Ecsedi Éva : Éva regénye

2007.01.11. Ecsedi Éva Vers 9
Elolvasta: 195 544

Befejeződött Éva regénye.
Arca előtt merült alá a Nap
Áttetsző csipke ragyogású fénye.
Lombok közt bujkáló hárfa-hang,
Mint nyári hársfavirág-rajzás,
Vérszín felhők fölé űzött,
Ravatalra fektetett ős-párzás.
A nyárvégi menekülések mögött,
Szibériába szöktette életét.
Messze vágyott, félte az őszt,
Tavasz előtt mégis visszatért,
Szerelmet akart, karjai közt.
Jötte késő volt, hiszen érezte,
Kedvesét a tél, örökre elvitte…

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:10 :: Ecsedi Éva
Szerző Ecsedi Éva 56 Írás
Mottóm: "Az ember itt kevés a szeretetre. Elég, ha hálás legbelül ezért-azért; egyszóval mindenért. Valójában két szó, mit ismerek, bűn és imádság két szavát. Az egyik hozzám tartozik, a másik elhelyezhetetlen."

Hasonló írások

Vers

Vándorbúcsú

2018.01.02. Kelebi Kiss István Vers 3

Elolvasta:
48
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

út szalagjából
lábnyomom kivágom
léggömb-fákat
égre eresztek

többé nem dagasztom
záporrá felhők kovászát
kívül-belül legyen aszály

porzó némasággal
elföldelem a szavakat
ördöglakatot hajlítok
tekintetem visszagörbítem
magamba

nem próbálok ködöt csillogtatni
és zajt pattintani csöndből
s mint akartam
nem fordítom szó szerint a rétet
a kacsázó kő alól is kirántom a tavat

jajt és nevetést egybegyúrok
nagy szürke golyó
elgurítom s akár bábuk
földőlnek az álmok

alkonyattal ötvözött
tócsából tálat kalapálok
s mi bennem tükröződött
azzal teli töltöm

Vers

Jó éjszakát!

2012.01.13. Furuglyás René Vers 3

Elolvasta:
75
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Csendes most a tágas űr,

És pislákol a Hold.

Fényben úszik a kabáton

Csak félig bevarrt folt…

Ásít most egy kisgyerek,

Mert sötét már az ég.

Téli csend van, hó és fagy,

S az esőből lett jég.

Forró bögre tea áll

Egy rút kisasztalon.

Melegsége körbejár,

Ha jól megkortyolom.

Ropog még a finom fa

A kandalló mélyén.

Ablakomon kinézek,

Füstöl minden kémény.

Halkan zúg a rádió…

Szép muzsika szól…

Lassú zongorajátékkal

Mesél egy álomról.

Szemem utoljára még,

A Holdra kitekint.

S az Álomország angyala

Rám álomport hint…

 

Vers

Az út

2009.07.12. dudás sándor Vers 10

Elolvasta:
51
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

               “Sokszor még szinte a hangját
                is hallom a festményembernek.”

                 In memoriam Montágh Imre

    Út a hangtalanban:
    elhagyott ösvény.
    Egyre s?r?bbek a fák.
    Az út vándorát
    feltarisznyázza a sejtelem:
    mit mond a hársak,
    a tölgyek szélvert susogása?
    Gondolatban hallható
    szavak hívják
    tovább.
    Innent?l
    önmaga az út:
    a bizonyosság!
    Életre él,
    beszédre igéz
    festményarcokat.
    Önkéntelen mozdulatok,
    szempillantások,
    mimikák:
    az él? hangtalan
    beszél!
    Dzsungeléj.
    Vadak zöld szeme villog.
    Ösztönös önkívületben
    lüktet,
    ráng a lét – –

        Egyszerre csak
        a Sötét Óriás
        megelégelve,
        hogy háborgatják
        birodalmát,
        el?tte termett
        és nem engedte
        tovább.