Annyi gond, probléma szövi át a Világot. Mindenki más és más problémával szembesül, ami Etiópiának országos méret? katasztrófa, az egy kanadai vattacukor árusnak még az adóbevallásába sem kerül be, hiszen nem olyan nagy probléma az, hogy egy kiló kristálycukrot megettek az egerek.
De lássuk sorban az ezredforduló milyen valós, és álproblémákkal lepte meg az emberiséget.
Itt van például Hans, az átlag német gyári munkás. Reggel nyolcra jár dolgozni, háromévente új kocsit vesz, évente elfogyaszt 200 kiló virslit és megiszik 500 liter sört. Neki a legnagyobb gondja, amir?l talán nem is tud, hogy soha nem történik vele semmi. Két éve ugyan a vidámparkban leejtette az öngyújtóját és miközben lehajolt érte, elvesztette az egyensúlyát és begurult az elvarázsolt kastély alagsori gépházába, de innen három nap múlva viszonylag szerencsésen kiszabadult. Bár idegileg annyira fel?rölte ez a három nap, hogy kiszabadulásakor hangosan jódlizni kezdett és fél lábon ugrálva elindult egyenesen a vidámpark szök?kútja felé, ám a kút hideg vize helyre hozta a lelki egyensúlyát, elnézést kért a kút porcelán békájától, és egy sramlizenét dúdolgatva, feszes lépésekkel hazamenetelt. Pár nap múltán már nem is emlékezett az egészre, viszont a dohányzásról sikerült teljesen leszoknia.
Lássuk most a török Ibrahimot. Az ? élete kevésbé rendszeres, mint német barátunké. Valamikor a délel?tt során felébred, és elfilozofál azon, vajon miért meredezik a papucsának orra az ég felé? Eme kérdésére még nem sikerült kielégít? választ kapnia, mint ahogy arra sem vajon a repül? sz?nyegekr?l szóló mendemonda mit ér megfelel? technikai háttér nélkül? Ilyen gondolatokkal terhelten kezd neki a napnak. Igazi üzletember lévén bármit, bármikor képes eladni a Hanshoz hasonló, fényképez?géppel a nyakukban a világot meghódító, naiv turistáknak. Simulékony modorával egyszer egy komplett sífelszerelésre beszélte rá az ugandai nagykövet 140 kilós feleségét, aki azóta minden fogadáson ebben a szerelésben jelenik meg ezzel is érzékeltetvén a meghívottakkal, hogy egy távoli rokona egy híres európai egyetemen tanul, és ? maga is tisztába van az európaiság fogalmával.
Egyébként Ibrahim mélyen vallásos ember, rendszeres látogatója a közeli mecsetnek. Rendszerint Allahnak tetsz? életet él, és ha sertéshúst eszik, mindig röfög? kecskének aposztrofálja. Napi gondjai közé tartozik még, hogy a városközpontban kóválygó tehenek vajon természetes életterüknek tekintik-e az aszfaltot, illetve hogy van-e lift a minaretben, és ha van, mit csinál a liftes fiú két ima között?
A kínai Csiangot egészen más ügyek foglalkoztatják. Miután felcseperedett és találkozott az els? amerikai turistával, rögtön elment a szemészetre, majd a plasztikai sebészhez. Sajnos egyik szakember sem tudott megnyugtató megoldást adni problémájára, s?t Csiang a vizsgálatok után úgy érezte, hogy lábon hordott ki egy fert?z? májgyulladást. Ezekt?l eltekintve Csiang viszonylag problémamentesen él. Ami az el?z?eken kívül igazán foglalkoztatja az a pálcikával való evés kialakulásának története. Ezzel kapcsolatban egy sajátos teóriát dolgozott ki és kell? indokok után készül azt a Kínai Tudományos Akadémián is el?terjeszteni. Csiang elmélete szerint az egész egy figyelemre méltó félreértésen alapszik. Eszerint egy Ming dinasztia kori nagyhatalmú hadvezérnek egy imádkozó sáska esett a leveses csészéjébe, és azt próbálta egy letört gallyal kipiszkálni. Addig Kínában a leveseket egyszer?en csak megitták, a vezér harcát a rovarral azonban kifigyelte az egyik szolgája és azt gondolván, hogy az ilyenféle étkezés is szerves része az akkortájt bevezetett hadsereg reformnak, így ezt a dolgot már hírként gyorsan továbbította a teljes állománynak. Ezek után már senki nem mert egyszer?en csak beleinni a csészébe, mindenki apró gallyakkal próbálta táplálékát a szervezetébe bevinni. A kialakulóban lev? új étkezési szokáson maga a vezér lep?dött meg legjobban, de nem mert szólni, gondolva, hátha egy új császári rendelet miatt esznek így katonái, amir?l ? még nem értesült. Az új ev?eszközhöz ezentúl hozzá kellett igazítani a gasztronómusoknak az ételeket, mert egy jó ideig a kínai hadsereg a katonák éhsége okán minden csatát elvesztett és még gyakran, az oly szelíd törpe pandák is komoly riadalmat keltettek a seregek életében. A császári udvarban is sokáig csodálkoztak az új módin, de jobbnak látták, ha követik a kialakult társadalmi szokásokat, és bár a dinasztia akkori feje kb. 100 kiló volt, mikor trónra került, és 40 kiló, mikor éhen halt, szép lassan az egész országban elterjedt az új étkezési forma.
Csiang ezen elgondolását két fontos tényre alapozta. Az egyik az volt, hogy gyerekkorában igen nehezen sajátította el a pálcika használatát, és racionális ember lévén nem is nagyon értette, miért kell megnehezíteni az étkezést mindenféle társadalmi normákra hivatkozva. A másik ok a hadtörténeti tanulmányai során feltárt összefüggésekben keresend?.
Lássuk, vajon mi foglalkoztatja napjainkban az angol Mr. Smith-t. ? nem szeret túl korán kelni. Ezért gyakran elkésik hivatalából, de nem különösebben zavarja a dolog. Kontinentális reggelije közben elmereng azon, vajon mi késztethetett valakit arra, hogy egy vajas-lekváros pirítós ilyen elegáns névvel illessen? Reggeli után rágyújt a mintegy 35 cm-es szivarjára és két és félórás pöfékelés után elindul munkahelyére, ami otthonától 300 méterre van. A taxiból kiszállva rendszerint összefut valamelyik munkatársával, akit elegáns kalapemeléssel üdvözöl. A bejárati ajtónál kb fél órába telik, mire sikerül eldönteniük melyikük megy be el?bb, amit rendszerint pasziánsszal, esetleg bridge-el döntenek el. A hivatalban eseménytelenül telnek az órák. Gyakran téma az elmaradott harmadik világban történ? megrázó események, amit a legtöbben együttérz?, szomorú arckifejezéssel próbálnak nyomatékosítani, de ez a katartikus nagy szomorúság hamar elszáll, ha az ötórai teára, vagy az esti steak-re gondolnak. Mr. Smith 16 óra 30 perckor kilép munkahelyér?l és egészségügyi séta gyanánt, gyalogosan teszi meg az utat otthonáig. A szembejöv?ket s?r? kalapemelgetéssel üdvözli, s?t ha mélyebben elmereng – például, azon hogy az angol helyesírás kialakulásának vajon van-e köze az egykori kelta népek kannibalizmusához –, nagyot köszön az utcasarkon húsz éve felállított obeliszknek is. A lakásajtón belépve megköszöni a kerámia fiúnak a wiskyt, melyet jóles? érzéssel felhörpint, majd leporolja kemény kalapját és egy jó nagyot tesz a Világ és az Univerzum összes kicsi és nagy problémájára.
Nézzük most, az indiai Radzsiv mivel bajlódik napjainkban. Számára nem túl bonyolult az élet. Az ? napi id?beosztása semmiképpen nem tagolható munkára, szórakozásra és pihenésre. Még az élethez oly szükséges táplálkozást is legtöbbször elvi síkon intézi, a mez?n vadon növ? növények elfogyasztásával, amit megfelel? ideológiával alátámasztva egészséges táplálkozásnak nevezett el. Így nem kell foglalkoznia nehéz, fáradtságos munkával a növények termesztésével vagy az állatok etetésével, így több ideje jut a meditációra. Ez a cselekedet – mármint a meditáció – egy küls? szemlél? számára egyszer? bamba elmerengésnek t?nhet, de megfelel? magyarázattal alátámasztva metagalaktikus magasságokba emelheti Radzsivot.
Végezetül lássuk a magyar Józsit, mik foglalkoztatják az ezredfordulón. Józsi barátunk szerény, jámbor ember, ezenkívül meglehet?sen feledékeny. Életfilozófiájára a nyugalom, mintsem a kapkodás a jellemz?. Nyugodt életét éjszakánként azonban gyakran gyötrik rémálmok. Rémálmait Józsi leginkább azoknak a fél tábla szalonnáknak köszönheti, melyeket esténként egy kiló kenyér társaságában fogyaszt el. Ha ezekhez még hozzávesszük azt a négy fej öklömnyi hagymát és a két liter bort, már nincs is min csodálkoznunk Józsi rémálmaival kapcsolatban. Egyik vissza-visszatér? álmában egy építési céget vezet, mely cég elvállalta az Antarktisz közm?vesítését, de miután a harmincharmadik népviseletbe öltözött ugandai illet?ség? munkása is megfagyott, ez a szépreményekkel kecsegtet? project kudarcba fulladt. Ráadásul olyan mérték? kötbér fizetésére kötelezték, amely összegb?l finanszírozható lenne a banán Antarktiszi meghonosítására tett tudományos kísérlet, mely id?tartamát a szerényebb becslések is 953 évre kalkulálták.
Másik rémálmában anatómiai ismeretterjeszt? könyveket árult Pápua-Újgineán az ottani bennszülötteknek és akkor került nagy bajba, amikor megpróbálta elmagyarázni, hogy ennek a könyvnek nem a konyhában van a helye, f?leg nem a szakácskönyvek között. Ilyen és ehhez hasonló rémálmok gyötrik Józsit, beárnyékolva nyugodt, eseménytelen életét. Napi rendje viszonylag rendszeresnek nevezhet?, mivel napi programjának keretet ad a közeli italbolt nyitvatartási ideje. Azért azt ne gondoljuk, hogy egész napját ott tölti, de óránként be beugrik egy fröccsre. F?ként az esti beugrásai aratnak nagy sikert a kocsma törzsközönsége körében. Ilyenkor leginkább egy csíp?ficamos kenguruhoz hasonlítható, aki éppen parázstáncot jár. A pult alatt azonban hamar kipiheni magát, így mire haza tolják, a talicskából már segítség nélkül mászik ki. Miután vízszintes helyzetbe került, számba veszi a mögötte álló nap eseményeit, és szomorúan kell rájönnie, hogy ismét elfelejtette elhozni a cipészt?l a csizmát, amit még a második világháború utolsó napjaiban küldött el vele sarkaltatni a nagyanyja.
Folytathatnám még felsorolását a különböz? nemzetek polgárait foglalkoztató gondoknak – a mexikói Carlostól a az orosz Szásán át az ausztrál Jack-ig -, de úgy érzem, ez a teljesség igénye nélkül készült kis írás is pontosan érzékelteti, hogy a világ legkülönböz?bb vidékeinek emberei közül senkinek nem okoz problémát, s?t még csak ügyet sem vet arra a kérdésre, vajon egy csésze kávéban kialakult fizikai és molekuláris egyensúly felborulhat-e csupán attól, hogy aki issza, nem rendelkezik kell? ismeretekkel a vatikáni táncdalszerz?k tisztálkodási szokásait illet?en.
2001
Illusztráció: Pablo Picasso – Friendship
Színhely: A spanyolországi LA Coruna halpiaca 1894 augusztus 2. vasárnap délután 3 óra
A tér teljesen üres, az eladatlan halak tetemét?l elképeszt? a b?z. A piac sarkán egy fiatal lány várakozik. A távolban egy kis kocsma lépcs?jén Juan Mermosa zokog keservesen, mert a kocsma közönsége kinevette, amikor egyszer? virtusból egy húzásra felhajtotta, a plébános szentelt bornak vélt italát, amir?l kiderült, hogy az a templom kerítésére szánt zöld festék.
A fiatal lányhoz egyszer csak odalép egy furcsa fiú
L: Jó napot! Már nagyon vártam
F: Örülök, hogy nem ment el. Szomorú lettem volna
L: Ez a helyszín nem túl romantikus az els? randihoz. Elég büdös van.
F: Megnyugtat, hogy nem önb?l árad. Van kedve sétálni egyet?
L: El?ször inkább beszélgessünk, szeretném egy kicsit megismerni.
F: Rendbe van mire kíváncsi?
L: El?ször is az érdekelne, miért hozta magával az éjjeli edényét?
A fiú zavartan a háta mögé tette a kérdéses tárgyat.
F: Miután kiöntöttem, elfelejtettem visszavinni, annyira siettem.
L: Értem. És árulja el, miért van mezítláb, mikor a szandálja ott kandikál ki a nadrágja zsebéb?l?
F: Ez is a nagy kapkodás miatt van. Már azt hittem elveszett. De most én had kérdezzek valamit. Járt már úgy, hogy beleharapott egy almába, és az alma visszaharapott?
L: Nem, ilyen még nem történt velem.
F: És olyan történt már önnel, hogy kinyitotta a ruhás szekrényt, de onnan váratlanul kilépet Napóleon, és közölte, hogy sportszer?tlenség miatt megóvja a Waterloo-i ütközetet?
L: Azt hiszem ilyen sem történt velem. Olyan furcsákat kérdez. Magával ilyenek szoktak történni?
F: Igen, s?t tegnap egy útszéli kereszt mellett mentem el, és képzelje, nem volt rajta Krisztus. Ahogy jobban körülnéztem, látom ám, hogy a feszület tövében ücsörög, szalonnát falatozva, közben pedig fütyülni tanul, és a derekát masszírozza. Nem volt túl jó állapotban.
L: Ne mondja. És nem ment oda hozzá, hogy beszéljen vele. Vagy legalább autogramot kérjen?
F: De megpróbáltam, miután három lépést tettem felé felugrott és elrohant, miközben azt kiabálta, hogy ? most már nem mászik vissza, mert teljesen elzsibbadt, egyébként is sok a szúnyog, és még az orrát sem tudta megvakarni.
L: Miért nem szaladt utána? Nem lehet, hogy csak fogócskázni akart?
F: Lehet. De berohant a víz tetején a tengerbe, aztán egyszer csak elsüllyedt.
L: És maga nem tett semmit? Hagyta, hogy a habok elnyeljék örökre?
F: Mégis mit kellett volna tennem? Úszni nem tudok, meg egyébként is egy templomavatásra siettem, ahol egy félreértés miatt én voltam a karmester. A plébános meg volt gy?z?dve, hogy egy nagy zeneszerz? vagyok.
L: Miért? Nem az?
F: Hát nem. Volt is nagy kavarodás a dologból, alig bírtam elmenekülni. Még egy bikát is utánam eresztettek, de amikor utolért, csak annyit mondott, hogy ? Európa legújabb reinkarnációja, és összeesett.
L: És mi történt utána. Ott hagyta a bika tetemét az út közepén?
F: Megpróbáltam levonszolni, de akkor szemb?l egy nagyobb csoport érkezett, akik azt hitték, hogy én gy?ztem le puszta kézzel, ezért örömükben a vállukra kaptak, és mire észre vettem, már egy arénában találtam magam, három igen dühös bika társaságában.
L: És… mi történt?
F: Mindenki engem éljenzett, és bíztatott, miközben én körbe-körberohangáltam, de végül sikerült felugranom egy palánk tetejére, ahol egy teljes napot lógtam, miután a pulóverem beakadt egy szögbe, és senki nem volt, aki kiakassza, mert az emberek csalódtak bennem. Akkor megértettem, miért nem volt kedve Krisztusnak sem visszamászni a keresztre.
L: Szörny?, hogy magával mik történnek. Ugye nem nagyon szokott unatkozni?
F: Azért ritkán el?fordul.
L: És hogyan képzeli el a mi kapcsolatunkat? Tudja, hogy az apám nagyon fontos ember. ? nem enged be akárkit a házába. Csak olyat, aki minden tekintetben megfelel az elvárásainak.
F: És mik ezek az elvárások? Meg mit keresnék én az ön apja házában?
L: Tudja, mi egy konzervatív család vagyunk, nálunk megvan a sorrend. Az els? lépcs? az apám.
F: Ez érdekes számomra. És mégis mit csináljak az apjával? Legalább van rózsaszín inge?
L: Ezt most én nem értem. Miért fontos ez? Egyébként van rózsaszín inge, de nem szívesen viseli, mert amikor utoljára rajta volt, annyira berúgott, hogy alsónadrágban és abban a rózsaszín ingében hajkurászta a városba érkez? skót zenészeket, mert azt gondolta, hogy egy lánykollégium eltévedt diákjai. Miután mindegyik kikosarazta, ami érthet?, duzzogva felmászott a templom tornyára, és addig ott ült, amíg le nem csúszott, egyenesen a templomból éppen akkor kilép? ifjú menyasszony nyakába. A násznép úgy elverte, hogy azóta minden délután öt órától hatig csuklik.
F: Érdekes ember lehet az apja… Most már szeretném megismerni ?t is.
L: Azért azzal még várjunk. El?bb még folytassuk a mi ismerkedésünket.
F: Rendbe van, de a fényviszonyok ilyenkor a legjobbak.
L: Hogy mik???
