Virágok illata lebeg a nyári éjben,
szeretnék még szépet írni, de nem tudok…
– miért nem?
Túl sok a fekete folt…
A hegyek sötéten pihennek,
álmodnak ezüst csillagfényben…
Közhelyes szívemben érzés kering,
érzem minden sejtemben a kínt…
S a fák fölém magasodnak,
Őrzöm ízét az utolsó csóknak…
Hangok… halkan, csendesen…
zokog a lelkem, kedvesem.
Forog a Föld…
Égig érnek a lépcsők,
nem lesznek több vasárnapok sem hétfők…
Táncolok… árva lány hajamba
színes szalagokat fonok…
Szférák zenéje fejemben,
szétfoszlik létem a világtengerben…
Alagút…
Végére értem,
bocsássa meg az ég, gyengeségem…
