Markó Attila : Valami fáj

 

Bekebelez a nagy magány,

Gátlással teli sötét világ.

Homályos fortély, különleges varázs,

Elalszik a t?z, nem izzik a parázs.

 

Könnyek s merengés telepedik tovább,

Éjszín? fellegek táncolnak már odább.

Zöld látomás, természetes álom,

Gondolatban játszom, s ezt kiabálom:

Dombok, völgyek, füvek, virágok,

Bolondos az élet jobb lesz, ha vigyáztok!

 

Telhetetlen emberek túlságosan is rosszak,

Lezárul egy fejezet, s j? egy másik korszak.

Félelem, s megkarcolt érzelmek dúlják testemet,

Lobbanékony pici láng izzítja fel lelkemet,

S a remény fényénél, az utolsó esély fondorlatában,

Idéznek pusztulást a pokol torkolatában.

Szeszélyes környezetünk utoljára buzdít,

Ne csináljuk ezt tovább, mert mindent elpusztít!

 

Nyög és hörög már a mesebeli tündér,

Eltakarja arcát, megfordítja tükrét.

Ámor vérbe mártva lövi ki a szerelem nyilát,

S céloz emberekre ahol Lucifer is kilát.

Kell egy csoda vagy valami jóságos átok,

Hogy az ördögnek inasa ne figyeljen többet rátok,

Vagy kés? a sírás, mert lopakodik már a Sátán,

Ezernyi szenvedést, halált cipelve a hátán?

Legutóbb szerkesztette - Markó Attila