Marthi Anna : arany tollad

Melegedni már mind tudunk, ó, a h?s ég
jelekkel telis tele homlokod, p?re ismét
a perc mosolya, amikor múzsám faggatom,
ma hozzád szólnék, néhány kedves szóval.

 

Áldani jót a jóval lehet-e? Szomjassá tettek,

saját bajlódó gondjaim, ki?zetésem id?ben

érkezett, megreked bennem így a képzelet,

és mit megfejtenék, most elém hever, mint

sz?rös-nyugodt skótjuhász eb – a sz?nyegen. 

 

 

Múzsám nem kerékköt?, két vállam simítva 

csókot ád, ujjpercét hajamba túrja, úgy súg 

el?re lágy szavakat – kiválasztom, amit már

elmondtak – mégis a folytatásuk rám marad…

 

Szeretnék kivételesen régieskedni, kérlek, ez egy régi vers, csak ma bököm ki újra….úgy értem…az egész vers egy régi kort idézne…fel

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:15 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1338 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak