Évek óta játszom Schumannt,
mesterek is megszerettek
itt, hol karok, lábak nyúlnak
s gerinc tart meg pirouettet.
Otthonom lett az Opėra,
imádom a Szajnát, Párizst!
Vezessen Alpha s Omega –
szelíd lelkem látomást hisz.
Fél-hajnalban, szürkületben
– a terem még hűvös, üres –
gyakorlok szív-rendületlen,
s hirtelen a lég sűrű lesz:
Táncolnak múlt, régi korok,
mademoiselle-k tán Versailles-ból,
s Orpheusról „csemballózok”
‒ bókot kapván Napkirálytól,
húrok közt míg zord jövőnket
látom – a rőt forradalmat,
s visszáját veres felhőknek,
ahogy őseink kihalnak…
… S most? Itt ülök szép-csendesen.
Szót várok, az „Un-deux-trois!”-t.
S néha – térd vagy boka reccsen?
Siratom a harmóniát.
Hisz’ a táncos: facsart narancs.
Izzadhat, mint hajszolt lovak…
Viszi a szív – élő parancs,
mért számlálna naphosszakat?
Magánélet, család, verkli?
Karriered ki dönti el?
Hátsó sorból ki emel ki,
ha mosolyod lázadni mer?
Demi plié, battement tendu,
tour échappé vagy saut de basque!
Légy a színen hitedhez hű,
s bármily rontást múltadra hagysz!
Sohse feledd: a Lét – öröm!
Meghálálja a szenvedést…
Szakadjon ujjperc vagy köröm,
lelket gyűrni vajmi kevés!
Legutóbbi módosítás: 2015.02.13. @ 11:36 :: Pásztor Attila - Atyla
