Blazsek Attila
Vezetéknév
Blazsek
Keresztnév
Attila
5 év Nincs Komment

 

láthatatlan vagyok

földre teszem fáradt fejem
világtalanságban rendíthetetlen

fiam sorsán tűnődöm
 
mi sajátom folytatása
békén pihen takarója alatt
az égen isten-arc ragyogás
magányos skarlátbetű maradt

a gonosz kockája forog sötéten

ereimben dermed a vér
perceink fogyatkoznak
mint koporsón a föld darabok
az esti gyors kerekei kopognak

 

 

 

5 év 5 komment

mint öngyilkos kezében a zsineg,
hivatali előszobákban
a hajnali város alattam piheg

kopogó szemekkel találtunk egymásra
szőkeséged elmúlt
fakóbb szemed ragyogása

lehangolt húr a reggel hangszerén

együtt és mégis oly külön
zavaros vízben kutattunk
napjaink talmi ékszerek csupán

mindenhol vagy és mégsem talállak
szorítanám kezed, mint a ketrecet
s utánad halnék minden éj után

8 év 3 komment

..zajló álomtakaróban
piros csizmácska nyomok a hóban

(egyszer mégis hátha-
neszel a zajtalan remény)

***

helyettem gyerek a fiam
mint apja régen
lopódzik az éjszaka lábujjhegyén

 

kísérti

 

az álomból fújt sötét fellegek
dunyhába csavart valósága:

 

apa kétszín ?rláng
jó és rossz konstans váltakozása

8 év 2 komment

“Itt áll a gyámoltalan virág és virulni akar; ez az egyetlen, amit tehet, virulni tud csupán, s ezzel valóban nem akar zavarni senkit, és mégis mindenki ellene van: a fekete feltalaj, amely ?t csak hosszas kérlelés után engedi át, a nappalok, mik vaktában zúdítanak rá meleget és es?t és szelet, no és az éjszakák, melyek lassacskán lopódznak oda hozzá, hogy jeges ujjaikkal fojtogassák.” – R.M.Rilke

 

Halk fátyla tekereg, kavarog

szívemen dörömböl az éjjel
csendben, egyedül
mint ólomgolyó a vízben
a bánattól alámerül

kísértet

szemeim ma este
mint kitekert villanykörték
ma meglopták az ?szi álmom
istenem-
reggelre bárcsak meghalnék

(Az ágyad szélén ülök,
baljós éji nesszel
siratom az eljövend?t
szívemben egy acélrepesszel

a szerelem
vasajtóimon csikorog)

8 év 9 komment

Amikor

lapra kerülnek majd
az ujjaidból elhaló cirógatások
csak szállnak repdesnek a félkövérek-garamondok
szóltam én az ember ó egek
a szót szó majd tett követett
a város aszfalt atlasza
még pár percig bírom
az utolsó levelemet Istennek írom
görgetem a sárból és vérb?l gy?rt ganajt
borral teli pohárral
átkozom a lábam alatt cuppanó talajt
csiklandós penge a csuklón
keser? orvosság íz a futkosón
steril fehér köpenyben rontom le a statisztikát
alápakolok sorban szögeket, karókat és fát

s miközben felszögelnek a deszkákra
remegve szorítom csontos ujjaid

utolsó estemig égiek e kínon
töviskoszorú helyett
taglóval verjétek szét fejem
a vért?l mocskos vágóhídon

golgota helyett domboldalban
borulj rám te vén
égi m?szálas talár

halál után a szerelem
fekete szárnyú kékmadár

8 év 1 Komment

“most hajlik az óra,
s nyúlva fölébem”-
vés?vel kalapált barázdák
vaskos egypártrendszerében

régen

voltam Lópici Gáspár,
a város fejére nyomott barack-
mára nem több az élet,
mint kiürült petpalack.

9 év 2 komment

“Járom az utam, macskaköves úton,
A léptem kopog es?s éjszakán…”

 

 

gyógyszerek alá rejtett-
fekélyes, ódon sebekkel
mélázhatok régi arcodon
s az ?szi fagyok okán

fentiek
fordítva faggatnak, félek:
ütnek, csakhogy
tartsam csukva a pofám

kényszerb?l józanodok-
pofonoknak se száma se szeri
fogyok lassan én
holdvilág, az októberi.

11 év 2 komment

Els? pohár

Illatos lángok között
Füstölögve égtem hamuvá.

Második pohár

A holt nyár süpped? plasztikján
Csonka és alakos
Volt bennem az élet.

Harmadik pohár

Csakhogy szerelmemre
Az október von fátylat-

Negyedik pohár

Emlékekbe kortyintva
Nézem-
Kövéren terem a bánat

Csontos, deres ágain.

11 év 4 komment

A civilizációhoz hasonlóan a káosz a naptól 419 millió kilométeres távolságra kering? Ceres kolóniára is elért csápjaival. A monumentális telep fölött hosszúkás, szivar alakú csapatszállító ?rhajók lebegtek…

 

 

 

 

 

A söröskorsó darabokra törött, ahogy rúgkapálva leverte azt a konzol mell?l. A „Freja” nev? szórakozóhely azon tagjai, akik nem voltak becsatlakozva, ámulva nézték az ül?alkalmatosságáról rángatózva lepottyanó fiatalembert. Egon, aki nemrég még unalmasnak és eseménytelennek jellemezte a ma estét, most aggódva csapott rá a Zalkod konzolját is ellen?rz? kapcsolóra, amely a hálózat vészelhagyását tette lehet?vé. Mivel a srác még ezt követ?en sem hagyta abba a rángást, két másik pultot támasztó alakkal átvágtattak a m?anyag és üveg berendezési tárgyak és dekorációs elemek között. Egon kirángatta a bal csukló alatt beépített biomechanikus interfész csatlakozóját, egy másik fickó a rem-szemüveget távolította el a verítékez? homlokáról. Két kisebb pofont követ?en Zalkod magához tért.
    – Na, most orbitális pácban vagy, tesó – állapította meg Egon. Zalkod éppen biztosítani szerette volna afel?l, hogy természetesen téríti a kárt, ám lassan újraéled? szinapszisai hamarosan megsúgták a probléma valódi mibenlétét. Valószín?leg többen is látták a közjátékot. Ez lenne a kisebbik gond. A figyel?k azonban minden óvintézkedés ellenére lokalizálták a helyszínt, ahonnan becsatlakozott. Végül eszébe jutott, hogy pontosan emiatt használ nyilvános terminálokat…
    – És én is. Kusto szerint van három perced, amíg ideérnek a zsaruk, meg a Cadex emberei. Szóval, ha jót akarsz, cimbora, elhúzol innen.
    Tudta, hogy a csapos nem a leveg?be beszél. Látta maga el?tt, amint a rend?rség földalatti hangárjaiból egy hidraulikus tet?kapun át gyorsreagálású kommandósokat szállító AG járm?vek emelkednek szirénázva a magasba. A Cadex nem lesz ilyen kíméletes, valószín?leg az el?állítását követ?en valamelyik ügyvédnek álcázott beépített emberével mérget rakat a kajájába, vagy egyszer?en úgy rendezik, mintha kihallgatás közben rátámadt volna ?reire, és a dulakodás közben kitörik a nyakát.
    – Kösz mindent, Egon! – mondta, feltápászkodott, majd elszaladt.

    – Kisvakondot hol hagytad? – kérdezte egy gúnyos n?i hang a háta mögül. Fél szemmel bepillantott a résnyire nyitva hagyott kórterem ajtaján, ahol Ika ugyanabban a pózban feküdt, ahogy nemrég magára hagyta. Hátrasandított, testvére egykedv? arcát látta maga el?tt. Kellett neki néhány másodperc, mire leesett, hogy húga Páncél hunyorgó, szemüveges ábrázatára és zömök testalkatára céloz.
    – Sehol. Vagyis fogalmam sincs, hol lehet. Figyelj Ada, baj van. Beszélnem kellene Ika technikusaival, vagy kezel? dokijával.
    A lány cinikusan elengedett egy féloldalas mosolyt. Igazából nem tudta, hogy annak van-e több értelme, ha ordibálni kezd a fél?rült bátyjával, vagy inkább faképnél hagyja. A srác tuti, hogy a fél éjszakáját a Frejában töltötte, valószín?leg be is szedett valamit, és most az éjszaka közepén a kezel?orvossal akar beszélni. Ada csak annyit válaszolt, hogy ez lehetetlennel határos kívánság, Zalkod mégis hat perccel kés?bb már az álmos tekintet?, unott ábrázatú középkorú kopasz orvosnak magyarázta elméletét Ika tönkrement stimuláló-dekkjér?l, és a harlekin képében kiszabaduló mesterséges intelligenciával összeolvadt tudatáról. Az orvost frusztrálta, hogy az éjszaka közepén kirángatják a pihen?jér?l, és egy sört?l b?zl? punk sületlenségeket állít a többszázezres orvosi technológiáról, de azért végighallgatta. Méghogy a kislány zöld bohóc képében kísértsen a virtuális hálózatban… Fejét ingatta, miközben a fiatalember széles gesztusokkal magyarázta neki a történteket.
    – Nézze doki, nem az a kérdés, hogy technikailag lehetséges-e? Tudom, hogy online a rendszer, azt is, hogy egy brutális MI védi. Volt szerencsém hozzá, úgy hazavágott, amikor megközelítettem, hogy a periférikus rendszerig nem tértem magamhoz. A kérdés az, vajon orvosilag…
    – Teljességgel lehetetlen, fiatalember. Napok óta nem mértünk nála semmiféle agyi aktivitást, márpedig egy virtuális térben tett séta alatt az MR valószín?leg t?zijátékot produkált volna. Amit mond, lehetetlen, azaz mikroszkopikus esélye van.
    Zalkod tekintete felderült.
    – Azaz mégsem lehetetlen, csak nagyon minimális a valószín?sége?
    –Az esetünkben ugyanaz. Higgyen nekem, pályafutásom során megtanultam, hogy a zéró és a zéró egész egyezred közel ugyanazt jelenti
    Zalkod azonban tudta, hogy igaza van. Ebben a pillanatban döntötte el, hogy átmegy azon a spéci MI-n, és mindenáron felveszi a kapcsolatot a kislány tudatával.

    Páncél majdnem infarktust kapott, amikor Zalkod szó szerint rátörte az ajtót. A bódé alvásszaggal keveredett állott leveg?jébe kintr?l színes fényáradat hasított be, ami a házilag tákolt priccsen aludni próbáló seftes szeméb?l azonnal kiverte az álmot.
    – Kell a konzolod, és minden vacakod, amid csak van – jelentette ki a feldúltnak t?n? fickó, és egyenesen a hátsó helyiségben tárolt masina felé vette az irányt.
    – Neked is jó estét… – nyöszörögte álmosan a másik. Vakarózva, kábán tápászkodott fel. Zalkod csörömpölve igyekezett kiszabadítani minden használhatót a lomok közül. A hardver elég újnak számított, bírni fogja a strapát. Szüksége volt azonban némi csodaszerre Páncél kotyvalékai közül, amelyeket ki tudja, hol rejtegetett. Most már ketten csaptak zajt a hátsó szobában.
    Páncél rövidesen egy köteg ampullát bányászott el? egy ezeréves klímaberendezés doboza mögül. Jobbnak találta hasonlóan védett rejtekhelyeken tárolni az egyébként meglehet?sen sok pénzt ér? biológiai vegyületeket. Ezek már nem szimpla mikrobák voltak, amelyek egyik percr?l a másikra megtaníthattak valamit fogyasztójukkal.
    – Hiperpolarizáló neurotranszmitter stimuláns – mondta, és kivett egy dereng? kékes szín? folyadékot tartalmazó orvosi ampullát.
    – Az meg micsoda?
    Zalkod gyanakodva elvette az üvegcsét, és visszaolvasta a ráragasztott, kézzel írt címkét. Hellyel-
közzel ugyanaz volt ráírva, mint amit az imént hallott.
    – Halvány dunsztom sincsen – mondta Páncél álmos vigyor mögül. – De az tuti, hogy katonai cucc, és a gyarmatokról lovasította meg egy haverom. Azt mondta, anélkül pörgeti be az agyad, hogy a gondolkodásodat és ítél?képességedet befolyásolná. Hackerek használják, ha sokáig kell bekötve maradniuk, vagy ha valami miatt szupergyorsnak kell lenniük.
    Zalkod elvette az anyagot, letörte a fedelét, és egy szempillantás alatt felhajtotta. A virtuális térbe történ? becsatlakozáskor még nem vett észre semmi különöset. A kemikália azonban hirtelen hatni kezdett, emiatt úgy érezte, mintha a fénysebesség háromszorosával száguldana. Sosem érezte még úgy, hogy a konzol processzora lassabb lenne az agyánál, most azonban kifejezetten ez volt a benyomása. Úgy érezte, neuronjai fényéveket vernek rá a szilícium alapú technológiára.
    Egy ügyes csellel kitért az Ikát véd? MI útjából, az azonban dörzsöltebb és gyorsabb volt, mint amire el?ször számított. Még a stimulálószer segítségével sem tudta lóvá tenni, bármilyen körmönfont trükkhöz is folyamadott. Kezdett halálosan kimerülni. Tudta, hogyha nem itta volna meg Páncél csodalöttyét, már rég félájultan feküdne a földön, mint a Freja padlóján nem is olyan régen.
    – Oké id?, id?, ID?! – mondta kétségbeesetten a beszél?modulon keresztül. Szavait az azonnal nullákká és egyesekké kódolta a virtuális térben Az MI furcsamód abbahagyta a csépelését, mintha tényleg figyelembe vette volna az id?kérést. Zalkod bambán meredt maga elé, és méregette leveg? után kapkodva az alaktalan kiberszörnyet. Tett egy lépést hátra, ahová ellenfele már programja szerint nem követhette. Aztán az el?z?ekt?l még furcsább dolog történt. A harlekin egyszer?en kilépett az MI háta mögül, az pedig mintha észre sem vette volna jelenlétét. Zalkod a festett digitális bohócarcba bámult.
    Vajon most hogyan tovább?

    A civilizációhoz hasonlóan a káosz a naptól 419 millió kilométeres távolságra kering? Ceres kolóniára is elért csápjaival. A monumentális telep fölött hosszúkás, szivar alakú csapatszállító ?rhajók lebegtek, a vékonyka légkörön keresztül sz?r?d? sárgás fény meg-megcsillant sötétszürke törzsükön. A felszíni épületekhez közel kisebb repül? járm?vek cikáztak, így próbálták szemmel tartani a lent kitört zavargásokat.
    Az egyik vakítóan kivilágított teherdokkból gigászi méret? teherhajó igyekezett elhagyni a felszínt. Pilótája pánikba esett, így teljes utánégetést kapcsolt az ionhajtóm?vekre, hatalmas t?zvihart keverve maga körül. Ablakaiban retteg? Cadex alkalmazottak arcával, akik zavargások nélkül is kell?en utálták a törpebolygót, amelyen állandó -30 C fokos hideg uralkodott. A sziderit kitermelését állandóan nehezítette a vastag jégpáncél és a széls?ségesen hideg id?járás, így a munkaer? által kevéssé preferált kolóniák egyikévé vált. Magától értet?dött a szuburbanizációs tendenciák megjelenése, így a C983 számú kolónia el?bb-utóbb a f?ként Közép-Kelet Európából származó szerencsevadászok és egyéb kétes elemek kedvelt menedékévé vált.
    Az ionhajtóm?vek felnyüszítettek, azonban a túl hirtelen emelkedés miatt a hajó orrrésze magasabbra került. A korrekció ismét rosszul sikerült, a nagyobb gázfröccs hatására ezúttal a tat billent felfelé, magával sodorva az egyik kisebb test? jár?rsiklót. Az egyenesen a farok stabilizáláshoz használt sugárhajtóm? egyikébe csapódott, majd hatalmas detonációval felrobbant. A lángoló teherhajó bömbölve hullott alá a dokk betonjára. Odalent ?rjöng? csürhe rohamozta meg, amelynek tagjai már maguk sem emlékeztek, miért gy?lölik annyira a törpebolygót ellen?rz? mamutvállalatot. Automata fegyverek döreje hallatszott, amelyet rövidesen elnyomtak a túlterhelt hajtóm?vek fájdalmas nyüszítései, majd robbanásai.
    Egy szerencsétlen, céges logóval ellátott kezeslábast visel? pilótát vonszoló fél?rült lázadó a sárga kék és szürke színekben úszó égre emelte tekintetét, épp id?ben ahhoz, hogy lássa a szomszédos piramisból sikeres felszállást végrehajtó Cadex hajót. A V állású szárnnyal és három hajtóm?vel felszerelt járm? leoldotta az els? fokozatot, és a légkör felé tartott.
    A pilóta alaposan be volt drótozva, hogy a technikusokat és tudósokat szállító ?rhajót gondolatai sebességével legyen képes irányítani. Noha vészhelyzet esetére rendelkezésre állt egy szinte ember nagyságú üvegb?l készült fej el?tti képerny?, a repülés során az azon villogó színes szimbolikát nem kellett figyelemmel követnie. Fején karbonszálas sisakot viselt, amelyhez hasonlót a lenti konzol-b?vészek is használtak. A másodpilóta és az operátor hasonlóképpen a gép központi hálózatára voltak kötve.
    – Pályaadatok készen, kapitány– jelentette az operátor.

    – Vettem. Átváltunk robotpilótára.
    A hajó tett néhány korrekciós man?vert, aztán a hangsebesség többszörösével elhagyta a Ceres légkörét. A robotpilóta ezt követ?en maximális teljesítményt vezérelt a hajtóm?veknek, így egy villanás alatt elt?ntek az ?r sötétjében.

    A harlekin némán meredt rá. Az ?rz?-véd? MI mintha megfagyott volna, nem mozdult. Zalkod nem mert közelebb menni, hátha az a dög csak arra vár, aztán szépen ropogósra süti agyát. Ismét az a furcsa érzés kerítette hatalmába, ami legutóbb. A bohóc egy pillantás múlva már el?tte állt, és megragadta.
    Zalkod olyan sebességgel szánkázott végig a virtuális téren, mint a Cerest elhagyó ?rhajók. Ismeretlen híradások, szappanoperák, közvetítések, filmek akadtak útjába. Kisebb vállalati hálózatokon száguldottak át, miel?tt azok figyel?programjai a jelenlétüket észrevették volna. Úgy t?nt, mintha a harlekin egyfajta kaméleon technikával operálna. A legtöbb rendszeren úgy csusszant át, mintha annak maga is része lenne.
    Aztán egyszer csak ott tornyosult el?ttük a roppant hálózat. A villogó Cadex felirat szinte elvakította. Ösztönösen megtorpant a perifériánál, magára vonva a robotok figyelmét.
    – Mit szeretnél, Ika? – kérdezte. Válaszként látványos fényjelenségek kíséretében a harlekin ismét megragadta, és szó szerint betuszkolta a vállalat t?zfalán keresztül.
    Páncél aggódva figyelte Zalkod rángatózó testét és a régi folyadékkristályos monitoron megjelen?, számára érthetetlen szimbolikát. A képerny?n felvillanó karakterek el?ször megmerevedtek, majd emberi szem számára követhetetlenül kezdték felváltani egymást, amib?l egyértelm?en bajra következtetett.
    Zalkod a stimulánsok hatására könnyedén kikerült pár kiiktatására küldött kisebb programot. A harlekint egyszer?en nem vették észre. Nem látta, hol van, de érezte maga körül. Kellett néhány másodperc, mire agya felfogta, hogy betört az egyik legnagyobb vállalat központi rendszerébe, és egyre beljebb kerül annak koncentrikus körei mentén.

    A Cadex-?rjárm? a fénysebesség többszörösével száguldott el a Phobos mellett. A Mars holdjára telepített navigációs állomás ezt követ?en azonosította a „Paharai” névre keresztelt hajót. Az állomás rutinszer?en küldte el a gép központi számítógépének a szükséges pályaadatokat, amivel a Holdon m?köd? következ? navigációs pontot milliméteres pontossággal megtalálhatják.
    Mivel a Phoboson sugárzó adótorony a válaszjeladó-automatikától megkapta a megfelel? kódokat, a Paharai rendszerei azonnal csatlakozhattak a Cadex online hálózatához, így a pilótának és a navigátornak a m?szerek szemmel tartásán kívül különösebb feladatuk nem volt az út hátralév? részében.
    A Ceres-telep elhagyása után a Mars, majd a Föld következett. Valamikor réges-régen a távolságot még több mint két év alatt tették meg a felfedez?k. A modern hajtóm?veknek hála e napokra az út nem egészen fél nap alatt leküzdhet? távolsággá vált. A fénysebesség többszörösével megtett utazásnak voltak egyszer?bben kiküszöbölhet? élettani hatásai, amelyek miatt néhány tudós ellenérzéseit fejezte ki vele szemben, a telepek közötti ingázás azonban ezen id?kre olyan rutinná vált, mint a régen az interkontitnentális hajó- vagy repül?géputak.
    Néhány óra elteltével a legénység leadta a belépéshez szükséges kódokat és pályaadatokat a Föld irányítóállomásának is. A Fedélzeten szállított kéttucatnyi technikus és tudós az ablakokon kipillantva az anyabolygó azúros ragyogását láthatta, amint egyre közeledtek otthonuk felé. A pilóta természetesen már régen visszakapcsolt a normál utazósebességre, hiszen az el?bbi tempóval jó eséllyel fúrhattak volna egy meglehet?sen hosszú alagutat az egyik óceán és a föld magja közé.
    – Kézivezérlés, kövesse a VOR6776 adót, irány a Cadex központ – adta ki az utasítást a pilóta. A másodpilóta nyugtázta, és lekapcsolta a vezérl? automatikát. A navigációs kompjuter megtalálta a kért adó frekvenciáját, így ráálltak a helyes irányra a földi koordináták felé. Az ?rhajó hosszú lángcsóvát húzva belépett a légkörbe.

    Talán egy régi típusú lokátorerny?re hasonlított annak a kommunikációs alrendszernek a háromdimenziós képe, amibe a harlekinnel látszólag véletlenül belefutottak. Az egész egy gigászi légiforgalmi irányító pultra emlékeztetett, azzal a különbséggel, hogy a grafikusan ábrázolt légi folyosók között most ?k ketten ugráltak ide-oda, gondosan megfigyelve a kicsi bet?kkel és számokkal jelölt egységeket. Ezek mindegyike vagy egy szállító ?rhajó, vagy egy repül?gép szimbóluma volt. Mivel a program az egész föld légkörét hivatott lemodellezni, az egész terület kiterjedtebb volt, mint egy futballpálya. A vékony vonalak legtöbbje a Cadex valamely adójával volt összekötve, a város közepén elhelyezett központi épületb?l pedig valószer?tlenül sok szögletes, többszörösen megtört fénycsík tartott a végtelen valamely távoli zugába.
    A harlekin hosszú perceken keresztül töprengve nézett maga elé.
    Zalkod kíváncsian várta a fejleményeket, amíg rá nem döbbent, hogy Ika agya jelenleg is a Cadex rendszereit szedi ízekre, és fontos információk után kutat. Vajon mire készülhet?
    A zöld ruhás bohóc emberi szem számára szinte láthatatlan lassúsággal emelte fel bal kezét, hogy egy éppen a légkörbe belép? egység szimbólumára mutasson. A szállítóhajó jele fölött a PAH968 bet?sor állt. Zalkod tanácstalanul ténfergett, mígnem eszébe jutott a reggeli híradások között mutogatott egyik Cadex hajó, ami sikeresen evakuált egy a Ceres-telepen megtámadott laboratóriumot. A neve talán Paharai volt? A többi jelhez képest magasabban elhelyezked? ábra minden bizonnyal a hazatérni kívánó hajót jelölte.
    Ika még mindig a hajó felé mutatott. A bohóc rápillantott, ekkor a tekintetéb?l megértette, mire készül. Ika bosszút akart állni.
    Egy szempillantás alatt elt?nt a rikító fénycsíkok között, és beírta magát a központi navigációs rendszerbe. A virtuális tér megtelt vészjelzésekkel és figyel? robotokkal. A kettejük elfogására indult MI-k egy g?zmozdonyhoz hasonlítva dübörögtek végig az alrendszerek között. Zalkod tudta, hogy vadásznak rá. Azt is, hogy ezek a dögök nem állnak meg, amíg ki nem belezik. Reményt vesztve ragadta meg a bohóc vállát.

    – Valami gond van, f?nök – mondta aggódva a másodpilóta. Fölösleges volt, hiszen a gép parancsnoka is érzékelte a problémát. A központi számítógép nem engedelmeskedett a kormányparancsoknak, a hajó fékez?rakétái kikapcsoltak, a járm? gyorsult. A sebességmér? a troposzférába történ? belépéskor 3 machot mutatott. Ez kétszerese volt az ilyenkor megengedett maximumnak.
    – Jelezze a központnak. Rázós utunk lesz – parancsolta.
    – Nem megy – mondta az operátor. Hangján érz?dött, hogy alaposan be van gyulladva. Az utastérben ül? beszíjazott Cadex-alkalmazottak hatszoros gravitációval présel?dtek székeikbe. – Nem tudok kapcsolatba lépni velük. Olyan, mintha valami blokkolná ezt az átkozott rendszert. Nem tudunk kimen? jelet adni…
    A pilóta látóidegeinek közvetített képen a röppálya vadul villódzni kezdtet, majd elt?nt. Helyette egy másik jelent meg, amely nem a leszálló teher dokk, hanem a Cadex központ felé mutatott. Érezte, amint a hajó korrigálja az irányt, és rááll a légifolyosóra. Ekkor állt össze benne a kép. Valaki beférk?zött az irányító programba, és épp most próbálja megölni mindnyájukat.
    Már régen az öreg kontinens felett száguldottak. A 15 000 méteres magasságban elszabadult hajót egy katonai gép próbálta elfogni, azonban a hatalmas energiatöbblet miatt erre esélye sem volt. A tapasztalt pilóta sejtette, hogy ha azoknak lehet?ségük lett volna rá, már régen lel?tték volna az irányíthatatlan szállítót. A következ? lehet?ség a föld- leveg? fegyverek bevetése volt. Várta a feléje tartó légvédelmi lövedékek becsapódását, de azok nem jöttek. Pokoli érzés volt belegondolni, hogy valaki úgy akar leszámolni a Cadexel, hogy ?ket használja él? lövedékként, és a több mint nyolcvan tonna maradék üzemanyaggal töltött hajót egyenesen belevezeti a központba. Legszívesebben a földnek kormányozta volna a gépet, de már egyáltalán nem volt hatalma fölötte.

    – Nem, Ika, ez nagyon-nagyon rossz ötlet! – sikoltotta Zalkod, amikor nyilvánvalóvá vált a bohóc szándéka. A sziluettek helyett most a szállítóhajó küls? kamerái által közvetített kétdimenziós kisfelbontású kép lépett, amelyen pixelesen már kivehet? volt a madártávlatból közvetített város. A fények apró gombost?fejeknek látszottak, a központi Cadex-torony pedig hivalkodóan magasodott föléjük. A bohóc nem tágított. Zalkod pedig tudta, hogy meg fogja ölni a hajón utazó szerencsétleneket, és azokat akik e balszerencsés percben odalenn az épületben tartózkodnak.
    Dühösen próbálta kicsavarni kezéb?l a PAH968 jel? szállítóhajó irányító rendszereit. A bohóc azonban harapófogóba fogta minden érzékszervét, hírtelen úgy érezte magát, mintha tengeribeteg lenne. Akkora er?vel rángatta, hogy egy pillanatra úgy t?nt, a bohóc menten széttépi. Ekkor értek a helyszínre az ?rrobotok is. Normál esetben ezt a hálózatot nem védték, hiszen a tervez?k sosem gondolták, hogy valaki ilyen mélyen bejusson a Cadex virtuális rendszerébe.
    Zalkod a bohócot igyekezett legy?rni, a figyel?programok pedig ?t próbálták szó szerint meghámozni. Perceken keresztül küzdöttek reménytelenül, amikor dühében eleredtek a könnyei.
    – Nem ölhetsz Te is embereket, Ika! – mondta, és ekkor hatalmas áramütés érte. A bohóc szorítása mintha kissé engedett volna. – Nem ölhetsz… Nem lehetsz olyan, mint ?k…
    A  harlekin nyomatékként a Cadex által elkövetett biológiai támadás képeit kezdte maga körül villogtatni. El?kerültek a huszonnyolc emeletes szociális tömbök, a vegyvédelmi ruhák és a zokogó hozzátartozók képei. Aztán az ablakon kihulló apró gyermekalak, amelyet az amat?r blogger készített. Tudta, hogy Ika nyomatékként villantja fel a korábbi híradásokból és emlékekb?l összerakott montázsokat, ám azt is érzékelte, hogy a bohóc kissé meginog. Habozni látszott, a hajó mintha egy árnyalatnyit jobbra tért volna ki. Egy roppant MI akkorát sújtott tudatára, hogy Páncél kishiján kicsatlakoztatta a virtuális térb?l. Persze valószín?leg akkor is zöldség lett volna bel?l, de legalább túléli. Az MI azonban addig csépelte, amíg padlóra nem került. Valahogy úgy érezte magát, mint a földre került ketrecharcos, ám a program nem kegyelmezett még ekkor sem. Kénytelen volt a bohócot elengedni.
    – Kérlek szépen… – mondta a harlekin felé fordulva. A szállítóhajó már csak másodpercekre volt a célponttól. A gigászi épült betöltötte a kamera által sugárzott képet. A pilóta látta az emeletet, amelybe a hangsebesség háromszorosával fognak becsapódni. Az utasok között kitört a pánik, többen a törhetetlen ötvözetb?l készült ablakokat verték öklükkel. Volt aki a mellette ül? ölébe hányt. Pokoli kínokon ment keresztül, aki ezekben a percekben a Paharai fedélzetén tartózkodott. A navigátor hangos ?rjöngésben tört ki, és kitépett magából minden csatlakozót. A másodpilóta csak azért nem ütötte le, mert tudta, már úgy is minden mindegy…
    – Kérlek szépen, ne tedd…

    Zalkod könyörgött, miközben az MI mintha a fején ugrált volna. A bohóc tekintete most szomorúbb volt, mint valaha. A padlóra küldött fiú tudta, hogy a fedélzeten ül?k a következ? pillanatban már halottak lesznek.
    Meglepte, ami ezután következett.
    A Paharai az utolsó pillanatban kitért a Cadex központ tornya el?l. S?r? kondenzcsíkot húzva felfelé emelkedett, bal szárnya azonban súrolta a legfels? irodák ablakait. Az éjjel sokáig dolgozók valószín?leg majd’ infarktust kaptak, amint a nagytest? járm? bömbölve elhúzott mellettük. A pilóta nem fogta fel, hogy még élnek, az utasok közül többen elájultak a hisztérikus roham miatt. A gép azonban emelkedett, a várost kezdték maguk mögött hagyni. A pilóta eszel?s röhögésben tört ki. Újra ? irányította az ördögi masinát!
    A másodpilóta szeme sarkából figyelte a görcsbe rándult test? operátorukat. Egy panel segítségével leválasztotta a rendszerr?l. Nincs rá szükség, hogy még egy ?rült belepiszkáljon az irányításba. Még így sem hitte el teljesen, hogy a mai napon mégsem kell meghalnia. A fickó kis szerencsével talán rendbe jön, most azonban pocsék színben festett.
    – Mi a kénköves ménk? volt ez? – kérdezte még mindig zihálva.
    Nem érkezett válasz. A parancsnok csak azzal tör?dött, hogy végre letegye a gépet. Leválasztotta magukat a Cadex navigációs programjáról, még akkor is ha az a jelek szerint végre tökéletesen m?ködött. Eldöntötte, hogy nem kísérti tovább a sorsot. Manuális irányítással, emlékezetb?l kormányozta a szállítót a kijelölt teherdokkok irányába.

    – Azonnal csatlakoztassa ki! – ordította az ajtón berontó egyenruhások egyike. Páncél majdnem maga alá vizelt, annyira megijedt. Nem bírt mozdulni, mígnem a nagydarab fickó orbitális erej? pofonja észhez térítette. – Nem halja, ember? Csatlakoztassa ki, vagy meghalnak mindketten!
    El?ször Zalkod rángatózó testére nézett. Úgy t?nt, a srác nagyon rossz b?rben van. A kontrollmonitoron össze-vissza villództak a képek, minden rángásnál egy-egy újabb szimbólumtenger villant fel. Utána az arcára szegez?d? pisztolyokra. A nagydarab olyan elszánt képet vágott, hogy Páncél egy pillanatig nem kételkedett abban, valóban megteszi. Bár igyekezett nem a vész-kicsatlakozást használni, a dolog azért nem ment teljesen zökken?mentesen. A srác élettelenül fordult le a dekkr?l. Az egyik egyenruhás el?relépett, majd miután durván odébb lökte a seftest, lehajolt megvizsgálni a fiatal fiút. A pisztolyát leeresztve fels? egyenruhazsebéb?l egy fiolát vett el?, majd injekciót adott be neki.
    A rangid?s mereven figyelte, ahogy Zalkod abbahagyja a rángatózást. Intett a mellette állónak, aki a bilincsekkel elindult Páncél felé.
    – A törvény nevében Önöket letartóztatjuk adatlopás, jogtalan hálózathasználat valamint emberi életet veszélyeztet? számítógépes betörés vádjával. Ha valami mondanivalójuk lenne, az ?rszobán megoszthatják a kihallgató tisztjeikkel. Mozgás, kifelé!

    A klasszikus zenecsatorna kétszáz évvel ezel?tti klipjei óta nem látott ilyen körlencsés tükörüveges szemüveget, mint ami a kopasz, tagbaszakadt fickó orrán fityegett. A tükörüveges napszemüveg olyan tökéletesen álcázta visel?jét, hogy Zalkodnak az volt az érzése, mintha egy detektívtükrön keresztül figyelnék mozdulatait, reakcióit. Az minden bizonnyal a Cadex embere lehetett, bár rend?rségi rangjelzéseket viselt. Ujjait összefonta a saválló acélból készült asztal lapján, és jéghideg nyugodtsággal kérdezett, amikor csak kedve tartotta.
    A fiú mindösszesen egy pólót és farmert viselt. Ugyanaz a háromnapos b?zös gönc volt rajta, mint amiben behozták. Nem elég, hogy amikor az a túlméretezett vállalati MI majdnem kizsigerelte, még a dekk lokalizációját is felfedezték. Az ?rszobán térítették magához a helyszínre küldött különleges kommandó emberei, de csak azért, hogy jó alaposan megverhessék. Egy fogának csak a helyét böködhette nyelve hegyével, abban reménykedett, hogy talán nem nyelte le azt. Páncélról semmit nem tudott, de ha átkutatták a bódéját (amire jó esély volt), nagy valószín?séggel ? nem úszta meg két csorba foggal. Ráadásul Zalkodtól is vettek vizelet- és nyálkamintát, innent?l játszi könnyedséggel voltak kimutathatóak az illegális stimulánsok, amelyekb?l az utóbbi napokban nem is olyan keveset fogyasztott. A megtalált mintákkal összevetve a zsaruk hamar rájönnek majd, hogy Páncél raklapszámra árulta a lopott cuccot.
    – Annak a faramuci MI-nek köszönheti az életét. A bohócnak, ahogy maga fogalmazott – jelentette ki h?vösen a kígyókép?. Zalkod felnézett. Haja kócos volt, ajkai mellet napokkal ezel?tt megszáradt vér nyomai látszottak.
    – Ezt hogy érti? – kérdezte alig hallhatóan.
    A programjaik nem is látták. A Cadex észre sem vette, hogy velem együtt betört. A kígyókép? eddig kifejezéstelen arcán cinikus vigyor villant, és el?rébb hajolt, így adva nyomatékot szavainak.
    – Maga túlságosan kis hal ahhoz, hogy mindezt egyedül véghezvigye. A magafajta pitiáner senkik nem tudnak ilyen kerül?utakon feltörni egy komplett forgalomirányító programot. Lehetetlen, az agyának már a Cadex hálózat peremén meg kellett volna sülnie.
    Zalkod mereven nézett maga elé. Bilincseinek helye még sajgott a csuklóján.
    – Tudunk az összes kis disznóságáról. Ismerjük az összes alteregóját, az összes álnevét, az összes kamu profilját. Ez nem egy mezei bank t?zfala volt, hanem a Cadex rendszere.
    – Én állítottam meg a harlekint. Nem engedtem, hogy az a fura nev? hajó egyenesen a központjukba száguldjon.
    A kopasz tag elkapta a fiú pólóját, és olyan közel húzta magához, hogy érezte annak harmadnapos leheletét. Az el?bbi cinikus vigyor pillanatok alatt lehervadt arcáról.
    – Err?l beszélek, te idióta! Ezért élsz még, ember! Hallottuk a jajveszékelésedet, amikor könyörögtél valakinek. Nem is láttuk azt az MI-t, amíg nem kezdtél el rimánkodni, abban sem voltunk biztosak, hogy ott van. Semmi nem jelezte a jelenlétét rajtad kívül. Azt hittük, hogy az a tudósokat szállító hajó belefúródik az épületbe, mígnem az utolsó pillanatban tényleg megállítottad azt az izét.
    Zalkod belenézett a tükörüveg lencsékbe. A fickónak heges volt a fejb?re, ez csak most t?nt fel neki. Jobb szemével elég homályosan látott, valószín?leg oda is kaphatott egy jól irányzott pofont.
    – Persze, ett?l még felt?nés nélkül elintézhettek volna a helyszínen. Csakhogy a haverod lemásolta a figyel?programok nyilvántartásait, és nyilvánossá tette. Biztos, ami biztos a Cadexnek, a sajtónak és a hatóságoknak is elküldte némi kerül? úton. Emiatt rohadt nagy mázlid van.
    Zalkodnak most kezdett összeállni a kép. Noha az elküldött adatok egyértelm?en kompromittálták, az életét mégis ezeknek köszönheti. Mivel ezek nyilvánosságra kerültek, a háztömb elleni biológiai támadás után a multi nem kockáztatna még egy hasonló botrányt. Az Ikával közösen tervezett negatív sajtóhadjárat hamarosan megismételhette volna önmagát, csakhogy ezúttal az ? hulláját és sírkövét mutogatták volna a lázadó amat?rök szerkesztette kalózfelvételeken. Ekkor érthette meg, hogy néhány percen belül egyszer?en kisétálhat a rend?rség épületéb?l.
    A magára nyugalmat eröltet? alak hátrad?lt, és ujjait ismét összefonta a fém asztallapon.
    – Szóval, elmehet. A kamerákba vigyorogva fog innen kisétálni, jól láthatóan, hogy nem esett bántódása. Egy jó tanácsot azonban fogadjon meg!
    A szemben ül? fiú felvonta szemöldökét.
    – Ez az állapot, mondhatni, átmeneti. Ha a városban marad, személyesen garantálom, hogy magának annyi. Jól vésse ezt az eszébe. Takarodjon innen, amíg megteheti! Világos?

    A videotelefon harmadszorra végre hajlandó volt vonalat adni. Az ügyeletes éjszakai portástól egy érmét kunyerált. A fazon büdös volt és ápolatlan, azt azonban bizalmasan a fülébe súgta, hogy Páncél útban van az egyik büntet?telep irányába. Örülhet, hogy egy év kényszermunkával megúszta. Zalkod megköszönte az infót, amelyet nyugtázott magában. A piti seftes ett?l már sokkal rosszabb helyeket is megjárt, valószín?leg kidumálja magát és pár hónap múlva jó magaviseletért szabadul. Aztán csinál egy sokkal nagyobb üzletet valamelyik periféria kerületben. Valahol azonban sejtette, hogy soha többé nem fognak találkozni.
    A vonal túlsó végén Ada beszélt. A háttérben a n?vérszoba látszott, a steril fehér falakkal. A lány kíméletlenül ?szinte volt hozzá, bár csak most ne lett volna az.
    – Ika meghalt. Három napja, miel?tt bevittek volna. Sajnálom.
    Zalkod alig láthatóan bólintott, majd köszönés nélkül bontotta a vonalat.

 

11 év 1 Komment

“Nincs tehát semmiféle lélek kormányozta életer?, semmiféle lüktet?, fújtató, sarjadzó rejtelmes protoplazma-kocsonya. Az élet nem egyéb, mint digitális információ, bitek halmaza.” Richard Dawkins: Folyam az édenkertb?l

A barnásszürke szociális tömbök felaggatott nagykabátokként nehezedtek az itteniek magányára. A huszonnyolc emeletes polikarbon- és m?beton-épületek ki tudja, mennyi sorsot gy?rtek maguk alá, és nem engedték a kanyargós utcák közül kiszabadulni ?ket. A virtuális világ csillogó-villogó színes fényplazmái nyújtotta olcsó szórakozás, és a töméntelen mennyiségben fogyó legális anyagok nyújtotta örömök jelentette egérutakon százával akartak szökni az emberek valahová, bárhová, ami nem ez a hely volt.

    Könnyed szell? söpört végig a repedezett utcán, magával sodorva egy köteg újságpapírt, amit egy másodperce még egy részeg hajléktalan használt takaróként. A szüntelen szemerkél? márciusi es?t?l valamennyi védelmet nyújtott, mígnem egy alacsonyabbra ereszked? khakizöld rend?rségi AG járm? hajtóm?vei el nem fújták lapjait, hogy aztán fennakadjanak egy sikátor drótból sz?tt sáncain. A járgány néhány méterrel a föld felett lebegett, és a szárnycsonkjai alá szerelt reflektorokkal folyamatosan pásztázta a látszólag néptelen búvóhelyeket. Absztraktan áramvonalas alakja leginkább egy huszonegyedik század elején használatos harci helikopterre hasonlított, pilótafülkéjében egymás mögött egy operátor és egy pilóta foglalt helyet. Szárnycsonkjai alatt hagyományos többcsöv? gépfegyverek függtek, forgatható tornyokban, oldalán egy fehér „Rend?rség” felirat díszelgett. AG hajtóm?vei fülsért? frekvencián felnyüszítettek, majd miután az irányítórendszerre biomechanikus úton csatlakozott operátor a küls? kamerákon keresztül meggy?z?dött arról, hogy a zónában nem rejt?zik potenciális veszélyforrás, felemelkedett.

    Zalkod a párás ablaküvegen keresztül még éppen látta a felemelked? monstrumot. Szemét önkéntelenül eltakarta a szutykos felületen át utat tör? fényáradat el?l. Ez most elhúzott, de mindjárt itt lesz egy haverja, aki begy?jti valamelyik pitiáner alakot odalenn, gondolta. Miel?tt legurította volna az ilyenkor péntek este szokásos sörét, egy kis kapszulát vett el? fekete nadrágja oldalzsebéb?l. Az üvegb?l készült fiolában gennyszín? folyadék lötyögött. Egy hanyag mozdulattal lepattintotta a tetejét, amikor a hatvan négyzetméter alapterületre bezsúfolt elektromos transzban távoli helyeken kószáló férfiak és n?k torzói feje felett a pultos rákiáltott.

    –Semmi illegális, ugye tesó? – Zalkod megrázta a fejét, és anélkül, hogy felnézett volna, felhajtotta a gyanús löttyöt. Keskeny csontos arcára kaján vigyor ült ki.

    – Nyugi Egon. Ez csak egy kis okosító Páncél cuccai közül! Kérsz egyet?

    – Menj a fenébe Páncél vacakjaival. Egyszer felfordulsz azoktól a trutyiktól – válaszolt egykedv?en a pultos, túlkiabálva az instrumentális techno-zenét. Zalkod a mondat második felét már nem hallotta, mert fülében elkezdett dobolni a lenyelt anyagból felszabaduló parányi mikrobák mélybasszusa. Az angolja miatt töltött be egyet néha-néha. A ki tudja, melyik mamutcég m?helyében a világnyelvre programozott kis nyavalyásokat az egyik zug seftes cimborájától szerezte, aki valamelyik kolóniáról lovasította meg egy feltehet?leg hasonlóan kétes alakkal. A cucc elég drága volt, az árus azonban sokkal lógott Zalkodnak ahhoz, hogy csak úgy pénzt fogadjon el érte. A parányi extremofil részecskék agyának olyan zugaiba juthattak el, ahová hagyományos tanulás útján csak nagyon nehezen lehet. Alkalmi fogyasztójuk így meglehet?sen hosszú id?re képes lett a programozott nyelv megértésére. A dolog nem feltétlenül volt interaktív, de a virtuális térben való szörfözéshez ez is untig elegend?nek bizonyult. Mivel nem ismerte az anyag tulajdonságait, nem tudta, hogy a jelenség normális-e, de azt megfigyelte magán, hogy a hatás elmúltával is nagyon sok dologra emlékszik. Az így szerzett tudás egy része tehát képes volt a hosszabb távú memóriában is raktározódni.

    Felrakott egy robosztus, leginkább hegeszt?maszkra emlékeztet? szemüveget, amit a helyszínen kölcsönzött. A „Freja” elnevezés? pub a Csillag-tér legmagasabb hetvenhat emeletes épületében nyüzsgött, az ötvenötödiken. Ablakain keresztül remekül ki lehetett látni a ködös éjszakába, azonban a legkevesebben éltek a nézel?dés lehet?ségével. A túlnépesedett város szociális tömbjei ugyanis nem nyújtottak túlságosan érdekfeszít? látványt. Napközben pedig a kutya nem volt kíváncsi rá. Tett egy kósza pillantást a távolban elhúzó, helyzetjelz? fényeit bekapcsoló rend?r járgány után, majd a spártai kiképzés? katapultüléshez hasonló szék melletti univerzális csatlakozót a bal csuklóján kialakított interfészbe dugta. A szemüveget megigazította, melynek viselése csupán egyetlen célt szolgált: a virtuális hálózatba való belépést követ?en a többiek ne bámulják a folytonos REM szakaszát, ami gyakorlatilag a becsatlakozás els? másodpercét?l az utolsóig tartott. Igazított valamit az ülés jobb keze mellett rögzített kapcsolópanelen, aztán elindította a körhintát.

 

    Az apró garzonlakás konyhájából édeskés süteményillat kavargott. Az id?s kínai hölgy némán sürgött-forgott az ódivatú berendezési tárgyak között. A plazmakészülék valószín?leg teljesen magától is megcsinálta volna a kívánt folyamatokat, Peytan mama azonban nem bízott a modern kütyükben. Noha a majdnem százötven éves avítt technika már az ? nagyszüleinek sem lehetett újdonság, jobban szerette a konyhai eszközöket manuálisan konfigurálni, és a sütésnek nevezett folyamat részeit maga ritmusában, saját szokásai szerint elvégezni.

    Ika ujjai villámgyorsan táncoltak a billenty?zeten. Noha kifejezetten kényelmetlennek tartotta a hagyományos gépelést, kénytelen volt elavult perifériákat és folyadékkristályos monitort használni a neten történ? száguldozáshoz. Ennek oka életkorában keresend?, hiszen az öreglány tizenhárom évesen még nem engedte meg neki, hogy bedrótozza magát. Ez érthet? volt, mivel ebben az életkorban a nem kis odafigyelést igényl? beavatkozást egy legálisan m?köd? klinika sem vállalta volna el. Jó pénzért persze bármelyik környékbeli hentes nekiugrott volna, a nagyi számlájára a havonta sz?kösen csordogáló krediteket jobb dolgokra is el lehetett költeni, mint effélékre. Más kérdés, hogy a pénzt általában ? és a mellette olcsó csokoládét majszoló Zalkod egészítették ki a neten keresztül, anélkül, hogy arról Peythan tudott volna. Ika intelligenciahányadosa kortárscsoportjának a kétszeresét tette ki, és gyakorlatilag egy él? számítógéphardver volt. Ezért szinte gyerekjátéknak számított, hogy kisebb magánbankok elkülönített, harmadik világ-beli, biztonságosnak és lekövethetetlennek tartott bankszámláiról nem túl felt?n? összegeket csapoljanak le, majd kerül? úton az állami segélyezésekért és transzferjövedelmek szkriptjeiért felel?s automata rendszereken keresztül saját maguk és a nagyi számlájára juttassanak. A módszert ketten agyalták ki. Zalkod, aki akkortájt rúgatta ki magát a f?iskola negyedik évfolyamáról, egy nap azzal állt el?, hogy a KwantoKred t?zfalán ketten simán átjuthatnak, ha ? eltereli az elhárító rendszer programjait, és Ika kerül? úton beférk?zik a nuáksuti szerverbe. A mauritániai programozóknak fel sem t?nt, hogy Zalkod teljesen leköti az egész védelmet, közben valaki simán lenyúlja a pénztárcájukat. Az összeg természetesen nevetségesen kevés volt, egy nap alatt eltapsolták mindenféle kacatokra. A módszer azonban bevált, és úgy döntöttek, érdemes továbbfejleszteni.

    Ika nagyobb vadra akart menni. A piti tolvajlásokat leginkább saját szórakoztatásukra csinálták, és a napi betev? megszerzéséért. Néhány hete azonban borzalmas dolog történt a város szociális telepén. A Rózsa-utca tömbjei közül négy útban volt a Cadex nev? mamutcégnek, mivel egy logisztikai elosztó központot kívánt a környékre telepíteni. Sajnos a tervezett mágnesvasút teherútvonalat itt gondolták végigvezetni, és ha az egyébként lefizetett polgármester nem vett volna er?t magán, valószín?leg az egész Csillag-teret eltüntetik a föld színér?l. Így azonban a Cadex építészei négy tömb kitelepítésével megelégedtek volna, amihez viszont a helyieknek is volt néhány szavuk. A híres és hírhedt Barakka elnevezés? utcai bandának tök mindegy volt, hogy a Cadexhez hasonló cégek képvisel?it, vagy a területeiken áthaladó helyieket rámolnak ki, a tömb azonban az ? területük volt, és az ott lakók jobbára nekik fizettek védelmi pénzt. Mivel a legf?bb megélhetését?l megfosztott banda kész volt fegyverrel is visszatartani az ellenséget, a mamutcég brutális lépésre szánta el magát.

 

    – Ön megnyitotta a TRL hírcsatorna 118. számú aktáját. A jelenetek durva részleteket tartalmazhatnak, így megtekintését csak er?sebb idegzet?eknek ajánljuk.

    Vörös hajú, modern frizurát visel?, kosztümös n? tartott ódivatú mikrofont a kezében. Az eszköz sokkal inkább volt egy hagyomány?rzésb?l hordott ruházati kiegészít?, semmint funkcióját ellátó eszköz. A riporter háta mögött a háromdimenziós lakótelep. A környéken jártas netszörföz? azonnal beazonosíthatta a huszonnyolc emeletes szociális tömböket, amelyek sötét árnyékot vetettek az utcán összecs?dült tömegre. Egy kisgyermek háromkerek? triciklijével rohamrend?rök lábai között szlalomozott. A 3D-s kamera rázoomolt, majd körbetáncolta.

    „… A környék lakossága döbbenten áll az események el?tt. A mögöttem látható tömbök itthon tartózkodó, életben maradt lakosai egyt?l egyig MRSA fert?zés tüneteit mutatják. Többek állapota válságos. A helyszínre hívott rend?rségi szakért? szerint a jelek egyértelm?en terrorcselekményre utalnak. A Barakka nev? utcai banda…”

    A kamera most a riporter mögött egymásra tornyozott hullazsákokat vette. Szinte félpercenként hoztak ki egy-egy újabb holttestet. Zalkod féloldalasan vigyorgott a súlyos szemüveg alatt. A háromdimenziós virtuális valóság tudósítás szellemvilágának folytonossága egy vágásszer? ugrás erejéig megsz?nt. Ez volt az a pont, ahol az anyagot gondosan megnyirbálták a Cadex és a médium lefizetett, kell?en ügyetlen emberei. Zalkod és Ika ugyanis kicsit felturbózták az anyagot. A közel két éves 118. számú tudósítás egy teljes napig volt látható a kettejük által hozzáforrasztott jelenetekkel, melynek képkockáit meglehet?sen rossz, de tökéletesen kivehet? min?ségben a saját pda-ikkal vették fel. A tizenöt másodperces kiegészítésen a két utcával odébb egy szemeteskukában lefilmezett Cadex logós vegyvédelmi ruhák, egy felismerhetetlenné torzított zugklinika világoskék kerámiacsempéi között MRSA tesztek, és a kék kémcsövekben azoknak kinagyított pozitív eredményei voltak láthatóak. Aztán egy pillanat erejéig egy rikítópiros háttér el?tt a Cadex készül? logisztikai központjának tervei villantak fel, végül egy hatalmas vörös kérd?jel, ami a képen látható összes alakzattal egy halálfejjé olvadtak össze. Csak ezen az animáción vagy fél napot dolgozott.

    A megdöbbent? bizonyítékok megtekintése utáni közfelháborodásnak rövid id?n belül vége lett. A hamisítványnak titulált anyag nyilvánosságra hozatalát követ?en azonban természetesen a legtöbben nem maradtak közömbösek. F?leg amikor az alvilági körökben elterjedt, hogy tekintélyes összeg? vérdíjat t?ztek ki a Cadex és a TRL csatorna rendszereit feltör? hackerek fejére…

    A garzonlakás ajtaja egy rakéta sebességével robbant befelé. A fa és m?anyagforgácsok között fekete alakokat láttak, akik boszorkányos ügyességgel mozogtak. Peythan nagyi alakja elt?nt egy a falból kihasadt sztirolpanel alatt. Két lába térdt?l lefelé látszott csak ki a konyha ajtaja mögül. Ha túl is élte a detonációt, mostanra elég rossz b?rben lehetett.

    Zalkod bambán meredt a lábai el?tt földet ér? villanógránátra. Egy pillanat erejére tekintete találkozott a halálra rémült lányéval, aztán egy magnéziumos villanást követ?en csak a karját hátracsavaró harapófogószer? kezeket érzékelte. Hallása és látása egyetlen fülsüketít?en dübörg? kásás képerny?vé olvadt össze. Amikor kábán magához tért, fekete ruhás kommandósok álltak körülötte. Kezükben valamilyen absztrakt formájú géppisztolyt tartottak. Arcukat sötétkék maszk, és egy plexib?l készült rostély fedte. Mindannyian kevlárból készült sisakot és testpáncélt viseltek. Hátukon a „Rend?rség” felirat díszelgett, fluoreszkáló bet?kkel. Egyikük derékig hajolt ki az ablakon, amelyen az er?s szél miatt Peythan nagyi mintás függönye most szabadon lengedezett ki-be. Valami nem stimmel, gondolta.

    – Nem értem, hadnagy úr. Egyszer?en csak… Egyszer?en csak kiesett – mondta az egyik, miközben hangját eltorzította a maszkja. Zalkod ekkor kezdte felfogni a történteket. Tekintete a villanógránát maradványaira, a tanácstalanul álló, kifelé sandító kommandósra, majd a sötéten tátongó betört üveg? ablaknyílásra tévedt. A függönyök mint két színes festékkel leborított szellemalak lengedeztek össze vissza. Peythan sütije kezdett odaégni.

