Természet

nappal rám ásít egy üres otthon   mintha csak ma lenne a halálnak kacagni kedve teli ágyú torokkal nem borokkal halotti torokkal hány téglából is állt megszámolhatod bordáit lehúsolt csontváz a ház ?szi leveleit hordja itt titkos ítélet marad-e itt [… Tovább]

…Singerül.         Hazudok néhanap, de legalább rendszerint teszem. Nem bántok senkit, inkább fejem venném, mint azt könnyezze más, mi tőlem kitelik, az ember, valljuk már be, mégis csak bolond, bár rajta kívül szebb sem létezik. Én gyakran ódzkodom és ímmel-ámmal várom [… Tovább]

A festmény saját m?   Apró kell, zsebembe nyúlok. Kisegítend? ismer?s, újságos, pénztárosn?, akárki arca felt?nik, készségesen cselekszem, nem latolgatok.   Az egyirányú mozdulatok következményeképpen zsebem nyúlkálásokkal teli.   E nagyon egyszer? segít?készség után rendszerint roppant elégedett vagyok.    

ordítani kellene teli torokból Ne bántsd ember az embert ne rúgj bele ne taszítsd el magadtól ne lökd a mélybe test vagy a testéből vér a véréből   Szeresd!   Hiszek benned… anyád altatója zeng a szívedben apád intő szava [… Tovább]

Kókay Krisztina grafikája   Mindig, ha tenyereden bámulod a hajszálerezetet, végül papíron is ezt rajzolod, pókháló finomságú; nagyító nélkül lesed hangyák szorgalmát fejedben. Bim-bamm, csend, kolomp, teli lett gondolatkukám.   Szebb imát, e meditatív ráncbaszedő ürességnél, aligha találsz az éjek [… Tovább]

  Az élet szép, mert nem értjük; mire mindent tudunk róla, s dobnánk, meglep legapróbb titkaival. Egy útja sem a tévelygésé. Teli-s-tele megérkezéssel. Mikor boldogságunk zászlajával járunk rajta – elveszünk, sehol az el?bbi mámor – szétjártuk. Mire szomorkodnánk – megcirógat, [… Tovább]

  Hit. Pozitív gondolkodás, vezeklési technikák, fénybe öltözöl vécén ülve. A bolondokat mélyen tisztelik.   Szavak. Csúszós nyelű pörölykalapácsok, poklok pitvaráról suhint mérged. Az üvöltő világok megszületnek.   Jog. Kitűzöd, bejelented, kinyilvánítod, felvonulhatsz követelve Mindazt ami megillet téged?   Mibe [… Tovább]

    Telihold kékje Keresi arcod. – Esőről álmodom – Tenyeremben Lelked sivataga: Új élet rügyez.   Lesiklott lassan Minden fátyol – rejtett ígéretek – Titokban hoztam, Nézd az árnyakat, Sivatag virága!   Fellobban bennünk a fény. Utolsó lepel a [… Tovább]

Elfutott az életem, Az id? telik felettem. Elmosódott árnyak, vágyak, Megsárgult tárgyak között Négy fal közé zárva, fekszem az ágyba, Id?nként úgy, mint aki már nem él. Szorongató emlékeimben kísér Az emberek süllyed? világában Rám tapadt emberi közöny. Felettem az [… Tovább]

Még meg sem jelent a kép, csupán lágy hangok mozgatnak érfalat, akart tapintás, tömjénfüstölő légmagánya, akár a miénk is lehetne.   A rezdülés külön-külön, de lehet, épp egyszerre csap le, mikor álomnak dől kimondatlan vágy. A távolság magát, önmagán osztja [… Tovább]

az elmúlt egy évben lett nyakamra egy pukli tán a gerincem tetején egy csigolya mozdult ki sokat néztem a monitorra bizony egyetlen pózban   mit tehetnék immár kissé púpos lettem illik is rám gnómként ez új nevembe rejtem hogy bár [… Tovább]

Dülöngél? darázs röppen…       Nótát zeng? domboldal viruló kedv víg bordal Szüretel ki mindahány vidám legény szép leány                  táncot járva taposnak                 sz?l?szemek [… Tovább]

*       Milyen régen volt ó Istenem, hogy játszottak velem a fellegek, bárányost, szívest, fodrosat, képzeletemben csókosat.   Kalapot emelt az esti szél, gomba fejéről, úgy mesélt, kacagott rajta a telihold, a csacskaságoktól meg is holt.   Nárciszok [… Tovább]

Öltözöm. Költözöm. Nincs sötét öltönyöm, megért a szégyen is, s ha Isten nem ver is, oda a büszkeség, oda az épp elég. Hitem van. Nem nevem. Lélegzem. Vétkezem.             Százezer kilométer ér,           poklot lohol az erekben a vér,           piros a [… Tovább]

Ki koldul éteri dróton, hangteli dalt ma? Csend rezegése nyit be a tágas fényteli éjbe; látom amint félelem nélkül lankadok egyre, rég alabástrom asztala: étele vers; székem is teli vágy-öleléssel, huppanok is, de hol éled e nászt? Ha képes e [… Tovább]

  Az erdei forrás,  a hatalmas öreg hegy mély gyomrából tört el?, szél köszöntötte, karja óvón ölel?. Kis csermely született, láttára a nap is  ragyogott jókedvében, messzire hangzott csilingel? friss nevetése, csintalan csobogott medrében, hol el?tte már sok száz patak, [… Tovább]

A tavasz hozta őket messzi tájból, a nagygerendán otthont vertek sárból, az egész munka röpködésnek látszott, de állóbb volt, mint falakban a vályog, a meleg minden élőt kedvvel járt át, az istállót meg effélékre szánták, telt-múlt idő – sűrűlt, hogy [… Tovább]

Még nem találták föl a tépőzárat, a kóró is csak késő nyárra száradt, de szúrós szára kihívónak látszott, és fölfedeztük csúcsán a bogáncsot, dobáltuk egymást ingre, szál gatyára, a lánygyerekek szélkócolt hajára, s mert nem kötöttünk egy szem csínyt se [… Tovább]

Szeretet s vele a hiány sűrűsödik bennem, napfény nélkül fakult ruhám; beszegetlen lettem,   talán belém bújnak szavak, melyek benned laktak, ünneplőbe öltözünk; egy gyémánt csillog rajtad, a fátyolfelhők paravánja csillagmintával teli, – én csupán hangommal  tudlak megérinteni – kiíratlan [… Tovább]

  Hogy semmiért nem adnánk,hisz belekarcolt a mélybe,de mondok mást, nekünk ezamolyan só a vetésre, ha semmit nem aratsz, kenyérrecsak mástól telik,de így leszel jubileumi sorbanaz ünnepelt ezredik. Így lettünk mi is, koldustól a kölcsön, csak arrakellett, hogyaz es? a [… Tovább]

  korhadt hídon. Törékeny sziluettjét körbefonja a bóbiskoló alkony. Emberek áttetsz? alakja lebeg? emlékfény, ezeréves varázsló látomása tükröz?dik  víztükrén.   Es?gyöngy áztat szikkadt földet, lezúdult a hatalmas égbolt, Száradó levélhulla esengve, százéves fájának hódolt.   A lány csak áll, szelleme [… Tovább]

Csapóajtó úgy zárult,ahogy az éj,ha csukja szemét,retesz, mi zárja ketrecem,szekrény miként rejti rozsdás sarkán át a régi kosztümöt, kopott kabátot. Létem leveg?je füsttel teli,szemei dobbanó órák, és csak kitt-katt,megfagy a kép,mert valahogy szabadnak hat…  

rabszolgái lettünk a paradicsomnak vérre emlékezünk kegyetlen rómahúsz évszázad telt azótahúsz évszázad csöbörnyi vérrelamelyen a bárka ararátra ér fel tudjuk a halál mindnyájunk sorsalearatva életünk nádtorsafeleselünk a megnyíló éggelkiáltásunk oda nem ér fel s minden római minden zsarnokhol adnak-vesznek ácsolt [… Tovább]

Melegedni már mind tudunk, ó, a h?s ég jelekkel telis tele homlokod, p?re ismét a perc mosolya, amikor múzsám faggatom, ma hozzád szólnék, néhány kedves szóval.   Áldani jót a jóval lehet-e? Szomjassá tettek, saját bajlódó gondjaim, ki?zetésem id?ben érkezett, [… Tovább]

Weöres-imádóknak     Tudod-e? fekete az éjszaka inge, csillagok ezrével telis telehintve.   Izgató, ha Kató dalra lejtve táncol, világos hajnalig ki se jön a bálból!   Az irkász, a firkász trehány valahánya: cseppet sem remekel, ny?g csak a konyhában. [… Tovább]

Taho-tó       szeretetbe öltözöm e selymes jóérzésbe üvegcipőm egy pohár s ajkad zálogpoharam fentről gördülne alá íriszem szűrte szavad csókold rá(juk) önmagad   egészen idáig telik s ha könnyeimet kiittad hol a szavak nem szükségesek mire odaérek kiüresedsz [… Tovább]

esze, mint leesett mákszem, annyi pont,     Rá-ként fénylik önmaga dics?sége, csillogó ezüst csakis róla mesél. K?sziklába marva haragvó képe. T?zzománc arca villámokkal beszél,   lila ködben úszik, fényesen zenél. Talpát nyalja, csúszik az utca népe, hurrá-t zeng, de [… Tovább]

ha makacs markú magányod   mutasd magad, ha makacs markú magányod lelked legmélyéig lejár ha réges-régi romokból röpke reményed sem marad mutasd magad   mutasd magad ha örök örömök törött bűne beléd barázdát vág ha vadul vacogó vágyad éjente az [… Tovább]

    A kék kardigánt veszed magadra, h?vös van. A nádszékb?l fel-felállsz, a végtelenbe húz el, vagy kisiklik gondolatszerelvényed, erre vársz.   Teraszkorláton repkény fut. Villanyfény. Cserepesekkel teli víkendasztal. Tudom, szinte a lényed lényegébe látva, csend, ráhatás: bármi jön, nem [… Tovább]

    Ó, május, mely vétked vonzotta E kegyetlen bosszút reád? Hisz ígértél aszút érlelő hosszú őszt, Reményt, hogy megtelik Kamránkban a hambár, S elkerülnek majd a tél gondjai.   Most ím, lefagyott kerted serdülő szépsége, Elhervadt teljében, mit gonddal [… Tovább]

Álomhexameter   Álmot adó mélység öle, benned ringat a néma csendben múló, drága id?. Majd végtelen égen halvány csillaga felragyog, elragad esteli táncra. Szikrákat szóró, ezer apró, nyájbeli társsal lejtjük, lágy hullámain adva örök feledésnek, mert már napnak hajnala ?zi [… Tovább]

      Körbe járom fekhelyem, álmaim szerteszét hevernek. Közéjük fekve keresem, melyik lesz párnám-takaróm, a rejtek, amíg vigyáz rám a telihold.   Melyikben lelem meg, ami kedves, kezem fogja, míg testem halottá válik a szusszanó csendben. Utam labirintus… Álmomból [… Tovább]

Vörösmarty Mihály-szobor Budapest     Mit ajánlhat nekünk s minden kornak, ami jön még, hogy fennmaradjon nemzetünk hit, küldetés, szükség – életfilozófiát – csupán csak két szóban   „Hazádnak rendületlenül…”   Akkor is ha megosztón, -mint a napi kenyeret- ketté [… Tovább]

legényfogó a pókfonál ahol hasad mennyezet alig láthatón mállik reped legényfogó a pókfonál s ha nem lakja már leszáll rászáll a por szabad a légy sötét szobádban álmatlanul ártatlan szemedre vakolat hull s nem jön asszony aki takarít a poros [… Tovább]

„S édesen, hamvasan hull le a szilva.”   Erzsike húsz telet élt meg a kertben, Szorgalom asszonya, hajdani fácska, Tisztes e név s ez az élet, amelyben Ízletes gyermekid szülted világra.   Méhrajok várnak az ünnepi nászra, Duzzad-e rügy-fiad ághegyen [… Tovább]

s a lábfej oly idegen bemutatkozni restell az éjszaka holtág morotva békalencse mely áll mint meszes vér a plakkerekben s nem csörgedez így hát a nappal s a f?sodor mint hidak pillérén feltorlott habok botor- káló hordalékba akadt renyhe izomzat [… Tovább]

*     Hol volt, hol nem, kerek erdő közepén, fákkal teli liget mellett, annak is a legszélén ott élt bizony rókakoma és az egész családja, a környéken minden tyúkól, azt hitte, a sajátja. Oda járt ő reggel, este, tyúkot lopni [… Tovább]

    ha itt vagy testemet elönti a jóság egészen a búbokig nézem ahogy a neonok kigyúlnak s harapják fényedet egy pontodon csillan mint üveg- vagy gomb-ékszeren zöld vonalak egy rajzolt geometriát mutatnak ingnyak hullámokon térben ahogy anyagot figyel belső [… Tovább]

a valóság egy árnyoldala…   Múlt-temet?   Akarva akartál erre az életre. Azt mondtad, kellek és szeretsz mindörökre. Világra hoztál, babusgattál szárnyaló örömödre. Dicsekedtél velem úton-útfélen, mindenkinek, még a külföldiek is lefényképeztek, szép fürtjeimmel.   Beragyogott gyermeki szépségem körülöttem mindent. [… Tovább]

Létedben nincsen kérdezés, de ki tudja – vagy-e. Máris az edzés minekünk: fejünk kérdés-teli, folyvást úgy kelünk reggel – fáj, álmunk se pihentet, pedig lehetne terólad álom után álom – mégse dugjuk fejünk vissza édeni bambulás bölcsességébe; hübriszünk szoktatjuk szerényen, [… Tovább]

A kép csak illusztráció egy előadásról, de illő a tartalomhoz              I. változat   rettenthetetlen csörömpöléssel indul minden Reggel – az Agy a bűzös szitkokkal teli ádáz hajszában vámpíros éjjelen piros kéjekkel dörömböl – a Vágy meleg kezekkel [… Tovább]

csak szíve kell az istennek ligetek szelleme szép tavasz ébred? sárga s kék virágok köveken szökell? gyors patak isten az oltáron föláldozzátok kövek papn?i napfény-jósok liget mélyén talál a hajnal t?zet csiholtok koboldok jajjal csak szíve kell az istennek ne [… Tovább]

És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra (1Móz. 1: 26/a – Károli Biblia) *     Harangszó kondul, haloványan csordul, Uram, Igazságod mások felé fordul. Csodáidat várom sápatag lélekkel, Hátam mögé vetett fekete évekkel.   Bánatdombjaimról sóhajaim [… Tovább]

sorsod a rög, mely mindent megtorol, záporozva sírsz, mint egy kisgyerek.     örök tér és örökkön illanó idő, mindkettő rejtezik véges-végtelen, és ami számodra belőlük kinő, az nyúlfarknyi félvak életed.   van, hogy az idő az ágyad szélére ül [… Tovább]

    Kezdem a napsütéssel. Arany rojtok a fűvel teli dombok, a világosságot, ha sírás után hozza, színes szalaggal átköti nekem. Mégsem gejl, a természet ilyet aligha, lélegző és egy finomabb tapasztalás. Ha ilyet az emberen próbálok, éjszaka lesz, marad [… Tovább]

(Neked, hogy ne fázz!) Ma rigókat láttam – csiviteltek párban, örömködtek, s én néztem: mi is az oka? Kertünkben a fákon rügy sincs még, de páran ott röpködtek mégis ők, vígan dalolva. Hideg van, de érzem, süt a nap a [… Tovább]

    Markomból pereg az idő, vágyaim kőfala nem szab már gátat, csak eltelik a Minden köröttem, lépni kellene, szólni az Egyetlennek: lassítson, és vele futok, pergő homokszem…            

      Féltettem pár ostoba álmot,kerepl? szívem dombján surrant el az id?,mint a kesely?k marta madár,én sem énekeltem; elt?nt alólam a hegyt?. Megmaradt csontjaimat vigyétek messze,s osszátok ki megannyi éhes vadnak,bár többször is felébredtem önmagam születésén;mindannyiszor halni is akartam. [… Tovább]

Zeneajánló: Grieg- Puck Op.71 No.3 (Smatroll), Iskra Mantcheva, piano * http://www.youtube.com/watch?v=z8dIXBdouss&feature=related   Kopasz kobold kóvályog fent, kietlen szűk meredélyen, nehéz terhe, amit elcsent, nyomja vállát jó keményen.   Dionüszosz demizsonja!         ép elmémet teli zsongja.               Miféle bort hoztál szolga?  Fejed [… Tovább]

    Éjszaka a szabad ég alatt I.     száraz fadarabok sodródnak a telihold ereiben leesett földön heverő jég-golyóm látod bennem arcodat sós cseppek úszó magánya pirkadatában       ’94       Éjszaka a szabad ég alatt [… Tovább]

„ó, Sanyi bátyám, már itt a jelen, csak higgyem is!”         … hogy jó-e fájni a tisztára könnyezett múltat? Nem lehet rosszabb, mert szebb az a valaha voltnál, kitelik mint a kútból kimert tiszta ízű víz, csak [… Tovább]

    olyan jó megtalálni valamit kihegyezhető a színes ceruza bár karjóka erős színét adom pasztell világba mártanám de helyette kiszabva a jellem bár gyúrhatnánk együtt is plasztelinből a várat – mikor mondtam nemet neked? – kétkedő barátság jógapóz mindezt [… Tovább]

Kékesszürke égbolt őrzi a sötétet,a lámpák sem égnek már,e hajnali homályban vakon-botorkálva nézem hova lépek.Csoszogás a jégen, levegő bent reked,küzdve, dermedve feszülöka télnek, s kieresztem a levegőt,mikor a megállóba érek.Keleten mintha angyalkézsimította volna végig az égaljátrózsaszín selyemmel – csak ámulok [… Tovább]

…ideállsz, odaállsz, hiába is kiabálsz…       Vágva lenni keresztbe’ szűkölni a ketrecben, jobbra dőlni, balra dőlni, citerákon hegedülni, ki akar? Áldott lenni feledve, beteg fa a kertekben, tivornyázni, tort is ülni ki akar?   Metszett fa, nyesett ág, [… Tovább]

  Árván lépegetnek az ünnepek, csodák vackolnak a sarokban, kibontatlan csomagok, fésületlen síró babák, elmaszatolt apa-anya rajzok nyüszítenek a hangtalan éjszakában. Beléd temetem életem, – ami még maradt -, álmokból felriadt ébredéseket. Lélegző árnyékoddá vetkőzöm rongyaimból, párnád alá gyűröm a [… Tovább]

Frank Péter fotója 1. mondhatnál bármit meghallgathatsz akárkit ki vagy hallgató   2. kutyák a Holdra ember már megzászlózta tenger n? Holdtól   3. szememt?l többet vártam és a fülemt?l ennyi a világ   4. illatot érzek virág vagyok magam [… Tovább]

  Felismerések   P.Gy-nek, mosollyal   I.   Gondolatok vernek, gondolattal vernek, akármerr?l nézzük hasznosak a versek!   II.   Pont mikor rájövünk, hányadán is állunk: magunkért – verdestünk, de másokért – szálltunk!   III.   Nem semmi az átélt, [… Tovább]

Színtelenségbe görcsösen sikító fák, égben pihék játszadoznak,       Jeges szél ollózza a tájat, gyors lábakon rövid napok körbe-körbe járnak,   az élet-szekerek imitt-amott, meg-megállnak. Árnyak és fények bújócskáznak ottan, kedved hol fel, hol le, tottyan. Színtelenségbe görcsösen sikító [… Tovább]

nem tudok magammal szembe nézni benned szembenézek testem a besúgóm arcomra írva felejtelek még élve pedig indulsz már a kopár úton temet? víz leveg? felh? por a vége nem tudok magammal szembe nézni benned s ahogy lassan tejjel telik duzzadt [… Tovább]

