Ráhangol, kivetít, megszelídül, végighallgatja magában érzéseit. Szinte nem beszél. De álmai tisztaságát egyensúlypáncélként gyakran cipeli könnyedén. Vajon miért így egészül a híja, ami a lehetnéb?l kéri el a múlt jogát. Szokás-magány nyitott pultján csapvizet szerez az els? zöldnek.
Támaszték és elrugaszkodás, el?z? léptem nyoma – és annyi haszna: tán tudom, hogy merre is tovább. Nem következhet az semmib?l, s bel?le sem jöhet törvényszer?en bármi, talán e véletlenszer?, hogy így vagyok se több, se kevesebb: támaszték és elrugaszkodás, el?z? [… Tovább]
A ligeti játszótéren * — Adde a sityakod! — kiáltotta Gabi, és a másik gyerek sapkáját meg akarta fogni. — Nem! — ugrott hátra riadtan Zolika. Gabi azonban nem hagyta annyiban a dolgot, és utána ugrott a hátráló [… Tovább]
Nagymama, erős szemüveg mögül, kendő alatt őszbe vált, hajdani fekete hajával, a szívet is csiklandozó illatú, saját receptű, sárga teát főzött. Valószínűleg, a legegyszerűbb recept volt, de senki olyan ízűt, annyira finomat nem tudott volna kihozni belőle. Nem sokat [… Tovább]
saját fotó * Minap gondolkodtam, hogy mondjam el neked mégiscsak te szültél, s én voltam gyermeked. Szeretet hiányzott, szűk marokkal mértél, sosem mondtál semmit, csak sokat beszéltél. ─ De tanulj meg élni, s élni hagyni mást is ─ mindig [… Tovább]
