Seres László : Amíg élek

 

Ameddig élek, érzem hiányod.

Örökké emésztem magam ezért.

Leheletnyi szerelemre vágyok,

feloldozásra bűnös percekért,

 

hogy jólessen az árnyhűs ölmeleg,

örömtitkok, parányik, zümmögők,

ha jössz s a távolság megtelik veled

álmodozón az őszi delelőn.

 

Nem kell kérnem, hogy maradj, lobogjál.

Bennem élsz, mert mindig bennem voltál

vágyaim tört tükörjátékaként.

 

Én az első, s utolsó menedék,

mentsvárad leszek.Nyitva az ajtóm

s óvni foglak magamnak, magamtól.

 

(Kép: Keleti Jenő – Féltés)

 

Legutóbb szerkesztette - Seres László
Szerző Seres László 599 Írás
A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.