  Szürke égbolt alá csorog a tél, összefekszik fény és sötétség, a fák, mint lengő nagy árnyékok kapaszkodnak a téli szélbe. Korhadó törzsükön ismeretlen körvonalakká vésődnek a tegnapok. Szívkarcban jelek, szeret, nem szeret, betűkbe árvult isten-gyermekek. A szétterülő holdvilág szigorú [… Tovább]

lám elárulna, ha folytatom együgy? dalom A kép: A Storm (Shipwreck) – William Turner       Mottó:”szép n?kkel mindig van valami baj: például igen gyakran csúnyák.” Aszlányi Károly: Sok h?hó Emmiért azt mondják a költ? a múzsát sötétben hagyja [… Tovább]

Ã?rd ki a hóra, téli fehérrel, hogy jusson el ahhoz, kinél ott van a kulcs.    Írd ki a hóra, téli fehérrel, hogyjusson el ahhoz, kinél ott van a kulcs. Megfagyott gondolat lóg eresz aljon, hajnalid?ben árad a hangja ha [… Tovább]

A kép forrása: http://norka.freeblog.hu Zene hallik, muzsikálnak,heged?szót hoz a bánat,heged?szó van a szélben,vele szállnék el az éjjel. Levendula illattal jött a Megbocsátás,és én molyoktól félve nem fogtam meg kezét.Gyönyör? Harmat, ha majd újra erre járnál,dögszagot árassz, s barátok leszünk, te [… Tovább]

Szeretettel mikulásra!       Halihó-halihó, hull már hó a réten, szőrös-talpú nyulacskák cikáznak a jégen.   Halihó-halihó, december van immár, hópelyheket várunk mikulásnak napján.   Halihó-halihó, nyílik már jégvirág, ablakunkra rajzolt ezernyi fény-világ.   Halihó-halihó, kopasz lett az erdő, [… Tovább]

*   Gyász   Hóban gyászolt nap. Fagymarokban az erdő. Jeget síró fák.       Decemberi ékszer   Zúzmara csillan, dermed a fákon. Múló ékkő-ragyogás.       A tél szava   Hótiszta hangon szólal a tél most. Dermedt [… Tovább]

  Várakozva megszólalás el?tt, kezet fogtunk az irányokkal. Bemutatkoztunk a létnek. Nem is tudtad milyen volt a félelem, miel?tt kényelmessé és reménytelivé lett. Nem sejtetted mennyire fáj, miel?tt egy kéz nem helyezett egy alkonyatszín? szívre, s talán mélyebbre, távolabb, nap-nap [… Tovább]

vonszolja sovány magát évei arcának elmosódott hadátââ?¬Â¦   Látom naponta ?t, alig pislákoló életét. Megy még! Bírja lába, akarata, az er?s élni vágyása, vonszolja sovány magát évei arcának elmosódott hadát… Kötik még az élethez szálak, ? tudja, mik azok a [… Tovább]

    milyen éjszaka ez hol bomlik az árnyból ág-boga haj… és pirkadásig égett feketében kövül a setét mind rejtezik előlem kínos eszméletvesztés e csend mert bárgyún közelítek tudatlanul tudatom ajtajához szökkenni is ha mernék cinke-módra a közeli ágig nem [… Tovább]

  Nem vagyok Bach, Buddha, Freud, Weber vagy Hegel, „Aham brahmásmi” Lélek vagyok, ahogy a Véda beszéli el. Nem ismer a tudomány, a vallás sem őrzi meg nevem, nem fél majd elveszíteni a világ, az idő tovább telik nélkülem. A [… Tovább]

Es?fátyolt von magára bágyadt szeme,széjjeltekint a távolon, és eltelik vele– érzi, közel az óra, mikor indulni kell –valahol nagyon mélyen tudja: már nem érheti el. Többé nem érinti arcát ujjával langyos esti lég,pedig annyira vágyja – lenni egy picit még [… Tovább]

