Nap: 2012.04.17.

A mesékkel, anyám, jaj rosszul állunk! Én is kincseket szerettem volna, de fogalmam sincsen, mi is a kincs. Talán, hogy te mesélted, amit már magam is tudtam volna, olykor már fejb?l, nem csak úgy, olvasva, mint te. Most mesélj, ha [… Tovább]

Valaha, talán úgy tízezer éve, der?látó volt, szép és fiatal. Szerették, de ? lett, kit a sors rútul becsapott. Mára nem maradt más lelkében, csak csupasz üresség, múltja viseltes, értéktelen holmivá kopott. Mint a sárga félhold, ívbe hajlik háta, szikkadt [… Tovább]

2012 április   A remény kúszik fel, mint magas ház! de mi ellenem van, még mindig torony! fölé lépek, majd kacagok akkoron, e rágcsáló milyen bagollyal packáz?   Beálltam mesternek, szó-építőnek! nyelvem gazdagon ékezettel nyomul, tollat és tintát vettem szárnyomul, [… Tovább]

  Mint megm?velt föld a dolgos kéznek, neki olyan ez a város. Hazavisz az út, otthonosan simul lába alatt, az ódon, vaskos házak védelmez?n borulnak fölé,  minden kis mellékutca ismer?s, az övé. A játszótéren  régmúlt gyerekzsivaj kísértet-hangja hirtelen szívére száll, [… Tovább]

kukoricacsalamádé, takarmány A sűrűn vetett kukoricaszálak nekifeszülődtek a napsugárnak, az húzta-bízta zsengésre a zöldet, míg kis darabon íze lett a földnek, majd térd fölé nőtt, s harmatozni látták, jó idejében rendre lekaszálták, a szántás-vetést így követte napszám, az igásbér, a [… Tovább]

  a kezedet vágyom tenyered melegét kezemre hajló érintésedet otthon-illatát idézni a múltnak ledobni lelkünk tépett rongyait kiteríteni takarónak szerelmünk rejtve őrzött titkait felbátorodva a pőreségen keresni tiltott fényeket levetni közös bánatunkat feledni gyászos sóhajunk mámoros lélekkel összehajolva egymásba olvadó [… Tovább]

                                                            Érvényes jegyét mutatja. Hiába.                                                          Holtvágány. Mozdonyra váró árva                                                          szerelvény. Üres vagonok, lezárva.                                                           Ekkor beléhasít: megborul megint.                                                          Elakad, kihagy. Szív. Szokás szerint.                                                          Van rá magyarázat. Belátja. Legyint.                                                           Tétova léptekkel haza. [… Tovább]

  Nem tudom a kultúrát, ha kimódolt, nem tudok istent és nem tudok jó bort, csak tablettásat, m?anyagba mértet, magamat se tudom, nem tudlak téged,   elszaródnak a dolgok, a miértek, elszaródik az enyém, a tiétek, tulajdonképpen minden vágyam instant, [… Tovább]

* fruskák száján olvadó csók, pattanások alatt feszülő íjak, valaha volt tavaszok illatai még talán körötted zsongnak, még egy fényképet néha megnézel csak úgy korhű fekete-fehérben, aztán visszaálmodod magad az első randevúra a platán alá egy évszázados padra, mibe a [… Tovább]

  Egy kézfogásnak szorítása röpke szóban lázadás; változatlan idősíkban változatlan némaság.   Menthetetlen, foghatatlan íze sincs sem illata tartalma is átverés csak kántálja az éjszaka.   Fogatlanná ütött idő vermeiben nyomorult; levegőért kapkodhat ki forróságra bíztatott.