Természet

Miféle kérdéshordozókjelenléte bennem. Erreminden válasz kevés.Újra s újra írom, győzöm,közelítve a távolodáshoz.Sorsom ablakai tárva.Mind jobban kell a fény.Nem nyári, őszi, téli,bennem tavaszi csend időz.Nekem az ég kell, tiszta kékkel.Az ég alól mindenki elmegy.Apám búcsú nélkül tette.Csak álltam a ravatalnál,  döbbenten [… Tovább]

Nádasdi Szabó Zoltán fotójához: „A fák (nem mindig) állva halnak meg…”   még nekitámaszkodunk a vén időnekimát áldozunk a naplementénekmár nem vádolunk csak csendben áldunkmagunkra húzzuk őszi álmunkmíg végleg kidőlünkakár a fák  

  Néhány nap után ott folytatom, ahol abbahagytam kutyusaimról a mesét, mely nem is annyira mese, mint mesés visszaemlékezés. Ismerős a mondás, az idő megszépíti életünk történéseit, ha lelkünkben él, persze megbékítő igyekezetének is akadhatnak határai, melyek gátat szabnak az [… Tovább]

      (1) két varjú károg az öreg akác ágán telet ígérnek (2) fekete foltok varjú csapat tanyázik a havas kertben (3) a diófáról fekete varjú rebben sorsa időtlen (4) Hómezők felett, varjú-pár kering. Daluk Tavaszi ének. (5) karácsonyi [… Tovább]

kortárs, líra, költészet, vers, prózavers, szabadvers POTTYANTOTT GALAMB-RAJ Éjszakák kiszakított csendjéből dübörgéssel szakad ki, szesélyes szélű, tág tépése emlékek viharainak! Rozsdálló, ikrásodott mézszínű szurok bugyborog, míg a távolból kutatón fel-feltűnik egy-egy magárahagyott kő-sivatag! Lila sziszifusz-sziklák tanítják a türelmet, s az [… Tovább]

kortárs, líra, költészet, szabadvers, prózavers, vers NÉMA JELEN-TÜNTETÉS Az ordas Jelenidő még sikeresen hazudik, s megcsal: jónehány hitvány, alattomos tanáccsal! Prostituált felszínesség most is level, akár a fekély gyennyesedő sebekből! A Jövő is hírt ad: pöffeszkedő rátartin hírdeti: ,,csak az [… Tovább]

  Nyírfa sirató               Koosán Ildikó     Aranyba öltözve tudja, elhiszem, az őszi pompa csupán átmenet, megaranyozza az ég-kék hátteret tikkasztó nyár után, aztán elpihen   hű alattvalóm, királya a kertnek; sovány árnyéka itt-ott még befed haldokló virágot, [… Tovább]

kortárs, líra, költészet, szabadvers, vers, prózavers TAN-KÖLTEMÉNY   Anyagi függetlenséget akartunk mindig is, még mások kárán szándékosan átgázoltunk! Senki sem lehetett eléggé őszinte beismerni elhibázott vétkét! Sorra jöttek fojtogató béklyóival gyanúsítható kétkedések! Gyanakodás nélkül már senki sem lehet eléggé makulátlan?! [… Tovább]

  Őszi Nap csókolt az ágra,sárarany hízott a fákra.Álmukon megfolyt a festék,hulló levélbe rejtették. Holttegnap rőt avarágyon,szemfedél szívdobbanáson,ráfeszült dér- szőtte csipke,álmodat túlpartra vitte.      

kortárs, líra, költészet, vers, szabadvers, prózavers KÖZELÍTŐ TÁVOLSÁGOK Szívemben már életfogytiglan megmarad echozón aranyló szíved kattogó, elejtett dobbanása: amire még méltán lehetnél büszke ma! Közelségedben – érzem -, újból gyermek maradhat hajótörött, méla lelkem s nem szükséges bújkálnom, ha azt [… Tovább]

Fotó: Lovas Alíz   ahol égbolt ölel vizet s felhők benne fürdenek ahol tóhoz simul a föld fák karcolnak kék eget hol nyugalom béke honol madárdalt ígér a hajnal párás vízen csónak táncol friss szél köszönt trilla dallal hova nem [… Tovább]

  Őszirózsákkal álmodom a harmat súlya összenyom, a semmi  óriásra nő, belekékül a térerő, egy sms-t az Isten ír, bár nincs az űrből semmi  hír, ezen a semmin dolgozom, s nincs semmi nyom. Nincs semmi nyom.   Csak egyetlen virágszirom.

  Mint nélkülöző, de büszke koldus-lélek állok előtted…   Kérni nem tudok, csak kezem nyújtom. Képzeletben ujjaidra kulcsolom…   Amit szeretnék, nem mondhatom. Te tudod jól a gondolatom… Beszéljünk hát másról, megannyi apróságról.   Nézd az őszi levelek közt átsüt [… Tovább]

kortárs, líra, költészet, vers, prózavers, szabadvers RETTEGŐ EXTÁZIS   Ráncos-arcú, holdvilágos éjek orvgyilkos csendjében áthallom hogy dorombol lüktető szeretőként a bíbor-szirmú, tachicardiás szív! Suttog egyre céda-parázna hangja, még benned fortyog egyre egy méltóbb, álom-terv: Celeb-műsorok ismeretlen, üzletieskedő homályán csillogó őszinte-tekintetekkel [… Tovább]

Szerte lehullott gesztenyék.  Egy kislány kosárkába gyűjti.  Szép őszidő egy padra ültet.  A Rózsák Kertjében a pompák elnyílóban.  Köszönhetően az alacsony vízállásnak,  látható a törökkori cölöphíd maradványa, fölötte felhőangyal.

  Ma, őszidőben,  szeretetre gondolva, nézem, a fák elhagyják a levelet,  Vagy fordítva, a levél lesz hűtlen, hideg…   Búcsúzásuk idején eszembe jutnak: találkozás, értelmetlen elválás, ember, falevelek, hűségünk, szeretet.    Múltam, mint a tegnap, halvány rajzolat, jövőm…tán’ ott a [… Tovább]

A befektetett erőfeszítéseim – Minek ez a névelő? Beszélni fogunk másféle erőfeszítéseidről? Nyilván nem. miért másoknál kamatoznak? Kinél van elszámolva öröksége az emlék-szegény kamaszkornak? Nincstelen vagyok és kifosztott. – Ez a kettő ugyanazt jelenti, miért érezted, hogy meg kell ismételni? [… Tovább]

Budai Zolka: Négy gyermekünkből (parafrázis)         Az első gyermek olyan, mint teésén, mosoly pattan rügyedző-fecsegésén. Beszéljen csak helyettünk, hisz elmondhatatlan, legyen ott minden jelző egy személy-ragban. Kiollózott részletek fotóalbuma: – Tiszta anyja! (Bár néha azért apuka.)  Ne [… Tovább]

kortárs, líra, költészet, költemény, vers, szabadvers, prózavers Kedves Norbert! Az alábbi esendőségeidet nem javaslom a fő oldalra, használd bátran a naplód. Nem tudtam többszöri átolvasás után sem kihámozni, mit is akartál közölni velünk, az olvasóval. Üdvözlettel: Gizella   ÖN-ESENDŐSÉGEK Pillanatok [… Tovább]

    Vannak történetek, amelyekre lakatot tesz  a múló idő… Nyitogatnád, de csikorog a zár, a kulcs sem a régi már.   Nézegeted az éveket, rozsda marta, őszidődnek is lassan vége. Deresedik, nemsokára hólepel alá kerül minden gondolat…   Ideje [… Tovább]

    „A tételen túlnő a tét.” Írtam Ars poeticám Végén. Ma sem tennék mást, Köt múlt-féltő őszinteség. Negyvenen indultunk neki. Minek is? A költészet nem Tétel. Nem versenytér. De tét Mégis kell legyen. Siker?  Nem, nem, maga a jelenlét. [… Tovább]

Röntgen   Tűzben csiholódtam veretessé, jeges áradat nevelt. Arcaim idő véste keménnyé, üreges fala terelt. Holtig visszanyúló gyökerek közt megfagyott prédanyomok, a kerékvágásokban zaklatott tartalék-pillanatok. Már a holnapi csend is beborít, hangtalan, támasztalan elmélkedések alkonya telít, hullanak a dallamok. A [… Tovább]

Kisfiamnak! Üstben rotyogó varázs főzet Farkasfog és béka méreg Könyvből mormolt rébusztitok Általuk bűvös kaput nyitok.   Lila füstben hamis kacaj Üveggömbben álmot zavar Sárgán izzó boszi szempár Más jövőjét lesi immár.   Sitty-sutty seprű port kavar. Feketemacska fát kapar, [… Tovább]

    Néha csak úgy szemlélődök, mint egy falhoz támasztott, kávé-nélküli tekintet. Bár a reggel föltámasztott, és rám kent egy hulla-sminket, még borzolt az a szemöldök. Gémberedett végtagok nyúlnak a reggelt tartó zsinór felé. Leszakadt égbolt folyik a kitaposott papucsom [… Tovább]

    Mintha csak tegnap kora délután lett volna ( úgy valamikor, a hetedik óra után ) hogy „végleg” elváltunk – mert már hívott a holnap és kiözönlöttünk az Iskola kapuján.    ***   A Tanárnőnek szól most az utolsó [… Tovább]

Kép: Saját digitálisan szerkesztett fotóm. Csendközelben                      Koosán Ildikó     Páfrányerdők, rejtett térszögek, kék-fehér virága a semminek, napi expedíció egy jobb lét felé, a te döntésed, s hiszed istené; időd korrajzán a célkereszteket pár fokkal idébb- odébb [… Tovább]

társiatlan társiasság szerelmet hazudottés elhitted hogy tartozol valahovade még testvéred sem szerethet úgy ahogy akarnádte is csak Iokasztéja voltál szeretőidnek mert anyád pótlásaként mások anyja akartál lennimit akarsz árva?otthont gyúrni emberekből?nem tudod hogy húsból nem lesz lélek sohareményből hiteszméből utópiaelszédültéla földön [… Tovább]

– Versmontázs, Kányádi Sándor emlékére –   „Fölparittyázta az égre magát a pacsirta. Dugja fejét a sok-sok pipevirág: Ó, add meg, tavaszom, Tavasz-világom, keserű szívem szép igazát.                                                          Végzem, mit az idő rám mér, végzem, ha kell százszorozva! Hinni kell [… Tovább]

    Egyszer csak vége, nem titok, elfutnak bíbor hajnalok, űzöd a fáradt napokat, júdáscsók marja arcodat. Száraz sivatag lesz szemed, színét sem mondja senki meg, hajadba nem búj őszi szél, az esti árnyék sem kísér. Hangod a múltban elmerül. [… Tovább]

Minden nap nőnap   (Szonettkoszorú)       /Az ősanya/     Győző vagy vesztes volt, zsibong csak az ész,  hamva sincs, emléke mégis izgató.  Almacsutkát rágcsál, hamiskásan néz,  kígyóbőrrel játszik, …mire is való.     Önmagára lelve úrrá lesz a [… Tovább]

a percek percek maradnakde mi sorsot tapasztunk belőlükkiköltött életünk etetjük-itatjukés mikor röpképes elengedjükvéglegde addig többnyire befejezetlen vályogvetéseklassított filmek a gyorsulásrólés háborúkcsóksorozatvetőkelaknásított aurákérintéstankokazt mondják ez a dolgok rendjeazt mondják ez sínek nélkül is pályaudvarazt mondjákpedig nem így indult az utazásde ki [… Tovább]

Puritán szavakkal               Koosán Ildikó     Zajos a világ, fortyogó, forrongó hangulata már nem való nekem, csöndesebb korban éltem életem, s miként egy tisztes vén rajongó   holtig hű marad régi szerelméhez, Áprily, Jékely szítják lázamat, s Ady, [… Tovább]

Szaténfényű álmom suhan ma odafent, alatta elmereng oly zizzenőn a csend. Fehérlő ködlepel gomolylik most alant, a szél zenél a fák között, akár a lant.   Zsibong az őszi táj, madárkahang remeg,  szerelmet sző az éj, s a csillogó neszek. [… Tovább]

Haza kell térned!   Mondanám, de a szóhoz nem kerekednek a parancsot megtagadó ajkak, parányi gödreimhez nyújtóznak csupán míg sós könnyemet kísérik útján.   Pillanat. Oly könnyed a mozdulat súlya -rövid perceim órákra nyújtja-  mért ne lásson csodát világtalan szemem? [… Tovább]

Úgy kerülgetjük a szavakat, mint márciusi napsugarat a tél. TAN-ÚT   Úgy kerülgetjük a szavakat,  mint márciusi napsugarat a tél.   Visszafordíthatatlan vihart  kavar hallgatásaink alatt a szél.   Bizalomhiányos jelenben vádakból vastag falat épít a múlt,   pedig csak [… Tovább]

SzóVarázslat: fondorlat, felemelő, sápadt, kartonból – megadott szavakra már hiába várom azt a magasztos pillanatot amikor újra bekopogtathatok hozzádés te fondorlat és ámítás nélkülikendőzetlen örömmel nyitsz ajtóta sápadt fényben felragyog smink nélkül is szép mosolyod és olyan valószerűtlenül őszintén dermed arcodra a csodálkozásaz [… Tovább]

  Lassan elnyílik minden rózsa. Színük megfakul, szirmuk lehull, illatuk oda…     Messze mentél – Összefonom kezem. Imáimra csak az őszi szél felel…     Ám kertem alján a vadszőlő kínálja magát. Tüze hív, benne szíved melege. Vörösén átdereng [… Tovább]

Ősz kopogtat újra. Bátorság, suttogja. Aranyba ölellek, átszínezek mindent. Hallod, zizegnek az őszi levelek… Hozok neked napsugarat, emlékeket, elűzöm az árnyakat, ne gondolj arra…   Várom, mi jöhet még. Futnak, futnak álom-percek, terelgeti a szél az őszi fellegeket, s te [… Tovább]

Csak a csend ölel, és őszi szél susog,versenyt ragyognak a gyertyák, csillagok.Krizantémszirmok könnyű szellőszárnyonrebbennek tova, mint egy könnyű álom. A sírok között kóborolva érzem,hogy újra, s újra átölel lelketek,magamnak még azt hazudom, hogy élek,de úgy érzem, jobb itt most közöttetek. [… Tovább]

Annyi vers van abban,  Ahogyan hóharmatos fűre lép Az október, s hátán szerteszét levéltömegsír lobban.    Mennyi vers a játék, Ahogyan reggel rádsimul Ködsálad, s körötted kigyúl minden falu-árnyék.   S az őszi palló mennyi vers?  Lépésed dobogja kifele, Korlátján [… Tovább]

A párizsi merénylet áldozataitra emlékezvén… Álmaink már szertefoszlanak, rémálmomba kerget most az éj… Terroristát szít otromba kéj: Hős leszel, csak robbantsd fel magad! „Allah akbar!”- Gyilkos szenvedély rabjaként lesz véres húscafat – Álmaink már szertefoszlanak.   Párizs, és egy csendes [… Tovább]

 Szonett az őszben                        Koosán Ildikó  asztalom köré szálltak, ahol ültem,hárs hullatta rám az őszikéit,kávét ittam, lestem az ősz igéitszivárványszínek közt felhevülten vasárnap délután; s mint régen veleda kávéstálca  napfényt tükrözött;lebegtünk akkor ég és föld között,kinevethettük együtt a telet ami ha eljön, havasra vált [… Tovább]

saját fotó Ennyi             Koosán Ildikó  Aranysárga lombba költözött az ősz,a tó körül megül a nyugalom, mire a nyüzsgést magam mögött hagyoma nádbugán már alkonyfény időz de leplet rá még nem bontott a pára;a szellőfodros tiszta víztükör levélkék árnyékát úgy lebbenti fölaz égre mintha [… Tovább]

Szelíd szemedben édes, játszi fény ül,               a lelkem tükröződik benne vissza.                 Az éj körénk seregnyi égi lényt szül, pazar látvány e szépséges kulissza. A hajnal itt [… Tovább]

tankák galagonyafalángban égő termése őszi varázslat,zúzmarás  télben reményüres begyű madárnak    * sárguló őszbenködös, hideg hajnalonszívmelengető,üde, titok-őrzőjekihűlt nyári álmoknak

Te, édes, őszi táj, ma vesd le tarka lombruhád, s majd én gyönyörködöm lankáidban, ha engeded. Eljő az este, Holdkaréj mögül figyel a vágy, e párakönnyű pillanatban, most enyém leszel. Ha léttüzünk felizzik és lobogva fűt heve, nem engedjük kihunyni [… Tovább]

Ha esőcsepp lehetnék…   Magához húz a megfakult balkon, csendes eső kopogtat az ereszen, ott nótáját húzza vékony szálon, táncol végig lassan fém ékeken. Még most is a tegnapokba vágyom, hol nászba hív az éji muzsika, most feslett szót rejt [… Tovább]

Kép forrása: Pinterest Hervadnak a nyári virágok, kezem közül száz szirom hull, talpam alá fű hajol…   Jegenyék suttogják az út mentén: arra ment… s port szitál a szél. Léptem nyomán tücsök sem zenél.   Nekem már ősz van régen, [… Tovább]

Kép: Net Szent Mihály havának hűvös könnyeit               hordja már a szél, kopott tetőkre hull               sóhajunk megannyi feslő éjszakán. Zizzenő egekbe nyúltak vágyaink,           [… Tovább]