F: Hát a fényviszonyok. Tudja nekem nagyon fontos a megvilágítás. Hogy minél több részlet el?t?njön. Itt van például az ön orra. Ilyenkor még tisztán látszik, mennyire tökéletes.
L: Ez igazán hízelg?. Bár szerintem egy kissé nagy, de ha önnek ez tetszik, annak csak örülök.
F: És a szája, a füle sem mindennapi…
L: Teljesen zavarba hoz. Ilyet eddig még nem mondtak nekem. Inkább a bels? értékeimet dicsérték, de azt is legtöbbször búcsúzáskor, és utána egyik illet?t sem láttam. A fülemr?l egyébként tudom, hogy nagy, mert magamon kívül nem láttam még senkit, akinek a válláig lelógna.
F: Hát éppen ez a csodálatos benne.
L: Jó, hagyjuk a különböz? testrészeim elemzését. Meséljen még magáról. A szülei mivel foglalkoznak.
F: Az apám professzor. Kissé szórakozott. Most például, azt hiszem úton van Sevilla felé, pedig csak egy levelet akart oda küldeni, de mikor megérkezett a postakocsi, annyira elmerült a jegyzetei olvasásába, hogy gondolkodás nélkül felszállt rá, ahelyett, hogy a levelet adta volna oda a kocsisnak. Kíváncsi lennék, mikor veszi észre a tévedését. Ráadásul a bajuszköt? és a hálósapka is rajta maradt, mert csak a ház elé ugrott le.
L: Szegény. És mit fog ott csinálni?
F: Kérdés, hogy észre veszi-e egyáltalán, hogy más városba van, hogy megváltozott a környezet. Ha nem, akkor valószín? minden második embert hátba vereget majd az utcán, és elmondja nekik, hogy városuk a m?vészeti fejl?dés útjára lépett, csak egy kis id?t kér a teljes kibontakozáshoz. Közben pedig sejtelmesen mosolyog majd, és hol egy orrot, hol egy fület fog kedvesen megrángatni. Ezt itt már elnézik neki, de egy teljesen ismeretlen helyen nem biztos, hogy értékelni fogják. Remélem legalább a bajuszköt?t leveszi addigra.
L: Nem aggódik az édesapjáért? Mi van, ha baja esik?
F: Áááá nem hiszem. Komolyabb helyzetb?l is kikeveredett már. Egyszer még Malagában otthon felejtette a szemüvegét, és az ottani egyetemi épület helyett egy mecsetben kötött ki, ahol gyorsan le is ült egy éppen az imája közben kelet felé hajlongó muszlin hátára. És utána még kett?re, mert egyik sem akart nyugton maradni. Már éppen meg akarták lincselni, amikor megjelent a muszlin f?pap, akit az apám szemüveg nélkül a saját n?vérének vélt, és rögtön átölelte, és boldogan puszilgatni kezdte.
L: Ne mondja. És mi történt azután?
F: A f?pap is híján volt az éleslátásnak és azt gondolta az apámról, hogy a rabbi akar vele kibékülni, akivel az el?z? este kockázás közben veszett össze, ezért barátságosan átölelte, és együtt mentek ki a mecsetb?l. Kint a napfényen valamennyire mindkett? látása kitisztult, volt is nagy meglepetés, de így apám megúszta a verést.
Eközben a beszélget? pár mellé ért az addig a kocsma lépcs?jén ücsörg? Juan Mermosa. Addigra a zöld festéket már teljesen szétkente az arcán. Hirtelen a lány nyakába fúrta a fejét és ismét elkezdett zokogni. A fiú leny?gözve nézte ?ket, míg a lány felháborodva próbálta eltaszítani magától.
F: Micsoda látvány! Kérem egy pillanatra, maradjanak így! Csak amíg egy vázlatot készítek.
L: Hogy képzeli? Ez az ?rült teljesen összekente a ruhámat. Felháborító!
F: Kérem csak egy percre, mindjárt kész vagyok. Csak még egy pillanat!
L: De hát ahelyett, hogy megvédene az ilyen inzultustól, ön csupán rajzolgat? Nem gondolja, hogy ilyenkor a társaságában lev? hölgy segítségére kellene sietni? Kicsoda maga egyáltalán? Még be sem mutatkozott, azt sem tudom, hogy hívják!
F: Elnézést a figyelmetlenségemért! A nevem Diego José Santiagó Franciscó de Paula Juan Nepomucenó Crispin Crispianó de los Remedios Trinidad ruíz Pabló Picassó
2006 február
