Tél

édes Jézus, kérlek szépen,ne teljesítsd a kérésem,ne hozz nekem karácsonyfát,ajándékba kesztyűt, sapkát; hiszen azt a fát én veszem,nem telik rá, erőm sincsenhazavinni, beékelni,segítségem szinte senki; díszeim poros dobozba’:törött szárnyú főangyalka,néhány piros gömb és kocka,ezüst szálon horpadt alma; szaloncukor is kell [… Tovább]

Portrém kiegészítéseként     Útban hazafelé           Koosán Ildikó       Tél. Kés? délután. Nem. Inkább már este. A Nap bágyadt téli fényét ma korán takarékra vette, hamar sötétedik. Hideg van, fagyos, sietnek haza fürgén, szaporán az [… Tovább]

  Reggel van, a sötét lassan felszáll, helyet adva nyáladzó ködnek. Ritka fűszálak közt varjak némán keresgélve jönnek-mennek.   Nimród figyel. Szájában ággal, csendben madarak táncát lesi. Futni próbál, ösztöne hajtja, de gazdája szava nem engedi.   Nimród figyel. Ugrásra [… Tovább]

Czeglédi Zoltán: Hortobágy c. fotográfiájához Bágyadt a nap, felhősávja csendet húz a Hortobágyra. Ágaskodó kútgém őrzi miként kell szót dalba szőni.   Úgy áll őrt – szakadt ostorral, mint gulyás egy kupa borral – kútfőből zengni madárról, – igaz betyár [… Tovább]

Elszalasztottam az igazságot, mert túlságosan nyilvánvaló. Az összefüggés idejétmúlt fogalom, de hová lett maga az ember, ki tiszteli manapság a rációt? Erőtlen vagyok, lényeg nélküli, összeszorított szemmel sírok, betűkbe zárom a világot, spórolva a hangokkal is. Megette a fene a [… Tovább]

Annácska, talán (nyelvi) paródiának elmenne.   a biztonságot felhasító labilitás szomorúságot virágzó keskeny t?levele megszúrja a h?n áhítottat mi bennem fonák a csend a jaj mutatkozó  hipochonder hiány szenvedi a szót elsimítani már a valónak kell növekv? sóhajok állják az [… Tovább]

Fagyos lett az este, sűrűn hull a hó, minden gyermek várakozással teli, ám vannak helyek, hol nem jár Télapó, és öröm, mikor a kenyeret szelik.   Ott jut-e apróság, kicsi édesség, de legfőképp van-e még szeretet? Netán hátakon virgács a [… Tovább]

saját fotó   Télapó-álom                     Koosán Ildikó     Ez most a rég várt éjszaka, a titkokkal teli, ny?tt csizmácskám a Jó Öreg remélem megleli.   Dús lombú jégvirág nyílik a rozzant ablakon, rajzoltam mellé fényt, napot, [… Tovább]

anno, eljegyzésre Zöldben a búza, a rét. Éled a tarka világ… Alkonyi pírban az ég, rezdül a csipkefaág.   Rezdül a szívem utánad, napkoronád heve hív… Szűnik a könny, meg a bánat: két karod fényteli híd.   Csillan a tószem [… Tovább]

(Csillához, anno) Távoli kékje a szép szemeidnek fénylő búzavirág, hazaviszlek… Vénuszi éked – napkoronád add, s dísze leszel ama csönd teli háznak…   fák levelén ahol angyalok ülnek – nyárból télbe ha fordul az ünnep, – Ég sugarából szőni a [… Tovább]

Aki megismerte már a poklot, azt már a pokol is megismeri, lehet ártatlan vagy lehet romlott, sorsa démonokkal telis-teli.   Aki kihúzta egyszer a gyufát, annak nehéz meglelni az utat, nem vágtathat az életén úgy át, hogy irányt?je semmit sem [… Tovább]

szinglikről, amazonokról, vetített macskanőkről… Wass Alberthez Kőcsipkék feszülnek, patakot fésülnek – zuhanó szalagot. Örvény zöld tajtéka –  szakállas kőbéka hímezi a habot.   Tó felett pára leng, fodrokat nyel a csend… Szirt alatt nőalak. Szellő kap hajába – s szíve [… Tovább]