(újabb el?került vers)     Evez?k halkan csobbannak. Zöld nádkardok szeletelik suttogássá a szél-szárnyat. Lassú hullámon ring ladik. Alattam a víz éjszakája tombol, mocorog, morajlik.   Tekintetem messze réved, egy pillanat s nem vagyok jelen! Minden gondom túl a felh?n, [… Tovább]

  Már rég nem beszélek róla. Sírkerted az egész világ. Feketeruhás alak térdig az avarban, játszik, surrog az ősz.     Sorok közt bolyongok, fázós falak mentén idegenek… Ruhámba csimpaszkodik, mint lehullt levél a szó. Nem hallom aranysárga hangját, nem [… Tovább]

    Vénasszony nyárlombhullott napja múlt,teliholdban ér?szép mosoly,elhaló csillagfényben úszószigetnyi füstgomoly.   Kihunyt csillagelszórta fényétkutyaugatta mez?kön,zöld aszat poras pitypang rég elszállt,a nyár lassan elköszönt.               * Az ?szhajnal ágyasz?z párával vetett,sárguló kórók hegyénkúszik a fekete-r?t hideg.   Rozsda nyögte lassú [… Tovább]

   *    naspolya érik   leköltözött kutamba   a három kaszás    *    halason már fagy   subát terít magára   búsuló kuruc    *    kúszó borostyán   indán lóg a holdsugár   öreg ház falán    *    bodzaernyőket   nyit álmában a liget   teliholdas éj  

mint háborús repedés fénye Radnai István: KÉS?I HITEK Mottó: „De ma minden fagyos lélek talál marék menedéket” Péter Erika: Rozsdás glóriák     a mikor a leszakadt emeletnek nyújtod kezedet vagy mégse visszahúzod felh?be égbe   ha szemeid kiszakadt ablakkeretek [… Tovább]

    Reneszánsz   A szív teli van könyvvel, a szépség könyvtára, de az ismert szavak polcain, nem találunk magunkra a mában.     Igazi után   mozdulatlan bátor, gyöngyszerelmes képek mozdulatnyelv, hangulatcsönd, fájdalomfények örökké való, igazi utáni félelemérzet papírtárs, [… Tovább]

Kár érte. Tulajdonképpen élhetett volna tovább is;a mélyedés a kanálban ett?l még persze megmarad, az emberiség többikorszakalkotó- és -bontóvívmányával együtt. Tehátlesz mivel ennünk a levest, félreértés ne essék.De könnyen elképzelhet?,nagyon könnyen, hogy az egész „vele-együtt-levesezés” kevésbé lesz örömteli nélküle.

Eltelik egy újabb október, érzem hogy a napok is belefáradtak már. Minden oly lomha, várja, hogy betemesse a hó. Emlékszem még, milyen a kacagás. A reggelek rövidebbek, hamarább fut bele az est, a test fárad, ez elme várja, hogy valahol [… Tovább]

Szól Diri a Tanáriban: „Itt a félév, nincs mit várni, – *   – Arany János után szabadon, fiammal, gimnázium élményeiből –   Szól Diri a Tanáriban: „Itt a félév, nincs mit várni, – Tégy betétet a tolladba, Minden osztályt [… Tovább]

Évszakok   A Tél már föld alatt rothadt mikor megszületett A Kín. Kicsi és kopasz volt. Zöldell? ágat tartott áttetsz? kezében, melyr?l anyja vére hullt. Fogakkal teli szájjal szívta véresre lógó melleit – homályba harapott. A Nyár sz?költ valahol a [… Tovább]

Fenn a felh? nem heverész orrodon szúnyog heherész.   Szürke az ég, esik, esik, es?cseppje körbe kering. Tócsa kerül, sár meg terül lábadon a bocskor merül.   Sóhajod ajkad ellepi, kalucsnid is vízzel teli. Ereszen az es? megül, eserny? is [… Tovább]

picilány néha megtalállak.egy-egy zeneszámallegrettójakénttúlfénylik kacagásodkertembena rembrandt dáliákban.néha ott táncolsz a giccses naplemente szélben rezg? nyírfaremeg? ágában és nevetve sírsz apró bukásaidon. picilány, csak idebent nem vagy.ide-oda jár a szív. többre nem telik.holnap is kereslek.talán épp ott ,ahol tényleg megtalállak.

