Marthi Anna : Ez a kicsire…

 

Ez a kicsire gyúrt

plasztelin az agyam.

Egy ideje mégis

szerpentines rovátkáiba

somfordálnak, túl szép,

pecsétszagú, közhelytelen,

magán bozótból tépett,

levélkés vagy es?ősepp

formájú, tömény,

tömjén szavak.

 

Bírom. Lebenyem szárnyán

kivirágzik, az aranymetszés

szabályos kisollójával

fazonírozott eszencia.

Betűre bomló vércsepp

minden gyökértelen idegszál

feldúlt remegésének dala.

 

Gyökös rútság helyett,

hangáhítatból köhögi

fel a mély, istent váró

álmait. Lesem a burkon át,

a fény átpréseli magát, és

lenyomatkényt elmekéjt

vár a hírhozó csendből

egy sereg álmatlan éj.

Belekószál tekintetem

a hieroglifák erdejébe,

zöldül – így tisztul, s mi

eddig törékenyen élt,

merkaba tujacsúcsát véli

masszívan, imára kulcsolt

szele karjain, s egyszer csak

a kimondóba súgja arany

szálamat.

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:15 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1339 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak