Nap: 2010.02.08.

  a harmónia eszköze a ritmus. valahol hallottam ezt a dalt. már nem emlékszem hol. vagyis emlékszem. de lényegtelen. vagyis nem lényegtelen. csak most nem fontos. a kör nem háromszázhatvan fokos, ahogy évszázadokon át hitték, hanem négyszázkilencven. a hétfokú hangskála [… Tovább]

    Osztozzunk egymás gyűlölésében, kettőnk közé szorult közöny a miénk. Bűnünk csak a bűnhődés legyen; elítéllek, hajts már végre engem!

                              Montázs K?m?ves Klára                              legújabb verseib?l Igazán megfegyelmezhetné a szemeit, Itt ez az ünnep, mi szép, csuda fényes,Lét nélküli évek – csodaszülemények…Önmagam ringatom majd feledésbe. Amit csak látott aznap, este elmesélte,Milyen is volt lent a földön élni.Sarjadó remények – ismeretlen [… Tovább]

uram, ön kezdte, én viszont tegezni sosem fogom,ha tudná, még a megszólítást is hányszor próbáltamelkerülni, nem hogy kérni, hiszen rászorulni –gondoltam – sosem fogok. legyen hát ajánlat:ha fiam meg nem öl, tisztelem atyámat én is,nem túrom föl emléktemet?m, de leölök [… Tovább]

van, ki este üres tányérral alszik kinek új gonddal vemhes minden hajnal szemükben a bánat nem hal meg a könnyel nem vonul el nyáresti zivatarral   reményük tompa, fájó korgás holnapjuk piszkos vacka a priccsen a nyomor repedéseib?l lelkükre lát [… Tovább]

Szerényen, emlékezve Berda Józsefre.   Szakácskönyv kultúra. Ebben élünk. Irodalmi mustra, kiben mi rotyog, Teszünk –e padlizsánt télen lecsóhoz.   Az éhes has haszna papírra vetve. Vacsoravendég leszel, csak eressz be! F?zünk neked! S?t! Sütünk halat! Reklám se kell, adná [… Tovább]

de hiába, hiába leheltem csodát, ajkad hős patakból fakad,*   Mindenkinek fáj a magány ölelése, sarkamról lepergett a múlt mohó emléke, ami tovább kísért, úgy rendíthetetlen maradt, elszáradt, repedt földtalány, sáros, könnyes, hasztalan szavak. Kezem a szélbe hajtom, tekintetem lopott, [… Tovább]

Döngicsél a néma éjben szád susog, és rebben ?, reámsiklik krém sötétben t?led kölcsön szemfed?. Döngicsél a néma éjben szám, füledbe súgja: ?! Megpihennék lágy ölében, Arca forró, melle h?. Döngicsél nekünk az éjben, felém fordulsz, szemed csukva, s döngicsélve, [… Tovább]

Egy levél volt csupán kézlegyintésnyire az örökkévalótól kézroppanásnyira a kézt?l mégis messze repítve gondolat keresztjét, a vágy legnagyobbikát. Szorítás alatt a papír kihullt tintamorzsák szerte az alatta feszül? asztalon, ágyvégbe kih?lt kékfest? ruhád zárósorok szétesett darabjai..

már csak azokkal vitázom kik nem köszönnek vissza   enyém az első meg az utolsó szó még se igaz   a kézenfekvő premissza   már mindent eltűrök és mindent eltűrnek nyakamba vett eb pórázon nyomomban járok s lábaimhoz szelídülök

Éjszakai homály ködébenmegcsillanva úsznak a kavargó porszemek.Lopott fényfoszlányokon siklanak,akár egy elmúlt szép nyár epizódjai. Miért csak az elmúlt tud igazánszép lenni?Mert magában hordja a vissza nem tér?t,az elt?n?t és megismételhetetlent?A már nem tapasztalható tesziszépségében maradandóvá? Makacsul,nem eresztve mi egyszer miénk [… Tovább]

    Nem is emlékszem, hány éve már, rejtőztél el fák mögött, követtél utcákon át. Ha jól emlékszem, árnyéknak neveztelek, rosszul tettem, mert az a részem, de te csak loptad a teret. Akkor még fogalmam sem volt arról, mélyre szívod [… Tovább]

                                                               Előbb a mezítelen térdek,                                                              a mezítelen combközép,                                                              amit szabadon hagy a szoknya,                                                              a mezítelen nyak, a mezítelen vállak,                                                              majd a mezítelen keblek páros mosolya,                                                              aztán a mezítelen csípő kitárulkozása,                                                              később egy mezítelen gesztus                                                              végül [… Tovább]

    A horhosokban ott ül még a hó Félálom – mintha magában beszélne A táj, kihallik halk zsolozsma-szó. Alszik, de álmában dologra kélve.   Tudom, hogy filmet lát, feltündökölt Emlék-diát a macskalépt? nyárról Kacag, s egy hóvirágban nyelvet ölt [… Tovább]

Ruhám, arcom lisztbe mártom,s én leszek a Karneválonegyike azon sokaknak,kikre jelmezt nem szabathatszegénység okán – csupán a tény –Így is érhet talmi fény!Pompa nélkül, ám szeretve életem,s a gazdagok szemébelisztporos tekintetem vetem…

Szikrákat szegez égre az éjfél,gyökerekben botlik az árny,a hold kúszik lassan – nézd:örömtüzekt?l fényl? ezüsttál. Kósza gondolatok bújnak bokrok alján,semmi se moccan, az id? kivár –– h?s tenyerén viszi lelkem az álom,lágyan simít, és óva vigyáz.