Makkai Ádám Szerző
Vezetéknév
Makkai
Keresztnév
Ádám
14 év 5 komment

 

Ez itt az ?s-galaktika tenyészet:

lakják Biosz, Nekrosz és Thanatosz,

s az újjászületés, mely hazahoz,

bárhogy tagadod régen az egészet.

Élet-halál e termékeny enyészet

(nyakad körött a döglött albatrosz[1]

akarja, hogy rettegj vagy darvadozz,

s kerüljön el a Nap-Szellem Eszmélet…)

Színm?vedben hullákat árvereznek

– találó fintor, s benne sok igazság  –

de pesszimizmusod már átmegy ennek

fonákjába, s lám kisüt a Magasság.

Ha visszahallasz, íme egy füles:

nincs oly szerencsénk, hogy az „ég üres".

 

Nincs oly szerencsénk, hogy az „ég üres".

Isten mellett sok ördög m?ködött,

árasztva mérget, félelmet, ködöt,

parázna pápát, aki öl s rühes.

 Égtek a máglyák. Okos Ahrimán,

s a fantázia-hajcsár Lucifer

sok ezredévet ölben úgy visz el

mint kaszás csontváz vörös paripán.

Anyag-hitet kapsz „haladás" helyett:

 a „tudomány" szám-kalodába zár.

S míg dorbézol e g?g-f?tött bazár

nyolcvan fölött csak zord állóhelyet

kínál az élet, mint kegyet s kivételt,

csak angyalod tudja lelked kivé lett.

 

 

[1] Célzás Samuel Taylor Coleridge Rhyme of the Ancient Mariner cím? világhír? költeményére, melyben az agg tengerész lel? egy isteni szimbólumnak tekintett albatroszt, s ennek testét nyaka körül kell viselnie, mint a b?nbánat örök jelképét. Az „albatrosz a nyakam körül" (an albatros around my neck) közmondássá lett az angol nyelvben.

14 év Nincs Komment

 

Futásra kínzott lábainkban
görcsbe fagyott a pesti nimbusz –
öszeszorított sárga szánkból
fagyba lehelt a néma himnusz –

es?t?l cuppogó barázdák
sarába sírt a barna bakancs,
s jajunk dúlt rettegésbe zártak,
a pisszenések "csöndbe …! …hallgass!"

"Aztán most merre?" – Messzi fénypont
s egy erd?sor. …"Talán az ott …"
S tudtuk, a csempész vén vigéc volt,
ki a mocsárban ott hagyott.

El?ttünk fényszóró, mögöttünk
borzolt géppisztolykattogás:
"pont a kelepcéjükbe estünk!"
– susogta hidegen a sás.

Másodcsempészünk zord paraszt volt,
zsebében rum, vasvilla vállán,
hajszolva intett, intve hajszolt,
s ha szólt, hasaltunk, mint a villám.

Üvöltés: "Sztoj! Pasli magyarszkij!"
Lövések, berreg? motor.
S egy vidám tag: "Velünk nem szúrsz ki!"
– nyeglén cigarettát sodor.

Mindez a nádban. Hasmánt kúszunk.
pár méter a csatorna már:
tutaj van ott? Vagy át kell úsznunk?
S csak akkor jön még a határ.

Pár pillanat még: távolodnak …
Óvatosan: szabad az út !
S tutajhoz kötelet bogoznak,

ki mib?l épp, eszébe jut.

Nyakkend?, sál, derékszíj, kend?:
gubancol negyven szürke váz,
kuporgassunk riadt, esend?,
könnyezteti szemünk a láz.

Hirtelen egy dzsipp berregése
közeledik a híd fel?l,
és mindahányan észveszejtve
gurulunk át fejetlenül

át a töltésen, be a nádba.
Megáll a járm?, villanás,
s utána vad, dübörg?,  kába
puskapor szagú sorozás,

sikító hangok. Földbe vájunk.
Ordít az egyik: „Magyarok !
Szerencsétek van! Mi nem bántunk!
Gyertek ki, magyarok vagyunk!"

Feltartott kézzel sorban állunk,
magyar a hadnagy – bízhatunk.
Egymást löködi fáradt vállunk:
talán mégis csak átjutunk.

Mondjuk, hogy romba d?lt a házunk,
mondjuk, hogy meghalt Budapest,
de már hiába magyarázunk,
a hadnagy elvtárs nem ereszt.

Davajgitarjaval emígyen
oktatja honfitársait:
"Az ember dolgozzék és higgyen,
mert jó világ lesz újra itt …"

Ne féljünk semmit, enni adnak,
és ingyen visszavisznek majd –
életkedvet a méla hadnak:
"csak semmi forradalmi zajt!"

S mikor a hadnagy félrenézett,
odasúgta egy közlegény:
"A hadnagy elvtárs bedilizett …
Az utat megmutatom én …"

S futásra kínzott lábainkban
a görcsbe fonnyadt pesti nimbusz
oldódni kezdett e szavakra,
s kísérte gúnyos, néma himnusz.

Boston, l957. januar 11.

14 év 1 Komment

Ijf. Endrey Árpád, “Muki” , általános iskolai tanuló emlékének

 

                                        SZEMÉLYEK:

                                        HERNYÓTALPAS
                                        A HANG
                                        ELS?HALOTT
                                        MÁSODIK HALOTT
                                        DAVAJGITÁR
                                        A FIÚ
                                        A LEÁNY
                                        ÚTSZÉLI FA

HERNYÓTALPLAS:

csusszanjanak és nyikorogjanak
   és szusszanjanak és csikorogjanak
      és csakazértis mennydörögjenek
         a di?cséges nagy

elefánt tet?k

a ropogó köhög? bed?lt
házak megett
lángoljanak fel a bet?k

a bennégettekben
aszalódjanak rögökké
a lázongó ned?k

akik itt azt hitték szabadok lesznek
   aszalódjanak szénkavicsokká
      ereikben az akaratos nedvek
zabálják meg pórusaikat
a börtönpenész meg a rozsda meg a redvek
   itt mi vagyunk

itt csak mi vagyunk
ittcsakmivagyunkmertcsakmilehetünk
a csusszanvanyikorgó és szusszanócsikorgó
utolsó itélet
   a rögeszméitekt?l
      örökre felszabadító
         dics?séges baráti

elefánt tetvek

A HANG:

Fájdalomtól lomtárivá üresedett,
hangmúzeumivá porosodott
medd?n kongó jajjal tudatlak szeretteim,
hogy a kegyelem elfogyott.
Zátony el?tt h?köl-verg?dik a vízben
a második Tizezer Éves Terv –
hangyaraj iszkol: a tekn? alján évezredes a repedés
s én a maradék kegyelemb?l is kifogyva,
tépetten gunnyasztok a trónszer? sziklaszirten,
míg lábaim alatt csonttép? sós-zöld cápahalállal
zeng a Vízönt?.

ELS?HALOTT:

Pedig egy kicsit már látlak –
nem tudtam, hogy gy?r?z? narancssárga körökb?l
van a te széked
és hogy dünnyögni is tudsz,
amikor szomorú vagy. Harminchat
sípja van a te dünnyögésednek
és mindegyik szólam egy-egy
ismeretlen világnyelv.
Miért sikoltoz mindegyik apró láng a közelemben.
hogy " … irgalom … !" meg"… kegyelem…!!!….?
narancs szín? köreidb?l
csak lassúdan gomolyognak a nyelvek
s a nagyobb körök körülfolyják
és elnyelik a kisebb köröket –
egymást faló narancslángú körök
sz?nhetetlen csatája vagy, egyszerre
vég nélkül táguló
és önéget?en összesz?köl?

MÁSODIK HALOTT:

kedves n?vér kérem
miért van olyan hideg
össze kell nagyon húznom magamat
pedig én anélkül is mindig a sor végére kerültem tornából
szíves lenni
   n?vér kérem
      tessék a jobb
         igen a jobb
oldalamra tessék fordítani n?vér kérem
nem beszéltem félre csak a hátamon fekve
már nem tudtam
   már nem jött ki
      a hang
         a torkomon
Isten áldd meg
   jaj most oda kellene

      bújni nagyon
anyuhoz de anyu reggel hatkor akkurátusan
felpofozott
   a magyart
      kivette az ekrazitot is
         a zsebemb?l
kiabált nagyon hogy ki ne merjek menni
jó kedvvel
   már megint a fiúkkal
      pedig Laci is állandóan
b?séggel
   kifutkosott meg a házmester Feri is
      csak Mukinak
nyújts feléje
   nem szabad soha játszani
      a nagyfiúkkal
kedves n?vér kérem a jobb oldalamra tessék
igen köszönöm
   így még
      tudok valahogy
nyúúúúúúúúúújts feléééééééje
   Muki te megbuktál magyarból
vévéééééééd?????
   Muki te megbuktál
      kaaaart
         történelemb?l is
ha küzd
   alkotmánytanból
      ha küzd
         és az ember életéb?l
ha küzd
   senki úgy nem tudott bezúgni
de api kérem becsületszavamra fogadom hogy
ha küzd
   kijavítom a jegyeimet
      ellenséggel
         de api soha
egyetlen szavamat sem hitte még házitanítót is
fogadott mellém akinek megengedte hogy elverje a lábam
ha nem figyelek
   ellenséggel
      ellenséggel
         ellenséggel
            te Muki
ebb?l két havi zsebpénzelvonás lesz mozinak Sashegynek
befellegzett
   balsors
      jaj most oda kéne nagyon
   bújni anyuhoz
akit régen tép
   jaj fázom rémesen és nem tudok
innen elszabadulni ez rosszabb az api
   hozz reá
      hozz reá
szobafogságánál is jaj miért fogtok olyan rettenetesen
eresszetek el nem látjátok
még mindig azt hiszitek hogy mindenhez túl
   kicsi vagyok….?!

DAVAJGITÁR:

hetvenkett?
   hetvenkett?
koppan körkörös
pléhpofa-bend?
rézfog acsarog
hetvenkett?
   hetvenkett?

——————————–

fennakadnak a szemek
mészgödör ásít
kikötözött gyerekek
(lesz okulás itt !)
mészk?fehér minden arc
halántékok égnek

———————————-

hetvenkett?t mennydörög
szégyene az égnek
hetvenkett?
   hetvenkett?
fennakadó szemekr?l
leesik a kend?

A FIÚ:

Búcsúzni jöttem, nézd, nincs más megoldás.
F? itt már nem n?. Másnak sem, nekem sem.
   – Mert nem bírnád az utat …
      – Kuss !
         – Nem értesz ?!
Miért estél pont most teherbe? – Állati.
Még jó, hogy van küret. Nem , ne vádaskodj,
behoztalak a hátamon. A ruszkik
háromszor igazoltattak az úton.
A m?tét alatt b?gtem a folyosón,
izzadtam, haraptam a kezemet
és arra gondoltam, ha fiú lenne
kire hasonlitana, rád, vagy rám?
Ne b?gj, az Isten áldja meg a fejed ….!

Hát megöltük- és kész.
   Nem ez az els?.
Veszélytelen, tiszta, ingyen csinálják.
Még azt is mondhatnám, mázlija volt.
Így nem kell neki melósnak születni
és f?leg itt.
   Szülessen jobb helyen
…legközelebb.
   – Na, Isten áldjon, én leléptem.
Igen, a Keletir?l, reggel hatkor.

ELS?HALOTT:

Nem értem, nem értem hiába
végképp nem értem
a trösztöket,
   a konzorciumokat,
       a magyarokat,
          a Bolsevik Pártot
            és a Kegyelmet.
Csak az egymásba olvadó
narancs szín? lángok muzsikáját értem:
ez az otthonom, ide tartozom
?sid?kt?l fogva.