2012 októbere   a Vörös Október Ruhagyár termékei a mai napig hordhatók, amúgy a Május 1 konfekciógyár igen divatos öltönyei is, de itt forgalomban van és igen nagy népszer?ségnek örvend az említett kett? üzemb?l kikerült, ing, cip?, nadrág, tégla, zokni, [… Tovább]

képeslap. rajta verssorok. pókháló fonálon ereszkedik rá a csend. viharvert asztalon domborm?ves kancsó, a vén feny? alatt hatodikat koccan a pohár. árnyak ülnek ott. alszik a fény. nagyanyám valakit sirat. ölében szakajtó, lyukas emlékkosár. nagyapám. kék szemében apró mosolyok. egy [… Tovább]

Kertemben, els? érés? diófám alatt üldögélve azon morfondíroztam, vajon mit is érezhet a kis tudatlankám ….. 🙂 Serdül? diófa lopva néz körül –Furcsa pörsenéseit vajon ki látja?Egyre n? a sok dudor körös-körül –Teste már telis-tele, s hiába rázza! Hosszasan mereng, leejtve [… Tovább]

  Mozdulatlanul állok az ?szben, mint egy megbocsáthatatlan m?remek. Arcom hiábavaló hómez?, tekintetem teliholdjai az elhurcolt szeret?ké. Szökésben vagyok.  

Eresz csordul,árok telik,repedések sóhajahallatszik.Távolban villám kacsint,jó most a leveg?– tisztán érezhet?milyen a meg nem romlottlélegzet. Túl messze vagyok t?led,de érezlek,talán figyeled te is– észreveszed,a csendes es? olyan,mint a ki nem mondott lélegzet…

  Csigolyacsörget? ?szben ülünk. Tablettát szed – háborúra mákot. Apám szeme téboly és telihold, ráncai vad, lázas lövészárkok.   Néz engem, mint egy régi ismer?st, titkon ismer ilyenkor magára. Apám örökre hatalmas, er?s, érckorona illik homlokára.  

    Élvezd, mit az ősz kínál neked dúsan terített asztalán: buja  ízét kertje érett gyümölcsének ,  gondűző levét ég hevétől teljes szőlőjének, vedd észre, mint lángolnak ecsetje színei a tetszhalott vászon falán, hamvadó alkonyatban hallgasd vénülő húrjain az örökzöld [… Tovább]

    Dinnyecs?sz jár a háztet? alatt, keményen jár. Pillanatkép hátterében fényteli régi nyár.   Tudja bár: egy görögdinnye sok közt nem oszt-szoroz, túlbuzgó lelke egy tolvajt üldöz, s ha ér, botoz.   Az édes íz s a fájdalom ellenérzése [… Tovább]

                           Látod-e                                                                    parafrázis N.R. „Augusztus  éjjel „c. verséhez.                                                               Koosán Ildkó         „Látod-e, álmodom én is”, éjszaka kúszik a házra, hársfavirága  ma méz-teli  illatát hinti  fölém, érzem az éj [… Tovább]

Szemed óriás, kerek telihold – mit látsz? Izzik a gesztenyelevél, mint a sebláz. A délutánt beteg bogarak görgetik. Torkomon érzem a változás szörnyeit.

Fotó: Fotóház – Forintos Imre       Uram, engem csak az a tudat vigasztal;   Te rendezted így a sorsom s egyáltalán nem is haragszol, ha reggelente eleven ajándékodat csodálja mind a két szemem, míg érverése testemen pihen s [… Tovább]

*     Csak futnak a napok egymás után, bársonyos léptekkel – néha sután -, batyut köt vállára tizenkét hó, észre sem veszed, hogy milyen mohó.   Futnak a napok egymás után, nem surrog éjjel zöld lombú ág, hallgat a [… Tovább]

Elment remetébe, visszajött szép szóval. A csöndzsákja teli mondanivalóval. Szemhéja köpenyét borítja magára. Sort ró sorok alá. Ír a boldogságra.

* Ha a könnycseppek egyszer a világ szívére hullnak, birodalmak tűnnek le és bizonytalan lesz a holnap, mert akad majd közöttük aranyos mézszínű nem várt vendég, melynek szerepét nem érti semelyik földi nép, egy leölt oroszlán testéből kiszedett, veszedelmet hozó, [… Tovább]

  A muslica, az apró kis dög, némán a boromban landolt. Ó, hogy az a… mondom, ne! Aztán ?, mármint a muslica, mintha csak az én bosszantásom lenne hitvány kis létének célja, a szememt?l két milliméterre köröz, a kezemre száll, [… Tovább]

valaki miatt mindig  bezárod azokat a bizonyos kapukat eltemeted az érzéseidet  falakat emelsz bebörtönözve éled életed mélyen benned a szeretet sistereg hagymát eszel megmosod a kezedet mert ez a természetes de ha az eperfára felmászok kinevetsz lentről lesed  félsz, hogy leesek? [… Tovább]

          Szelíd idő jött, egészen békével teli, széltől ringatóznak fáim tarka lombjai. Mozdul a gally, az ág, a törzs is meghajol, ezer levél csókolja egymást lágyan homlokon.   (Ünnepnap ez.)   Ma egy-egy hajszál minden egyes [… Tovább]

  /korabeli kép apósomról/   Hajnalban subáját hátára vetette, zsíros kalapját fejre biggyesztette, mamkája már kocogott serényen, a gajmós botot nyújtotta kezébe, amivel terelő kutyáknak utat mutatott, kik értettek minden mozdulatot, s zsigerből vigyáztak a színből kiáradó birka-rengetegre, gazdájuk és [… Tovább]

2012 június Egy távoli hullámzó harangszó, rezeg reményteli hosszú hangon, a köd szépíti kéklő kalapod, s fehér ökörnyál kedves arcodon. Leplező léptek viszik testedet, szomorú séta, kilométerek, zseb-melegében kedves kezed, hogy’ fogjam én, nem vagyok veled. Hol léptél rég, nyomaidba [… Tovább]

<Seal – Love Don’t Live Here Anymore>   Küzdés önmagammalminden egyes sor,a közömbösség magába zártamagányom lángoló fényeit,mert a szív reménye ittnem helyénvaló.   Túl halk a szó,haza várna az álmodásegyszer? terekbe ívelne áta más és karod félt? melege,ha lehetne…   [… Tovább]

  Világ-edénnyé lesz benned bármi; a kiöntőformából leesik szerény mozdulatok párlata. Jajodat sérti fel az estvéli csend. Kibelezett hold gerincén fák – elvarratlan álmokat bogoznak. Szenvedőre csitult közöny sebeit nyalogatják a csillagok. Ritka ringás a dúlt elmének e váratlan körteméret: [… Tovább]

  … Te Telihold képű Kedves? Rimánkodik grimaszom, és besöpri a távoli csendet. Oldalgás-veszélyes éj. Sétáló, üvöltő vadkutyák, s farkasok szőrét felborzoló faágakon lopva kélő Hold, tücsökzene kutakból meríts, kínáld felém is csókra termő labdarózsaszín mosolyodat!

