Jávorka Ágnes Szerző
Vezetéknév
Jávorka
Keresztnév
Ágnes
14 év 7 komment

 

 

Az idő feküdt be ágyamba, teljességet ajándékozva

a pillanatnak, testet öltött, vonaglott, kacagott,

van új érzés, eldobható, vagy kaján-szép sorsra

hivatott, választhatunk, tálcámon ízes falatok,

nyújtom feléd, de neked csak a bűnöm kell,

dohányfüstös szobámban tárulnak combjaim,

de mi lesz a lelkemmel, a lelkeddel, űzötten

főzzük romlásunk gyöngysorát hajnalig,

koldusként kullogok bőséged nyomában,

minden idevetett koncodon nyammogva,

majd izzó koronát helyezek a balzsamos oltárra,

melyen megtűrtél, hol élvezhettem, mi a pompa.

De hidd: dalom nem fog fárasztani már soká,

lefüggönyzött tükröm zengi: menj tovább.

14 év Nincs Komment

Letaroltam a város számtalan virágát,

gyökerestül téptem pirosat, sárgát,

hazahoztam, elültettem őket,

itt nőnek innentől kezdve

egy festékes vödörben,

miután hátadon hoztad a koszlott fotelt,

mit valaki kitett háza elé,

mert neki már nem kell,

de nekem mégis megtetszett,

vonultunk végig a Nagy Jenő utcán,

hónom alatt egy rossz székkel, aztán

az Uránia mozi előtt táncoltam előtted,

doboltad a ritmust a fotelen

dártvödörként a fejeden,

jött egy srác, átvette az ütemet,

majd itthon eldőltél, na, igen,

az eperpálinka tette ezt veled.

Egy hét múlva esküszünk,

tudod, hogy rabok leszünk?

Egymáséi, bárki másé úgysem lehet,

lehellet köröz önnön valónk körött,

így hajlok lelkem tárva eléd,

ledér valóm nyílásaiban

szűzi álomképeidért.

 

Szádűzött lettem.

 

14 év 2 komment

Szürke volt a macska, ami átment az úton

előttem, kér egy feketét, kérdezte mellettem

egy férfi, ellen- és rokonszenves volt egyszerre,

a szürkét sem kértem, mondtam, s kezemet kabátom

zsebébe dugtam, vigyázzon a jóléttel, lengette

meg nyakkendőjét a szélben. Csak néztem.

Ez egy vízió, nyáú, dorombolt a szürke macska,

jó, jó, elhiszem, motyogtam, kezem remegett

a kabátzsebben, szakadását mélyítettem idegesen,

kapd be, majd menj haza, vicsorgott ellen- és rokon-

szenvtelen, szakállas, vettem észre, támpont,

amibe lehet kapaszkodni, dehogy, nyávogott.

Próbáltam megérteni, mi történt az imént:

átfutott, ruhadarabot lengetett és suttogott,

szürke volt és feketét kínált szakállasan,

lassan ránéztem hűlt helyére, az enyém is ilyen,

a francba, de már egy jégpályán siklottam tova,

melyen a tavasz riant, mint elhagyott remény.

Évek teltek el persze, mióta ez történt.

Kabátom zsebét többször megvarrtam már.

És van egy szakállas férjem és egy szürke macskám.

14 év Nincs Komment

Még alszom az ágyban, mikor csókot ad

egy testrészemre, mi kilóg épp a paplan alól,

s már nem hallom, ahogy bezárja az ajtót.

Fizikai munkát végez egy építkezésen, keményet,

illő, hogy meleg ételt bőséggel tegyek eléje,

mikor hazajön későn, fáradtan, éhesen.

Már egy hete, hogy munkába jár serényen, becsülettel,

csak nézem az én kizsákmányolt szerelmem,

ahogy kanalazza az éhbérből főzött levest.

Közben rettegve lesem, kérgesedik-e már a keze,

s bennem a vágy, hogy fussunk fel egy hegytetőre,

s a napfényben lihegve simogassa a testem.

14 év Nincs Komment

Ez D.T. egy novellájának a parafrázisa.

Sirályok sírtak a haltól hemzsegő víz fölött,

a parton szegény Dylan Thomas felnyögött.

ősi dalnoki köntösben, rézgombos mellényben

nagyapja a temető vaskapuját nézve

a kőangyalok és szegény fakeresztek felé bökött,

s egy görnyedt ember előosont a tiltott erdőből,

karjára lágyan simult egy vadnyúl,

mint leány karjára meleg ruhaujj.

Dylan Thomas célba vette a különös walesi dalokat,

melyek a nyárutó bágyadt szele alatt halódnak,

s melyeket mennyei kórusok zengnek

a llanstephani kikötőből távozó tengerészeknek,

miközben a bütykös lábú plébános kertjéből a kacsák

eltogyogtak a korhadó kapulépcsők alá.

