Pongrácz Ágnes : Logikát! (-lanul)

                                                    implikáció

ha
messzire nézek,
arra, hol az árnyak
a sötétben feloldják maguk,
akkor
látom, hogy a párkák
keringnek, fogják a rokkát,
és bogozzák a szálakat
ott, ahol
a sorsod sorsommal
gubancolva
fut
                                                         negációk

mert
nem megyek eztán a közeledbe
nem küldök több üzenetet neked
nem kérem sem az elismerésed, sem a segítségedet
nem álmodok többet rólad forró vagy hideg éjeken
múzsát sem csókolok homlokodra
és tényleg nem érintem meg kezed
nem bosszankodom miattad
nem bosszankodom veled
bárhogyan is idétlenkedsz, már akkor sem nevetek
nem írok hülye versikéket
és nem: nem hazudok
hanem: nem hazudok többet senkinek

                                                        disztributivitás
most még
elképzelem
ahogyan
megrezdül az éjjel a fényben írt mámoros képeken
és
lihegve a válladhoz bújok vagy a mellkasodra fekszem csendesen
hiszen
megrezdül az éjjel a fényben és lihegve a válladhoz bújok
vagy
megrezdül az éjjel és a mellkasodra fekszem
fényben írt mámoros képeken

                                                         de Morgan-képlet
ha
te vagy én nem szaladunk ki a rétre
bárányfelh?t fogni, kutyát futtatni,
riadt, barna nyulat lesni
h?s tavaszi reggelen
ez azt jelenti, hogy
nem te szaladsz ki rétre
és
nem én szaladok ki …

de ha mi nem megyünk, akkor ki megy?

                                                             (zárójelben)
(tudod, mikor volt jó?
akkor, másfél éve, amikor még meséltél nekem,
emlékszem, mennyit nevettem azon,
hogy majd egyszer szatír leszel…

aztán …
csalódtál
és csalódtam
és volt: szenvedés, kín, átok, vonzás, gyötrelem,
volt ott minden,
az minden volt, csak nem szerelem)

                                                          logikátlanul
ha most elmegyek
már nem jövök vissza többé
félkövér bet?kön át
a lelkem távozik
és elfelejtem
azt a világot
ahol az álmokon túl
a boldogság lakik

ha most elmegyek
halkan csukom be az ajtót
feneketlen tóba dobom a kulcsokat
nem sírok
mert nincs miért sírnom
semmit sem adtál
minden enyém maradt

                                                           hipotetikus szillogizmus
ha tudnék haikut írni
akkor macis-szívecskés papírba csomagolnám
és
ha macis-szívecskés papírba csomagolnám
akkor elküldeném neked

ha tudnék haikut írni
akkor elküldeném neked

                                                         kontrapozíció
valahol mélyen
még dolgozik az “igazságérzet”
ám, ne hidd, hogy fontos a címlap
nekem?! a világért sem!
az egyszer? következtetésre
a Nagy Úr, az id? majd felel:

ha valaki valóban jól ír, akkor a siker, az elismerés jön el
ha nem lesz siker és elismerés
/kicsi-nagy, élve-fagy
posztumusz majd átveszed/
akkor nem írt jól valaki –
te nyertél – én nevetek:
mert az út a szép
az út a fontos
nem veszíthetek 

                                                        logikusan
aranyló fényben olvadt el az éjjel
a téli táj felett ballag a nap
fehér tüzében fehéren éget
szívemre jégvirág-szirmokat
valahol károg egy varjú
a hangja mély, így lent keresem
magasan köröz seszín? égen
 – magányos -…
– tán én nem?! –
– nem szeretem
                                                    asszociativitás

de bármi történt
és volt: ahogy
csodálom – csodálni fogom – a kohéziót
ahogyan a szavakat egymás után fonod
– utánozhatatlan, természetes
néha mosolygok, mert talán el sem hiszed,
mit?l és mennyire vagy kivételes
csodálom a nyugalmadat,
azt, ahogyan bármilyen helyzetet kezelsz,
és csodálom
– mert igen, észrevettem –
hogy te is meg akartál felelni
nekem…

szeretem a nyugalmad és a tehetségedet és szeretem az igyekezeted
szeretem a nyugalmad és szeretem a tehetségedet és igyekezeted…

és:
 szeretem még mindig mindened…

nem egyesítettem premisszákat,
a modus tollenst kihagytam,
a redukció ad abszurdum maradt:

                                              redukció ad abszurdum

ha élek, akkor melletted vagyok
ha élek, akkor nem vagyok melletted
nem élek

(nélküled semmit sem érek)

Legutóbb szerkesztette - Adminguru
Szerző Pongrácz Ágnes 48 Írás
Ott vagyok ahol a felhők szaladnak az égen, ahol az alkony magányos fát éget, ahol a hullám eléri a partot, ott, hol a lelked megérti a hangom, ott, hol az álmok átlépnek a fénybe, ott, hol az elméd már semmit meg nem érthet, ott vagyok, ha neved már soha ki sem mondom, s maradok örökre ott,