…én hol keresselek?
Hová rejtőzött el
valódi éned?
Hogy viharos szelek
tépázását elbírd,
falat emeltél –
a gondokat egyedül,
kínlódva éled…
Nyugtalan az álom,
fáradt az ölelés,
halványul a fény…
Tüzét sem találom
égő szemeidnek:
a csillogás tompa,
könnyes valóságán
eltűnt a remény.
Kedved börtönének
kapujánál állok.
Felsebzett az öklöm,
s hiába zörgetek –
süket csend fogad.
Köröttem hevernek
kivérzett álmaink –
a puszta magányban
nincs, mivel ledöntsem
heggyé nőtt falad.
Legutóbbi módosítás: 2015.02.17. @ 11:38 :: Szepesi Zsuzsanna
