ELŐBB
A csillag – innen szelíd, pisla fény –
de ahol él, ott pusztítóan isteni,
haragvó és bosszúálló ég-test;
itt meg hinni tanít, s megtanít a szépre –
mindaz, ami szörnyű ott és átok,
gyermek lesz itt, és jövőbe tátog.
UTÓBB
Ha fölnőni segítesz, tudod-e, mit teszel;
mához a holnapot miért is illeszted –
a vége felől soha nem érted, mit tettél;
a bizalom fontosabb, mint a józan ész.
IMA
Minden sorom titkos előttem,
mivel nem tudhatom a folytatást,
és ha jól belegondolok, igen,
a múltam is lehetne egész’ más.
Amikor isteniből indítok,
hiszem: az Örökkévaló tette
minden sejtjében örökkévaló,
és legrégibb múltam – a legifjabb,
amit hiába lepne be jég, a hó,
a sivatagi homok, űrcsend, sugár,
mert mi egyszer létezett, nem lehet,
hogy sorsa feledés, pusztulás.
Akár a tiszta víz szeret szomjat,
szegett kenyér – megbecsül éhezőt,
eredmény tiszteli fáradságod,
maga köré a kart gyermek fonja –
hátralépek; nézem soraimat –
gyermekben ott a megtestesülés,
alakká fordított örök ima,
végleg mi eget és földet áthat.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:15 :: Petz György
