogy sokadjára
már időt kérnek
bennem a véredények.
A benned felforrósodott pillanat
máris, íjként megfeszülve
juttatná célba
hullámzón izzó vágyadat.

 

De még nem! Inkább
kínozlak tovább.
Ismerd meg a mindjárt
után rögtön a sohát!
Rám karmolt
bűneim sebeiből
csepegtetem szívedbe a vért,
de te inkább megiszod,
és együtt halunk meg
ezekért a pillanatokért

 

 

2012. 07. 22.
2014 nyara

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:06 :: Király Attila
Szerző Király Attila 83 Írás
1967. szeptember 17.-én, vasárnap hajnal előtt születtem a volt királyi főváros, Esztergom kórházában. Anyai ágon Fekete erdei német és bajor, apai ágon palóc vér csörgedezik az ereimben. Édesapámtól a Király, míg édesanyámtól az Attila nevet kaptam, így lettem magyar. Kis kitérőtől eltekintve többnyire a Duna jobb partján fekvő Nyergesújfalun élek. Kisvárosom északi pereme a trianoni gúnyhatár...ezért folyton honvágyat érzek országomban a Hazám iránt. Tanulmányaimat is itt kezdtem a helyi általánosban, majd a vegyipari szakközépiskolában folytattam, de úgy is fogalmazhatnék, hogy itt szabotáltam, mivel a mesék és a regények sokkal inkább érdekeltek, mint a tananyag bizonyos részei. Eddig két gyermekem született, Anna és Tamás. Jelenleg mindketten egyetemisták. Nem is kívánhatnék jobb gyerekeket magamnak. Versek írásába 14 éves korom körül fogtam, de ez csak amolyan első szárnypróbálgatás volt, amelyet a nagybetűs élet taposómalma hamarjában kerékbe is tört. Nem vagyok szolgalelkű, ezért nem szívlelem a láncokat, hiába csörgetik azt mások oly lelkesen. Közben eltelt több mint 30 év, mely alatt néhányszor élve reinkarnálódtam. Közelebbről tanulmányoztam a női lélek működését, és a politikát, melyek során, következtében életem időnként váratlan fordulatokat vett. Hordozok néhány kitörölhetetlen tetoválást a lelkemben, fejemben pedig a hagyományos mellett a női-magyar szótár egy halványabb kivonatát. Ahol a mások határai véget érnek, nagyjából ott kezdődnek az enyémek. Élő könyv vagyok, aki saját megírását érleli magában. Ha akarattal bántasz, a te lapod kitépődik, és én örökre becsukódom előtted. A versekről úgy gondolom, hogy nem én írom őket, hanem ők íratják magukat velem. Az én felelősségem az, hogy ez minél magasabb színvonalon történjen meg. Tartok vele valahol.