legényfogó a pókfonál
ahol hasad mennyezet
alig láthatón mállik reped
legényfogó a pókfonál
s ha nem lakja már leszáll
rászáll a por szabad a légy
sötét szobádban álmatlanul
ártatlan szemedre vakolat hull
s nem jön asszony aki takarít
a poros ablakon az ?szi fény vakít
rád ül a kor sípol a lég
ha mocorog benned a fölkelés
rádöbbensz er?d ehhez kevés
s az ágy mit lomha álmod megvet
a takaród alá hoz bolhát tetvet
s a párna-dudor mint n?i mell
ingerli nyálad akár az anyatej
ha megtelik csonttal a b?r kelés
felfeküdt izmod fáj kiszúrja
zsong ideged s a szíved húrja
dobsz egyet mégis magadon
lábad bíztat még szaladjon
magadévá teszed te szeladon
felhajtod mint régen a szoknyát
nyíló egykori rózsa bokrát
bár m?anyagra vált a h?vös deszka
amire lágy izmod huppanva tesz ma
s elérted még az utolsó járatot
miel?tt az ajtó be nem záratott
mondhatod még bár fáj siker!
hogy nem félúton hagytad el
mint szerelmedet ki váratott
