Marthi Anna : Komor átmenet

Annácska, talán (nyelvi) paródiának elmenne.

 

a biztonságot

felhasító labilitás

szomorúságot virágzó

keskeny t?levele

megszúrja a h?n áhítottat

mi bennem

fonák a csend

a jaj mutatkozó 

hipochonder hiány

szenvedi a szót

elsimítani

már a valónak kell

növekv? sóhajok

állják

az id? zavarát

komor átmenet

feszül

lélegzet 

láncolatán

csacsogva jön

egy álomív?

érzet

miután

hó hull

a közös

tétlenség

eseményteliség-e

vagy elkezdése

a teljességnek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1322 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak