Ez a kicsire gyúrt
plasztelin az agyam.
Egy ideje mégis
szerpentines rovátkáiba
somfordálnak, túl szép,
pecsétszagú, közhelytelen,
magán bozótból tépett,
levélkés vagy es?ősepp
formájú, tömény,
tömjén szavak.
Bírom. Lebenyem szárnyán
kivirágzik, az aranymetszés
szabályos kisollójával
fazonírozott eszencia.
Betűre bomló vércsepp
minden gyökértelen idegszál
feldúlt remegésének dala.
Gyökös rútság helyett,
hangáhítatból köhögi
fel a mély, istent váró
álmait. Lesem a burkon át,
a fény átpréseli magát, és
lenyomatkényt elmekéjt
vár a hírhozó csendből
egy sereg álmatlan éj.
Belekószál tekintetem
a hieroglifák erdejébe,
zöldül – így tisztul, s mi
eddig törékenyen élt,
merkaba tujacsúcsát véli
masszívan, imára kulcsolt
szele karjain, s egyszer csak
a kimondóba súgja arany
szálamat.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:15 :: Marthi Anna
