Kőmüves Klára : – virágzatok –

Fotó: A.C.

 

 

 

 

Amikor borús gondolatok uralták az elmém, mint

fékét vesztett gőzmozdony rohantam. Megszédített

a sebesség, végül terheim alatt összeroppant a sín –

mégis jó volt megpihennem, hiszen ébredésemkor

színesre váltott bennem a fekete-fehér. Korábban,

akár céltáblákon golyóktól lyukasra aggatott papír,

úgy csüngtem megsebzetten a létezésben s immár

egészen más ember vagyok; mind azt vonzom csak

önmagamhoz, amit akarok. Már jót látok és szépet,

mintha utolsó stációja lennék igaz tündérmeséknek,

hiszen végül visszatért hozzám minden, amit nagyon

szerettem, legyen bár örömteli pillanat vagy élőlény,

kit én magam sebeztem. Ma szövetségemért esdekel

összes kincse e világnak s mintha megelevenednének

imáim tárgyai, hirtelen elkezdtek hozzám illeni. Most

magot vetek, virágmagot s bár nem kérte tőlem, úgy

hiszem, társa lesz a földnek. – Szinte látom, ahogyan

szoknya-szirmai az éterben pörögnek. Érzem illatát s

mintha csupán elme-szülemények volnának a percek,

e bájos virágaim időtlenségben cseperednek. Ők nem

fogadják el az őszt, nem ismerik a fagyhozó telet. Ha 

kérdeznének róluk, rávágnám, hogy álmot nevelek.

 

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:15 :: Kőmüves Klára
Szerző Kőmüves Klára 651 Írás
Később talán hosszabban bemutatkozom, most csak annyit; vidéki vagyok és főleg a verseket szeretem (olvasni ...és írni is :))