Vandra Attila : Jártunk a világ végén 2. Első benyomások

Egy fordított világban, mint Aotearoa-Új-Zéland, kalandban nincs hiány…

 

Az ideérkező európai turista először a félnapos időeltolódással szembesül. Mindenkinek ajánlom, bármennyire fáradt is a véget nem érő repülőút és reptéri nyűgölődés borzalmaitól, ne feküdjön le. Ennek ellenére számítson rá, hogy másnap hajnali három-négy óra körül végérvényesen felébred. Otthon épp kora délután van… A következő nap átvészelése után némi kávé segédlétével — nem kell rá sajnálni az öt dollárt, nagyon finom kávét főznek itt — aztán már nagyjából „helyrebillen” a turista biológiai órája.

Közlekedni itt felér egy kalanddal, még gyalogosan is. A baloldali közlekedés nem kis veszélyt rejt magában. A Lambton Quay (Wellington főutcája) átjárójához érve tábla figyelmeztet: „Balra nézz!” Ez az idióta európai turistáknak szól, akik ellenkező irányból várják a közeledő autót. Az első útjelző lámpa is kaland. Ugyan nálunk is akad már olyan, ahol meg kell nyomni egy gombot, hogy a gyalogosnak zöldre váltson, itt hang is figyelmezteti a gyalogost, ne aludjon el. Ám alig tesz meg két-három lépést, a lámpa villogó pirosra vált. Én ijedten eredtem futásnak, de rajtam kívül senki más. A villogó piros ugyanis azt jelenti, többé ne indulj el, és ne bámészkodj a zebrán. Ha mégse értél át a folytonos piros színű tilos jelzés megjelenéséig, az autók akkor is türelmesen megvárnak, senki sem dudál rád. Ha autóval közlekedsz, és sávot akarsz váltani, jelzésedre udvariasan beengednek, sőt a lassan haladó autók (a hegyes utak szerpentinjein) félre is húznak és előreengednek.

A buszon bankkártyához hasonló kártyával kell fizetni, amelyet a sofőrnél lehet „feltölteni”. A többi utas türelmesen megvárja, tolakodás nincs. Aki viszont leszálláskor nem köszöni meg a buszsofőrnek az utazást, az biztos neveletlen külföldi. A buszozás kelet-európai szemmel nézve nem olcsó. Mi fejenként 5NZD-ért (új-zélandi dollár — 1 NZD=3 lej=210 Ft=0,66 Euro) tudtunk a központba utazni (15 km). A taxizás még drágább: 3 NZD/km. Ami a parkolást illeti, egy órára 4 NZD. Wellingtonban elég nehéz egész napos ingyen parkolóhelyet találni. Olyan létezik már, ahol ingyen van, de csak egy-két órát maradhatsz. Ezzel nem érdemes játszani, mert a büntetések nagyok. Ajánlom viszont a kuponos parkolást, ami napi 7,5 NZD, de csak ahol van „coupon parking” felirat. A szupermarketeknél sem szabad időzni két óránál többet. Találunk külön rokkantaknak, gyermekkocsisoknak illetve az alkalmazottaknak fenntartott parkolót, ezzel sem érdemes kukoricázni.

Az árakat viszont az ottani viszonyokhoz kell mérni. Aotearoa-Új-Zélandban átszámítva minden drága. Az „olcsó” gyümölcs kilója 4-5 NZD-nél kezdődik, egy liter kefir 5-6 NZD, egy ház (tömbház-lakás nincs) havi bérlete 2000 NZD, egy ház ára 500000 NZD… Ezzel szemben hotelszobát lehet már 50 NZD-ért találni. A benzin csak 2 NZD, nem drágább, mint nálunk. Egy személygépkocsi napi bérlete is csak 50-60 NZD. Akik egyik szigetről a másikra utaznak, autót bérelnek. Az autó „átkompozása” nem olcsó mulatság. A drágaság egyik oka, hogy mindent az óceánon túlról hoznak. Persze a fizetések is kicsit nagyobbak, mint Kelet-Európában…

Az itteni angol is felér egy kalanddal. A kiwik (az itteniek így nevezik magukat, nem új-zélandinak) állandóan csodálkoztak, hogy én „jól” beszélek angolul, ők tökéletesen megértenek, én őket miért nem. Megtörtént eset: egy wellingtoni lány Londonban betért egy üzletbe, és kért egy tollat (pen). Nagyon felháborodott, amikor gombostűt (pin) adtak neki… Ám kérésemre a kiwik azonnal lassabb beszédritmusra váltottak, türelmesen elismételtek bármit, segítőkészek a turistákkal.

Emberi viszonyokban is fel kell készülni a kalandokra. Alig érkeztünk meg, összefutottunk lányom egykori főnökével. Bemutatkozás után barátságosan megkérdezte „How are you?” (Hogy érzed magad?). Ha már megkérdezte, én kifejtettem. Elég furcsán nézett rám, majd a lányom kuncogva felvilágosított, erre azt illik válaszolni: „Very well, thank you” (Jól, köszönöm). Ugyanis ez itt köszönés…

Nem kell félni a zsebtolvajoktól, s ha ott felejtesz valamit a strandon, megtalálod. Működnek itt „önkiszolgáló” campingek (recepció nincs, távozáskor egy perselybe teszed a pénzt), „önkiszolgáló fizetés” a szupermarketben, (beszkenneled az árut, majd bankkártyával fizetsz), ennek ellenére a parkolókban tábla figyelmeztet, ne hagyd nyitva az autódat. Épp nem kell kihívni a sorsot magad ellen, járnak itt turisták is. S ne feledjük, a kiwik deportált fegyencek leszármazottai…

Aki alkoholt akar vásárolni, meglepetésben lesz része, ugyanis ha fiatal, elő kell vennie az útlevelét, hogy igazolja, elmúlt tizennyolc. A lányom harminchárom, és őt is igazoltatták. „Mindenkit, akiről nem rí le, hogy több mint huszonöt, azt köteles vagyok igazoltatni…” magyarázkodott az eladó. Tizennyolc év alatt lehet ugyan alkoholt fogyasztani, de csak felnőtt felügyelete mellett. Aki megszegi az alkoholtörvényt, annak 250 NZD büntetést kell fizetnie.

Tizennyolc évesen válik jogilag felnőtté egy aotearoa-új-zélandi állampolgár, ekkortól kap szavazati jogot is. Érdekességként, a (munkavállaló) rezidensek — bár nem állampolgárok — is szavazhatnak… Tizenhat évesen egy kiwi már kaphat jogosítványt, de csak felügyelet mellett vezethet. Csak miután a tizennyolc évet betölti, azután teheti le a végleges autóvezetői engedélyhez szükséges újabb vizsgát. Az európai vezethet autót az otthoni jogsijával, de ha letelepedik, egy éven belül újra kell vizsgáznia az itt érvényes hajtási engedélyért. S előfordul, hogy megbukik…

 

Legutóbb szerkesztette - Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 703 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miutén két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban korházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam klmiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakcióanalzis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.