Vers

Csupaszság négy

Mégis véd valami! Jó szó: elme-illat, ez ad biztonságot az örök változásban. Körém fonódnak sugarai a melegnek; szürke mackó nadrág rajtam, s ászanám, már nem gondolok rosszat, se jót; lehet barbár leszek, mert teremthető az ima; kallódik beteg test, bús [… Tovább]

Vers

Rokokó

    Titkos vágyakból sarjadt, gyönyörű húsevő növény. Mérgével táplál, s míg ő hízik, én egyre éhezem. Ezüst szelencébe zárt könnyeim várják gyémánttá válásukat. – Mondja, Uram! Legalább igazán örömét leli felzabálásomban? –  

Vers

Memento mori!

* Találkoztam a megváltással Gyolcsfehér ruhája mögötte libegett, S valamennyi ebből az időtlen pólyából Rám is tekeredett.   Nem szóltunk egymáshoz, Épp csak biccentettünk egyet, Én az élő, ki csupán vigaszért rebegett, S ő az örök, ki a Fényből lélekgyémántokat [… Tovább]

Vers

Fel

18+     Fel szorítsd magadhoz ölemajkunk tapasszuk egymásbahúsban húsra lelnénkenergiát fakasztó forrástma csordultig telek ízeddelmagasba rántsd testemhúzz közelebb tolj el zárjvilágoskék vállam szárnyalásahangtalan torkom voltmígnem “fejen találsz”   *   Körbe   Te ilyen-olyanvárlak hasamra fekszemf?szál ujjal szájambanel?ttem heverek [… Tovább]

Novella

Nóra, a tiszavirág

Erre akkor ő elpirult, s nem figyelte tovább a háromlábú csibor további beszédét, mert nem tartotta ildomosnak, lányfülnek ilyesmit hallgatni. De ah! * — Újjászülettem! — sikkantotta Nóra, mikor felbukkant a víz tükrén. Kicsordult a könnye a boldogságtól, mikor megpillantotta [… Tovább]

Elbeszélés

Senki – 5/5.

*     5.   Percekig csend ülte meg a szobát. Úgy álltak ott hárman, akár egy szoborcsoport a felavatás után, mintha csak arra várnának, hogy – akár a hajnali köd napkeltekor – oszoljon szét a szoba hűvös félhomálya, s [… Tovább]

Vers

Születtemnap

Csak múlnak, telnek a megszürkült napok… Olykor már lassan leveg? után se kapok, de éreztem eljön a fordító pillanat, hogy barátok rohannak el? egy perc alatt. Mennyi évet megéltem, s mily kevés az emlék, a sz?k tizenkilencb?l vagy öt fekete [… Tovább]

Vers

Hozzád repített a vágy

Hozzád repített a vágy, Uram,  ha a csillagokra néztem. Féltem, mint a gyermek, hogy rám zuhan e tengernyi veretes ékszer, s eléget a tűz. Izzó fényjelek közt,   magamnak álmodtalak, gyötört a kétség, hogy elérjelek, s befogadj, mint egy hontalant. [… Tovább]