PÁR HUNYORGATÓ, szükös, különös napra
simogató vizeny?s testek
meleg szorítása fogott körül
és kopoltyúm kezdett lenni,
mint az ?shalaknak, és nedveket
szívtam magamba lassú,
hatalmas dagadozással.
Hirtelen nagy hideg acélszekercék
hasítottak le a meleg Óceán testér?l
és én szállni kezdtem vissza a fénybe
az egymásba olvadó narancs szín? lángok
örök forgásába ahol most
közrefognak a többi sisterg? lángok
különös értelmetlen szavakat sisteregnek
"kegyelemért" pörölve sikoltozva köpködve forgolóznak de én
nem értem, nem, végképp nem értem a szavakat
a trösztöket,
   konzorciumokat,
      a kereszténységet,
         a magyarokat,
            a Bolsevik Pártot,
de legf?képpen nem értem a Kegyelmet.

A LEÁNY:

Hát itt hagyott.
   Itt hagy mindenki lassan.
Egy ember anyja kezdtem volna lenni,
de ijesztett a szörny? felel?sség,
azt hittem odavész a szabadságom,
ha lebilincsel gond, kin, csecsem?.
Pedig épp most nem lett volna szabad!
Az utcán egyre többen a halottak
és én e számot megszaporítottam.
Szabad vagyok … s a lelkem belepusztul…

   Csak ?t ne engedtem volna … !
      A gyilkos
két szép szemét. Isten, de kikaparnám !
Jaj, felkelek és kimászom a kórház
kapuján éjjel – "hatkor", "Keleti"-
ha vércsatkosan rogyok is össze
Csornán vagy Gy?rött – vigyen el magával
nyugatra örök emlékeztet?ül:
mi mindig mindent épp így elcsináltunk !

MÁSODIK HALOTT:

félig még ott fekszem most is a jobb oldalamon
a Rókusban
köszönöm szépen kedves n?vér hogy át tetszett fordítani
most már nem is vagyok olyan kicsi
mar egyre nagyobb leszek
   víg esztend?t
      víg esztend?t
viiiiigesztend?tviiiigesztend?tviiiigesztend???????t

és egyre nagyobb leszek most már
   a kezem is akkora
a markomba három tank is belefér
házmester Feri meglóbálta a benzines palackot
és a fekete T34-esen végigsikoltott a láng
kipattant a tet? és a kitámolygó tatárfejeket
belevalóan learatta a golyózápor a háztet?r?l
soha mi még
   jaj, soha mi még
      ilyen igaziból nem játszottunk
pedig mi vagyunk a Körtéri Srácok
Házmester Feri a legid?sebb neki már bajusza is van
rajtam mindenki csak nevetett hogy tizenkett? vagyok
de most hirtelen az se számit már hogy mindig
én voltam a
   megb??????????nh???????dte már
      legkisebb
         e nééép
a golyó
   e nép
      e nééééééép
a bal lapockámon talált
   a múltat

és én egyre nagyobb leszek

   a múúúúúúltat
       a kórház is messze
lent van
   a múúúúúúltat
      és akkora mint egy gyufásdoboz
         a múúúúúúltat-

tat
sssss
   jö…..

ÚTSZÉLI FA:

Ezt láttuk mind, sebzett útszéli fák:
a megittasodott hancúrozásban
új tudományotok, a meghalástan
kevély kivételét úgy méri ránk

él?kre, hogy a szenvedélyes játék
( játék-tudatra robbanó palack,
melyben tízmillió szellem a rab)
felhördül? történelemnek lássék.

Ágaimon új holtak lelkei lobognak
cókmókjukkal üget? boldogtalanoknak –
fának jó sírva hajbókolnia,

ha árka szélin egy kivérz? ország
futói már a végs? titkot osztják:
tett+ismeret= thanatológia.

A HANG:

– Szeretteim…
   Végképp nem értitek…?
Magatoknak kell végre megbocsátani !