    nézlek álmodban mosolyogsz homlokodra csillagokat rajzol a telihold szemhéjadon pihen az álmod megremegsz, tudom most mégsem fázol emlékek kavarognak benned fájnak látlak érezlek kezedbe rejtem kezem lassan beléd alszom nem mocorgok álmodlak valahol messze favágó kopácsol aztán betakar [… Tovább]

Csordultig telik meg panasszal a szív. Ilyen az ember. Egyiket megfojtják, ha szólni mer s igazat mond. A másikat, ha hallgat. Hát szól. Mert szólhat a gyáva, az áruló. Hörgő szájbűze, megromlott szó. Hazugság. Véren vettek feloldozása. Ki az Istent [… Tovább]

  nem lapozokolvasokelolvasomminden bennem felejtettgondolatodszavakat görgetekés az édes ízvégig folyik kezemenegészen a könyökömig foltokban még emlékszem rád engedj elvonz a teliholdemelkedekzuhantam veledéppen eleget olyan összevissza ez a nyár

Egy esti pillanat a Horvát tengerparton.     A semmibe bámulok barnán, Nézem, mintha látnám, A hullámok, mint törik meg a telihold bamba képét, Hiába nézné magát, tengerbe fullad. Utcazaj és kabócák hangversenye bomlik ki az árnyból. Harapom a nyári [… Tovább]

    Gyémántos evezők, sárkányfejű, delfintestű hajó, mindent áttörő, másmilyen költészet teremtődik itt a 7toronyban, nem is sokára… Lesz benne serfőzőattilás, petzgyuris, bátaitibis, dudássanyis; a hölgyektől horváthnagyilonás, szilágyihajnis, pétóthirénes, pétererikás, a betűgályarab prózásokról nem is beszélve. (Innen is, onnan is [… Tovább]

Péter Erika: A nyakatekert zsiráf. 6.oldal (Megj.2010)       Libaházán van a híres liba-tanoda, ide jár sok kicsi lúd, így nem lesz ostoba. Libasorban totyognak az iskolába mind, hol a híres Tarkatollú Tihamér tanít.   Szamárpadban Locsifecsi Liba Lina [… Tovább]

Anno 1997. Szalay Bori szerzői néven jelent meg   Bárhová nézek, csak azt érzem: a két szemem könnyel telt, azon át úszik a világ; elmosódott képek, csak sziluettek jelennek meg s a színek is megfakulnak. Hol suhan most a nyárvégi [… Tovább]

mikor történt? nosztalgia?     láthatod dalom könnyed levlapod jött áztatta könnyed kiszökött bár megtelik a balaton medre versekig napozók szerte a partot ellepik szúrós dara aprított k?föveny strandrádió dala fürd?köpeny   lobog az esti szél felh?vel kél míg lekushad a [… Tovább]

Harmatos f?ben gyöngyöt láttam, Álmomban újra rád találtam. Forró volt az ölelésed, Cseng? dal a nevetésed. Benézett a telihold, Ránk kacsintott, boldog volt.   Besurrant a hajnalpír, Meglátta, a párna sír.  

                                                      A páciens derékba tört múltját                                                       gyógyítják az ampullák,                                                       az infúzió csöpög,                                                       a monitoron az életbemaradás esélye                                                       gördülékenyen ível, mint a gauss-görbe,                                                       a szívdobogás gyatraságának ütemére                                                       dong a darázs,                                                       s egy légypiszok kerül [… Tovább]

    Minden fénykép régi, a most exponált is, jelen és múlt között hangnyi légzésfázis létezik csupán.   Ötkor, délután megállt a lomha csend, gerlék turbékoltak, kókadttá vált a kert, fonnyadtan zümmögtek szendergő szavak.   Tíz után viszont izzott a [… Tovább]