Marthi Anna : oó, oó!

 

 

milyen éjszaka ez

hol bomlik az árnyból

ág-boga haj… és pirkadásig

égett feketében kövül a setét

mind rejtezik előlem

kínos eszméletvesztés e csend

mert bárgyún közelítek

tudatlanul tudatom ajtajához

szökkenni is ha mernék

cinke-módra a közeli ágig

nem bántja e fénytelen éj

szememen túli őrfedezék az

mi holnapom mosolyából kifolyó nyál

álomba száradt test vágytalan

megérzem-e vajh a mindenség

neszén zajtalanba susogó reményteli

üdvös kép-magányt szó-hajót

fekete tintával rajzolt bús homályból

kikandikál-e még a bezártság börtönének

térbe lengő leplén kinyújtózó szélteli

érinthetetlen többszörös mi fénybe érne

és mélyeim éjeim delején a hajnal is

lám futásnak eredő mint a láb

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:15 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1338 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak