Vers

Azt hittem

A diagnózis: Szerelem Botorul azt hittem egyedül engem szeretsz, pedig a te szíved tágasabb birodalom. Benne hordasz mindent, mi lelkedbe szivárgott: sóvár tekintetű  édes kis ebet, amely meggyógyítja belülről vérző sebed; van ott szív alakú, könnyáztatta kavics, amit tőkesúlyként hordasz [… Tovább]

Novella

Ahol a Nap is születik

Illusztráció: saját kép   Titokzatosan susog a nád a faluszéli lápos részben. Jani bácsi mély áhítattal nézi a fel-felreppenő rovarokat. Arcából furcsa gúnyt űzött a nyári nap, redői feketén virítanak, míg a gyűrődések belső részei látni engedik bőrének egykori színét. [… Tovább]

Humor

Nő a gyerek (Lányomnak)

  1.   A nagylány szeretett volna új szandált. Megbeszélték édesanyjával, hogy munkaidő végére elé megy és körülnéznek a cipőboltokban. A kánikula délután öt óra felé sem csillapodott, nem csoda hát, hogy mikor már a sokadik üzletet is végigjárták, és [… Tovább]

Élménybeszámoló

Jártunk a világ végén 3. – Éghajlat

December közepén, vagyis az itteni nyár kezdetén érkező mérsékelt kontinentális éghajlati viszonyokhoz szokott európai turistát leszálláskor egy újabb meglepetés várja.   December közepén, vagyis az itteni nyár kezdetén érkező mérsékelt kontinentális éghajlati viszonyokhoz szokott európai turistát leszálláskor egy újabb meglepetés [… Tovább]

Vers

Tavaszváró

Már napot csillant februárunk vége,a bárányfelhő alvó rügyre ül,és seregestül lengi rá az égre,hogy mindenhová megint zöld kerül. Már rásimul a levegő a fényre,a madárfütty az ágvégekre ül,nagy jókedvében Isten is zenélne,de teszi féltő dolgát emberül. A szél benéz a [… Tovább]

Vers

Emésztő métely

  Korrupt a világ.Mocsokban fetrengőn a dagadt cent mosott dollárra válttónustalan susmus közt koncra epedőn,s mint bégető bárány kiált sakálta korgó gyomrú fenevad, míg éhes.Az alku fennkölt, a tét vérre megy.Hiába minden, a szó szövevényes.       Nem riaszt vissza erkölcs, félelem.Bűnjel sincs, mit [… Tovább]

Vers

reggeli kép

  panelszerelem koldusaként bádogszívemhez verem a kanalaimat és zeng a ház az éhes sóhajok fogakat növesztve harapják nyelvemre bókjaikat amíg torokra szaladt évtizedek keresik cigány útjukat ahol a sár az úr és végső soron én is csak egy vagyok az [… Tovább]

Nincs kép
Vers

Credo

“… Akit szeretnek, kitérhet…” Annyiszor mondtam, még sem érted, meg se próbálom magyarázni: a szerelem lélek. Akit szeretnek, kitérhet, aki szeret, annak a szerelem maga az élet.   Szép, tiszta – de nem született meg a vers… Gondolat maradt. Naplóba [… Tovább]

Vers

Csenddé fakad

    Nézd Kedvesem a teliholdatszerelemhintóként, hogy lebeg, látod, vágyunk csillaggá olvad,s felnyársalják lándzsás hegyek. Bíbort izzó lüktető vérünknásztáncot nem jár az érfalon,egyre fakulóbb reménységünksárgán folyik a holdudvaron. Látod Kedves, gyengülő fényünkhalványkék most márvány eres,hiába bont nyoszolyát éjünk,ha nem súgod [… Tovább]

Vers

Mono-logo

Max Slevogt önarcképéhez     Pimasz lettem, túl sikeres? Mosoly mögött vesztem érzem? Döglenek torz rajzainkért – papír s toll a szenvedélyem! Munkatársunk Hesse, Rilke, holnap cikket küld Thomas Mann! Korunk sújtólege készül bolygók közt – sötét magasban.   Nem [… Tovább]

Vers

csend szülte víziók

káprázat nélküli nap volt a csend szabadjára engedte hatását a végtelenbe és várta alkonyát hogy ismét megpihenjen   a porrá zúzott múlt is feltámadt pillanatokra és beporozta a mát   így folytatódott az emlék újra teremtve önmagát  

Vers

Lódítás

Nem rozsdál még szívemen lakat, deféltve gyűjtöm napjaim atommagjait.Elektronfelhőbe bugyolálom magam,lehet így is vonzóak protonjaim. Csak az agy kényszer, hogy fel ne adjam.Észérv diktál, néha érzelem.Nem fény kell már, csak egy kis hazugság,soká maradok még köztetek.

Vers

Az idő rabságában

                    Határozottan tudom, mert érzem, megállt az idő velem, áll, és toporog, a fény kívül reked az ablakon,csak a homály ül rá az agyamra, én nem létezem, legalábbis magamnak nem, mégis várom, hogy [… Tovább]

Vers

eredő

    belélegezlek szívemig érsz bőröm alatt érintésed tiszta forrás megterítek csenddel belekóstolok az éj sűrűjébe íze illata ismerős lebegünk álmodunk egyszerre hirtelen kezeid közt vigyázod nevem arcom tóba ejtem hangom te utána ugrasz felkavarodnak a holnapok befejezetlen harmóniákba fodrozódnak [… Tovább]

Vers

Most…

        Most, hogy magammal viszlek immár Mindenhova, több vagy magamban, mint én, Ficánkolsz bennem ide-oda, Magadhoz kötsz, mint vizet a hidrogén; Hisz illatoddal táplálkozom Ahogy virágot beolt, kötöz a zápor, Eltérít szemed, fényed, világod, Ápol, szendereg rajtam [… Tovább]

Egyéb

Gondolatok egy Kőtárból II.

Pre Historicus elmélkedések     „A Színek a Fény tettei…”                                 (Rudolf Steiner)       Kékséget ha nézek: úgy tűnik, süppedek… Zoo-három függönye hogy’ tart boltív-eget? S árnyékban heverve mért piros a Hajnal? Tavaszra tárt szívem mért zsong madárdallal? [… Tovább]

Vers

Most…

Most, hogy magammal viszlek immár Mindenhova, s több vagy magamban, mint én, – nem kell az „s” Ficánkolsz bennem ide s tova, – nem kell az „s” S magadhoz kötsz, mint vizet a hidrogén;– nem kell az „s” S, hogy [… Tovább]

Vers

Elvesztetted

  Elveszetten, társtalanul, mikor a sok kép feltolul múltadból; nagyon fáj az egyedüllét, s ahogy vágyod forró ölét, hozzád szól.   Kedves hangja lágyan ringat, suttogva a szép szavakat rád hajol; újra érzed, karja ölel, s felriadva bánat tölt el: [… Tovább]

Esszé

EGY VASKOS, FEKETE FÜZETBE

Nevek, nevek, nevek… Jorge Luis Borges egyik novellájának címadó hőse: Funes, az emlékező, aki mindenre emlékezett, amit csak életében megpillantott, felvetette, hogy a világon minden dolognak külön nevet kellene adni. Nem értette, hogy a három óra tizennégy perckor (oldalnézetből) látott [… Tovább]

Vers

Hitvány vetélő

törzsasztalnál haldoklik  A Holnap és kávé illat sző rá halotti leplet jacquard kelme idegen s a zsinórhúzó fiú fenn a toronyban mondókáját morzsolja monoton  századok suhannak monoton  mintázza alant a piazzát átmintázza  ezt és amazt is a folyó túloldalán szent [… Tovább]

Vers

A holdmadár röpte

Amikor álmatlanok az éjszakák,s nyoszolyákon gyűrött lepedőtsimít az idő, odakint dús faágrejtekéből holdmadár bújik elő. Várja a fényt, az ezüst ragyogást,mely a hold szeméből csörgedez,s földet érve lassan eléri tollát,amit e vágy újra, s újra megsebez. Miközben énekel száz könnyethullajt, átkos szerelem [… Tovább]

Vers

Üzenet

Illusztráció: saját kép halál szédeleg kertem közelében jégkristályt lehel aranylevelekre megcsonkított fák füstje ring a szélben rémsikolyuknak visszhangja fülemben ágaik alatt lombszőnyegük érik letűnt világuk rothadó bűzében moha lepte kérgen lepke vergődik üzenetképe a közelgő végnek  

Vers

Kadmon

    Üres pillanatok találnak rám, ritkán, olyankor mindig bambulok. Ti, kiknek ebből több jutott, e lélekmosóban csillogni hagyjátok az univerzum utcai lámpáit, pár csillagpislogás közé elfér egy emberélet, s mire időnkbe visszaértek, erős huzatként vitte ki jelzőit szótlansága a [… Tovább]

Novella

Harag

  A nyugtalan éjszaka után az asszony korán elindult otthonról. Felkapta kendőjét, fejére kötötte, s már ment is. A kis falu utcájában több üres ház előtt is elhaladt. Szomorú látványt nyújtottak az élettelen falak, függöny nélküli ablakok, árva udvarok. A [… Tovább]

Vers

Emlék után

    Esténként szelíd kandúr dorombolta régi házban, a kályha előtt,fonott kosárban fahasábokőrködtek apámmal a tűz fölött. Kiszáradt földben halott virágok:szomjas magányban nyíltak el,árvult magvaik anyámra várvaálmodnak becéző kezeivel. Álmomban én is lopva szálloka lassan kihűlő emlék után,anyámat, apámat nem [… Tovább]