Los Angeles, l966

NÉGY SZONETT
14 év 2 komment

LEPKE-HALÁL
Sinka István emlékének

Parányi agy vezérelt: véget értél;
a párna rádcsapott, fejed letépte.
(Az éjszaklában, mintha kongna lépte
kitől hatalmat így csapkodni nyertél – )

ah, mit, hisz` csak a lámpa csalta lépre…?
– Szegény kis tébolyult! Amíg kerengtél
izzadt a hátgerincem. Egy kerek fél
órán keresztül küszködtél, míg végre

végéhez ért a céltalan mutatvány.
S meglátni véltem – mit a falra festett
a barna foltban – széplapított tested

a létezést, mely önmagát kutatván
csupan csak létezik, de nem teremthet.
Te váltsd, halál, tudatra ezt a terhet!

A VÉN BAZÁROSHOZ

Hazai lét, te vén irígy bazáros,
ne adj tovább hitelt! – Hisz` egyre görnyed
fáradt gerincünk. Ne csábítsd a hölgyet?,
s ne vonzza vágyaink a Messzi Város?,

hová kit űz a vágy, remélve törtet,
mert szenvedésünk tengerrel határos.
-Ne adj tovább hitelt! Kegyed? ma káros,
mert szörny a képzelet. Valódi szörnyet

mutass nekünk, ha már alátepertél,
ki öl, de nem sebünkön sertepertél,
jöjjön tank-osztag, s bombázók, atommal!

Szabadság? – Ugyan! Egy-két labirintus
közt sóhaj-átmenet, taps, talmi virtus:
új kátyu ránt be minden alkalommal.

HANGYABOLY-ÉN-EK

Emberi ész, miért nem szállsz te perbe
hogy tenmagad felfedezője légy?
Lecsaphatod, mert gyengébb szörny a légy,
de szállni tud, s te sárba vagy teperve.

Hogy ketté válni bátorságot végy,
nem kell, csupán küzdésed régi kedve,
de épp a cél, a kedv van elfeledve:
azt sem tudod állsz, ülsz, vagy merre mégy.

Létezem-é hát enmagam?? – ha kérded
az egyedüllét küzd benned, teérted,
a létező való: egy társ helyett.

Nézd hát a hangyát: akkor nő ki szárnya,
mikor a sav, mely űzi őszi nászra,
nem kérdi: ki az úr a boly felett?

CSILLAGVILÁG

Csillagvilág! Terád kell most figyelni:
érteni kell hol áll a Jupiter –
rossz jósoktól a jót nem unni el:
karmánk térképe egy óriás fegyelmi

intő: nyaraid ura Uriel,
– az aratásért neki kell felelni –
a tavasz ura Raphael: lehelni
a tél havát ? szokta: Gábriel;

az ősz urát Michael-nak nevezni
jó s bölcs dolog. Csillagnak súgni kell
hogy hulljatok az augusztusi égen?

mint egykoron, a Balatonnál régen…
…S az arany-Göncöl tisztán, s úgy visz el,
mint ezüst korcsolya ha fut a jégen.

JÉZUS ÉS A DÉMONOK IMÁJA
14 év 3 komment

Kányádi Sándornak70. születésnapja alkalmából

…És akkor a démonok meglátván az Ã?Å¡r Jézust
felismerék, hogy ?az Istennek Fia, a Megváltó,
eszel?sen rohanni kezdének,
karjaikkal vadul hadonászván és köpdösvén,
eltorzult arccal és iszonyú hangokon visítton-sivítvást
ekként rikoltozának:

ž…mert hogy mostantól mindörökké
a gyilkosoké és a terroristáké minden ország,
a hatalom és a dics?ség az uzsorabankároké,
soha senki embernek fiát a Gonosztól
meg ne szabadíthassa!
Dühöngjön-dübörögjön hát a kísértés â?
mi visszük ebbe az embert!
Mivel senki soha senkinek semmit
megbocsájtani nem tud, hát ne is akarjon,
s ne legyen sem földi sem földöntúli hatalom
mely megbocsájthatna az embereknek!
A mindennapi kenyérmorzsát az irígység, a dögvész,
a nemzeti, faji és osztályharc kereszttüzében
a gy?lölet potyogtassa véres sárba a koldus gyermekek kezéb?l!
A földön csakis a kétarcú Sátán, Lucifer és Ahrimán
akarata érvényesülhessen â? mint ahogyan a mennyekben se
valósuljon soha meg az átkozott Isten akarata!

