Nyár

nem maradtál árva, kertedben neked nyílik szerelmem ezernyi virága, madarak viszik szárnyuk alatt érted síró szavam, és fáidon terem válladra kapaszkodott nyaram, volt tavaszom ablakod alatt dúdol altatót, párnám ráncai közt huszonkét év dalol, ne sírj anyám nem maradtál árva, [… Tovább]

  Veszett kutyától loptam habot a hajamra. Te voltál az ideálom Ezek után már nem kell ideállnom.   Szép vagy akár egy vesetál Légyszíves, nézz rám. Hitetlenségem határa látásod vaksága. Ez egy alkony. Rotáció. ció. Vakáció. Nyaral az ész  meg [… Tovább]

Naplétű Kedvesem,gyöngyselymes lelkedenangyalszárnyú az erő.Szeretve szeretőkarjaid, ha reám simulnakruhám leszel,karcsú testemrőlszínek hullnak,mikor lágy terünkbenvéges végtelentjátssz az idő,és bujasággal szőszépséges melódiákat.   Naplétű Kedvesem,Te hozod nékem a nyarat,szivárványodon íveltjó kedvembenszent boldogságomat.Mezítlen testem köréfont tested,vágyrózsákbarejtett áhítat,tiszta csillagösvény,hol öröm terít ránktejfehér utat,és Isten [… Tovább]

egyszer volt hol nem volt egyszer csak rólunk szólt „a világ nem kívánságteljesítő gyár” csak ennyi jár most csak ennyi jár csak ennyi jár pixelpontokra bontott szép nyarak sirályokkal teleszőtt képdarab mi a helyzet mi a helyzet az angyalokkal a [… Tovább]

        életvonalad folyódelta, kiveti hordalékaid   vihar tépázza fogát vicsorogtatva a domb vonalát   nincs egyenesebb vonal mint amin kutyám elébem rohan   zilált nappalod felhorgadt vonalait éj simítja el   nincs hová esni mégis kötéltáncosként lépsz [… Tovább]

    sárga papagájszürke vonalak közötthol a szabadság? két kóbor vonalösszefut a létmezőnboldog érintés öregedő homlokán egyre több a ráncvonaléletkés karcol tenyerem bőrén néhány ágazó vonalsorsom szabja ki vésett vonalak kanyargó történelemősi köveken

    bíbor alkonyba hajlik az idő,vérét kezdte hullatni már a nyár,a természetben feszül még az erő,élettel telített mindenütt a határ.   áldott dús terhükkel rakottak a fák,kukorica, krumpli, szőlő vár szüretre,talál még élelmet négylábú és madár,nyüzsög az élet kertekben, [… Tovább]

      Kevés kőbe vésned azt, hogy törvényt ülsz fölöttünk, s világgá kiáltani szent esküvésed, akarom, törekszem. A hatalom nem játékszer, mely kezedhez idomul s engedelmes lesz, ha csak ránézel. Glédában állnak ígéreteid. A szó éget s el ne [… Tovább]

saját fotó nyírfa-dal                    Koosán Ildikó       tavasz bolyhozza barkáid selymét, friss nedv áramlik kanyargós ágereidbe,   mondd, mire várnál gyengécske napmeleg vézna kis testét ringatni, még alig pelyhes újszülötteit melengetni a fénynek ágbölcsőd szélárnyékmenedékén,     [… Tovább]

  ezt a helyet álmaikban többen látták úgy tudják hogy holtak őrzik   fogasain nem kabátok hullák lógnak büféjében néhanapján több ember-szendvics egymással jól megrakottan erotikus mozdulattal dagonyázik   a cégér szerint nem túl régen Alan Ginsberg szendvics-ember is járt [… Tovább]

Saját fotó       Csillagok fényénél számlálom éveim. Porszemnyi a lét.Mennyit ad még?   Nesztelen léptek talpam alatt. Minden télen visszasírok száz tikkadt nyarat. A mézillatú tavaszok is rég elhagytak, hiába mesél rólad a zúgó hárs, messze jársz…   [… Tovább]

      hideg emlék érintésed szíved kiszáradt kút körülötte szögesdrót véd tőlem és önmagadtól     …és a vonat rohan velem nélküled hajlott hátú vénfák kapaszkodnak a zsúfolt világ kopott járdaszegélyébe a koszos ablakon visszatükröződnek az emlékek egy arc [… Tovább]

      a huszadik század nem hagyott mást csak beton gerendákat meg néhány halottat Radnótit meg József Attilákat már a pásztor sem él ki össze terelte a lelkeket hogy a század ne szaporítsa a paráznákat póznákat is itt felejtett [… Tovább]

  Felöltőm széllelbélelt, halk dalom is megkopott, kopár hegyről völgybe le, mint hűs patak kanyargok.   Csak locsogok, fecsegek és dalolok a szélben. Hangom nem szól ércesen, kikacagnak a tölgyek.   Vándorlásom madarak zengő hangja kíséri, kórusukat egy-egy pinty víg [… Tovább]

Eper-naplemente komplementerétananászholddal fűszerezi az ég.Narancs így izzik alkony testére,így hajlik szürkület szeder-estébe.   Majd zöld köszmételombokra visszaígy tekint a táj, s ribizli vérével tarkítjafelgyúló mandarincsillagok nyüzsgő hadát,kik eléneklik a málna-illatú éjszakát.   Körtehegedűt muzsikál a Láthatatlan,a súlyos sötét kivis szárnykatlan.Almabolygók [… Tovább]

mert nem tudok fogalmazni ha a kéreg alá nézek rétegekben ápolt érzelmeknek karcsú vigaszaiból hiába meríteném a tudatosság szárnyas képzetét holdtól beteg ez a márványarcú önámítás az egek egyetlen rése amin átbújhatnékom a kegyelemért alkudoz mint szerepeikben válogató hős színészek [… Tovább]

bújj meg bennem bújj meg mélyen… hadd öleljen szenvedélyem hadd daloljon testünk vágya szűnjön fájó némasága bújj meg bennem bújj meg mélyen… hadd ölelje fényed fényem hadd veszejtse csillagparázs lelkünk tiszta öntudatát hadd váljon az álom létté angyalszárnyú öleléssé bújj [… Tovább]

Friss szél fúj. Ágkoronán szűzi fehér rózsaszín-szegélyes palást: sziromlobogás. Ég tárul, fény ömöl.  Gipszmáz reped, pattogva hull a szürke csönd. Télálmos méhek zsonganak. Szívük remegő virágvárta, csordultig fényarany. Mennyi dadogó ígéret, áttetsző  szárnyacskák mennyi verdesése a reménynek!

Szófelhő: Márkus László – Ecce homo Visszafogott mozdulatok sorával, kimondatlan gondolatok hadával takargatjuk vérző sebeinket, nem értjük meg, mi tehetünk minden rosszról és jóról, mely bennünket ér, míg befutjuk égiek felfestette pályánk minden zegzugát, kanyarjait,  néha ismétlésre ítéljük magunkat s [… Tovább]

Rongyok a padlón mint nyugvó tetemeks kíntól gőzölgő ágy…egy csepp víz bizsereg a szájban,ez elég,  nincs kiszáradás.Elhantolnám a meddővé metszett nyarat,ha addig megtartanád kezem,de az igéret sziszegő kígyó horzsolt keblemen.

Van valami ebben a nagyvárosi szürkületben, amiről te jutsz az eszembe. Lassan változik át a fény, s beborítja sötét pupillád űrje az eget. Mohón felfaltad az egész világom, magam előtt látom, ahogy ülsz az ágyamon kigombolt inggel, miután már végleg [… Tovább]

Úgy megnőttek a fák s az előttük térdelő bokrok olyan sírósak lettek a tegnapról maradt gondok ajtó alól nem szökik de sarokba húzódik a magány és ha vállam hozzád ér nem zokog bennem a vágy valahogy elmúlt a nyár mi [… Tovább]

    Szürke kendőikből álmos szemmel néztek rám a fázós házfalak, tél járt az utcán, a járdaszéli bokrok dísztelen ágain már csattogott a fagy. A tegnap átbillenni készült épp a mába, hogy nekilendült, lég kapott a hold felhőkabátjába, s az [… Tovább]

Ezüst hajam, ha megrázomfehér csillám hull a tájra. Lágyan felém integetneka hólepte jegenye fák.   Kékül a szám, szó csikordul,burokba fagy gondolatom,de belül a szívem mélye,lávatűzzel lett felfűtve.   Jeges tájon nyargal a szél,aurora borealisfénye táncot lejt az égen,s szemembe most [… Tovább]

Vers van tehát!                                                Koosán Ildikó    Vers van tehát! körvonalazott  emberi lényed akaratán kívüli képződmény; vers, amit [… Tovább]

  1.   Erőlködve, kiabálva pottyantottak a világba, bár élénken tiltakoztál, tejen kívül mit sem kaptál.   2.   Cseberből  vederbe, bölcsődéből, óvodába, iskolákból egyetemre vonszoltak.   3.   Vidám kalandok helyett szerelmi csapdába estél,  meglelted veszted.   4.   [… Tovább]

Úgy kellesz nekemMint a kenyér   Homok dűnék aranyló rostjai aléltanTáltoson nyargaló vérdús fényizotópokVágyak, reszkető érfalak perzselő húrjánJelek, ködfoltokra vésett égbéli tájonHoldra merengő csók-ittas orgonabúgásVisszaringató múlt a jövő sírhantja felett   Úgy kellesz nekemHogy mindigAz legyélAki bennem élAhogy magadbólKihasítottalakMagamnakS magaddáMegformáltalakMegéhezőValóságnakÁlmaim [… Tovább]

Egy könnyed laza viccel Ütötted el hogy nem szeretsz  Van valaki más „Tudod ilyen az élet Csupa-csupa skizofrén egymásba rohanás Mint aki hantál     Vagy mellébeszél -Félig szól félig hallgat- Panyókára vetett Poénok között Magamra maradtam   Leforrázva álltam [… Tovább]

Az ostorlámpa-fény lecsorog, hervad a Nyár alatta.       Az ostorlámpa-fény lecsorog, hervad a Nyár alatta. Még bő szoknyában ott kuporog, de háta hideg fémnek feszül, szíveket koldul a marka.   Vörösre szívott juharok, szilfák levele alél földre. Pőrén [… Tovább]

néha a lábam alá aprózza magát a bazalt lépcső fut lihegőn föl a csúcsig fák koronája fölé emlékmű magasul óvni a bámész hegykutatót intő tábla pirul derekán itt a tekintet a mélybe alél megdöbben a szem balról kő-katlan menedékbe igyekszik [… Tovább]

( Kép – Nyárádi Enikő – Látlak téged )       mint a napot és a holdat a föld meleg szagát felhők tejszín-habjait a ránk szakadt vihar szavát fák között futó szelet az érintést mint a kisült kenyeret és [… Tovább]

Saját fotó       Ablakomon szürke árnyak, itt ér véget a napsugarak násza. Csend mindenütt…  Őrizlek.  Minden függönylebbenésben téged látlak. Az idő végtelentavába zajtalan hullik sóhajom, csobogó kedvem,kacajom árja,múltam lázas vallomása…   Már csak őrzője vagyok a tegnap álmainak, [… Tovább]

/a nyár egyik kedvenc csemegéje) KOVÁSZOS UBORKA   A jó íz igénye, hogy én neveljem, két dolgos kezemmel a konyhakertben, se véletlen, se egyetlenegy egyszer, a tövét, szárát ne kóstolja vegyszer, a méret érjen gondolatnyit egybe, hogy illeszkedhessen a bő [… Tovább]

                                  Meglep, amikor bevillan a népbolt özönvíz előtti ventilátora                                [… Tovább]