Hideg őszi szelek tépdesik a fákat, csupasz karjaikat nyújtják az ég felé. itt inkább vesszővel választanám el, a két mondatrész összetartozik. Ledobta százszínű ruháját szép Flóra, fázósan bújik el egy fürge kis egér. Fátyolt ölt magára szemérmesen a Nap, fénye [… Tovább]

Elhagyom kicsit magam, hogy hiányozzak a testnek,aztán, ha visszatérek majd, beleremegjek. Borzongjak, mint fagyos széltől az avarban pihenő őzek, vagy csak áldva a csendes idők sodrát magamba kövüljek.Megengedem magamnak, hogy csak az bánthasson, amiről én szeretnék tudni – eláztatom magam, ha kell,mint [… Tovább]

    A felejtés ott kezdődik, ahol a csillagok végtelenbe rejtik el fényüket. Már csak sejtés. Virágról elvesznek illatok, kis rigónk belül néma és süket. Szem még keresfelhők szegélyén úszó arcokat.Örökbe vésett minden mozdulat.A kép becses,napkorongra égett gondolat-fonatamint meg nem írt vers után kutat. Achátszeletszineit [… Tovább]

  Nekem már minden mindegy. Egy maréknyi szirom az összes kincsem. Elveszett minden más, a leltárom üres vallomás. Volt kertem, szép gyümölcsös. alma-, szilva- barackfák. Tavasszal virágba öltözött minden. Csodavilág. Most hol a kert? Kopaszak a fák. Egy maréknyi szirom [… Tovább]

Saját festmény Naplót egy hétig írtam. Akkor jött a tv-szerelő. Mit csináltam eközben, mik maradtak ki, ma már ezen tűnődöm a régi sorok felett. Őszibarackot szedtem a kerti fáról, megmostam. Beleültem az egyik barack magházába. Kényelmetlen. Bele- haraptam a gyümölcs húsába. Íz, zamat. Melyik bimbóból fejlődhetett [… Tovább]

    Gyenge lábbal jár a nyár a fák között, most a csillagokba fénye felszökött. Árnyas estnek ősi csendje bennem él, fönn a menny is őszi dallamot zenél.   Álmaim a dörgő hajnal tépte szét, elsodorta így a tündérszép mesét. [… Tovább]

 Búcsúztató             Koosán Ildikó a kert ma őszi mozaikpalettaszínek, árnyak, formák hangulat,a lombokat már kikezdte a rozsda,talpig köd ül a szürke ég alatt; víg kedélyem lehangolt zongora,volt nyári álmom néma fájdalom,sebes ár a folyók csipkesodra,kiégett árnyék himbál a falon; szél szórja szét zöld [… Tovább]

Hiszem, hogy van visszaút,míg a lélek ébreszt. Erőm kősziklányi,fel nem adhatom. Tűzfolyók lánghulláma,kénköves jégverés se rettenthet meg.A hit bennem fogan. Lábon kihordottkétségeim között hadakozik értem.Született stratéga. Fájdalmas gyógyírminden szembenézés, ahogy rám rakja újrakezdések terhét bilincsként a holnappislákoló reménnyel túl utam felén. [… Tovább]

      A kezem – az ujjakat kivéve – egészen kulcscsontomig  olyan telt, mint a tiéd; combjaim között nincs hely, összeérnek – nem, mert védekeznek – hiába szabályozná őket photoshop,  pont olyanok, mint a tied; fenekem, melleim extra mérete [… Tovább]

    És vannak ők, az eredetA kérdés és rá a felelet, Egy ölelés és az összes többi,Mert az éveken így kell jönni;Szorosan közel, vagy kézenfogva,S hogy az életnek hány a gondja,Elosztani, és nem számolni,Mert ami elkopik, az csak holmi.Az ami [… Tovább]

(sokadik születésnapom előtt)   inamba szállt a bátorság amikor a csend sűrűsödni kezdett (ez a múlt században gyakran megesett) de így vagyok ezzel mostanság különösen esténként   egyszer volt rég kislánykoromban (ha egyáltalán voltam kislány kislánykoromban) szerepeket játszottam királylány lehettem [… Tovább]

    Fogkő-zománctalanítást vállalunk, minden mennyiségben. Uraknak dupla áron, hölgyeknek, csillagfényes éjszakákon, félfizetéssel. Ne foglalkozzanak azzal sem, hogy ez nonszensz, nálunk a yessens már rég elfogyott. Az általános és relatív időszűkület széllel bélelt fogalmát, összement idők ránk járása csigázza fel. [… Tovább]