?néki nincsen országa, el tehát sose j?jjön,
káromkodásra tanítjuk vele az embert,
mert ?istensége már régesrég kihalt a mennyekb?l,
ahol nincs is, nem is lesz, és sosem is létezett,
mert mindenki elfelejtette Arkangyalaival egyetemben…?

Befejezvén a Hegyi Beszédet, meghallá ezt akkor az Ã?Å¡r Jézus, Istennek Fia, A Megváltó, és ahogy szeliden lépdesne
göröngyr?l göröngyre, iszonytól émelyeg vala, lávaként d?lt a könnye.
Fekete tölcsérként örvénylett, zúgott a káosz:

žEzt kell most megfordítani!? â? így szólt hát magához,
žezt kell most beszívni, megemészteni s átfordítani valóra,
lenyelni a vihart s átgyúrni szellemi-lelki ennivalóra,
hogy élhessen az ember!
Démon-ködöt kell falnom csonttör? kínok közt…
Keresztfán… tudom, hogy meg kell halnom…
Keser? ez a pohár â? bár elmúlna! â? Atyám! Súgom és ordítom:
Sátánnak imáját én most megfordítom!?

És elhagyván a zajongva zsongó népet tovább méne,
feljebb a dombtet?re, tekintete izzott, zihált a tüdeje,
majd lerogyván egy fekete palak?re,
s bár még mindegyre a démonok káromló imáját hallá,
csendesen megszólalt, s renge a domb míg vallá:

žTeremt? Szent Szellem! Mi Atyánk! Az Ige,
ki lakozol Mennyekben, Napokon, Holdakon a földekig le,
legyen a Te Neved szentség, sákramentum,
hitbéli megtérés, teremt? momentum!
Valósuljon meg a Te világod rendje,
Terved fénye süssön rá az emberekre!
Akarjuk akarni, amit Te gondoltál,
s ne érezn?k soha, hogy míly messze volnál!
Legyen egy-ugyanaz amit žfent? és žlent? látsz,
termtett világod sátra: székesegyház!
Adj kenyeret hozzá, napról-napra élnünk,
testünk épségéért hogy ne kelljen félnünk.
Amit mi elrontánk, kérünk úgy írd jóvá,
mint mi a másokét â? lerótt kegy-adóvá…
Lásd, könny? az embert kísértésbe vinni â?
szabadíts meg ett?l s taníts Benned hinni!
Ahrimán-Lucifer-Sátánt kötnéd fékre,
Szabadíts meg, Isten, a gonosztól végre!
Tiéd minden ország, hatalom s dics?ség â?
örök Ámen-t zeng az angyali dísz?rség…?

Le is fordíttaték mindenféle nyelvre
amit az Ã?Å¡r Jézus felmonda hegyre.
Arameus, görög, latinul vulgáta,
â? emberi agyalás százszor átmunkálta â?

volt katolikus és protestáns verzió,
teológus viták: mindez, mondd, mire jó?
Krisztus Miatyánkján bármilyen is a rag,
ez žFekete Lyukon? átsz?rt anti-anyag,
azaz Szent Varázslat â? hadd ne értse tömeg â?
földi halálunkon átsz?rt szellem-szöveg.

Ágy l?n a Megváltó szókkal szenvedése
sátánfi világunk újjáteremtése.

