Nap: 2010.12.14.

                                                            Akkor beléhasít: megborul megint.                                                       Elakad, kihagy. Szív. Szokás szerint.                                                       Van rá magyarázat. Belátja. Legyint.                                                         Zöldet mutat a szemafor. Hiába.                                                       Holtvágány. Mozdonyra váró árva                                                       szerelvény. A vereség állomása.                    [… Tovább]

A halk kis zenét…   Nem vár más, csak sötét, selyem-suhanású, éjszakai álmom. Imák köntösébe öltöztetem lelkem.   Egyedül hallgatom szívem dobbanását, ezt a halk kis zenét. Ritmusa altat, majd felkavar, mint rég múlt – zivatar.

Tegnap még est el?ttkinéztem a szürkül? ablakona Dunát habos ködfelh? fedeztetejszínhab felh? az alkonyonbámultam csak csodára éhesenmár minden furcsánés édesen nyugodni készültcsendesen. Tegnaptudodamikor kinéztemarra a bizonyostejszín felh?re láttamédes varázslat voltmint csókod íze a számban. Megigézett a ritka pillanatég és föld [… Tovább]

    A nem tudható fel?l szemlélve jobban rálátni az átleng? képre: pont itt álltunk, ahol most, ezalatt a diófa alatt. S?r? és nehéz illatú lombok vetítik voltarcod, talánszavaid, spontán filmesednek taláncsókok, talánölelések.   Mi lett volna, ha…   Ahogy [… Tovább]

a macival egy kislány játszik                                       elmerül a takaró             kocsi töri át a kerítést vörös-hullámon                 benne fehér hajú n? az utcán leszakadt ajtók                               lebeg? sz?nyeg tányérok úsznak sorban       még látszik a darab kenyér                      amit a [… Tovább]

Ajtód előtt állok, lelkemig meztelen…       Manapság mindenki fásultan beszél, nehéz jövőképről, s azt, hogy meghibbantak mérsékelt évszakok, nem vitázom, csak várom az estét,   elébed lüktető lámpasor vezet, szentjánosbogárfény, árnyék meg glória, ima, hogy érintsem sebhelyes kezed, [… Tovább]

  Én nem szakadtam darabokra, hát nem is vittem soha sokra, száz csomóra kötöztek, bogra, s én hurkoltam, míg más bogozta. Bolond világ – bökős a bokra, szúrt a tüskéje, csápolt csokra én áhítoztam szebbre, jobbra, csak éppen lássék – [… Tovább]

    Itt most hó hull… a táj fehér, meghitt karácsony-este kél. Hólepel nyomán csend honol, kondul egy harang valahol. Hangja száll tanyán, városon, körünkbe áhítat oson. A szív meleg, az este h?s, gyermekünk arca, nyílt, der?s. Ajkain csendül ének [… Tovább]

saját fotó *     Csak csendesen álltam a parton, a lábnyomokat számolva tűnődtem el, mit ér az élet, ha magadnak éled, s nem osztasz meg semmit senkivel. Ha mindig csak a hibákat keresed és nem érsz rá örülni, ha [… Tovább]

Belém szakadt sóhaj, lábam csontig vásott.   Már megdermedt kezemben a kötél. Nem jöttél. Fehér világ halott, csillag is alig.   Ajkamra fagyott a Hold jeges csókja. Belém szakadt sóhaj, lábam csontig vásott. Vártalak Apa!   Fákon üveggyöngyök, arcod, arcod… [… Tovább]

  B?völt a síküveg, sietve néztem meg a kiflancolt hokedlit,s a rajt ül? bábut, ki csak engem bámult, s én fröccsöntött szemeit. A m?anyag fantom a f?téri placcon, tudhat már valamit!    

Ma egész nap itt voltál velem ma egész nap újra mint minden nap mióta elengedett kezem halálod árnyékába bújva gy?röm a napokat kívül belül üres ölni se rest órák hetek sorjáznak évekké dagad a fájdalom ma is holnap is látom [… Tovább]

Megdermed a pocsolya magányos tükre, jégcsappá válok, nézve a befagyott zöld füvekre. Vágyakozva ásít, téli álmot aludva az élet, fáznak a borostyánnal bevont fák, vastag kesztyűjét rájuk húzta a tél. Szegény fehér ágak, elfedik a kegyetlen vádat. Csak ez maradt. [… Tovább]