Megjelent a „Kaláka”szépirodalmi folyóiratban 2014-ben Koosán Ildikó Bealkonyul.  Igen, holnap már így lehet,elpárolog az élvezet;gyengül a szem, süket a füla száj csókokért nem hevül; a bambaképű éjszakákmagányosak, mint őszi fák,a gondolatsor kulcsra zár, nehéz a járás, nő a sár; bár büszke még az öntudatakár [… Tovább]

A kép forrása az internet     Sírjatok érte eget kutató jegenyék, és te eresz nyüszögj halkan, ha őszi éjen lágy eső mossa szemed, parti fák és ti füzek, könnyet érte ejtsetek.   Sírjatok halk-csendben villanydróton nappalok átkát kérő kitárt [… Tovább]

Mostantól jól nézzük tanuljuk meg egymást hiszen előbb-utóbb egyikünk a másik emléke lesz   Neked ezzel nincs mit tenned Te kész vagy, akár emléknek is de nekem kicsit össze kell szednem magam   ezentúl kedvesebb leszek őszintébb többet leszek – [… Tovább]

Amikor én születtem nem borultak virágba a fák,   sem barack, sem alma, sem egyéb más. Nem zöldellett vígan erdő s mező, nem hallatszott madárdalolás, csak eltévedt varjak érces károgása.  Ködös november volt, hideg, télváró reggel, nem ragyogott oly fényesen [… Tovább]

Míg gyermek az ember őszintén mosolyog a világraFelnőtté válva eltűnik az ember mosolyaPedig ez az egyetlen amely szavak nélkül is beszélMeglágyít minden kőszívet amely utunkba tér Üzenetet közvetít minden embernekAjándékát adja a lelkünknekEzért hát mosolyogj mindenkireS vidám lesz a világ [… Tovább]

Éld igazsággal a perceketMert a legfőbb érték a becsületRagaszkodj mindig a helyes úthozSoha ne legyen közöd a hazugsághoz Mert az életed minden perce fel van véveS örök nyomot hagy az emlékedbeÉs ha lepereg előtted az életed képeiVajon érdemes lesz végig [… Tovább]

fotó : Kok Annamária Idősíkok futnak tova,lassan ölő és ostobaméreg a félelem.Néha elég egy fél „ni” is,arcon a mosoly – félmilis –őszinte érzelem.Néha félek még félni is,kacajba burkolom hamismagabiztosságom.Gondolataimnak bérlema testet, roggyan a térdem         maratoni távon,porrá érik mindennapivajúdásom szentelt sara.Szétmálló [… Tovább]

Megszülettem egy kis házban Szerető szívet láttam a gazdámban Teltek, múltak a hetek Ennél többet nem is kérhetek Mindig gondoskodtak rólam Azt hittem minden renben van De egy őszi reggelen Egy autóban ébredtem Anyukám sincs mellettem Vajon hova visznek engem? [… Tovább]

Az időtlen föld újra aludni készül,bölcs, ezeréves fák görnyedten hajlongvaholt leveleiket áldozzák a szélnek,majd bonyolult gyökér lelkükbe fordulnak,ott lent biztonságos meleg álom ringat,szikrázó napok narancs emléke éltet. Patak fölött varjú száll, csőrében dió,szárnyain az őszi napsütés indigó.Társait követi, hosszú út vár [… Tovább]

      Ne hidd, hogy nincs visszaút, míg a lélek ébreszt s erőd kősziklányi, hogy fel ne add. Tűzfolyók lánghulláma, kénköves jégverés se rettenthet el. A hit benned fogan, lábon kihordott született stratéga. Hadakozni kész – s ez nem [… Tovább]

Fotó : Kok Annamária idősíkok futnak tovalassan ölő és ostobaméreg a félelem.néha elég, egy fél „ni” isarcon a mosoly – félmilis –őszinte érzelem.néha félek, még félni is kacajba burkolom hamismagabiztosságomgondolataimnak bérlem.s gondolataimnak bérlem         a testet – roggyan a térdem – [… Tovább]

Már 48 éve nem vagy… Tegnap buggyant ki a lelkemből, miután a temetőből hazaértem… Jó lett volna ott maradni,beszélgetni veled.Még jobb lenne átölelni,megfogni a kezed. Oly sok mindent mondhatnék el,annyi minden történt.…és ha tényleg beszélhetnénk,sírdogálnék főként… Hogyha tényleg van túlvilág(miben [… Tovább]

Magyar vagyok. Büszkén tekintek át A multnak tengerén, ahol szemem Egekbe nyúló kősziklákat lát, Nagy tetteidet, bajnok nemzetem. Európa színpadán mi is játszottunk, S mienk nem volt a legkisebb szerep; Ugy rettegé a föld kirántott kardunk, Mint a villámot éjjel [… Tovább]

-Létünk olyan, mint vonuló őszi felhők, vagy őszi színek a természetben- Az őszi hangulat valamit sejtet… színárnyalat lepi be a földi tájat. Köröttem, a kihaló lét éheztet, tán narancsszín, ami serkenti a vágyat.   Vágy, az élet után! Bátorságféle… minden [… Tovább]

Színvarázs álom, valóság, őszi kavalkád, röpke pillantás, csobbanó patak, mámoros falak. Rémült kaparás, maró, hűvös szél, hamar itt a tél, télvarázs.  

Fények bújócskáznak a levelek mögött,hidegkék foncsorú, sárga szélű fények. Rájuk nézek – vakítanak, hogy felnyögök,de belém melengetik megint, hogy élek. Mennyi szelíd, szinte otthonos nyugalom,nemes békesség ül meg itt a fák alatt. Érzelmekre gondolatokat súg a lomb,csendekbe olvadnak a kimondott szavak. [… Tovább]

      Csillagokra feltekintve, most e csendes őszi este, álom nélkül forgolódom  párnám pelyhes rejtekében.   Szívem egyre hozzád húzna, ám a sorsod messzi vitt el, árva lettem mindörökre. Nem lelek ma én nyugalmat,   új reményre hol találok? [… Tovább]

Kép: Internet Míg te vöröset látsz,s mások rozsdás sárgát,én csöppnyi fehéret,fáradt tündér álmát. Csipkés déren ringóelillanó évet,őszi kavalkádbanmegbújt, törtfehéret. Menyasszonyi ruhátvágytól félre dobva,elkapkodott esküthamis csillagokra. Míg te vöröset látsz,lomb fosztotta ágat,én fehér lepelbeneltemetett vágyat.

    Kopottas kabátba öltözik a táj.Görnyedt háttal tűnik a nyár csendben el.Sínek közt tétován legelésző nyáj,Melyet sem juhász, sem puli nem terel. Kóró hajlik a hűvös őszi szélben,Mint aki rejtett kincsek után kutat.Cickány fut át a poros úton éppen.Félénken szedeget [… Tovább]

Kép : Gyulafalvi Krisztina     Őszidőt varázsol fejemre a dér,rozsdásra süt a múló nyári nap.A rövidülő napba  semmi se fér,sünjeim téli álmot alszanak. Tavaszba feketedik a télfehér,zölden bimbózó ágak hajtanak,lassan fogy az utolsó szelet kenyér,a morzsái hangyákkal játszanak. Álmodok [… Tovább]

Goethe-ről, Schillerről, Balzacról is olvastam, hogy rohadó almát szagolgattak az ihlet miatt. Kipróbáltam, de büdös, ihlet helyett émelygést hozott, így döntöttem a vörösbor mellett. Igaz, nagyon kell figyelni, mert keskeny a mezsgye a már hatékony, de még nem romboló mennyiség [… Tovább]

    Annyi minden közelített hozzád.    Sértettséged szikkadó tüze,   rozsdabarna évek üzenete,   s a lángra gyúlt  érzéki szád.   Mint az álommá szőtt gondolat,   inget húzott rád a kora-őszi Nap.   *   Egy Óceánba zúdul [… Tovább]

  Lilára sárgulta tűzpiros őszi tájmézarany leveleinpermeteg rozsdatejszínű köd szitál *** Aromás bort iszunkesti szürkületbenvérbőn zamatozórubinvörösets a nóta is kapatostagadja hogy örökminden elmúlás *** Haldoklik a fény nyíló alkonypírbanfelvillan szétszórthantjain az égnekláthatatlan kezekvetnek árnyat rá-bársonyos bús-barnát-s lebegő táncra kélmegnyúlt foszló testenyírkéreg-fehéren vörös [… Tovább]

M. Laurens S NEKED IS…   Mindenkinek szüksége van, egy őszinte segítő kézre, s hogy valaki azt súgja neki, hogy megérti: és megérte.   Mindenkinek kell valaki, hogy néhanap mellette álljon, még ha pusztán lélekben is, de kérő keze: rátaláljon. [… Tovább]