    – Ika – mondta er?tlenül.

 

    – Hét emeletnyi zuhanást senki sem él túl – mondta Páncél. Alapvet?en idegesítette a fickó kisvakond-szer? ábrázata, divatjamúlt szemüvege és vontatott, bárgyú beszédstílusa, de rajta kívül nem sok emberre számíthatott, és igazándiból azok sem szívesen álltak szóba vele.

    A mágnesvasút monoton kattogása, és a rozoga szerelvény fájdalmas fémes nyögései meg-megszakították beszélgetésüket. A szerelvény csaknem teljesen üres volt.

    – Nem zuhant hét emeletet – mondta egykedv?en Zalkod. Fejét lefelé hajtotta, és a sáros padlót nézte. Egymás után többször is leperegtek el?tte annak az estének a képei. Nem tudta, hogy Ika kinek és minek köszönhet?en zuhant ki az ablakon. A zsaruk persze nem mondtak semmit, csak jó alaposan helybenhagyták az ?rszobán. Miután két fogát is kiverték, végül kénytelenek voltak elengedni. Ika konzolja elég spéci volt ahhoz, hogy egy rend?rségi komputerzseni csak úgy ne férhessen hozzá a tárolt adatokhoz. Ráadásul az egyszer? azonosító program a sokadik sikertelen próbálkozás után aktiválta a lelakatolt gépházba szerelt katonai jelz?pisztolyból eszkábált piro-töltetet, így a masina belsejében gyakorlatilag minden ropogósra sült. Persze akkor is ez történt volna, ha valamelyik okostojás laborosuk elkezdi a doboz oldalát feszegetni…

    A klinika felé tartó szerelvény ezüstös oldalára szögletes mintákat festettek a neonreklámok. A vasúti kocsi harminc méterre a felszín fölött hatalmas épületek között kanyargott. A dóm szinte törpének látszott a vasbeton és üveg kavalkádban. Zalkod a húgára gondolt, aki bizonyára dühös lesz, hogy a látogatási id?re fittyet hányva, éjnek évadján akar az intenzív osztályra bemenni. A lány ápolóként dolgozott, és igyekezett bátyja balhéitól a lehet? legtávolabb tartózkodni.

    – Akkor is baromi nagyot esett – térítette magához Páncél együgy? eszmefuttatása. Nem volt sem ereje sem hangulata válaszolni. Csak szomorú tekintettel bólogatott.

    Kicsatlakozás el?tt a TRL rendszerének (ezúttal kivételesen legális) elhagyását megel?z?en furcsa anomáliára lett figyelmes. Egy bohócszer? virtuális lény volt a nyomában. A szomorú harlekin a legváratlanabb pillanatokban jött el?, a legkülönfélébb adathalmazok lehívása közepette. Biztos valami kémcucc, gondolta, jobb lesz vele vigyázni. Amikor megnézte az ilyenkor szokásos, magukat függetlenként reklámozó hír- és közösségi portálokat, akkor is a nyomában volt. Mintha a bohóc ?t követte volna. Bár ruhája színe folyamatosan változott, rikítózöld rombuszmintákat látszottak rajta.

    –Valami vacak átjött a t?zfalatokon – figyelmeztette a pultos fickót, aki épp valami barnásfekete röviditalt töltött ki egy szokatlan szögletes formájú pohárba.

 – Találkoztál a bohóccal? – érdekl?dött a másik. Zalkod furcsának találta, hogy nem lep?dött meg. Bólintott. – Nem tudjuk mi az. Kusto megnézte a cuccot, azt mondja semmi baja a gépeknek. Nem a szervereken van, kintr?l jön. Viszont akkor szaladgál keresztül a hálózatunkon, amikor csak a kedve tartja. Valami MI lehet.

    Zalkod ereiben még jó ideig kavarogtak a sörrel összeveszett fordító részecskék. A sötét utcákon hazafelé ballagva nem tudta fejéb?l kiverni a szomorú tekintet? harlekin-bohócot.

 

    –Nem jöhetsz be, amikor csak a kedved tartja – jelentette ki Ada, aki éppen második napja volt szolgálatban a városi klinika intenzív osztályán. Végignézett testvérén, aki úgy állt a recepciós pult el?tt cimborájával, mint egy rakás szerencsétlenség. Ki nem állhatta, hogy semmibe veszik a házirendet, és akkor jönnek látogatni kómában fekv? ismer?süket, amikor nekik éppen jól esik.

    Zalkod és Páncél persze megint bekönyörögték magukat Ika szobájába. Az árván maradt lányka állapota stabilizálódott, azonban amióta behozták ide, nem tért magához. S?t, kómában volt. Egy n?vér igazított egy keveset a puritán kórházi ágynem?n, majd megvet? pillantások közepette továbbállt. A szoba ajtaját azonban nem csukta be, gondolta jobb lesz szemmel tartani ezt a két gyanús alakot.

    Ika testéb?l mindenfelé színes csövek és huzalok álltak ki. Egy bonyolult deck hevert az ágy mellett, melynek csápszer?en kinyúló elektródái a kislány fejében végz?dtek. Páncél szemügyre vette a masinát. Nem mintha akár egy csöppet is értett volna az efféle konzolokhoz, az ördögien aprólékos technika azonban felkeltette az érdekl?dését. Egy piros szín? huzal kissé mintha meglazult volna az egyik fels? interfészben…

    – Ne nyúlj hozzá! – mondta szigorúan a hátuk mögött megjelen? Ada, csíp?re tett kézzel. A fickó elrántotta mancsát a szerkezett?l, mintha megégette volna. A n?vér egyenruhát visel? fiatal lány arca szép volt, de olyan szigorú, mint egy katonatiszté. – Az a ketyere nem engedi, hogy teljesen kipurcanjon az agya.

    Páncél bólintott. Zalkod a kislány arcát nézte. Nem fordult hátra, halkan megkérdezte.

    –Ezért nem kellene tönkretenned.

    – Stimulálja?

    Ada bólintott. Tett egy kört a szobában, úgy tett, mintha ellen?rizné a berendezéseket. Noha ez a technikusok dolga volt, valamennyire azonban konyított az itt felhalmozott m?szerekhez.

    – Igen. Nem tömjük tele gyógyszerekkel, ehelyett egy virtuális környezetet emulálunk neki. Bár folyamatosan ellen?rizzük a kérgi aktivitást, semmi jele annak, hogy az agy egyáltalán érzékeli azt. Néha olyan mintha álmodna, de csak rövid ideig.

    Zalkod szemügyre vette a falra felszerelt vezeték nélküli modemet.

    – Be van kötve valamelyik hálózatba? – kérdezte. Ada szemlátomást már számított a kérdésre.

     – Eszedbe se jusson! – mondta halkan, de határozottan. – Fogalmam nincs, hogy ezen a vacakon keresztül bármi ki- vagy bejuthat-e a hálózatból. Azt tudom, hogyha a virtuális téren keresztül megpróbálsz belemászni a kislány agyába, saját kezemmel intézlek el.

    Zalkod nem felelt.

 

    Persze a látogatás óta minden áldott nap megpróbált bejutni az Ikát életben tartó rendszerbe, de egy makacs MI nem engedte hozzá közel. Néha egészen közel járt a sikerhez, de az is el?fordult, hogy a minden bizonnyal katonai felhasználásra tervezett monstrum a periférikus hálózatig rugdosta, ahol egy egyszer? rend?rségi állomány is beazonosíthatta volna kilétét. Mindezen túl abban sem volt biztos, hogy egy sikeres akció esetén egyáltalán elérte volna Ika virtuális terét. Vagy ha elérné, akkor bármilyen formában tudna-e egyáltalán vele kommunikálni.

    A javarészt a virtuális hálózat színes álomalakjai között töltött hétvégét követ?en Zalkod a hétf? reggelt Páncél bódéjában töltötte. A barnás szín? csokoládés fóliát egy csomóba gy?rte, miután tartalmát szinte betömte a szájába.

    – Szóval Harlekin, mi? – kérdezte Páncél, miközben apró pontszemeivel nagyokat pislogott a divatjamúlt szemüveg mögött. – Egyszer hallottam valami hasonló kémr?l. Szaladgált egy id?ben a könyvtári hálózatban, meg kimásolta magát néhány felhasználói konzolra. De azt az újabb OND 2.3 lazán kiszúrta, és tuti, hogy Egon ilyet használ.

    – Mint mindenki, akinek saját hálózata is van.

    Zalkodot idegesítette, hogy Páncél valami olyanban próbál okoskodni, amir?l egyébként halványlila dunsztja sincsen. Egy egyszer? program nem egyenl? egy mesterséges intelligenciával, és amit ? látott, az tuti, hogy ez utóbbi volt. Eldobta a papírt, de az lepattant egy élénkzöld szín? köztéri szemetes peremér?l. Bosszúsan hajolt le érte.

    Hiába volt hétf? kora reggel, az éjszaka nem akart véget érni. Zalkod gondolkodott, Páncél pedig el is felejtkezett a srác jelenlétér?l, miközben a bódé hátsó szobájában a lim-lomjai között kotorászott. A meglehet?sen fura fickó mindennel kereskedett, amib?l pénzt lehetett csinálni. Err?l árulkodott a temérdek kacat, amelyet az ég felé nyújtózó sötét belvárosi tömb földszintjén kialakított bazár raktárában halmozott fel. Ósdi, de mégis kiválóan használható deck pihent a legsötétebb sarokban.