Égig nyúló férfiak egyszerre hat tüzes lovat ültek meg,

egy bútorral teleszórt síkságon gyászfeketében,

míg suhogtatták ostoraikat fonva égi ágynem?b?l,

aztán kezeik lehulltak a hallgatag gyeplőről,

a paták csendbe burkolóztak, miket a teremtő

a fekete levegőre gombostűzött, mint ágyterítőt.

Elmúlt ez az éjszaka anélkül, Dylan Thomas,

hogy egyetlen madár is leesett volna.

14 év 6 komment

Ezt 2003. szeptember 24-én írtam.

Így néznek, így mozdulnak hallgatag

egymás felé az agancsos szarvasok,

mikor az es? után csak pocsolya marad,

és véletlen t?r a nyárvégi nyugalom.

Símogatom a látványt megadón,

rettent? kék még az ég is, és én

csak mint egy éppen jelenlév? adom

létem, mit rég vásároltam félpénzen.

Jaj, menni, menni, messzire, tovább,

új rétet, új gyönyört, új szépet,

hisz megrekedt hangom nyomán

szélesül a magasztos út – érted.

Már nincs ki sápadt könnyeket ejtsen,

tevékeny ráncba borul a megint-éjszaka,

míg én meredten imáimba feledem neved,

s mint felesleges koncot varrom inamba.

14 év 2 komment

Ezt már régebben egyszer feltettem ide, ha drága Lektor úrunk megtalálná azt fotót, amit akkor is hozzárakott, megköszönném (azt a háromgatyás képet).

Ruhákat teregetek.

Pólók, ingek,

aztán egy rövidnadrág.

Hát ez meg milyen színvilág?

Szürkészöld, drappos barna?

A fene se tudja, hát jöjjön a következő,

ez is rövid-gatya, lám csak,

ugyanolyan, mint az előző,

no meg a hossza: az is centire stimmel.

És itt a harmadik, ennek a színe

szintúgy kifejezhetetlen,

csak hosszra picit rövidebb, mindegy,

ezt is felcsíptetem a kötélre,

aztán hátrébb lépek, és nézem.

Percekig némán, míg beazonosítom:

az első a férjemé, a második a szeretőmé,

a harmadik pedig az enyém.

Három nadrág, egy méret.

Ugyanabban a színben.

Én mosom mindegyiket.

14 év 4 komment

Szeretnélek megkérni, ne hagyd, hogy beszéljek,

ne regéljem el a múltam minden zegét-zugát,

hogy milyen az ajtóm előtti kötélre tekert

borostyán, mit nem is én fontam rá, s róla se

beszéljek, aki ezt tette, nem fontos,

nem az egyik szeretőm volt, csak egy lány,

egy sittes konténerből szedte ki, ide kötötte,

de mondom, ennek semmi jelentősége,

a levegőről se engedd, hogy meséljek,

amit két slukk között fújok ki fáradt éjeken

pokrócba burkolózva a hideg ellen,

félbeszakadt viták közben behallatszó sziréna-

zajban, mert az folyton van, egy kórház

mellett lakom, az udvarra egy diófa vet árnyékot,

így aztán nehezen száradnak a kiteregetett ruhák,

sok lépés a bizalom, gyanútlan gyúrják finom

masszává az éveket a hiába volt mosolyok, a fáról

meg csak hullanak a levelek, sárgák, vörösek,

őszi cipőm keresem a gardrób aljában, közben

azt képzelem, csokit osztok cigánykölyköknek,

érted már, ugye érted, miért esdek, koptatom a

térdem, hogy fogd be a szám vagy tépd ki a nyelvem?

14 év 3 komment

Nézd ezt a szürke augusztust, borul

az ég száz felé, napnak nyoma sincs,

csak az idő rágcsálja rútul a csontjaim,

s bánat bújik belém hazugul, orvul.

Hiába lett léted létemben, nyomorba

ragadt ez a nyár, nem lehet nem látnom,

dermed a levegő, már senki sem táncol,

s fáradt félelem szül zavaros álmokat.

 

Talán egy isten leprás lett, s leesett az ujja,

de hogy hová, merre, azt senki sem tudja,

s hányan léptek rá, munkából menve haza,

 

vagy a vásárolt holmit autóba pakolászva,

s ki rúgta be undorodva egy kapualj sarkába,

ahol elrothadt feltűnés nélkül, csendben, lassan.

14 év 4 komment

Ezt 1997. augusztus 22-én írtam.

meg nem értett levelek gy?lnek akár a felh?k az égen ez az élet rendje nem lehet mindig nyár mint mikor szemünkb?l is t?nik a fény de csak saját sebeink nyalogatjuk én már nem csak a koncentrálás a napok normális menetére vigyázva és ?rizni önmagam ki ne billenjek csak haragot ne becsapottság érzését ne de ezzel hal minden más is mon devoir est difficile szkeptikus lemondásban tudom csak csinálni hogy mosoly legyen arcomon mert az kell hogy ne lássák de te látod és látom a fájdalmad hogy nem értesz semmit hogy mondjam el ha nem hallod elnyomja sebeid fájdalma és én tehetetlen vagyok nem tudok vigyázni rád is az energiám mind felemésztik a józan eszem meg?rzésére tett kísérleteim talán jobb lenne ha nem azon gondolkodnál mi történt a másikkal nézz magadba hogy láthass mást ha elt?nik bel?led a harag a féltékenység a megbántottság a szemed is kitisztul a hallásod is megjavul de ez csak álom mert milyen tökéletlenek vagyunk néha arra gondolok átkozod a napot mikor maradtál eh bien moi je ne suis pas comme lés autres szeretném ha nem így lenne ez a kicsinyes közeg nem tudok fölé emelkedni vagy belesüppedni egy köztes állapotban lebegek sehová sem tartozva a reakcióid a lelked tükrözik mélyen sajnállak de mire mégy ezzel más kell és nekem is támaszt várunk de nem adunk csak szívjuk a cigiket egymás után én a napba nézve t?nödöm feel my pain taste my shame who's to blame inexcusable neked a kezedb?l kicsúsznak a tárgyak mert gyenge vagy hogy megtarts ?ket ha nem érzed hogy érted élek pedig önmagadért kellene egyenesen er?sen állni ne a szerelem támogasson az nem segítség a szerelmet fogadni kell állva mint ajándékot és nem belemenekülni mint mentsvárba én is azt hittem a szobámba költözött a jöv? pedig a jöv? nem költözködik mindenkiben benne lakik csak néha hiába kopogtatok magamba nem nyílik egy ajtó sem s te csak fájdalmasan kérdezel mert a szavak embere vagy pedig a hallgatásom többet mond de látod most beszélek eléd rakom a szavaim ha akarod építhetsz bel?lük várat is de a szavak kopnak mint a kövek arra vágysz hogy folyton cipeljek neked szóköveket hogy er?s legyen a várad én nem építek önmagam vagyok a vár amit folyton ostromolsz pedig csak le kellene ülnöd elé s megvárni míg bebocsátást nyersz de te sietsz s elkeseredsz the time is flying ez egy nagy badarság találd meg az id?tlenséget én benne lebegek nem sietek sehová a dolgok maguktól jönnek a vágy egy tüzijáték hirtelen gyönyör?ségesen pattannak szét a szikrái s mindenr?l megfeledkezve belemerülünk s ha vége én még sokáig elmerengek szépségén és nyugodtan várok a következ?re míg te szenvedsz és újra és újra magyarázatot követelsz hová lett az égi tünemény és választ nem kapván a fájdalom vádjait dobálod felém hát becsukom a szemem és már nem kívánok látni semmit de hunyt szememen át is látom a sürgetésed mondjam meg mit tegyél kérlek ne tégy semmit a mosoly hiánya nem biztos hogy a szeretet hiánya a türelmetlenséged öli a vágyat lesed a szavaim kutatod az arcom a mozdulataim hol van bennük árulás hazugság ne keresd a rosszat ne magyarázd belém azt amit?l rettegsz minden el?tted van magamban hordom a világot ha kétségbeesés nélkül néznél eléd tárulna neked adnám az egyik szemem hogy feledd a harag szavait my race of glory run and race of shame and I shall shortly be with them that rest nem akarom hogy fájjon békélj meg a halál jótékonyságával csak azokhoz jön kikhez kell sosem értettem miért sírnak a temetéseken engem ne temessenek ne sírjon senki miért önmagunk fájdalmával tör?dünk ha valaki léte megsz?nik neki már jó és könny? és ez megnyugtató de míg élünk kell megpróbálni a kötelez? mosolyokat igazivá tenni vagy vállalni szomorú arcunkat egy kis magányt mindig magamban fogok hordani de ne kutasd miért nincs mindenre válasz s?t oly kevés dologra van válasz nem lehet mindent megérteni elég ha érzed ezt fogadd el igazán érezni látni hallani csak csendben lehet ami a lényeg az soha nem kimondható és nem baj ha nem érted ezeket a sorokat érzés van közöttük ezt találd meg je veux que tu sois heureux de nem megy minden azonnal én ezt tudom nyugodt vagyok a nyugalmam felét is neked adnám ha lehetne de magadban kell megtalálnod nem bennem nem lehetünk egymás megváltói hiába szajkóznám szeretlek attól nem fogsz meggyógyulni talán csak a végtelen völgyek hosszú hegyek folytonos folyók elfeledett erd?k kristályos kövek messzenyúló mez?k tündökl? tengerek szédít? szelek hullámzó hópelyhek csendes csillagok a világ nincs ellened a világ nincs ellened a világ nincs ellened a világ nincs

Jávorka Ágnes Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.