Nézd ezt a szürke augusztust, borul
az ég száz felé, napnak nyoma sincs,
csak az idő rágcsálja rútul a csontjaim,
s bánat bújik belém hazugul, orvul.
Hiába lett léted létemben, nyomorba
ragadt ez a nyár, nem lehet nem látnom,
dermed a levegő, már senki sem táncol,
s fáradt félelem szül zavaros álmokat.
Talán egy isten leprás lett, s leesett az ujja,
de hogy hová, merre, azt senki sem tudja,
s hányan léptek rá, munkából menve haza,
vagy a vásárolt holmit autóba pakolászva,
s ki rúgta be undorodva egy kapualj sarkába,
ahol elrothadt feltűnés nélkül, csendben, lassan.
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 11:11 :: Jávorka Ágnes