  Ez a kicsire gyúrt plasztelin az agyam. Egy ideje mégis szerpentines rovátkáiba somfordálnak, túl szép, pecsétszagú, közhelytelen, magán bozótból tépett, levélkés vagy es?ősepp formájú, tömény, tömjén szavak.   Bírom. Lebenyem szárnyán kivirágzik, az aranymetszés szabályos kisollójával fazonírozott eszencia. Betűre [… Tovább]

2012 május Hová lett szerelmes városom, hová lettek a szerelmes utcák, párok parkjai, a hangtalan csókok, jegenyék és árnyékos sakktáblák, hol öregek a gombokat számlálták. A tündöklő belvárost körút ölelte át, mint a gyermekét féltő édesanyja, majd csókot adott a [… Tovább]

                                                      A mutatvány értékét persze némileg                                                       csökkenti, hogy nem fel, hanem rá. Saját                                                       múltat vádként a jelenre. Vérszemet                                                       kapva elhiszi, hogy olvashat immár                                                       gondolatokban. Magyarázna egyre                                                       emeltebb hangon, sanda szándékokról.                                                       Csakhogy buzgalma szintén olvasható. [… Tovább]

* A zene, ami inspirált: Ernesto Cortazar – Sicilian Romance       Torkomból utánad sikoly sem hasad, küszöbön küszködik tétova hit. Két ajtócsapódás között a fagyban oda-vissza érvként rekedt odakint.   Egy hang sem szól tisztán, hamisan vibrál, csak [… Tovább]

Bárcsak fa lehetnék, kinek törzsét éhes vasak rágják. Tán fel sem jajdulnék elég az, ha testem d?lni látják,   ha színes könnyeim szomorúszép alkonyatba sírva, csendes búval teli – Érted éltem! – üzenetet írna.   – Érted haltam! – tudják, [… Tovább]

A héttornyú házba lépve, beburkolt a bíbor est,  s felrémlett el?ttem n?vérem emléke, szebbet m?vész sem fest. Körbenéztem lassan,  súlyos illata idézte a ködös múltat, melynek még foglya voltam, néhány elfeledett, egykor h?n szeretett tárgya rám pislogott bizalmasan, álmodó szemmel, mint elvarázsolt [… Tovább]

Fotó: A.C.         Amikor borús gondolatok uralták az elmém, mint fékét vesztett gőzmozdony rohantam. Megszédített a sebesség, végül terheim alatt összeroppant a sín – mégis jó volt megpihennem, hiszen ébredésemkor színesre váltott bennem a fekete-fehér. Korábban, akár [… Tovább]

Szinte naponta hallani otthonukban megfagyott id?s emberekr?l, akiknek t?zifára sem telik már 🙁 Gyalázat! Kint jeges északi szél fúj, bent dideregnek az álmokSzunnyad a kályha, nem ébred a lángja, kih?lt a zsarátnokNincs fa, se szén – üresen kucorog napok óta [… Tovább]

Mit tegyek, imádom ?t nagyon!!! Ã?gyhát most versbe foglalom….. Kutyám sz?re-szála hullik,pedig hát a drága Yorkiksosem vét’nek ily’ hibátVettem volna tán libát?!Annak tolla, hogyha fosztva –telik véle párna, dunnaMelegséget adnak „?k” is –dögönyözhet?k, de mégis…Maradok kis kutyusomnál,h? szemébe nézek, és [… Tovább]

Sas Edina, 2.o. illusztrációja Dózi angol telivér ló, olyan gyors, mint Kincsem, később pedig Imperiál állt e magas szinten.   Dózi rohan, mint a szélvész, szárnyal, nem is vágtat, eddig még a galopp-pályán nem lelt vetélytársat.   Alig tudom követni [… Tovább]

Fotó: Fotóház – Leota13           Te, ki fejemben egyre inkább körberajzolódsz, túl sok mindent nem ígérhetek, bár látom, szép vagy, jól passzolnak hozzád képzelt éjjelek. Tagadhatatlan ez, hiszen, ha vak lennék is tudnám, szép vagy, belül [… Tovább]

  Látom sokat látott arcod, elnyűtten kémleli a megtörtént ballépéseket, elsomfordál a szerencse, kényszerít a továbblépésre. Nehéz a fejed, megannyi emlék nyomja a súlyát. Komód alsó fiókjában fekszik a mezítelen bizalom, mindig megtelik régi tárgyak pótlékával; poros váza, kopott képkeretek, [… Tovább]

Ahogyan én is születtemszületésnapomra  várok egy kezd? mondatot a tényr?l, ami bennem kavarog, még éjszaka is, feszit, bök,véredényeimben mintha gyónás-kényszer áramolna, nem tud kitörni, amorf, am?bamódra váltakozó súlypontját innen-oda teszi át, mozdul kicsit, s azután tovább, el?re- hátra; érzem, vitát [… Tovább]

Ne emlegess… ha már nem leszek   s kihuny a fény bennem -lajstromból törölj föld és ég- gyertya után kutatsz a félhomályban meg kell vakulni hogy jobban láss Aki nem lát fényben él azt ígérik az égiek ott fenn s [… Tovább]

Higgy, hogy higgyenek neked lobogj, mint a láz, hitesd el mással, -fontos, mint éhezőnek egy szelet kenyér- hogy egyedül csak ő számít.   …majd elhiteti veled is, -ha a szíve megtelik s kiveti horgonyát -fontos vagy neki, s számít rád, [… Tovább]

Sanyinak, a sunyi lónakbedagadt a szeme,pocsolyába lépett tegnap,s tán sár fröccsent bele. Bogárnak, a telivérnekfogazata kopott,emiatt már nehezebbenrágja meg a zabot. Sanyi szemébe a doktorszemcseppeket csöppent,Bogár fogát megreszeli alaposan fönt, s lent. Gyorsan gyógyul mindkét paci,hisz gazdájuk gondos,boldogok, hogy nem [… Tovább]

  Csendes most a tágas űr, És pislákol a Hold. Fényben úszik a kabáton Csak félig bevarrt folt… Ásít most egy kisgyerek, Mert sötét már az ég. Téli csend van, hó és fagy, S az esőből lett jég. Forró bögre [… Tovább]

Lelkünk kastélyának dísztermében a remény, talán vigad, részegen bánat-űzőn félre beszél, reményteli a nótája is mit prímás kísér.   Vigadjon mind aki még reményt nem vesztett, munkája híján, van a család, a szeretet, jön dér a gondokra, de csak tolja [… Tovább]

ELŐBB A csillag – innen szelíd, pisla fény – de ahol él, ott pusztítóan isteni, haragvó és bosszúálló ég-test; itt meg hinni tanít, s megtanít a szépre – mindaz, ami szörnyű ott és átok, gyermek lesz itt, és jövőbe tátog. [… Tovább]

Kis hajtás n? a földb?l Piciny Szár kél a bölcs?b?l. N? a fény felé s, mint a víz a medrében terjeszkedik a szívünkben. Elveszik a fény sugaraiban Hirtelen t?nik el az áradatban. Élete csekély hossza nem bátortalanítja Élete öröme mi [… Tovább]

  magunkról magunknak   lélekt?l lélekig    sorról sorra    lapszélt?l lapszélig a teljesség fel?l   a teljesség felé    isten isten   én t?lem az énig   többé kevésbé   tiszta szívvel    regék és rigmusok   kezdett?l kezdetig   ***   írni írni nem írni   írni nem inri [… Tovább]

nappal rám ásít egy üres otthon   mintha csak ma lenne a halálnak kacagni kedve teli ágyú torokkal nem borokkal halotti torokkal hány téglából is állt megszámolhatod bordáit lehúsolt csontváz a ház ?szi leveleit hordja itt titkos ítélet marad-e itt [… Tovább]

…Singerül.         Hazudok néhanap, de legalább rendszerint teszem. Nem bántok senkit, inkább fejem venném, mint azt könnyezze más, mi tőlem kitelik, az ember, valljuk már be, mégis csak bolond, bár rajta kívül szebb sem létezik. Én gyakran ódzkodom és ímmel-ámmal várom [… Tovább]

A festmény saját m?   Apró kell, zsebembe nyúlok. Kisegítend? ismer?s, újságos, pénztárosn?, akárki arca felt?nik, készségesen cselekszem, nem latolgatok.   Az egyirányú mozdulatok következményeképpen zsebem nyúlkálásokkal teli.   E nagyon egyszer? segít?készség után rendszerint roppant elégedett vagyok.    

ordítani kellene teli torokból Ne bántsd ember az embert ne rúgj bele ne taszítsd el magadtól ne lökd a mélybe test vagy a testéből vér a véréből   Szeresd!   Hiszek benned… anyád altatója zeng a szívedben apád intő szava [… Tovább]

      Szárnyas meghívóit küldi a harang; ébredeznek apró, lehunyt szemű házak,   hajnalt köszöntenek angyali misék, imbolyognak álmos, ünnepélyes árnyak, tétova léptektől moccan a vidék.   Idősek szökkennek ki hűlt ágyaikból, hogy gyertyák lángjánál melegedjenek, a templomban együtt [… Tovább]

Elfutott az életem, Az id? telik felettem. Elmosódott árnyak, vágyak, Megsárgult tárgyak között Négy fal közé zárva, fekszem az ágyba, Id?nként úgy, mint aki már nem él. Szorongató emlékeimben kísér Az emberek süllyed? világában Rám tapadt emberi közöny. Felettem az [… Tovább]

Kókay Krisztina grafikája   Mindig, ha tenyereden bámulod a hajszálerezetet, végül papíron is ezt rajzolod, pókháló finomságú; nagyító nélkül lesed hangyák szorgalmát fejedben. Bim-bamm, csend, kolomp, teli lett gondolatkukám.   Szebb imát, e meditatív ráncbaszedő ürességnél, aligha találsz az éjek [… Tovább]

  Hit. Pozitív gondolkodás, vezeklési technikák, fénybe öltözöl vécén ülve. A bolondokat mélyen tisztelik.   Szavak. Csúszós nyelű pörölykalapácsok, poklok pitvaráról suhint mérged. Az üvöltő világok megszületnek.   Jog. Kitűzöd, bejelented, kinyilvánítod, felvonulhatsz követelve Mindazt ami megillet téged?   Mibe [… Tovább]

  Az élet szép, mert nem értjük; mire mindent tudunk róla, s dobnánk, meglep legapróbb titkaival. Egy útja sem a tévelygésé. Teli-s-tele megérkezéssel. Mikor boldogságunk zászlajával járunk rajta – elveszünk, sehol az el?bbi mámor – szétjártuk. Mire szomorkodnánk – megcirógat, [… Tovább]

    Telihold kékje Keresi arcod. – Esőről álmodom – Tenyeremben Lelked sivataga: Új élet rügyez.   Lesiklott lassan Minden fátyol – rejtett ígéretek – Titokban hoztam, Nézd az árnyakat, Sivatag virága!   Fellobban bennünk a fény. Utolsó lepel a [… Tovább]

Dülöngél? darázs röppen…       Nótát zeng? domboldal viruló kedv víg bordal Szüretel ki mindahány vidám legény szép leány                  táncot járva taposnak                 sz?l?szemek [… Tovább]

Még meg sem jelent a kép, csupán lágy hangok mozgatnak érfalat, akart tapintás, tömjénfüstölő légmagánya, akár a miénk is lehetne.   A rezdülés külön-külön, de lehet, épp egyszerre csap le, mikor álomnak dől kimondatlan vágy. A távolság magát, önmagán osztja [… Tovább]