    – Addig szórakozol azzal a vacakkal, amíg valami bajod esik – figyelmeztette a polcok között elt?n? seftes.    

    – Nem ez lenne az els? eset – bökte oda egykedv?en Zalkod, miközben egy pocsolya felszínén visszatükröz?d? cirillbet?s reklámot bámult. Páncél csak néhány másodperc múlva került el?, kezében egy plafonig felér? dobozhalommal.

    – Nem a rend?rökre gondolok. Mi van, ha ez tényleg nem egy szkript? Mi van, ha egyszer fogja magát és kirángatja az agyadat a hátsódon keresztül?

    Nemegyszer töltötte az estét rend?rségi fogdákban, pitiáner b?nöz?kkel, drogosokkal, vagy utcalányokkal. Néha megúszta egy kis puhítgatással, néha annyira összeverték, hogy komolyabb orvosi ellátásra szorult. Általában azért, mert rosszkor volt rossz helyen, kivéve, amikor Ikával együtt bukott le. Páncél azonban arra az eshet?ségre gondolt, amit csak a híradóban és a haverok rémtörténeteib?l ismert. Bár csekély lehet a valószín?sége, mégis olyan mesterséges intelligenciákról meséltek, amelyek pár zsoké agyából szó szerint fasírtot csináltak az éterben. Az ilyen cuccokat még a nagy cégek is csak nem hivatalosan használták, mégis sokan rebesgették létezésüket. Valószín?leg többr?l lehet szó, mint egyszer? városi pletykáról, hitelt érdeml?en azonban senki nem tudott beszámolni létezésükr?l. Ami nem is csoda, tekintettel arra, hogy azok a szerencsétlenek, akik összefutottak egy ilyennel, most szobanövényként vegetálnak valamelyik filléres klinika alagsorában.

    – Akkor is megpróbálom.

 

    … Kérem, sz?kítse a keresési feltételeket – hangzott el harmadjára az ismer?s válasz. A primitív hírkeres? modul megint beadta az unalmast. Szórakozni szeretett volna, de csak dögunalmas tudósításokat ért el. Valahol valamilyen ismeretlen porfészekben széls?ségesek robbantottak. Megölték az X gárda több tagját. Agresszív kamatcsökkentés. Zavargások a kolóniákon.

    Már majdnem rávette magát egy lopott film letöltésére, amikor úgy érezte, figyelik. Rögtön lezongorázta az ilyenkor megszokott és bevált biztonsági protokollt, amikor eszébe jutott, hogy most nem kerül? úton érkezett. Tíz perc múlva már biztos volt benne, hogy nem a hírportál t?zfala szórakozik vele, és nem is valamelyik primitív rend?rségi követ? program akaszkodott a nyakára. Mivel a reklámokat terjeszt? robotokat is meglehet?sen könnyen kiszúrta, azok közül sem kapaszkodhatott belé egyik idegesít? kis dög sem. A virtuális térben igyekezett egy szilárd támpontot találni, ahol megvethette lábát. Alapszabály volt ez olyan esetekben, amikor az embert váratlanul érte hasonló incidens, sosem lehetett tudni, mikor kell a rendszert vész-elhagyni.

    A program egy félhomályos szobához hasonló környezetet emulált. A falakon elszórva itt-ott még néhol a világon kívüli Ceres–telepeken folyó zavargások kétdimenziós lenémított híradásai peregtek. Egy meglehet?sen jó min?ség? felvétel cikázott át az orra el?tt, amely egy kommandósokat szállító transzport hajót ábrázolt. A környezetb?l kiindulva valamelyik földhöz közeli telepre szállíthatott utánpótlást a zendüléseket leverni próbáló er?knek. A monstrum hosszúkás volt, meghatározhatatlan formájú. Oldalán egy mamutcég logója volt látható, ám azt a felvételen gondosan elhomályosították.

    A szomorú arcú harlekin-bohóc ismét ott állt el?tte. Ugyanazt a ruhát viselte, mint legutóbbi találkozásukkor. Tekintetéb?l határtalan keser?ség sugárzott. Mozdulatlan maradt.

    Zalkod elhatározta, hogy a kicsatlakozását követ?en azonnal cigarettát szerez valakit?l, és rá fog gyújtani. Feltéve, ha ez itt vele szemben nem valami felturbózott japán MI, amit a TRL-es balhék miatt kifejezetten ellene küldtek, mert akkor csak néhány rövidke másodperce maradt hátra. De a jelenség nem akarta bántani, legalábbis egyel?re nem. A zöldruhás bohóc egy szempillantás alatt elt?nt, de csak azért, hogy a következ? másodpercben mögötte bukkanjon fel. A „Freja” közönsége mindebb?l semmit nem vett észre, hacsak éppen nem tartózkodott valaki valamely szomszédos hírszobában. Zalkod összevonta szemöldökét a sötét maszk alatt.

    – Mit akarsz t?lem? – kérdezte a kommunikációs modul segítségével. Válaszként a bohóc a szoba távolabbi végében villant fel, majd az egész emulált környezet szikraes?ben kezdett fürödni. Egy hirtelen megjelen? 3D-s tudósítás közben egy pillanatra ismét felt?nt. Zalkod ebb?l arra következtetett, hogy a harlekin beírta magát az egyébként is trehányul védett nyilvános hírportál rendszerébe, és ? válogatja a jelenetek sorrendjét. Bizonyára mondani akart valamit.

    A tudósítás a TRL hírekhez hasonlóan a huszonnyolc emeletes tömböket mutatta, az MRSA fert?zést követ?en. A hisztérikusan sikoltozó helybeliek hozzátartozóit, amint a fekete fóliákba csavart holttestek között szeretteiket próbálják megkeresni. A tudósítás zavaros volt, Zalkod sejtette, hogy több állományból vágták össze kutyafuttában. Leginkább egy hétf? reggeli lsd-tripphez hasonlított, mintha mozaik kockákat illesztenének egymáshoz id?re, úgy, hogy a készül? végeredményr?l halvány sejtésük sem lenne.

    A következ? kockákon a Cadex épülete, egy hatalmas monstrum látszott, ami a város szívéb?l tört az ég felé. A messzir?l egy cseppk?re emlékeztet?, hosszúkás toronymadár perspektívából nyúlt át a várost körülvev? szmogtengeren, az ólomszín? felh?k irányába. A sok száz méter magasban rögzített logó kék és sárga neonáradattal borította be a környék épületeit. A kép megremegett, majd egy távoli szerverr?l lemásolt amat?r videofelvétel következett, amin ismer?s jelenet ismétl?dött meg. Egy tömblakás sziluettje körülbelül ötszáz méteres távolságból. Villanás egy hetedik emeleti ablakban, majd a kis felbontású kamera ráközelít. Egy másodperc múlva az ablak kirobban, üvegcserepek csillognak, amint aláhullnak a feketeségben. Aztán egy rongybabaként kicsavartan zuhanó apró test, amely egy kiálló párkányon állapodik meg. A zuhanás így is elég hatalmas ahhoz, hogy a felvételt készít? ismeretlen blogger és közönsége biztos legyen abban, hogy a feltehet?leg gyermek korú áldozat azt nem élte túl…

    Zalkod megértette.

    Egy láthatatlan er? szó szerint kirántotta a szobából. Tudata káprázott az elméjére zúduló színes információáradattól. Tudta, hogy a bohóc felel?s mindezért. Az er? átvonszolta a virtuális téren egészen egy kiterjedt céges hálózatig, amit azonnal felismert. Azóta nem érezte ilyen pocsékul magát, mióta els?s általános iskolás korában a tanító a fülénél fogva végighúzta az osztálytermen. Az öreglány piszkosul kiakadt rá, arra ugyan már nem emlékezett, miért?

    A hálózat peremén egyensúlyozott, miközben érezte, hogy milliónyi figyel? robot tapad rá. Valahonnan egy monoton hermafrodita hang a jogosultsági fokozatát és az azonosítóját követelte.

    – Mit akarsz t?lem? – ismételte meg a kérdést. – Mit akarsz t?lem, Ika?

    Az ezerszín? adat rácsok között egy pillanatra felt?nt a bohóc zöldes sziluettje. A figyel? programok ügyet sem vetettek rá, feltehet?leg nem is érzékelték. A sziluett megjelenését egy áramütésszer? érzés követte. Zalkod rádöbbent, hogy a harlekin egyszer?en át akarja maga után cibálni a Cadex biztonsági hálózatán. Azokat a kínokat a következ? századmásodpercekben átélt, csak egy elevenen megevett ember érezhet. Az els? áramütésnél három figyel? program öklözött bele az arcába. A láthatatlan bohóc iszonyú energiákat kifejtve szinte nyakánál fogva rángatta befelé. A monoton hermafrodita hang fenyeget? magas sikoltássá torzult, és további figyel? robotok érkeztek a helyszínre. A második áramütésnél valami szoftveres hiba lépett fel, ezért minden kétdimenziós lett, mint Ika ósdi folyadékkristályos monitorján. Úgy érezte, másodpercei vannak hátra. A harmadik áramütésnél tagjai összerándultak, és minden elsötétedett.

 

     

Blazsek Attila még nincsenek barátai.
Minden regisztrált olvasó csoportja, egy várószoba a szerzők közé, a naplóba írtak után szavazhatók be a szerzői státuszba és egyúttal ...