Ecsedi Éva : Július tizenharmadika emlékére

Szélforgó zúgására ébredt
Fények cikáztak keresztül
Feszült agyán, lazán tépte
Lénye gyökereit földest?l
Költöz? álmai irracionális
Hangtalan némasága tárja
Szíve kapuját lobogó lángra
Hárfa húrja vágta ujján sebet
A dallam még a leveg?ben
Remeg, pasztell vörös folt
Hagyott nyomot fehér ingén

[-]

nyolcadokra osztott foszlott
kalács, marcipán katonák
sorakozó, cukor trombitát
fúj szélfiú, meggy-szemek
pirosan lesik méhek döng?
táncát, málnásban megbúvó
poloskák nászát, hinta-palinta
kiskutya ugatása, futva jön a hír
még van remény, érik a dió
de még mindig öli egymást
a két holló, károgásuk múlik
nyári fényben napsütésben
Katóka kötényébe kisnyúl búvik
lenge szell?vel múlt el az élet
szépséges július tizenharmadikája¦

¦sírjára virágot vittem.

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:10 :: Ecsedi Éva
Szerző Ecsedi Éva 56 Írás
Mottóm: "Az ember itt kevés a szeretetre. Elég, ha hálás legbelül ezért-azért; egyszóval mindenért. Valójában két szó, mit ismerek, bűn és imádság két szavát. Az egyik hozzám tartozik, a másik elhelyezhetetlen."