„A Kék madarat nem kell távoli országokban keresni. A Kék madár mindig velünk van, ha szeretjük egymást, és örülünk az élet legkisebb ajándékainak is. De mindig elrepül, ha bántjuk egymást, ha irigykedve figyeljük a mások örömét. Mert a Kék madár [… Tovább]

         Koppenhágai mozaik                        Koosán Ildikó     Tájkép ezrek gurulnak ezerrel két keréken,mértani rendű árnyékolókkal ezer-ablakúan bámészkodnak a  házak; innenső felén a világnak dúsabb a nyugalom; díszes alakzatú fáklihegnek versenyt utcákon, tereken a szokatlan őszi nyárral, emlékfotó     készül a halhatatlan lelkű [… Tovább]

“Senki sem szolgálhat két urat” (Máté.e. 6.) A félelem este hull rád, ha leveted földi ruhád, s úgy állsz ott, mint Isten előtt, egy szál gyertya, csontfehéren fogyó holdként rideg fényben bölcsőtől látón a sírig, amíg az élet parázslik, s [… Tovább]

  Csókodra keltem. Mint nyári szellő terel meleg tollpihéket, úgy  simítottad  szememről a foszló álomképet. Nézd! – lehelted forró fülcimpámra – a Nap épp most borít fénykendőt az Éj hajára. S ahogy ujjaid sebzett vállamon angyalszárnyra leltek, értettem a bódult [… Tovább]

– Muray Róbertnek vadászbarátsággal –       Sorjában vonulnak az őszi avaron, sötét éjszakában mégsötétebb árnyak; s néma csöndben állnak meg az erdőszélen, amíg odakinti nyugalomra várnak.   Az őrtűz lobot vet, a csősz is kurjongat, érett szőlőt féltik [… Tovább]

„Szívem szakad.” Fekete virágait bontogatjaa szív mélyén a fájdalom.Űzi, görgeti, hajtjaaz őszi szél a dombokonaz álmokat.  Meglátogat,elém áll éjfél után a végtelen.Átkarol szeliden, lágyan.Keringőt lejt velem fényeken.Tudja hogy mi most a vágyam.  Álmot bocsájt rám, képzelem:még te karod dajkál, kedves.Hajnal [… Tovább]

(MÁR PIRKADATKOR) Kétlik azóta, hogy a szó ajakban hamis, s a szívre hat tagad-folyama: akármi jő, nem éden ébred abban,   minek sajátos-andalít moraja „pipacsot éget a kövér határra”*; olyat, minek virágin Isten ama imája nyugszik, ami szájra – vágyra [… Tovább]

Szeretni fogod-e bőröm furcsa őszillatát,amikor a hátam görbe bot tartja egyenesen,és mohó szám már nem hisz a csókban,csak a mindenek felettiben?Amikor sajgó gerincem nevetve fegyelmezem;Csitt! Érted már semmi se fáj,s akadozva is feléd baktata szív, a láb.szeretni fogod-e bőröm furcsa [… Tovább]

  Hajnali harmattól ázott fűben járok, keresek egy régi, tiszta világot. Őszi, hullott levelek alól kitekint egy új, tavaszi virág… nem is érti az idei út porát. Lábam alatt hajlik a fű.Letekintek, ott üres minden,csak a reggeli fények. Távolabb veréb [… Tovább]

a XIX. Aquincumi Költőversenyre       Ad philosophum saeculi duodevicesimi(categoricus imperativus)     Látva a témát Kant neve ugrott nyomban eszembe, ő s vele gondolatok, végtelen elme mit ont. Ész, ami vonzza a léptünk, sutba tapasztalatoddal, nem számít, mire [… Tovább]

  Szépséged örök, tündéri fény szikrázik hajadon, karcsú testeden csermelyt játszik a vízpermet, ahogy apró patakokban csörgedezik kebled gyönyörű halmai között. Szeplőtelen a lelkem, hisz őszintén szeretlek. Bocsánatos bűn tehát, ha olykor megleslek fürdőzésed közben.   2016.02.20.

Nélküled kihűlök, mint gazdátlan párnák, gondolathárfáim csak rólad zengenek. Álmodó szemeid csillámló tengerek,                                   szívemnek rozsdálló ajtaját kitárnád.   Szilaj lelkem futna már boldogan [… Tovább]