Halottak Napja, 1998

A DaVinci kód című nagysikerű regény és a belőle készült film margójára
14 év 6 komment

Petri György emlékének

Nem kell ma már se vers se jó regény,
hacsak nem az, ami – izgalmas szenzáció?,
ami Hollywoodi szélesvásznú filmre való.
Sok pénz legyen benne – ez itt a főremény,
s csak úgy dőljön belőle a féligaz fikció.
Nem kell a becsület töprengése,
sem teljes egészében, sem apró darabkákban,
mert mi maradt mára az emberi lélekraktárban?
Összetördelt tudat-szemét.
Mekkora hát a tét?
Elhanyagolható…? Hisz mindenki hazudik,
kapkod, verseng és harácsol – kiszúrva a tudatlanok szemét.
Egyesek még tartanak ugyan a haláltól,
de a gazdagok befagyasztathatják magukat
dőre reménységben, hogy életre kelhetnek
valamikor pár száz év múlva,
pedig a múmiák sem keltek soha életre.
Node volt klónolt juh, bár korán megdöglött,
- vígaszod íly bárgyú és kissé ösztövér –
ám van már helyette klónolt verseny-öszvér.

Jézus Krisztus, hogy feltámadt volna?
Ugyan kérem… Hisz halandó ácsmester volt,
aki soha meg sem halt igazában,
tetszhalottként csügött csak a keresztfán, míg
Arimátiai József a rómaiaktól kunyerálva le nem menekítette,
ennek utána pediglen fittyet hányva a keresztre
meggyógyították, ő meg már rohant is
Mária Magdolna szoknyája után, mert jóllehet
nem beszélt franciául, de azt mégis csak tudta, hogy chercher la femme
- gógyis egy rabbi is volt azért őkelme –
s így aztán gyermekeik révén megmaradt a királyi vér
hogy a Meroving ház uralkodói - íme a francia kapcsolat! -
Dávid királytól származtathassák magvaikat.
Bomba tömegsiker! Barna Dani szerző máris milliárdos,
mert ő nagyon szellemes és okos,
s mert hogy kifogyott az irodalmi téma,
kinek is mehetne hát neki?
Egyrészt a katolikus teológiának,
ami teljesen rendben volna, hiszen a Borgiák, stb., tudjuk,
aztán magának Istennek, az Egek Urának.
Petri is megírta, hogy szentcsaládék “zakatolnak” és ugrálnak.
s hogy létrehozván majd feláldozhassa egyszülött fiát,
a fickós Úristen “tömte” SzŰzmáriát.
Emlékezetes és épületes ezen költemény.
(Vajh milyen lehetett az Isteni Fallosz: puha, vagy kŐkemény?)
Petri nem említi, hogy Mária kínban sikongott, vagy boldogan tŰrte,
mégis ezt csámcsogja az irodalmi csürhe,
mivel ez “posztmodern” akár a DaVinci kód,
csiklandja lágy farkad, meg a petyhüdt csiklód.

Ha valakit zordul elküldsz a pi…ba
nagy jót tészel azzal, hiszen ott találja
földi létezése csúcsát néhány percig,
s bár piruló nejed szerint ez nem herzig,
még szebb e kívánság ha az édesanyja
pi…jába küldöd - nos, nem készakarva,
hisz’ nem tudod olvasta-e Thomas Mann-tól
a “Kiválasztott”-at, melyben egy szent pancsol,
egyszerre bírván az anyaöl védelmét
és a kani gyönyör non-plus-ultra révét.
“Jop tváju máty!” bŐgték felszabadítóink
– zubbonyaik alatt nem volt egy váltó ing –
minden szeszt felittak, denaturált benzint
hánytak sokan vérrel, s nem ismerték Petrit.

Ki káromol szebben, mint a magyar ember?
“Ba…. meg az Isten!” zúgsz beszeszelt kedvvel,
ám ha ő megtenné, teremtő kegyelme
ömlenék rá a sok méltatlan emberre…
Istennek nem kell szex, s így Jézus sem tette,
szűzen s ártatlanul szállt fel a keresztre!
Mária Magdolnát lelki szeretettel
tette tanítvánnyá, s hite nem veszett el,
ő látta meg elsőnek a Feltámadottat,
s bár ez a kanok közt pánikot okozhat,
itt a Haghia Sophia, női principium
működött a földön, szent equilibrium!
Élj férfi vagy női testben: egy a lelked,
újjászületsz, ember: ezért úgy viselkedj!

Makkai Ádám Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.