Csillag Endre : A Téridő foglya

sorsod a rög, mely mindent megtorol,
záporozva sírsz, mint egy kisgyerek.

 

 

örök tér és örökkön illanó idő,

mindkettő rejtezik véges-végtelen,

és ami számodra belőlük kinő,

az nyúlfarknyi félvak életed.

 

van, hogy az idő az ágyad

szélére ül hallgatni lassú

szívverésed, mely el nem bágyad,

s hogyan perceg deszkádban a szú

 

ő látta felnőni az apró magoncot

a Kárpátok fenséges büszke ormán,

amelyből fűrész, gyalu, csupa csont

emberkéz művet majd formál.

 

ráérősen ott marad, nem telik,

ha álmatlanul magad hányod-veted,

de rohan észrevétlen, akár évekig,

ha teste melegével átölel kedvesed

 

ilyenkor nem szűk a keskeny ágy,

rózsaként kinyílik a sejlő végtelen

nem gyötör semmi, a seb se fáj,

ha szája nem mondja, immár ég veled

 

a dolgok megszokott egymásutánja

egyszerű, emberléptékű, természetes,

és lelked semmi kétség sem bántja,

hol nyúlik, hol meg azonnal félre tesz

 

nagyúr az idő, értőn hallgatott,

midőn kigyúlt csillagod az űrben.

terelte a térben azt az ősanyagot,

amelyből te is létrejöttél a tűzben.

 

és ez az előbb izzó, káoszból kilépő,

majd kővé, érccé, vízzé, gyémánttá,

renddé dermedő, üveg-törékeny ékkő,

ami mégis édes hazád ,vén mátkád

 

házad, ágyad, avatag ágyadban a szú,

a gondos gazda édes gerezdjéből

az álomhozó, elringató, isteni aszú

becéző simogatással melléd dől.

 

máskor a táguló tér, az örök űr,

a dolgok egymásmellettisége,

mindegy, bárhogy is görbül

neked csekély, módfelett is véges.

 

Einstein szerint, noha nincsen vége,

végtelensége  neked nem elég végtelen,

vagy magadat nem leled itten régen,

nem hiszed, hogy hely neked még terem.

 

szenvedsz, pedig nincsenek vétkeid,

a Téridő gonosz kígyó-tréfája ez,

benned az ősgonosz sandán kétkedik,

egy ügyes fogással megint két-vállra tesz.

 

nincs többé sajátidő, nincs sajáttér,

a szingularitás rádront, beáll végleg,

imádkozol a vak világban, a másért,

nem jutnak hozzád játszi fények.

 

egyedül maradsz szomorú fogoly,

lelked tüze kihal, dermedten didereg,

sorsod a rög, mely mindent megtorol,

záporozva sírsz, mint egy kisgyerek.

 

 

 

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:15 :: Csillag Endre
Szerző Csillag Endre 162 Írás
Amatőr módon írogató nyugdíjas vagyok. Követek el verset is, de igazán a kisprózában érzem jól magam.