    Ajándékcsomag kis hibával                          Koosán Ildikó   Mára a szépség asztala roskadásig tele a nyárral, felére törpül a gondok hada: ajándékcsomag, kis hibával;   de csipás polipszemével les a valóság nyálkás réme, ragad, kenődik, okádékszeméttel festi nyarunkat [… Tovább]

A szederfákról tudtam faluszerte, hogy udvaron áll, vagy az árokparton, hogy érésüknek miféle a rendje, és úgy egyem, hogy fél nyarat kitartson, volt hamvas, fehér, s fekete, a legjobb, és mindegyik más időpontban érett, hogy pont időben, s pont jókor [… Tovább]

Túl közel vagyok a szívhez, ezért kérges, mint e föld, minden dobbanása közben, önsanyargatón üvölt.   Derűs pillanatok sora, mikor kihagy, sírcsend van, nem hallik a dübörgése, nem hallik, hogy bennem van.   Csak egy rebbenés és vége, aztán újra [… Tovább]

  Záporoznak rám dérlepte évek fel-felsüvöltő torkolattűzben.Hadijelek, mit mellemre tűznekérdemként s én hordom, amíg élek. Vetetlen ágyak, szétdúlt harcterek. Emlékkoncok csak, mégis visszajárok.Ringatnak lányarcú tűz-óceánok. Áloé pálmák, hullám tetemek.  S mint aki mindent tud, de semmit sem ért, fizetek minden tévedésemért lázadó haraggal, [… Tovább]

Ma nincs itt semmi nekem, csak sár. Messze az Alföld. Ott sívó homok, szél nyargal. Az én utam, szívtől szívig… láthatatlan porral befújta.   Azóta nem lelem helyem a valóban. A józan gondolattól elvisznek az álmok. Pedig volt idő, mikor [… Tovább]

Úgy szeretnék, úgy szeretnék, iramolni, mint a fecskék, dalolászni könnyű szóval, röpülni egy pillangóval, összerakni, ami széjjel, messzit nyargalászni széllel, illatozni szál virággal, zöldülőzni fűvel, fával, s amikor az égalj lángol, kiizzani a világból.

  A sorsod ez, véredből szült völgyek,  hegygerincek csapongó ölelése. Hol üres, hol terített asztal,  mit érdemén szab ki rád,  vagy érdemtelenül.  Mélység és magasság,  csillagtipró út a végtelenbe.  Kiszáradt torok, visszhangtalan dal. Térdre hullt csend, vagy kiáltás, kapaszkodón talpon- [… Tovább]

     M. Laurens:  IDŐTLENÜL   Időtlen a tér, a rét, erdőben a rejtek, törzseken ágak és azon számtalan levél, miket az őszi szél pajkos gyermekként rezget, s hiszi, hogy mutatóujja az égig felér.   Alant egy lélek halad, múltja [… Tovább]

Nárcizmus. Rendetlenség elmémben, készen tollfosztásra. Monológ, ma Te kerülj engem. Engedj a bajban viaskodni, hét gonosz sportszelet sem indíthatott kutyagolásra eddig. Türelmes együttérzéssel betűnként fogok másba harapni, illat és íz vegyesen az ő bőrén csap ki, mikor hátam ismét sebesen [… Tovább]

… Azt akarom, azt a tegnapi napot,amikor puha ágyunk volt az asztalunk,tiszták voltunk, nem éreztem szilánkot,virágokat szült tündöklő nyarunk.                   –   napot-szilánkot… asztalunk-nyarunk… kicsit sok a ragrím így egycsomóban, plusz még ott van az ágyunk is…   Válaszod szófoszlányokból összerakom,mielőtt elfogyna [… Tovább]

  Nem is tudom, hogyan hozzam szóba, hogy tán irigyelni vélem, kinek hétköznapjait dogmaként éled. Becsvágy ébred ilyenkor. De csak bennem?  – Mondd csak, Horáció, hisz te vagy Csontkoponya, a nyelvem, soraid közt mint labirintusban bolyongok, és mosolygok minden kanyar [… Tovább]