*       Milyen régen volt ó Istenem, hogy játszottak velem a fellegek, bárányost, szívest, fodrosat, képzeletemben csókosat.   Kalapot emelt az esti szél, gomba fejéről, úgy mesélt, kacagott rajta a telihold, a csacskaságoktól meg is holt.   Nárciszok [… Tovább]

az elmúlt egy évben lett nyakamra egy pukli tán a gerincem tetején egy csigolya mozdult ki sokat néztem a monitorra bizony egyetlen pózban   mit tehetnék immár kissé púpos lettem illik is rám gnómként ez új nevembe rejtem hogy bár [… Tovább]

  Az erdei forrás,  a hatalmas öreg hegy mély gyomrából tört el?, szél köszöntötte, karja óvón ölel?. Kis csermely született, láttára a nap is  ragyogott jókedvében, messzire hangzott csilingel? friss nevetése, csintalan csobogott medrében, hol el?tte már sok száz patak, [… Tovább]

A tavasz hozta őket messzi tájból, a nagygerendán otthont vertek sárból, az egész munka röpködésnek látszott, de állóbb volt, mint falakban a vályog, a meleg minden élőt kedvvel járt át, az istállót meg effélékre szánták, telt-múlt idő – sűrűlt, hogy [… Tovább]

Ki koldul éteri dróton, hangteli dalt ma? Csend rezegése nyit be a tágas fényteli éjbe; látom amint félelem nélkül lankadok egyre, rég alabástrom asztala: étele vers; székem is teli vágy-öleléssel, huppanok is, de hol éled e nászt? Ha képes e [… Tovább]

Még nem találták föl a tépőzárat, a kóró is csak késő nyárra száradt, de szúrós szára kihívónak látszott, és fölfedeztük csúcsán a bogáncsot, dobáltuk egymást ingre, szál gatyára, a lánygyerekek szélkócolt hajára, s mert nem kötöttünk egy szem csínyt se [… Tovább]

Öltözöm. Költözöm. Nincs sötét öltönyöm, megért a szégyen is, s ha Isten nem ver is, oda a büszkeség, oda az épp elég. Hitem van. Nem nevem. Lélegzem. Vétkezem.             Százezer kilométer ér,           poklot lohol az erekben a vér,           piros a [… Tovább]

Szeretet s vele a hiány sűrűsödik bennem, napfény nélkül fakult ruhám; beszegetlen lettem,   talán belém bújnak szavak, melyek benned laktak, ünneplőbe öltözünk; egy gyémánt csillog rajtad, a fátyolfelhők paravánja csillagmintával teli, – én csupán hangommal  tudlak megérinteni – kiíratlan [… Tovább]

  Hogy semmiért nem adnánk,hisz belekarcolt a mélybe,de mondok mást, nekünk ezamolyan só a vetésre, ha semmit nem aratsz, kenyérrecsak mástól telik,de így leszel jubileumi sorbanaz ünnepelt ezredik. Így lettünk mi is, koldustól a kölcsön, csak arrakellett, hogyaz es? a [… Tovább]

  korhadt hídon. Törékeny sziluettjét körbefonja a bóbiskoló alkony. Emberek áttetsz? alakja lebeg? emlékfény, ezeréves varázsló látomása tükröz?dik  víztükrén.   Es?gyöngy áztat szikkadt földet, lezúdult a hatalmas égbolt, Száradó levélhulla esengve, százéves fájának hódolt.   A lány csak áll, szelleme [… Tovább]

Csapóajtó úgy zárult,ahogy az éj,ha csukja szemét,retesz, mi zárja ketrecem,szekrény miként rejti rozsdás sarkán át a régi kosztümöt, kopott kabátot. Létem leveg?je füsttel teli,szemei dobbanó órák, és csak kitt-katt,megfagy a kép,mert valahogy szabadnak hat…  

Weöres-imádóknak     Tudod-e? fekete az éjszaka inge, csillagok ezrével telis telehintve.   Izgató, ha Kató dalra lejtve táncol, világos hajnalig ki se jön a bálból!   Az irkász, a firkász trehány valahánya: cseppet sem remekel, ny?g csak a konyhában. [… Tovább]

Taho-tó       szeretetbe öltözöm e selymes jóérzésbe üvegcipőm egy pohár s ajkad zálogpoharam fentről gördülne alá íriszem szűrte szavad csókold rá(juk) önmagad   egészen idáig telik s ha könnyeimet kiittad hol a szavak nem szükségesek mire odaérek kiüresedsz [… Tovább]

ha makacs markú magányod   mutasd magad, ha makacs markú magányod lelked legmélyéig lejár ha réges-régi romokból röpke reményed sem marad mutasd magad   mutasd magad ha örök örömök törött bűne beléd barázdát vág ha vadul vacogó vágyad éjente az [… Tovább]

Melegedni már mind tudunk, ó, a h?s ég jelekkel telis tele homlokod, p?re ismét a perc mosolya, amikor múzsám faggatom, ma hozzád szólnék, néhány kedves szóval.   Áldani jót a jóval lehet-e? Szomjassá tettek, saját bajlódó gondjaim, ki?zetésem id?ben érkezett, [… Tovább]

esze, mint leesett mákszem, annyi pont,     Rá-ként fénylik önmaga dics?sége, csillogó ezüst csakis róla mesél. K?sziklába marva haragvó képe. T?zzománc arca villámokkal beszél,   lila ködben úszik, fényesen zenél. Talpát nyalja, csúszik az utca népe, hurrá-t zeng, de [… Tovább]

rabszolgái lettünk a paradicsomnak vérre emlékezünk kegyetlen rómahúsz évszázad telt azótahúsz évszázad csöbörnyi vérrelamelyen a bárka ararátra ér fel tudjuk a halál mindnyájunk sorsalearatva életünk nádtorsafeleselünk a megnyíló éggelkiáltásunk oda nem ér fel s minden római minden zsarnokhol adnak-vesznek ácsolt [… Tovább]

      Körbe járom fekhelyem, álmaim szerteszét hevernek. Közéjük fekve keresem, melyik lesz párnám-takaróm, a rejtek, amíg vigyáz rám a telihold.   Melyikben lelem meg, ami kedves, kezem fogja, míg testem halottá válik a szusszanó csendben. Utam labirintus… Álmomból [… Tovább]

Vörösmarty Mihály-szobor Budapest     Mit ajánlhat nekünk s minden kornak, ami jön még, hogy fennmaradjon nemzetünk hit, küldetés, szükség – életfilozófiát – csupán csak két szóban   „Hazádnak rendületlenül…”   Akkor is ha megosztón, -mint a napi kenyeret- ketté [… Tovább]

    A kék kardigánt veszed magadra, h?vös van. A nádszékb?l fel-felállsz, a végtelenbe húz el, vagy kisiklik gondolatszerelvényed, erre vársz.   Teraszkorláton repkény fut. Villanyfény. Cserepesekkel teli víkendasztal. Tudom, szinte a lényed lényegébe látva, csend, ráhatás: bármi jön, nem [… Tovább]

    Ó, május, mely vétked vonzotta E kegyetlen bosszút reád? Hisz ígértél aszút érlelő hosszú őszt, Reményt, hogy megtelik Kamránkban a hambár, S elkerülnek majd a tél gondjai.   Most ím, lefagyott kerted serdülő szépsége, Elhervadt teljében, mit gonddal [… Tovább]

Álomhexameter   Álmot adó mélység öle, benned ringat a néma csendben múló, drága id?. Majd végtelen égen halvány csillaga felragyog, elragad esteli táncra. Szikrákat szóró, ezer apró, nyájbeli társsal lejtjük, lágy hullámain adva örök feledésnek, mert már napnak hajnala ?zi [… Tovább]

legényfogó a pókfonál ahol hasad mennyezet alig láthatón mállik reped legényfogó a pókfonál s ha nem lakja már leszáll rászáll a por szabad a légy sötét szobádban álmatlanul ártatlan szemedre vakolat hull s nem jön asszony aki takarít a poros [… Tovább]