Természet

A nyár fehér pihéi szállnak,és összeállnak ősz szakállnak.Ha foszladóbb is, mint a vatta,önnön-magát már meghaladta. A sors akárhogy ossza el,mi összeillik, összeáll.Szóból így rímül vers, ime,pihéből így Überpihe.

Virágok illata lebeg a nyári éjben, szeretnék még szépet írni, de nem tudok… – miért nem? Túl sok a fekete folt… A hegyek sötéten pihennek, álmodnak ezüst csillagfényben… Közhelyes szívemben érzés kering, érzem minden sejtemben a kínt… S a fák [… Tovább]

Szélforgó zúgására ébredtFények cikáztak keresztülFeszült agyán, lazán tépteLénye gyökereit földest?lKöltöz? álmai irracionálisHangtalan némasága tárjaSzíve kapuját lobogó lángraHárfa húrja vágta ujján sebetA dallam még a leveg?benRemeg, pasztell vörös foltHagyott nyomot fehér ingén [-] nyolcadokra osztott foszlottkalács, marcipán katonáksorakozó, cukor trombitátfúj szélfiú, [… Tovább]

a hátsó kertkapun megszorult a nyár tikkadt nyöszörgéssel tátong résnyit a pusztuló portára s míg léptem csikorogva fészkel ösvények kavicsán tornyok lábához kuporog a harangszó koldussal paroláz kalapjában kong még egy utolsót aprópénz csacsogásrég beváltott élet verg?dik az alkony is [… Tovább]

* hömpölyg? árkok zokog a magányos éj metszett ereken * látod kezemet? ujjak közt szivárog el bágyadtan lelkem * kutya nagy meleg az utakra göngyölöm arcom ráncait * vibrál az alkony száraz ajkak sóhaja lágyan szell? kél * tikkadt tarlókon [… Tovább]

Még sikolt a vén diófán egy madárfelhőnaszádok úsznak időóceánon átbeérett gabonarendek menetelneklábuk alól tücsökhadak menekülnekdéli szelek fújják a sorakozótréztorkú harsonáik zengik az indulóta halál nem soká eljő, ideérsurrogó hangon megindul az ördögszekérőrült iramban rohannak, mögöttük tűztenger lobogvércseszárnyon repülnek riogva a [… Tovább]

LEPKE-HALÁL Sinka István emlékének Parányi agy vezérelt: véget értél;a párna rádcsapott, fejed letépte.(Az éjszaklában, mintha kongna léptekitől hatalmat így csapkodni nyertél – ) ah, mit, hisz` csak a lámpa csalta lépre…?– Szegény kis tébolyult! Amíg kerengtélizzadt a hátgerincem. Egy kerek [… Tovább]

Egy els?éves, tanulmányait idén kezd? angol szakos egyetemista m?fordítási kisérlete… Emlékszel-e, én drága szerelmem arra a nyári reggelre? Oszló dög feküdt a homokösvényen kis híján elestünk benne Ringyóként rúgott magasba lábával méregfüst szállt bel?le szét szétnyílt bele démoni szagával mérgezte [… Tovább]

Ahogy leereszkedtem a folyókonMindig arra mentem, merre kapitányom vittJártam száz vízen és ezer vízi útonMinden nap egy új hely, új víz, új hit Legénységem mindig is büszke volt rámVittem az angol gyapjút s a flamand kelmétSzabadon szálltam a szelek büszke [… Tovább]

Toronyórát. Lánccal. Egy hintalovat. Pár régi barátot. Sok újat. A naivitásomat. Gyík-akrobatákat a falra. A madaraimat. A bizalmamat. Mindenben. A gyerekkoromat. Vissza. Ã?Å¡gy, ahogy volt. Papa illatát. A tengert. Anyuéknak. Hogy lássák. Teret. Tágat. Télre napsugárbef?ttet. Nyárra hólészörpöt. Egy kis [… Tovább]

szutra kockáidról a pontok már rég lekoptakde te még mindig megszállottanmorzsolgatod a csont sorsvet?detaz id? alpakka markába helyezted tökeidethadd szorongassas ha összekoccannak mint repedt harangokorákulumi csendbenmár azt hiszed hogy az angyalok is maszturbálnak zakatolszmint korom-ittas g?zmozdony végighúgyozvaismeretlen utak talpfáités a [… Tovább]

Bágyadt esti szélfúj át a bomló fák közötthalkan ring a lombzizegve, remegve csörögs pár levél lehulllassan, csendben földet érvea nap vérfolyótrajzol a sötétkék égrea leveg? még fád, lomha, fülledt és nehézám hirdeti márfakó zöld: a nyár véget érvarjúhad köröza lekaszált [… Tovább]

Pénteken meghalt Faludy György       Ott ült a Császár. Dús hajában hét csillag volt a diadém. Rabszolganépek térden állva imádták, barna köldökén a Göncöl forgott, válla balján lámpásnak állt a holdkorong: de a bohóc sírt trónja alján: „Mit [… Tovább]