      Fűtetlen és rideg szoba, szokatlanul tágas. Volt helyem emlékezni. Behunytam a szemem, szinte érezni véltem azt a bizonyos nyarat, 8 éve Elzászban.   Zavaromban kiöntöttem a poharad tartalmát. Gyermeki kíváncsisággal figyeltem a kiszáradt padló mohóságát, amint veled [… Tovább]

saját fotó nyírfa-dal                    Koosán Ildikó  tavasz bolyhozzabarkáid selymét,friss nedv áramlikkanyargós ágereidbe, mondd, mire várnálgyengécske napmelegvézna kis testét ringatni,s még alig pelyhesújszülöttjeitmelengetni a fénynekágbölcsődszélárnyékmenedékén,   hadd, fényesedjen,dúsuljon illattal,madárcsicsergésselvelük a hajnal mondd mire várnál,ébredezz nyírfám,rendre takard ki lombod,hozzád állítunk órát,én, meg a kert is.   2014. február 20.   [… Tovább]

nem város az hol naponta járok ahol sötétek az éjek s röghöz kötnek az álmok fehérre meszelt házak körös-körül erdő kígyóként kanyargó Tisza vize élet s temető nem város az hol három az utca minden ablak függönyét ismerős húzza ahol [… Tovább]

        Most, hogy magammal viszlek immár Mindenhova, több vagy magamban, mint én, Ficánkolsz bennem ide-oda, Magadhoz kötsz, mint vizet a hidrogén; Hisz illatoddal táplálkozom Ahogy virágot beolt, kötöz a zápor, Eltérít szemed, fényed, világod, Ápol, szendereg rajtam [… Tovább]

Sintérkutyák ugatása sebzik,lóg a rézkilincs, üres a ház.Mintha idegen járt volna itt.Kertek húrjain fény indák,tömött szőlőfürtök.   Visszadobban a szív a csendre.Húsba metsző szelek ringatjákfedetlen fővel egymást.Már érzem , hogy fut,hogy nyargalászik,csattog ostorávalutánam az ősz.Torzul az álomrét,ködporontyok selymehull a fákra. [… Tovább]

avagy a Psyché megkísértése, Jean-Baptiste Greuze festményéhez       Mélykék lett sóvárgó szemem, olvadok – úgy érsz ma hozzám. Ejts sebet „szüzességemen”, hasadjon ajkad s eper-szám!   Testünk legyen fonott kígyó, ölünk forrjon – le s fel – egybe, [… Tovább]

Egymás tavaszára hullnak a záporok,miként koporsófedelekre peregaz ártatlan homok,egymásra hullnak a csókok a szánkról,ahogy pocsolyába érkeznek a levelek a fákról,simítás simítást takar,mint tűnő lépteketa félig látszó útkanyar,egymás kapujára hullnak a percek,ahogy az egyszerű beszédetérti a gyermek,egymásra hullnak ruháink az ágyon,hogy [… Tovább]

    itt minden késik, bármit mutat az óra, most hajnali hat, tegnap óta esik, a perceket metróhuzat borzolja, ami van, már az sem létezik.  a sínszálak, kusza csiganyálként beletekerednek a félhomályba, pár román melós buszra vár, meszes sapkák alatt szemük sötét ingoványa.  itt nem számít [… Tovább]

Bölcsek a fák, mint azévelő istenek,óriás vásznukonörökké festenek: prüszkölő tavaszt éstűzujjú nyarat,zöldellő ágaknakfolyondár hajat,füttyöt a madárnak,fészkének helyet,bő ölű őszt és nagygalléros telet,nagy bokros vízpartotgyönyörű tüzet,röppenő leveletzöldellő rügyet,hűsítő szellőt ésszomjoltó vizet,sokat az örömbőls mindegy, hogy kinek. Őriznek mindent,mitaz Isten adottőrzik az [… Tovább]

Lemez és dalpremier ez év nyarán Áldott kövek súgják nekem: – Amikor még egy volt minden, Templomukban ének zengett, „Egy az Isten, egy a nemzet!” Amikor csak szólt harangja, Gyász, vagy öröm hírét hozta, Annyi emlék minden kőben, Ahány dobbanás [… Tovább]

Most, hogy magammal viszlek immár Mindenhova, s több vagy magamban, mint én, – nem kell az „s” Ficánkolsz bennem ide s tova, – nem kell az „s” S magadhoz kötsz, mint vizet a hidrogén;– nem kell az „s” S, hogy [… Tovább]

Vízszintesen csak csattogna, ezért függőleges lukja, meg, hogy ne szédüljön fejem, mikor a nyelvem hegyezem. Ím, ahogy virága nyílik, a herék bíz nem kerülik, kanyarmentes alagútját, énreám sem tettek kormányt. Lehet illatos, vagy szagos, borókás, vagy sivatagos, magához szorít patája, [… Tovább]

  ha ősz fordultán nem kívánsz újra nyarat elégedett vagy fenyőfaárus sapkáját szél kapja fel; jön a Karácsony? átfordult az év egyre lassabban megyek „otthonom” felé boldog új évet kívánunk vagy százszor is úr a megszokás boldogságra szavunk van értelem [… Tovább]

A pesti éjben, gőgös házak görbe sora dülöngél. Az utak bánat marta kövein hőskorunk pora kavarog. Szemérmes női pillantások emléke szüremlik át az idő ütötte réseken. S a Duna, múlt idők néma tanúja, tompán csillámló vizével   a mélyben kanyarogva olyan, [… Tovább]

    Haldoklik bennem a térdre hullt idő, megrövidült pályaívét járja emlékeim között ekhós szekéren köd-nyargalászó vén paripája.     Elszórtam pár évet tékozlón rég, – fösvény volt a sors, fukarul fizetett – mi maradt, jéghegyek örök foglya, vagy iramos [… Tovább]

  Aludnom kéne.Bevenni a nemtörődömpiruláta sok vanértelmemégsemjómerttönkretesz mellé,hogy végre kipihenjema rohadást, rohanást, küzdést, akarást, helytállást, figyelmet, vitát, és kézfogást, meg mást, mindent, mi meríti energiám,tűrésem, mik miatt nem engedem,hogy halottasházba toljon az idő,mi mintha felboncolni akarna,és élvezi, ha szaporalégzésem, nehéz [… Tovább]

    Hallgatott a pillanat akarta ölelni a percet. Sötét folyosók mélyén, hangos sóhajok az órákkal útra keltek. Fogytak a napok léptek ragadtak sárba s a fájdalom kapuk előtt öklét egyre csak rázta. Levelek hulltak, fák feje földet ért. Virágok [… Tovább]

      Verseket hordtunk össze, lángra lobbantak a betűk. Gyenge fonálon hintázott az alkony, fogaink közt morzsolódtak szét a keserű szavak.   Összehajtogatott éjszakák az ágyon, áthullámzó nyarak bekeretezve a falon, elúszott dinnyehéj a vénfolyóban, felkarcolt záróvonal a szívek [… Tovább]

          december van ablakom párás üvegén látom oson az ősz… bősz szelek hajába fonja  az üszkösödő ágak között megtapadó ökörnyálak  ezüstös szálait….   a bágyadt nap félálomba, ring  az almafák gerincén… a  rozsdás levelek a föld hidegén [… Tovább]

    Fehér halállal jött a tél, a szűzi-fehér hó helyett ónos esőt hozott a szél, s a kormos éjre ráhegedt.   Imára kulcsolt kezeken reményt remél az áhítat… miközben kint az ereszen a hízott jég halált itat.   Csipkét [… Tovább]

kis csippentés virsli mellé Nem ültettük, de évente kihajtott, gyűrt zöldellése hónapokig tartott, vad aromája beillett a sorba, mert kívánta az ecetes uborka, és néha, mintha csak véletlen tenné, beóvkodott a vörös cékla mellé, én kihúzkolódott fehér gyökerében, az erő [… Tovább]

      Most, hogy magammal viszlek immár Mindehova, s több vagy magamban mint én, Ficánkolsz bennem ide s tova, S magadhoz kötsz, mint vizet a hidrogén. S, hogy illatoddal táplálkozom Mint virágot beolt, kötöz a zápor, Eltérít szemed, fényed, [… Tovább]

„És száll a csend – a hold mosatlan ablaka mögé lép az Isten; egykedvűen néz – túl homályos üveg, hogy lásson és segítsen.” ( Baka István: Nyár. délután…)       És száll a csend a parti fákra száll és [… Tovább]

    hol van a nyár vihar előttünneplőbe öltözöttszél szaggattavirágágyaősz kertjébe költözött hol van az ősz nyarat vágyottmost keblében őrzi őtmelengetiúgy akarjamegmenteni a szép főt hol van a tél ősz fejéretelepedett földön s lentfagyos veremmélyén nézijégkorong lett a hold fent [… Tovább]

  Megint esik, krajcáros álmok ülnek villanydrótokon fázósan gubbasztó madárszárnyak alatt, tócsában sárral ölelkezik felhőknek fűről csorduló könnye, szél jajgat fák erős karjai közt, félősen ringatva a tegnapról itt maradt nyarat, búzavirág hajtja fejét árvacsalán tenyerébe, még kék álmai szállnak [… Tovább]

U N I O Bontott tégla s tetőcserép közöttSzellőrózsa hajt és vadmimóza,Kátrányos hordón döng a lódarázs,Kőporát az orkán szertesózza,Ajtó nélkül lebzsel a garázs. Kibelezett Moszkvics ajtaján átMenekül az ég felé a gyom,Vakolatlan házra fut a repkény,Michelin-kaspóban nő a liliom,Macskazug a [… Tovább]

ha már annyira féltek mint az űzött vad és nektek csak a szégyen marad csendben mélyen lehajtjátok a fejetek mert már mindent lehet veletek ha már annyira féltek mint az űzött vadés nektek csak a szégyen maradcsendben mélyen lehajtjátok a [… Tovább]

    Őszbe kanyarodó úton rőt színeket kutatok a hulló lombok alatt. Még nincs itt a nap, hogy mint levél fonák redőit tapintottam úgy simítsam ébredéskor arcomat. Nem, még nem szabad, forgasd csak zúgó szél az avart. Majd úgyis eljön [… Tovább]

  Ősz.Mondhatnám szebben,csodaként jelezve színeit, de átkozottul zavar a barnán-zörgő rőt. Nem tudom értékelni azt,ami megölte a nyarat,inkább kiabálni lenne jó,Teremtővel pörölni,   hogy miért vette el az élettől sugár-színeket?Miért nem zavarja a torkomban sínylő,légbe mégsem vágyó hang,s elmém kamrájábana [… Tovább]

  már nem számolom ki van velem s nem érdekel hány ellenem nem akarok csak jó lenni minden i-re pontot tenni nem érdekel rím sem strófa csak az számít miről szólna az se fontos néha érzem ha menni kéne vagy [… Tovább]

Zengő/Vincent van Gogh Varjak a búzamezőn Múlt szeretők felettünk a varjak,rajtuk fekete konfekcióruha.Kárörvendő, bús fejüket nézem,szemük kopogó, fagyott jégszem.Én  meztelen maradtam és halvány,túlcsordult nyarunkonegy irracionális hatvány.Sejtjeim sorban meghajolnak érted,s míg kalászok fénykévéjében fürdünk,feletted minden ítéletet összetépek.

  már nem számolom ki van velem s nem érdekel hány ellenem nem akarok csak jó lenni minden i-re pontot tenni nem érdekel rím sem strófa csak az számít miről szólna az se fontos néha érzem ha menni kéne vagy [… Tovább]

    Úgy bodorodnak a felhők, szöknek a végtelen égbe,sárgul a kék, belereszket körben a rét meg a boglya,messze a hegy szekeréről nyögve csikorg a saroglya,sistereg, omlik a zápor, mossa az őszt feketébbre.   Pont az az illata most is, [… Tovább]

a nyári termésből antológia virággyűjtemény lenne – olykor hervatag végy a gyümölcsből mindentudás fája az – kígyóravaszság kezében kenyér ki árnyékot vetett rá kőhajtásnyira mint szétfútt pitypang szállnak el a rongy évek csak a mag marad virágot viszek ferde szemmel [… Tovább]

  Zúgolódó  hársfakoronák  búcsúznak  a  haldokló  napfénytől  –  zöldezüst  gyásszal  s  bezárt  ajtók  elé  rőt  szőnyegek  úsznak,  mikor  az  elmenekülő  ősz  levélszeméttel  házal.    Élelmes  mókusok  jólelkű  szatócsa  a  ruhátlan  fák  alatt  didergő  avar,  út  melletti  árkokba  költözött  tócsa  vizébe [… Tovább]

Zengő, http://www.youtube.com/watch?v=uNBKfNo9Pu0     Petúniák a kertben, fehérek, lila és kék szegéllyel, trombita-formás alakjukba szél fúj, azt hiszi vissza riadózhatja a szökni messze készülő nyarat.   Fehér petúniák széjjel a kerten, vadméhek szállnak rájuk, birkóznak bibékkel, zümmögésük egyenetlen csendet igazgat, [… Tovább]

      Hullámzó dombok illeszkednek talpam alá, odébb az erdősuttogva hív, és én eljutokhozzá bolondosan kanyargóútjaimon. Megyek, lombos erdő a tanyám,zengő, zöld énekét hallgatom,öreg fák csöndes árnyékábanfeltöltődik fáradt lelkem, ottmegpihenek.

      A ráncos föld felett üveggömb a nap, mögöttünk mezítelen délutánok csukódnak. Megrajzolt világunkban megfejthetetlen várakozások, csupasz percek zsibongása szádon, számon. Szédület. Valóság. A szív és az idő káoszán át, nádsuhogás, mohafinom nyár…   Hátam mögött állsz. Körbejárlak. [… Tovább]

Szeptember                                    Koosán Ildikó elért az ősz, a sár, ma köd szitál,kabát kell; mi mást tehet, elkopott nyári szlengeket kínál hitelbe még a szél; cseppfolyós szürke hangulat  mint bogáncs ragad belénk; mély-repülés; nyarunk nyakába állt a kés így vérzik el, szétfröcskölt foltjaitvilágnak, [… Tovább]

Zengő   Ujjad játszott kezemen, finom mozdulattal, kedvesen.   Pergő levél, tovafutó akkord, mondhatod, akkor volt.   Most van, s lesz mindig, álomban, ébren, velem.   Nem veheted el, ajkamon hagyott, meleg sóhajod.   Nézem a kanyargó utat, az idő [… Tovább]

… az 51. árnyalat 😉       Ahogy felém nézel, sokat mondó némán, hívogató pillantásod bánat tükörtermében, a könnyed mind gyémánt. Bár záporozva, de cseppenként oltod velük, szomjazó lelked lángolva lehelt, parázslón hervadó csókját. Szívem völgyzáró gátjára hirtelen nagy [… Tovább]

      Toszkán domb, völgy, autó fut, kétszáz kanyar,templom, szőlő, friss olajbogyó, fanyarízével csalogat minden faluvég,nyüzsgő forgatag ez, színes falikép.   És kockás abroszokon táncol a bor,omlik a forró dél, mint úton a por.Siena vár kopott sikátorokkal,Firenze is kiált [… Tovább]

/Illusztráció: Tompos Opra Agota/ a belém vésett nyomgyorsan és könnyen kopikmás az idei lángos sorban állás után és az úvékencével gátolt nap ereje múló barnán lélegző bőrönde a hossz is körmön mert be-be törik és el-el hajlik és nem csak [… Tovább]